Békefi Teodóra ötödéves, magyar–olasz tanár szakos hallgató, emellett pedig az ELTE Online kultúra rovatának vezetője is. A rovat működéséről, hivatásáról és tanulmányairól kérdeztük őt.
Mesélj nekem egy kicsit arról, hogyan és mikor kerültél az ELTE Online csapatához!
Mielőtt az újsághoz kerültem volna, a Müpa Karc pályázatára beküldtem az egyik zenei kritikámat, amivel helyezést is sikerült elérnem. Ez adott löketet ahhoz, hogy jelentkezzek az ELTE Online-hoz. 2017 őszén vettek fel, októberben jelent meg az első cikkem. Egy évig újságíróként tevékenykedtem, majd 2018 őszén, mikor a kultúra rovat akkori vezetője, Seres Lili Hanna elkezdte doktori tanulmányait, azt érezte, segítségre van szüksége: a főszerkesztővel egyeztetve felkért, hogy legyek én a rovatvezető-helyettes. Örömmel mondtam igent, a teendők nagyjából egyharmadát vettem át Lilitől, így lehetőségem nyílt belekóstolni egy számomra új feladatkörbe is. 2019 őszén helyet cseréltünk Lilivel, én átvettem a rovatvezetői stafétát, ő pedig a helyettesem lett. Folyamatosan konzultálunk a rovat arculatáról, témáiról, tehát ő is abszolút jelen van ebben a szerepben, az alapvető szerkesztési munkálatokat, a cikkek tematikájának megtervezését viszont már én végzem.
Mit szeretsz legjobban a munkádban?
Nagyon élvezem a szerkesztői munkát, mivel mindamellett, hogy alapos rálátást kaphatok a rovat működésére, a kreativitásomat is kamatoztathatom. Alapvetően Lilivel közösen megbeszélve alakítjuk ki a rovat arculatát, mi döntjük el, miről tájékoztassuk az olvasókat, milyen témákat tárgyaljunk, közben pedig folyamatos párbeszéd van köztünk és az újságírókkal.
Egyébként nagyon szeretek cikkeket is írni, amire sajnos az elmúlt félévben nem igazán volt időm a tanulmányaim és a szerkesztői munka mellett. Az interjúkészítés nekem nagy szerelem, sajnos az is szünetel számomra ezekben a hónapokban, de nagyon remélem, hogy a következő tanévben erre is több időt tudok majd szakítani.
Szerinted mi a kultúra rovat erőssége, illetve mi az, ami szerinted fejlesztésre szorul?
2019 őszén volt egy elég nagy változás a csapatban, sokan elmentek tőlünk a diploma megszerzése után, ezzel párhuzamosan pedig számos új tagot vettünk fel. Amióta az újságnál dolgozom, tapasztalom, hogy igazán erős az újságírói csapatunk. Nem mondanám összeszokottnak, kevés olyan ember van, akivel a kezdetektől fogva együtt dolgozom, ennek ellenére a közös munka rendkívül jól működik. Külön örömmel tölt el, hogy folyamatosan érkeznek építő ötletek az újságíróink részéről is, tehát nekem nem is kell sokat gondolkodnom a fejlődési lehetőségeken, csupán válogatok a jobbnál jobb ötletek közül.
Szerintem mindenképp általános iránynak kell annak lennie, hogy folyamatosan figyeljük, hogyan tudunk kapcsolódni az olvasóinkhoz. Ez azt jelenti, hogy minél több olyan témát kell találnunk, ami érdekli az egyetemistákat, aminek köze van a mindennapjaikhoz, és amivel amúgy is foglalkoznak. De mindemellett olyan dolgokat is érdemes megmutatni nekik, amelyekkel alapvetően nem igazán találkoznának, de valahogy mégis tudnak kapcsolódni hozzá. Például, ami jól működik – nemcsak a mi rovatunk, hanem az egész ELTE Online esetében –, az a különböző cikksorozatok elindítása.
Nemrég például elkezdtünk egy sorozatot, amelyben az ELTE-hez köthető zenekarokat mutatjuk be. Szerintem ez a sorozatokban való gondolkodás azért nagyon jó koncepció, mert egyfajta folyamatosságot is jelent. Egyre több olvasót tudunk bevonni általa a mi kis világunkba, ami tulajdonképpen az egész ELTE-nek a világa, így kimeríthetetlen témaforrás.
