Az ELTE Karrierközpont 2021 áprilisában online rendezte meg a számos hasznos és informatív programmal egybekötött állásbörzéjét, a Karriernapot, melynek keretében többek között Limpár Imre szakpszichológus Munkaerőpiaci pókerjátszmák című előadását is figyelemmel kísérhették az érdeklődők. Aki esetleg tavasszal lemaradt a rendhagyó „játékszabály-ismertetésről”, június 29-én a Karrierközpont Facebook-oldalán premiervideóként visszanézhette a szórakoztató, ugyanakkor rendkívül tanulságos előadást.
A járvány a munkaerőpiac számos szférájában is komoly válságot, változásokat eredményezett, éppen ezért most különösen fontos, hogy amikor beindul az élet, ne hagyjuk kicsúszni a lehetőségeket a kezeink közül, hanem próbáljunk aktívak lenni a nehézségek ellenére is. Ehhez azonban néhány dolgot tudatosan szem előtt kell tartanunk annak érdekében, hogy az esetleges későbbi krízishelyzetek által támasztott megpróbáltatásokat is kezelni tudjuk.
Mihez kezdjünk a nyitólapjainkkal? Mikor és hogyan érdemes kijátszani őket? Garantált-e a győzelem a munkaerőpiaci „játéktérben”, ha két ászt tartunk a kezünkben? Létezik-e titkos összetevő? Mikor szabad vagy épp kell blöffölni? Limpár Imre többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ, és tette mindezt úgy, hogy a résztvevők nemcsak a munkavállalás rejtelmeibe nyerhettek bepillantást, hanem lehetőségük volt gondolkodás, önmonitorozás által közelebb kerülni ahhoz, hogy magabiztosabban léphessenek a „játékasztalhoz”.
„Azért, mert azt hiszed, hogy jó vagy, nem biztos, hogy a kisujjadban van a munkaerőpiaci önmenedzselés minden praktikája.”
Ahogy a hagyományos pókerben, úgy a munkaerőpiaci változatban is vannak különböző játékostípusok. Van, aki egyáltalán nem ismeri a szabályokat, és a „majd lesz valahogy” elvet követve éli az életét, sodródik, csapódik egyik helyről a másikra. Ez a mentalitás azonban hosszú távon értelemszerűen sem elégedettséghez, sem sikerhez nem vezet. Van olyan játékos is, aki szentül hiszi, hogy tud pókerezni, azonban csak a szabályokat ismeri. Limpár Imre szerint ez az önáltatás az egyik legjelentősebb visszahúzó erő, amivel feltétlenül le kell számolni az előrelépés érdekében.
Ahhoz, hogy a magabiztos és tudatos típusba tartozhassunk, mindenekelőtt saját képességeinkkel és hátrányosságainkkal kell tisztában lennünk. A munkaerőpiaci pókerjátszma alapvetően három nagy „csatából” áll: az első a CV-k és motivációs levelek köre, melyek segítségével eljuthatunk az állásinterjúig. A második küzdelemben a verbális megnyilvánulásoké a főszerep, a harmadik fázis pedig az „utóvédharcokból” áll, melyek során a megszerzett állást meg kell tartanunk. Ezekre a csatákra úgy tudunk a leginkább felkészülni, ha tudatosítjuk, hogy a három közül melyik a legnehezebb számunkra, melyik esik leginkább a komfortzónánkon kívülre. Ezen önvizsgálat elvégzése után következik csak a megfelelő stratégia felépítése.
„Lehetőség annak akad, aki hajlandó a szabályokat megismerni, tudni, tudatosítani, stratégiát és taktikát alkalmazni.”
Limpár szerint a munkaerőpiaci játéktérben is vannak amatőrök, lelkes amatőrök, félprofik és profik. Már az álláskeresés során érdemes azon elgondolkozni, hogy melyik kategóriába szeretnénk tartozni. Mi a lényeg számunkra? A játék maga, vagy ez csupán az ahhoz vezető szükséges rossz, hogy pénzhez juthassunk? Cél-e az is, hogy tisztességes szakmai identitást építhessünk ki, és mit tehetünk ennek érdekében? Rendkívül fontos, hogy képesek legyünk eltekinteni a trendektől, és valóban a saját szemszögünket előtérbe helyezni, és ez alapján döntést hozni. Ha pedig nem sikerül elsőre, ebben a játékban van lehetőség a változtatásra.
Természetesen a „munkaerőpiaci mozgolódással” kapcsolatban még mindig léteznek előítéletek. Van olyan munkáltató, aki szerint a gyakori váltásra hajlamos egyének megbízhatatlanok, „csak a baj van velük”, képtelenek az elköteleződésre. Létezik azonban olyan is, aki egy ilyen CV-ben hömpölygő ambíciókat és változatosságra való igényt lát, és úgy gondolja, pont ezek azok a kvalitások, amivel az adott munkakörben, és általánosan a mai világban, érvényesülni lehet. Fontos tehát, hogy szem előtt tartsuk, hogy ki a célszemély, mi a célállás, és ehhez mérten tekintsünk saját magunkra is.
Az önismeret és a munkáltató elvárásainak figyelembe vétele mellett az is rengeteget számít, hogy hogyan ülünk a „játékasztalhoz”. Alapvetően mindnyájan jó szakemberként szeretnénk fellépni, de stratégiai döntéseink során hajlamosak vagyunk az emberi oldalt, a szimpátiafaktort alulértékelni. Limpár Imre kihangsúlyozta, hogy társadalmi tévhit, hogy a legjobbat keresik. A pókerpéldához visszatérve: nagy előny lehet, ha két ász van a kezünkben, azonban ha nem illeszkedik a sorba, nem biztos, hogy nyerni tudunk vele.
