Legújabb interjúsorozatunkban mesterszakos hallgatókat kérdezünk tanulmányaikról, tapasztalataikról azzal a céllal, hogy személyes élményeken keresztül mutassuk be az egyetem képzéskínálatát. Az első részben arra keressük a választ, hogy mi fán is terem egy japanológus…
A magyar–japán kapcsolatfelvétel még az Osztrák–Magyar Monarchia idején, 1869-ben történt, amikor diplomáciai küldöttségünket két korvett hajózta Japánba. Azóta egy hangzatos szólamból hangsúlyos irányelvvé vált a keleti nyitás programja. A ELTE-n folyó japán tanulmányokról Boóz Kittit kérdeztük.
Bemutatnád magad röviden, kérlek?
Boóz Kitti vagyok, az ELTE-n végeztem keleti nyelvek és kultúrák alapképzési szakon, japán szakirányon koreai minorral, jelenleg pedig japanológia mesterszakon vagyok elsőéves. Szeretek emberekkel beszélgetni, illetve szívesen segítek japán diákoknak, akik angolul vagy magyarul szeretnének tanulni. Jelenleg a Japán Alapítvány könyvtárában dolgozom, emellett hobbiként röplabdázom. Ha tehetem, gitározom, bár nem mondanám, hogy tudok is, de nagyon szeretem a zenét. Érdekel még a fotózás, szeretem megörökíteni a pillanatokat.
Esetleg van konkrét forrása a japán nyelv és kultúra iránti érdeklődésednek?
Amikor a nővéremmel egy este megnéztük a Chihiro Szellemországban című, amúgy Oscar-díjas filmet, talán az volt az az alkalom, amikor beleszerettem a japán kultúrába. Később, nagyjából középiskola tájékán megtaláltam a japán zenéket a YouTube csodás zugaiban, ahol aztán ott is ragadtam.
A nyelvszakok vitathatatlan előnye, hogy számos külföldi lehetőséget nyújtanak. Tudom, hogy te is voltál Japánban, mesélnél a kinti élményeidről?
Noha a legtöbbről én nem is tudok mindent, de valóban sok ilyen lehetőség van. Ezek közül a legnagyobb presztízsű és legtöbbet pályázott a japán állami ösztöndíj, a MEXT, amit mindenki szeretne megkapni. Ez általában nagyon nehéz, mert egy komoly felvételi eljáráson kell átesni, de azért nem lehetetlen a dolog. A kiválasztott hallgatóknak az ösztöndíj mellett a kinti tandíját is a japán állam állja. Én 2019 szeptembere és 2020 augusztusa között éltem kint Japánban. Először az Oszakai Egyetemre szerettem volna menni, amire az intézetben volt egy interjú, de végül nem én lettem a szerencsés kiválasztott. Ezután úgy terveztem, hogy az azt követő évben utaznék ki, de 2019 tavaszán megláttam a Dzsószai Egyetem ösztöndíj-lehetőségét. Mivel ott is lehetett magyart tanulni, és az ottani kontaktszemélyt, Király Attilát már hallásból ismertem – korábban már járt japán cserediákokkal az ELTE-n –, úgy voltam vele, hogy belevágok. A jelentkezésemhez elküldtem a szükséges igazolásokat, és beadtam a motivációs levelemet. Nyár elején értesítettek, hogy megkaptam az ösztöndíjat.
Szeptemberben már repültem is ki Japánba, ezáltal pedig pont belecsöppentem a még Covid előtti, majd a járvány közbeni időszakba is. Ha röviden kell összefoglalnom mindent, nagyon jó volt kint, de azt is tudom, hogy akik előttünk voltak, sokkal többet megtapasztalhattak. Akik viszont utánunk következtek, ki sem mehettek – kicsit felemás tehát a dolog. Alapvetően szuper volt, de sok mindenről lemaradtunk a pandémia miatt.
Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál, például a tanulmányaid tekintetében?
