Trencsányi Vivien tanítani tudná az időbeosztást, energiái kifogyhatatlannak bizonyulnak. Mindamellett, hogy a Társadalomtudományi Kar harmadéves szociológus hallgatója és HÖK-elnöke, az ELTE Gazdálkodástudományi Intézetében elsőéves kereskedelem-marketing szakon. Párhuzamos tanulmányai és a hallgató önkormányzatban betöltött szerepe mellett pedig dolgozik is, heti húsz órában. Arról, hogyan képes ellátni ezen feladatait, milyennek ítéli meg munkáját és munkatársait, egy interjú keretén belül beszélgettünk.
Miért pont a szociológia szakot és az ELTE-t választottad?
Közgazdasági középiskolába jártam, egy teljes mértékben reál beállítottságú környezetből éles váltás volt egy meglehetősen humán beállítottságú helyre kerülni. Azt mindig is tudtam, hogy emberekkel szerettem volna foglalkozni, azonban a pszichológiát nem éreztem magaménak. A szociológia ötlete megfelelőnek bizonyult, hiszen itt is emberekkel foglalkozhatok, csak egyének helyett társadalmi szinten. Abban teljes mértékben bizonyos voltam, hogy az ELTE-re szeretnék jönni, imponált a presztízse. Amikor megtudtam, hogy felvételt nyertem, folytak a könnyeim. Onnantól kezdve számoltam a napokat, hogy mikor költözhetek Budapestre, hogy megkezdjem egyetemi tanulmányaimat.
Hogyan emlékszel vissza egyetemi éveid kezdetére?
A gólyatábor előtt pár nappal a hallgatói érdekképviselők egy külön programot rendeztek az egy szakra járóknak: a Gólyafészekrakót. A Társadalomtudományi Kar szlogene, miszerint „A TÁTK elfogad és befogad”, már akkor bebizonyosodni látszott. Fantasztikus élmény volt számomra, hogy olyan emberekkel lehetek, akikkel hasonló az érdeklődési körünk, és nagyon hamar meg is találtuk a közös hangot egymással. Ez a gólyatáborra csak fokozódott.
Mikor döntötted el, hogy az egyetemi közélettel szeretnél foglalkozni?
Tulajdonképpen már középiskolában a közélettel foglalkoztam, diákönkormányzati tagként. Amikor bekerültem az egyetemi körforgásba, pozitívan éltem meg azt, ahogyan az érdekképviselők fordultak hozzánk. Ami viszont igazán megfogott, az a gólyatábor volt, hiszen a saját szememmel láthattam és megtapasztalhattam, hogy mennyire összeszedetten szerveztek egy többnapos programot nekünk, gólyáknak, csakis azért, hogy az integrációnkat segítsék, és bevezessenek minket az egyetemi életbe. Elsőévesként úgy éreztem, hatalmas feladat lenne számomra a Hallgatói Önkormányzatban való tevékenykedés, helyette a szakos hallgatói érdekképviselet érdekelt. Azonban addig húztam-halasztottam a jelentkezésemet, hogy végül lejárt a határidő. Pár hétre rá viszont a HÖK kommunikációs bizottsága meghirdette, hogy fotóst keresnek. Bevallom, egy kicsit féltem attól, hogy ez is túl nagy falat lenne számomra gólyaként, ráadásul valamennyi gyakorlatom is volt: akkoriban már 3-4 éve fényképeztem, amit nagyon szerettem csinálni, így testhezállónak éreztem a feladatot.
Ma pedig már tudjuk, hogy jól tetted, hogy jelentkeztél, hiszen fel is vettek… Hogyan érezted magad kommunikációs bizottságbeli megbízatásod kezdetén?
Amikor 2017 októberében felvettek, közölték velem, hogy a fotózáson kívül posztokat is kell írnom. Egy kicsit megijedtem ettől, de az egyik gólyatáboros csoportvezetőm, Aller Imre, aki akkoriban a rendezvényes bizottság alelnöke volt, nagyon segítőkészen állt hozzám, bármikor kereshettem őt bizalommal. Ő támogatott abban is, hogy jelentkezzek a kommunikációs bizottság fotós pozíciójára is. Tulajdonképpen neki is köszönhetem, hogy most itt vagyok. Amennyire féltem az egésztől, annyira pozitívan csalódtam benne, egy pillanatig sem bántam meg, hogy végül belevágtam, a felsőbb évfolyamra járó HÖK-ösök nem úgy kezeltek, mint egy kis gólyát, hanem mint egy ugyanolyan értékű és rangú munkatársat. Végtelenül hálás vagyok nekik ezért.
A TÁTK elfogad és befogad
Ezek szerint nagyon meleg fogadtatásban részesültél már HÖK-ös pályafutásod elején. Gondolom, ez is közrejátszott abban, hogy az elnöki pozícióért indulj. Hogyan lettél az ELTE TÁTK HÖK elnöke?