„Ne csak ismerjük a szabályokat, a mozgásteret és a lehetőségeinket, hanem tudatosan is lépjünk A-ból B-be!”
Az előadás során elhangzott számos konkrét tanács is azzal kapcsolatban, hogyan válhatunk gyakorlottabb játékossá, ilyen például a „halott szálak elvarrása”. Az állásinterjúk végén gyakran elhangzik az a mondat, hogy „Majd értesítjük.”, mely legtöbbször bizonytalansággal, mardosó kétellyel, csalódottsággal teli időszakot von maga után, főként a maximalista álláskeresők számára. Limpár mindenkit arra biztatott, hogy soha ne féljünk utánakérdezni, sőt visszajelzést kérni is van jogunk. Ahogy a pókerben is szabadon elemezhetjük, hogy hol buktunk el, a munkaerőpiacon is fennáll az önmonitorozás lehetősége, melyet minden esetben érdemes kihasználni.
Hasznos módszer lehet erre a notesztechnika, vagyis annak átgondolása, esetleg feljegyzése rögtön az interjú után, hogy melyek azok az akadályok, amiket hiba nélkül sikerült megugrani, és mik azok, amit biztosan másképp csinálnánk következő alkalommal. Mielőtt felhívnánk az összes fontos személyt, hogy elújságoljuk, hogyan szerepeltünk, érdemes pár percig befelé figyelni, hiszen ezen technika segítségével idővel komplett használati útmutatót kaphatunk magunkhoz, ami jól alkalmazható muníció lehet a jövőben.
Az önvizsgálat során meg kell kérdeznünk magunktól: Mi volt az, amitől leblokkoltam? Hogy vagyok jelen a beszélgetés során, mennyi mindent vagyok képes tudatosítani? Hogyan élem meg a helyzetet? Fontos továbbá, hogy képesek legyünk megkülönböztetni a „vatta típusú” és a „húsbavágó” kérdéseket. Az előbbi célja csupán az, hogy kommunikációs hidat képezzen a felek között, az utóbbit azonban nem engedi ki kezéből a kérdező, itt nem lehet terelni, résen kell lenni, és érdemi válasszal szolgálni.
„Fontos a taktika, de az igazság odabent van.”
Az előadás utolsó részében az álláskeresés három fő módszerébe nyerhettünk betekintést, elsőként megemlítve a K, azaz a kapcsolati tőke felhasználásának útját. Limpár szerint ezt sokan ismerik, azonban gyakran félreértik, hiszen a kapcsolatokat nem kihasználni, hanem használni kell. A „Ha hallotok valamit, szóljatok!” módszer helyett érdemes inkább információkat gyűjteni és okosan építkezni a kapcsolatok segítségével. Az S, vagyis a spontán vagy specifikus álláskereső nem foglalkozik azzal, hogy épp van-e a cégnél szabad pozíció, hanem megpróbál „becsekkolni”. Természetesen mindenkinek jogában áll jelentkezni akkor is, ha az adott munkáltató épp nem hirdet. A siker távolról sem garantált, azonban tagadhatatlanul nagyobb esélyekkel játsszunk, ha próbálkozunk, sőt, ezzel a módszerrel fel is vértezhetjük magunkat a jövőre nézve, és rutint szerezhetünk abban, hogy miként kelthetünk maradandó hatást magunkról és képességeinkről. Az álláskeresés legegyszerűbb módja pedig a H, a hagyományos vagy hirdetési út, azonban fontos tudni, hogy a legtöbb munkalehetőség ma már nem ér el ebben a fázisba.
Az álláskeresés során gyakran felmerül a kérdés, hogy elfogadható-e blöffölni a siker érdekében. Limpár szerint a blöff egy „csomagolástechnika”, a játék része, melynek segítségével olyan képet közvetíthetünk magunkról, mely nagyobb kommunikációs hajlandóságot ébreszt a másik félben. Ha erre csalásként tekintünk, könnyen versenyhátrányba kerülhetünk. Belső meggyőződéseink nem csak ebben a kérdésben lehetnek döntő fontosságúak. Számítanak a családból hozott értékítéletek az egyes munkákkal kapcsolatban, és számít az is, hogy alapnarratíváink engedik-e, hogy partnerként üljünk a „játékasztalnál”. Amennyiben a munkaerőpiacra gonosz dologként tekintünk, melyben szükségszerűen csak alárendelt pozíciót tölthetünk be, jelentős hátrányt halmozunk fel.
„Hányszor van az, hogy dolgozom, és hányszor van az, hogy teszem a dolgom?”
Limpár Imre arra biztatta a hallgatóságot, hogy ezt a kérdést újra és újra tegyük fel magunknak, és törekedjünk arra, hogy az utóbbi legyen többségben. Ennek érdekében pedig, soha ne féljünk változtatni, mert mindig van másik út. Ha ezt tudatosítjuk, és el merjük hagyni a járt utat, talán még szabadnak is érezhetjük magunkat.
Az előadás visszanézhető az ELTE Karrierközpont Facebook-oldalán, ahol számos más videót is találtok munkavállalással, sikerrel, jövőtervezéssel és még sok más érdekes témával kapcsolatban.
A képek forrása: Facebook, We Love Budapest, Cedefop
