A hosszúra nyúlt online oktatás miatt kereken egy éve írtam utoljára „Az ELTE polgárai”-részt. Most, hogy végre ismét találkozhatunk egymással, újraélesztettem a sorozatot, és ezúttal az Állam- és Jogtudományi Karról igyekeztem interjúalanyt keresni. Ekkor felmerült bennem egy rendhagyó rész ötlete, hiszen az ÁJK számomra egyenlő a szomszédommal, akit tavaly nyáron ismertem meg, és gyakorlatilag közösen vészeltük át az online oktatás és a karantén jó időszakait, illetve mélypontjait. Végül megkérdeztem, elvállalna-e egy baráti beszélgetést a kanapéjukon, amire örömmel mondott igent. Hadd mutassam be nektek „Az ELTE polgárai” sorozat harmadik részének interjúalanyát, Csáscsu Dominikot, ötödéves jogászhallgatót!
Miért ezt az egyetemet és szakot választottad?
Végzős gimnazista koromban két potenciális választási lehetőségem volt az egyetemet illetően: a Debreceni Egyetem és az ELTE. Mátészalkán nőttem fel, így tudtam, ha Debrecenben tanulok tovább, nagy valószínűséggel ugyanazokkal az emberekkel fogok találkozni és beszélgetni napi szinten, így viszonylag kevés új embert ismerek majd meg. Nem elhanyagolható, hogy az ELTE marketingszempontból is vonzó volt számomra, hiszen ha az ember azt látja, hogy az ország legjobb egyetemére járhat, az persze, hogy kecsegtető ajánlat. Mindenképpen szerettem volna kipróbálni magamat egy új városban, ahol új emberekkel találkozhatok. Beszélhetnék fennkölt mondatokban arról, hogy gyerekkorom óta jogász akartam lenni, de az nem lenne igaz. Inkább arról van szó, hogy irtó menőnek tartottam a filmekben, sorozatokban szereplő ügyvédeket, akik a kisujjukból kiráznak egy három bekezdésnyi perbeszédet teljesen fejből, végül megnyerik a bíróságot, az esküdtszék pedig állva tapsol. Nyilván az ember előtt van egy kép, mielőtt jelentkezik jogra, hogy ő is erre vágyik. Ezzel a vággyal párosult a történelem és a magyar iránti érdeklődésem: ez volt az a két tantárgy, amiből jónak éreztem magam, és a tanári visszajelzések is megerősítettek ebben, így a jelentkezés leadásakor számomra már egyértelmű volt, hogy a jogi pályát választom.
Mi volt eddig a legmeghatározóbb, egyetemhez köthető élményed?
Egy konkrét, közvetlenül az egyetemhez kötődő meghatározó élményt nem tudnék kiemelni, az intézmény inkább közvetett módon határozza meg az életemet. Hálás vagyok azokért az emberekért, akiket az ELTE által ismerhettem meg, örülök, hogy ilyen magas színvonalú oktatásban részesülhetek, és kipróbálhattam magamat különböző versenyeken. Ezek mind hozzáadtak ahhoz, aki ma vagyok.
Mi a legnagyobb öröm és a legnagyobb nehézség a szakodon?
Szerintem a legnagyobb „jolly jokere” a jogász szaknak – és ez nagy örömmel is tölt el – az, hogy egy kulcsot ad az ember kezébe. Ennek a kulcsnak a segítségével meg lehet találni azokat az eszközöket és módokat, amiknek köszönhetően nem fullad meg az ember a bürokrácia és a mindennapi élet tengerében. Egy joghallgató úgy kerül ki öt év után az egyetemről, hogy nem kell megijednie attól, ha részvényekről kell beszélnie vagy adózási kérdésekbe ütközik. Tehát összességében egy olyan komplex tudás birtokosai leszünk, amit egész életünkben fogunk tudni alkalmazni. Ami a nehézségeket illeti, én azt látom, hogy nálunk különösen nagy kihívást jelent az egyetem és a magánélet egyensúlyban tartása. Mikor elsőéves voltam, nekem sem volt könnyű felvenni a ritmust az egyetemen úgy, hogy mellette legyen lehetőségem szocializálódni, illetve a tanuláson kívül még valamilyen fakultatív programot is be tudjak iktatni az életembe. Ilyen lehet például a versenyeken való részvétel, vagy valamilyen diákszervezet, esetleg tudományos diákkör életébe való bekapcsolódás.
Te is versenyeztél már, sőt, a munkádat is ennek köszönheted. Mesélsz erről bővebben?
Az első évben temérdek lehetőséggel találtam szembe magam. Az egyetem minden eszközt a kezünkbe ad ahhoz, hogy a diplomán felül valami plusszal jöjjünk ki onnan. Ahogy említettem, vannak diákszervezetek, tudományos diákkörök és versenyzési lehetőségek is. A jogi versenyek palettája Magyarországon kiemelten színes. Vannak hazai rendezésű, illetve nemzetközi versenyek is. Próbálkoztam több irányból is megtalálni a nekem való utat, voltam például a Polgári Jogi Tudományos Diákkör demonstrátora is.
