Az egyetemi életérzés jócskán túlmutat azon a felemelő érzésen, hogy végre olyan tantárgyakat tanulhatunk, amelyek iránt őszintén érdeklődünk, és amelyek majd hozzásegítenek ahhoz, hogy a végzős évünk után majd olyasmivel foglalkozzunk, ami iránt elhivatottak vagyunk. Mindez vitathatatlanul fontos, de az egyetemek nyújtotta kötelező tanterven kívüli lehetőségek biztosítják az egyetemi lét lényegét. Nézzük, milyen lehetőségek nyílnak ebben a szemeszterben a tanévkezdést követően!
Hasznos időtöltés plusz kreditért
Az ELTE Karrierközpont idén immár 5. alkalommal szervezi meg Karriermenedzsment kurzusát, melynek sikeres elvégzéséért 2 kreditpont jár. A kurzus során a hallgatók megismerkedhetnek a munkaerőpiac világával, a munkahelyi helytállás nehézségeivel, illetve a karrierépítés megfelelő lépéseivel. Ezekkel a hasznos ismeretekkel kívánják csökkenteni a munka világában való elhelyezkedés nehézségeit, akár már az egyetemi évek alatt is. A kurzus teljesítéséhez az aktív részvételen túl projektfeladatokat kell elvégezni, melyek az érdemjegy alapjául szolgálnak majd.
A félév tematikáját (2020/21/1) az alábbi táblázatban láthatjátok.
Időpont | Cím | Előadó(k) |
szeptember 16. | Munkaerőpiaci trendek gyakorlati tapasztalatok alapján | Csurgai Anna, Erdős Júlia, Jánosi Lilla, Menyhárt Adriána (HR tanácsadók, Randstad Hungary Kft.) |
szeptember 23. | Önismeret szerepe a karrierben | Váradi Csilla (HR director, NetPincér) |
szeptember 30. | Mivel tölts 80.000 órát? – megfelelő munka és munkahely választása | Vas Viktória (Jr. Recruiter – Transferwise) |
október 7. | Tudatos karriertervezés | Business Services Sector |
október 14. | Gyakorlati tippek a sikeres állásinterjúhoz | Gál Balázs, Vantsa Tibor (regionális toborzási vezetők, Citi Magyarország) |
október 21. | Munkahelyi helytállás a mindennapokban | Makó Anita (Manager, Exxonmobil) |
november 4. | Hogyan tovább? Előrelépés, karriermenedzsment-realitások egy nemzetközi cégnél | Szász Dóra (HR vezető, British American Tobacco) |
november 11. | Karrier vs. Siker vs. Tanulás – lehetséges együtt? | Berentés Barbara (Learning & Development Manager), Gáti Rebeka (Trainer – Learning Professional), Tóth Gábor (Trainer – Learning Professional – British Telecommunications) |
november 18. | Projektmenedzsment nem csak projektmenedzsereknek | Órás Tamás (Associate, Mobility & Automotive and Recruitment Manager, Egon Zehnder) |
november 25. | Prezentációs technikák | Horváth Gábor (Agile Scrum Master & Financial Reporting Analyst, Certified HR Campus Trainer – IBM) |
december 2. | Munkavállalás egyetem mellett – tippek, trükkök az eligazodáshoz | Turcsik Réka (Junior Communication Specialist), Kispál Zoltán (Company Relations Manager – Zyntern) |
december 9. | Hagyd, hogy az ötleted vezessen! – A vállalkozói szellem alapjai | Dr. Hegyi Barbara (egyetemi adjunktus, ELTE Informatikai Kar) |
A jelentkezéssel kapcsolatos információkat az ELTE Karrierközpont honlapján találjátok, melyet ezen a linken érhettek el.
KRESZ-tanfolyam otthonról, ELTE-s kedvezménnyel? Most már lehetséges!