Érdekes, mert még 2019 nyarán azt fontolgattam, hogy mivel mégiscsak végzős leszek szociológián, illetve emellett egy másik szakon pedig megkezdem a tanulmányaimat, lehet, hogy elérkezett az idő, hogy majdnem két és fél év érdekképviseleti múltamat magam mögött hagyva leköszönjek. A tavalyi gólyatáborban csoportvezetőként vettem részt, és egyik nap leültem Boronkay Takáts Rékával beszélgetni. Éppen akkor leköszönőben volt a Hallgatói Önkormányzat előző elnöke, és Réka megkérdezte tőlem, mi lesz így a HÖK sorsa, szerintem ki lenne ideális utódjelölt. Elgondolkodtam, és azt feleltem neki, hogy lehet, nekifutok ennek az egésznek, és jelentkezem HÖK-elnöknek. Végül az ő biztatására a kósza gondolatból cselekvés lett. Annyira sok mindent adott nekem mind az egyetem, mind a Hallgatói Önkormányzat, úgy éreztem, tartozom annyival, hogy hozzáadjak még többet. Még az addiginál is jobbá szerettem volna tenni a közéletet, és egy olyan kis családot szándékoztam formálni a jelenlegi tisztségviselőkből, akikről tudom, hogy majd a távozásom után is számíthatnak egymásra, továbbadhatják az utódoknak mindazt, amit tanultak. Sok gólya van a jelenlegi HÖK-ben, szerettem volna, hogy egy biztos és továbbadható alapot kapjanak.
Inspiráló az a szeretet és lelkesedés, ahogyan a Hallgatói Önkormányzatról, társaidról és a feladataitokról beszélsz. Mit szeretsz a legjobban munkádban?
Talán azt, hogy valamilyen szinten a munkatársaim anyukája is vagyok. Olyan jó érzés bemenni hozzájuk az irodába, és látni rajtuk, hogy örülnek nekem, bizalommal fordulnak hozzám és jól érzik magukat. Nyilván nehéz megtalálni azt az aranyközéputat, hogy mikor viszonyulhatunk egymáshoz barátokként, és mikor munkatársként.
Ha már az emberi kapcsolatoknál tartunk… Külön öröm számomra, hogy lehetőségem nyílt a felső vezetőséggel egy közelebbi köteléket kialakítanom, velük összedolgozva pedig közösen munkálkodhatunk azon, hogy mind tanulmányi, mind közéleti szempontból jobb legyen a hallgatók élete.
Munka közben, az Educatio kiállításon
Gondolom, akkor ez is szerepelt céljaid között, mikor elkezdted a munkádat. Milyen más terveid voltak még?
Igen, nagyon szerettem volna tényleg olyan kapcsolatot kialakítani a felső vezetőséggel, a dékánnal, dékánhelyettesekkel, tanszékvezetőkkel, amelyben tudják, hogy bármikor számíthatnak ránk. Mindenben ott vagyunk, és segítünk, elvégre hozzánk hamarabb eljut, ha a hallgatóknak problémájuk van valamivel kapcsolatban. Így, közösen együttműködve sokkal gördülékenyebben tudunk kommunikálni egymással arról, hogy min és mennyire kell változtatnunk, illetve mi az, amit megtarthatunk.
Továbbá, mint minden HÖK-ben, a miénkben is előfordult egy kisebb mélypont, amikor úgy éreztük, fejetlenség van, szétesünk. Ezt mindenképp el szerettem volna tüntetni az életünkből. Szerettem volna, ha mindenki egyenlő félként tekintene a másikra, nem lenne érezhető a tagok közti hierarchia. Nyilván valamilyen szinten szakadékok vannak a különböző pozíciók közt, de ezt igyekszünk a lehető legjobban elsimítani. Ez néha olyan, mintha különböző társadalmi rétegek közt próbálnék elsimítani egy határt, tehát vannak nehézségek, azonban úgy veszem észre, hogy ők is afelé hajlanak, hogy ezen minél könnyebben átessünk.
Tudásátadás szempontjából nem sok célom volt, Kerezsi Dorottya, az előző HÖK-elnök már kialakította az expert képzési rendszerünket, amely, úgy érzem, mindenkinek segítségére volt. Különböző szakterületeinkre nagyobb rálátást kaptunk, hiszen részesültünk a szükséges tájékoztatásban.
Amit én szeretnék még nekik átadni – csak most ez a rendkívüli helyzet közbeszólt –, az egy közös csapatépítő és különböző továbbképzési formák, mint például az időmenedzsment vagy a vezetőképző. Szeretném, hogy ne csak egyénileg, hanem csapatként is fejlődjenek.
Említetted a hierarchiát a HÖK-ön belül… Szerinted a hallgatók éreznek-e hierarchiát a HÖK és közöttük?
Mi arra mindig odafigyelünk, hogy ha van valamilyen kari rendezvény, amire belépőt kell szednünk, akkor az a HÖK-ösöknek ugyanúgy fizetős legyen, ne legyenek ilyen szempontból megkülönböztetve. Illetve a Hallgatói Önkormányzaton belül is csak a szükséges hasznos programokat szervezzük meg magunknak, mint például a vezetőképzőt. Ezeket is igyekszünk saját zsebből finanszírozni.