Úgy éreztem, hogy legjobban az illik hozzám, ha bedobnak a darázsfészekbe az aktuális tudásommal, és megnézzük, meddig jutok más joghallgatókkal szemben. Erre pedig a versenyzés nyújtja szerintem a legjobb lehetőséget. Másodévben döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam ebben az irányban. Úgy voltam vele, hogy ötéves ez az egyetem, tehát nem biztos, hogy mindenre emlékezni fogok, amit a képzés elején megtanultam. Ha viszont elindulok ezeken a versenyeken, azon túl, hogy kiélhetem általa a szereplési vágyamat, a már meglevő tudásom folyamatos használatára és fejlesztésére is lehetőségem nyílik. Úgyhogy elkezdtem jelentkezni különböző versenyekre. Általában ezeket nemzetközi irodák szervezik, toborzó jelleggel, hogy megnézzék, kik azok a tehetséges és jó tudáskészlettel rendelkező hallgatók, akik alkalmasak arra, hogy hosszútávon egy nemzetközi cégnél dolgozzanak. Úgy gondoltam, én mindenképpen nyertesen jövök ki a szituációból: elmegyek, megmérettetem magam, és meglátom, hogy miben kell fejlődnöm. A másik oldalról meg nyilván ott volt, hogy hátha valaki felfigyel rám, és kapok egy lehetőséget élesben is. A karantén időszakában nyertem meg a Baker McKenzie ügyvédi iroda versenyét, ami talán az első online verseny volt.
Amikor élőszóban megyek el versenyezni, van egy nagyon kellemes hangulata az egész eseménynek: megérkezem, van egy kis feloldódási idő, amikor megismerkedhetek a zsűrivel és a többi versenyzővel. Ezzel szemben az online formátum személytelen, emiatt nagyon ideges is voltam. Zavart, hogy nem láthatom rögtön a reakciókat, technikai bakik léphetnek fel, és így tovább. Végül kellemesen csalódtam: nagyon professzionális volt a szervezés abból a szempontból, hogy pontosan ki volt számolva, ki hány órakor érkezik, és mindenki egy órával a szereplése előtt kapta meg a jogesetet, szóval mindannyian egyenlő esélyekkel indultunk. Végül első helyezést értem el, így már több mint egy éve a Baker McKenzie ügyvédi irodánál dolgozhatok.
Mik a terveid diploma után?
Diploma után mindenképp szeretnék minél gyorsabban elhelyezkedni, ugyanígy nemzetközi vonalon. Szükségem van egy kis levegőre, hogy picit élvezzem a munkát, és fejleszthessem magam. Nyelveket tanulnék, és abban a három évben, amíg ügyvédjelöltként tevékenykedem, szeretnék elmélyedni a mostani területemben. Megtanulni, hogyan épül fel lépésről lépésre egy tranzakció, vagy miként kommunikáljak hatékonyan az ügyféllel. Később külföldön tervezek elvégezni egy LLM képzést Business Law vagy EU Law irányban.
Mi az, amivel a legszívesebben töltöd a szabadidődet?
Nagyon szeretek könyveket olvasni, kiváltképp azokat, amiknek köszönhetően az ember jobban megismerheti magát, és fejlődni tud általuk. Emellett igyekszem legalább heti háromszor eljárni edzeni. Azt gondolom, hogy ha már huszonkét évesen a napom legnagyobb részét ülve, tanulással töltöm, akkor kénytelen vagyok a testemet karbantartani.
Milyen számodra a tökéletes vasárnap?
Az biztos, hogy reggel felkelek, és elolvasom a híreket, minden napomat így indítom. Emellett mindenképpen lenne benne sport és kirándulás is. Nincsenek magas elvárásaim a vasárnappal szemben.
Ha egy könyvet ajánlhatnál az ELTE Online olvasóinak, mi lenne az?
Ryan Holiday Az ego az ellenség című könyvet imádtam.
Hogyan motiválod magad a vizsgaidőszakra?
Azért szeretem nagyon az ELTE-t, mert kifejezetten kompetitív és elképesztően okos személyek járnak ide. Mikor az ember azt tapasztalja, hogy rengeteg intelligens emberrel van körülvéve, akikkel ráadásul baráti viszonyban is van, akaratlanul is elkezdődik egyfajta versengés. Nyilván nem azt akarom, hogy rosszabb jegyet kapjon valamelyik haverom, de jobban akarok teljesíteni, mint ő, akár csak egy ponttal is. Nálam ez a motivációs szempont sokat nyom a latban egy erősebb vizsgaidőszaknál.
A fényképeket Szántó Gréta készítette.
A sorozat borítóképét Teiter Sárának köszönhetjük.