Kezdjük azzal, hogy a Dzsószai Egyetem ösztöndíja alapvetően egy olyan lehetőség volt, ami a japán nyelvvizsgára, JLPT-re készített fel. Ugyan a vizsgát a járványhelyzet miatt lefújták, az erre felkészítő óráink nagyon hasznosak voltak. Említettem korábban, hogy az egyetemen volt magyartanulási lehetőség. Attila-szenszei nagyon sok programba bevont minket, emellett a tanításból is kivehettük a részünket. Számos alkalommal dolgozhattam együtt japánokkal, például előadtunk magyar népdalokat a sulifesztiválon. Dolgoztam a japán könyvtárban is, ami mondhatjuk, hogy megalapozta jelenlegi munkámat a Japán Alapítvány könyvtárában.
Amellett tehát, hogy nagyon sokat beszélgethettem japánokkal, és ezáltal fejleszthettem nyelvtudásomat, a katedrán is kipróbálhattam magam.
Szerencsére azért utazni is volt lehetőségünk. Még októberben elmentünk Naganóba, ahol egy családnál laktunk („farm stay”) egy hétvégét. Mindenfélét megmutattak nekünk: dolgoztunk a család földjén, japán játékokkal játszottunk, meséltek nekünk, sőt, mindeközben az anyuka az összes tipikus japán ételt elkészítette nekünk. Maradandó élmény még Kansai, ahol Ági barátnőmmel egy egyhetes utazás keretében megnéztük a régió nevezetességeit, többek között Kiotó, Nara és Oszaka prefektúráit, ahova tipikusan szeretnek egyszerre elmenni az emberek. Mindezt azonban már a járvány alatt. Amikor lefoglaltuk a jegyet és a szállást, még nem volt semmi, amikor viszont utaztunk, már beütött a krach, és ezért elég sok minden be volt zárva. Sajnos azt nem mondhatom, hogy mindent meg tudtunk nézni, amit szerettünk volna, de így is hatalmas élmény volt. Utólag már az is, amikor elvesztünk Oszakában éjszaka. Ha egyszer eljutsz Japánba, mindenképp ajánlom a Nara Park meglátogatását, ahol a szarvasok annyira szelídek, hogy meghajolnak előtted, mielőtt megeteted őket a direkt nekik vett rágcsával.
Mit gondolsz, mi a legkülönlegesebb ebben a szakban?
Több dolgot is mondanék. Az egyik, hogy a kötelező minorválasztásnak köszönhetően én például a koreai minorral betekintést nyerhettem a két ország közötti kapcsolatok másik oldalába is. Jó volt így megfigyelni a párhuzamokat, nemcsak a nyelvvel, hanem a kultúrával és a történelemmel kapcsolatban is.
A másik, hogy rengeteg lehetőség van kijutni Japánba: aki erre a szakra jön, és egy kicsi plusz erőfeszítést beletesz, annak valószínűleg sikerül.
Tetszik az is, hogy vannak anyanyelvi tanárok, például Uchikawa-szenszei, aki igyekszik a japán cserediákokkal közös iszogatásokat („nomikai”) szervezni, ahol nagyon jó a hangulat, és mindenkivel el lehet beszélgetni.
Hogy látod, milyen karrierlehetőségeket rejt a japán nyelv itthon és külföldön?
Először is elmondanám, hogy a szak egyre népszerűbb: most is több embert vettek fel, mint amikor még én jelentkeztem, és a mesterképzést is kibővítették, ami szerintem azt jelenti, hogy egyre több japán szakost szeretnének kinevelni. Több cég is jön Magyarországra, amiért érdemes lehet tanulni, de lehetséges akár Japánban is munkát találni, ami ugyan elsőre elég nehéz, de ha egyszer már kint vagy, onnét már sima ügy. A japán nagykövetségen is rendre akad munkalehetőség, de ott van akár a Japán Alapítvány könyvtára is, ahol számos mesterszakos dolgozott már, nem csak az ELTE-ről. Emellett sokszor keresnek tolmácsot is különböző cégekhez, viszont ha itthon akarsz dolgozni egy japán cégnél, akkor azt mondanám, hogy jó, ha a nyelvtudás mellett valami további képesítést vagy nyelvet is fel tudsz mutatni. Ami a hazai japán állásokat illeti, alapvetően úgy gondolom, hogy sok a lehetőség, csak rosszul hirdetik magukat, ezért több utánajárást igényelnek. Érdemes például belépni az ilyen munkákkal vagy Japánnal kapcsolatos csoportokba.
A képek forrása: Az interjúalany fotói