Az ELTE Karrierközpont a Jó? Jó! Autósiskolával közreműködésben idén is elindítja autóvezetés-elméleti tanfolyamát, ezúttal azonban online formában, így ebben az évben annak is lehetősége nyílik csatlakozni, aki eddig idő hiányában nem tudott, hiszen a tanfolyam rugalmasan teljesíthető az annak indulásától számított legfeljebb egy éven belül. A jelentkezés folyamatos, nincsenek kötelező időpontok, így bármikor lehet csatlakozni, a sikeres vizsga megszerzésének ideje pedig pusztán az egyéni szorgalmon múlik!
A KRESZ-tanfolyamra jelentkezni az alábbi oldalon található űrlap kitöltésével lehetséges, ahol a pontos árakról, valamint az ELTE-s kedvezményről is lehetőség van tájékozódni.
Versenyek, ahol csak az „ékesebb szó” nyerhet
Az ELTE Bölcsészettudományi Karának Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tanszéke szervezésében zajlik majd a Szép magyar beszéd verseny ELTE-s fordulója 2020. szeptember 24-én 16:00 órától. A Kazinczy-versenyt idén 79. alkalommal rendezik meg a felsőoktatásban tanulók körében, anyanyelvi nevelő, valamint beszédkultúrát fejlesztő céllal. A versenyzőknek két, 2-3 perces, 20–21. századi esszé- vagy szépprózai szöveget kell majd felolvasniuk, melyekből az egyik szabadon választott, a másikat azonban csak a verseny napján kapják majd kézhez.
A házi verseny nyertesei könyvjutalomban részesülnek, a legjobbak pedig képviselhetik majd egyetemünket az országos döntőn. A versenyre az ELTE bármelyik karának hallgatója szabadon nevezhet 2020. szeptember 21-ig a bona.judit@btk.elte.hu e-mail címen.
A felkészülési szempontokról további információkat olvashattok az ELTE BTK honlapján.
Az ELTE TÓK Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszéke az Anyanyelvápolók Szövetségével, valamint a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságával együttműködésben 2020. november 6-án és 7-én rendezi meg a Kossuth-szónokversenyt, melyre a Kárpát-medence felsőoktatásban tanulói jelentkezhetnek. A verseny elsődleges célja a szakmai és pedagógiai szerepekre való felkészítés, mindemellett a nyelvhasználat színvonalának ápolása.
A két fordulós versenyhez retorikai konferencia kapcsolódik „Modern retorikai fogások a kommunikációban” címmel, melyre az első nap délelőttjén kerül sor. Ezt követően délután a versenyzők által meghatározott témában előre elkészített hatperces beszédet kell elmondaniuk. A verseny zárásaként pedig egy háromperces improvizált szöveget várnak, melynek témáját a helyszínen határozzák majd meg. A szervezők a járványügyi helyzetre tekintettel felkészültek a verseny esetleges online térbe történő áthelyezésére is.
Jelentkezni 2020. október 10-ig lehetséges az alábbi jelentkezési lap kitöltésével, mely elküldhető postai úton az ELTE TÓK Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék számára, 1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 40. címre, illetve elektronikusan a szonokverseny15@gmail.com címre.
A verseny részletes szabályzata megtalálható az itt feltüntetett linken.
kossuth-szonokverseny-jelentkezesi-lap-2020
Konferencia
Az ELTE BTK HÖK Magyar Intézetek Képviselete szervezésében kerül megrendezésre az ABsolute, vagyis az Alkalmazott Bölcsészet Konferencia, melyre jelentkezhet bármely bölcsészettudományi alapképzésben, osztatlan tanárképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő hallgató. A konferencia célja, hogy párbeszédet generáljon a bölcsészettudományok hasznosíthatóságáról, a társadalmi értékekről, egyúttal pedig lehetőséget adjon az adott területen kutatást végző hallgatóknak felszólalni a témában. A konferencián 15 perces előadások tartásárára van lehetőség személyes vagy akár online formában is.
Jelentkezni a magyarik@btkhok.elte.hu címen lehetséges egy 1600-2000 leütéses absztrakt megküldésével 2020. szeptember 15-ig. A tárgy mezőben az ABsolute 2020 jeligét szükséges feltüntetni.
A konferenciafelhívás elérhető itt.
Fejléckép: facebook.com/toastmastersdebrecen