Mik voltak eddig a kedvenc munkáid?
Számomra az egyik legnagyobb „szerelemprojekt” a Művész-tanáraink című sorozat volt, amit én találtam ki és építettem fel. Ebben maximális támogatásra találtam Lili, illetve Blankó Miklós főszerkesztő részéről is.
Öt interjút készítettem eddig, tavaly nyáron jelent meg az utolsó. Terveim közt szerepel a sorozat folytatása, sok ötletem van, kikkel beszélgetnék még szívesen. Az interjúalanyok közt szerepelnek olyan tanárok, akiket szerintem nagyon sokan ismernek és szeretnek, ilyen például Nádasdy Ádám is, akit nem igazán kell bemutatnom, éppen idén áprilisban kapott Aegon Irodalmi Díjat Jól láthatóan lógok itt című kötete.
De vannak olyan oktatók is az egyetemen, akiket kevesebben ismernek, mert kisebb tanszéken tanítanak, vagy nem annyira ismert a munkásságuk. Pedig megéri velük kapcsolatba kerülni, akár csak egy interjú elolvasása erejéig. Illetve hátha valaki kedvet kap egy-egy cikk után ahhoz, hogy személyesen is megismerje a bemutatott oktatót, és esetleg órát vegyen fel hozzá. Célom, hogy ezeket az oktatókat – akiket én nagyon értékes embereknek, szakembereknek és művészeknek gondolok – valahogy reprezentáljam a hallgatók felé. De ez fordítva is igaz: azt éreztem, hogy az interjúalanyok egy része csak akkor szerzett tudomást az ELTE Online-ról, amikor felvetettem az interjú ötletét. Lelkesedéssel fogadták azt a munkát, amit végzünk, úgyhogy tulajdonképpen egyfajta közvetítői szerepbe kerültem, amit rettentően élveztem.
Fotó: Burkus Dávid
Milyen nehézségekbe ütköztél munkád során?
A kultúra rovatnál olyan újságírók dolgoznak, akik nagyon egyedi gondolkodásmóddal rendelkeznek. Ami egyrészről kiváltképp szerencsés helyzet, hiszen nem kell és nem is szeretnék olyan pozícióba kerülni, ahol én mondom meg, hogy kinek miről, mit és hogyan kellene írnia. Teljes mértékben egyenrangú partnerként tekintek a kollégáimra. Viszont néha azt érzem, hogy nehéz ennyiféle egyéniséggel együtt dolgozni úgy, hogy ki is bontakozhasson az ő sajátos látásmódjuk, de közben megmaradjon a rovat többé-kevésbé egységes arculata is. Azt hiszem, hogy ez a legnehezebb feladat, amely a munkám során felmerülhet, de mivel ez egy kreativitást igénylő kihívás is egyben, így nem problémaként tekintek rá.
Mi az, amit tanultál munkád során?
Rengeteget tanultam magáról az újságírásról, kiváltképp az interjúkészítésről. Úgy gondolom, hogy ha ezt valaki legalább félig komolyan veszi, akkor megpróbál minél több sajtóanyagot olvasni, de a legtöbbet mégis a gyakorlatban tud tanulni az ember, erre pedig az ELTE Online kiváló terep.
Mikor még újságíróként tevékenykedtem, Seres Lili türelmére, segítségére és ötleteire bármikor számíthattam. Mindemellett szabad szellemi teret biztosított, amit én is igyekszem nyújtani a munkatársaim számára, hiszen azt gondolom, hogy ide elsősorban nem profi újságírók jönnek dolgozni. Tehát nemcsak az a feladatunk, hogy minőségi tartalmat szolgáltassunk, hanem rovatvezetőként arról is gondoskodnom kell, hogy az újságíróinknak minden lehetőséget megadjak a fejlődésre.
A másik fontos aspektus pedig a dolog emberi része: ki kellett tapasztalnom, hogyan tudok úgy kommunikálni több emberrel, hogy a közös munka végeredménye mindenki számára elfogadható, legyen és közben emberileg is megtaláljuk az egymáshoz vezető utat.
Hogyan tudjátok kezelni a jelenlegi helyzetet?