Továbbá a kommunikációs bizottság lányainak külön hálás vagyok, ugyanis ezekben az időkben is igyekeznek folyamatos interakcióban lenni a hallgatókkal. Megszólítják őket, Instagramon játszanak velük. A különböző social media felületeinken egyébként próbáljuk folyamatosan éreztetni a hallgatókkal, hogy mi is ugyanolyan hétköznapi emberek vagyunk hétköznapi problémákkal, mint ők. Van, hogy elcsúszunk egy-egy tárggyal, mi is szenvedünk vizsgaidőszakban, és ezt előszeretettel meg is osztjuk a közösségi médiában.
Mit gondolsz, milyen képességeket igényel a munkád?
Rengeteg türelmet. Sokszor nagyon türelmetlen tudok lenni, például ha írok egy e-mailt, és nem kapok rá másnapra választ, akkor úgy érzem, hogy szétesik minden. Illetve a megértés is fontos képesség munkám során, mert én magammal és ezáltal a többi emberrel szemben is nagyon magasra teszem a lécet, amit meg kell ugrani teljesítés szempontjából. Sokszor emlékeztetnem kell magamat, hogy nem mindenkinek olyan a munkamorálja, mint nekem. Nem mindenki teljesít jól nyomás alatt, úgyhogy külön oda kell figyelnem arra is, hogy a különböző munkamorál miatt ne legyen konfliktus valamelyik bizottsági vagy elnöki tagom között. Éppen ezért csináltattam velük egy felmérést, amiből számomra is kiderült, melyik társam hogyan viszonyul a munkájához. Az eredmények segítségével pedig személyre szabott módon tudom megszólítani őket, kiadni nekik a feladataikat. Amióta ezt megcsináltuk, egyszerűbbé vált a közös munka.
Van olyan része a munkádnak, amit kevésbé szeretsz?
Alapvetően nagyon szeretem csinálni ezt az egészet, élvezem a pörgést, hogy segíthetek, ahol csak tudok, de bevallom, velem is előfordul, hogy kibukom néha. Szerencsére nálam ez nem tart sok ideig, hamar túlteszem magam rajta és rájövök, hogy olyan lehetőségeket ad ez a pozíció, amikkel valószínűleg nem találkoztam volna, ha nem ezt csinálnám.
Trencsányi Vivien
Mi a legszebb, munkáddal kapcsolatos emléked?
A legszebb HÖK-ös emlékeim a nagyobb rendezvényeinkhez kötődnek. A tavalyelőtti gólyatáborban szervezőként, a tavalyiban csoportvezetőként voltam jelen. Fantasztikus érzés látni azt, hogy mi hónapokat dolgozunk egy négynapos rendezvényen, célként lebeg a szemünk előtt a gólyák jókedve, majd megérkeznek a táborba, és elképesztő módon élvezik az egészet. Könnyen kötnek barátságokat, kíváncsiak az érdekképviseletek munkájára, a BEAC-ra, szakkollégiumokra. Mindemellett közösen buliznak, szuperül érzik magukat, és én ezt azzal a tudattal nézhetem végig, hogy tudom, az én munkám is benne van ebben.
Hamarosan diplomázol a Társadalomtudományi Karon. Gondolkodtál azon, hogy folytatnád HÖK-ös pályafutásodat másik képzésed helyszínén, a Gazdálkodástudományi Intézet falai közt? Mik a terveid a jövőre nézve?
Bármennyire is szeretek érdekképviselő lenni, és csodálatosnak tartom a GTI Hallgatói Önkormányzatát, úgy érzem, hogy most már lassan itt az ideje annak, hogy ezt a pályafutásomat befejezzem. Természetesen ha valamiben segítségükre lehetek majd, akkor ott leszek, és segítek szívesen.
Most fogok diplomázni szociológia szakon, ezután szeretném befejezni a kereskedelem és marketing alapszakot, amit a GTI-n kezdtem el szeptemberben. A későbbiekben tervezek egy mesterképzést is csinálni, szintén a Gazdálkodástudományi Intézet keretein belül. Mivel szeretem magam irányítani a dolgokat, egy ideje gondolkodom azon, hogy majd esetleg egy reklámcégnél helyezkednék el, mellette pedig egy saját vállalkozást indítanék.
Jól döntöttél, hogy az ELTE-t választottad?
Mindamellett, hogy az ország vezető egyeteme vagyunk több száz éves múlttal, évről évre fejlődünk szakmailag és közösség szempontjából is. Itt egy olyan kis világnak lehet az ember a része, ahol mindegy, hogy honnan jön, mit csinál, el fogják fogadni. Az ELTE ráébreszt arra, ki is vagy, milyen irányba kéne menned, és segít abban, hogy ezt az utat úgy járd be, hogy mellette a lehető legtöbb élményt és emléket gyűjthesd. Tehát igen, maximális mértékben gondolom úgy, hogy jól döntöttem, amikor az ELTE mellett tettem le a voksom.