Szerencsére nem okoz különösebb fennakadást a kialakult helyzet, a rovattagokkal eddig is félévente találkoztunk, a rovatvezetők és a főszerkesztő pedig kéthetente gyűlnek össze, ezeket a találkozókat nem olyan nehéz online megszervezni, tehát ebben nincsen fennakadás. Azt gondolom, most talán mindenkinek kicsit több ideje van írni, új ötletekkel előállni, így született meg például a zenekaros sorozat ötlete is. És bár nincs meg a személyes kontaktus, sokkal gördülékenyebb és gyorsabb ebben a formában interjút egyeztetni, készíteni. Összességében azt gondolom, mi inkább profitálunk ebből a helyzetből.
Rovatvezetői aktív munkád mellett az ELTE osztatlan tanárképzésén veszel részt. Miért pont egyetemünkre esett a választásod öt évvel ezelőtt?
Több szakot is megjelöltem, amikor felvételiztem, azonban az első helyen az osztatlan tanárképzés és az ELTE állt. Tanár szeretnék lenni, ezt érzem az én hivatásomnak, és azt gondolom, nem tudnék ennél jobb intézményt találni Magyarországon ahhoz, hogy ezt megvalósítsam. Számomra a kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy az ELTE-t fogom választani.
Mit tanított számodra az egyetemi élet?
Nehéz lenne pár mondatban összefoglalnom a változásokat, amelyeken átestem az elmúlt öt évben. Azt gondolom, amikor a közoktatásból kikerülve belépünk az egyetem kapuján, kisebb közösségekhez vagyunk szokva, itt viszont megtapasztalhatjuk, milyen egy olyan nagy közösséghez tartozni, amivel nem is tud mit kezdeni az ember. Az egyetemen nekünk kell kialakítanunk a saját kis köreinket úgy, hogy komfortosan érezzük magunkat a szociális térben. Úgy vélem, egyfajta otthonra találásnak kell lezajlania, amihez az egyetemünk hatalmas segítséget nyújt színes lehetőségeivel, nekünk csak meg kell tanulnunk jól válogatni. Elég kiterjedt az érdeklődési köröm, éppen ezért először zavarban voltam attól, mennyi lehetőség van az egyetemi élethez való kapcsolódásra.
Hozzáteszem, szerintem az is fontos, hogy a hallgatói közegen túl az oktatók körében is megtaláljuk azokat, akiktől a legtöbbet tanulhatunk emberileg, szakmailag, és bármikor fordulhatunk hozzájuk bizalommal.
A másik nagy tanulási folyamat számomra az volt, hogy megtanuljak kitartani a céljaim mellett. Céltudatos embernek tartom magam, de mindenki számára adódhatnak olyan pillanatok az életben, amikor megtorpan a céljai felé vezető úton. Az elmúlt években ebben is sokat fejlődtem, és ez nem kis részben köszönhető annak, amiről az előbb beszéltem: jó helyen, jó közegben vagyok, és ez átlendít a nehézségeken.
Szerinted milyen a tanárképzés az ELTE-n?
Jelenleg a második szaktárgyi tanítási gyakorlatomat végzem, de az elmúlt években az egyetemen szembejöttek velem olyan pályázatok, lehetőségek, amelyeknek köszönhetően többször kipróbálhattam magam tanári szerepben. Azt gondolom, hogy azzal a tudással, amelyet a négy év elméleti képzés során elsajátítottam, és azzal a gyakorlattal, amit az egyetem által nyújtott lehetőségeknek köszönhetően szereztem, kellő magabiztossággal vérteződtem fel ahhoz, hogy a gyakorlat során tudjak arra figyelni, amire igazán kell. Ez egy új szerep, új helyzet, de azt érzem, hogy valóban elő tudom hívni azt a négy év alatt összegyűjtött tudást, amiért sokat dolgozunk mindannyian, akik ezt a képzést választjuk. Nagyon jó alapot kapunk, viszont fontos, hogy mellette a gyakorlati lehetőség is biztosított legyen, és nem feltétlenül csak az utolsó két évben. De úgy gondolom, hogy aki ezt képzést komolyan gondolja és tisztességesen végigcsinálja, kiváló szakemberré válhat.
Mik a terveid a diploma után?
Középiskolában szeretnék tanítani, de erősen gondolkodom rajta, hogy egy doktori képzés keretein belül folytatom a tanulmányaimat, az Irodalomtudományi Doktori Iskola szerepel a lehetséges céljaim között. A tanítás mellett ugyanis nem szeretném abbahagyni a tanulást, és úgy gondolom, az ELTE kiváló alternatívákat biztosít, szívesen élnék ezzel a lehetőséggel a jövőben is.
