Pan-European Seal fizetett gyakornoki program frissdiplomásoknak

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala és az Európai Szabadalmi Hivatal 1 éves fizetett gyakornoki programot hirdet az ELTE frissdiplomás és idén végző hallgatói számára. A pályázatokat március 6-ig várja az ELTE Innovációs Központ.

Az ELTE Innovációs Központ kezdeményezésére az ELTE is felvételt nyert azon vezető európai egyetemek közé, melyek stratégiai partnerként vesznek részt az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) és az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) Pan-European Seal (PES) fizetett gyakornoki programjába.

Az 1 éves időtartamra szóló gyakornoki program 2020 szeptemberében veszi kezdetét a választott szervezet székhelyén Az EUIPO és az EPO emellett térítésmentes kiegészítő képzéseket és előadásokat is szervez gyakornokai számára, melyeket a szervezetek munkatársai, a magánszektor képviselői, valamint a program meghívott szakértői tartanak. Az egyes irodák működéséhez kapcsolódó tématerületek kapcsán az EUIPO és az EPO a tudományos kutatómunkát, a publikációk közzétételét is ösztönzi.

Pályázható szakterületek az EUIPO-ban

  • Jog (beleértve: szabadalmaztatáshoz kapcsolódó jogok)
  • Szellemi tulajdonvédelem és tudásmenedzsment
  • Politikatudományok és nemzetközi kapcsolatok
  • Nyelvészet
  • Gazdaság és pénzügyek
  • Információs technológiák
  • Kommunikáció
  • Létesítménygazdálkodás (beleértve: mérnöki terület)
  • Humán erőforrások

Pályázható szakterületek az EPO-ban

  • Tudomány és mérnöki munka
  • Gazdaság és üzleti adminisztráció
  • Jog (beleértve: szabadalmaztatáshoz kapcsolódó jogok)
  • Gazdaság és pénzügyek
  • Nemzetközi kapcsolatok és kommunikáció
??????????????

Az EUIPO irodája. Alicante, Spanyolország. Fotó: EUIPO

Az EUIPO-jelölteknek csatolniuk kell online jelentkezésükhöz az alábbi online kurzusok sikeres elvégzéséről szóló igazolást:

  • EUTM in a Nutshell
  • RCD in a Nutshell

A gyakornoki program megkezdéséig EPO jelöltek számára (szakterületüktől függően) az alábbi e-learning kurzusok elvégzése szükséges:

  • Introduction to the European patent system (valamennyi résztvevő számára kötelező)
  • Using CPC (tudományos és mérnöki profillal rendelkezők számára kötelező)
  • The EPO as PCT authority (valamennyi résztvevő számára kötelező)

Az ideális jelölt felé támasztott elvárások

  • Az EUIPO és / vagy az EPO tagállamainak állampolgára
  • Egyetemi diploma /vagy 2020. évi végzés esetén igazolás a tanulmányok várható befejezésének időpontjáról.
  • A szervezetenként megadott online tanfolyamok elvégzéséről szóló igazolás – a jelentkezés/program folyamatához igazítva.
  • Legalább B1 szintű (közös európai referenciakeret) nyelvismeretről szóló bizonyítvány/igazolás megléte az EUIPO öt munkanyelvének egyikéhez (angol, német, francia, olasz, spanyol) vagy az EPO három munkanyelvének valamelyikéhez (angol, német, francia) kapcsolódóan.
  • A nemzetközi programokban (például Erasmus+ program) való korábbi részvétel, a választott tématerülethez kapcsolódó kutatási programban való részvétel, társadalmi, szociális felelősségvállalás területén szerzett tapasztalat előny.
  • Megfelelő kommunikációs, szervezési és problémamegoldó képességek, analitikus és megoldás centrikus működés, képesség az önálló munkavégzésre és a csapatban történő együttműködésre egyaránt, felelősségteljesség, kezdeményezőképesség, megbízhatóság.
Az EPO irodája. Hága, Hollandia.  Fotó: Ossip van Duivenbode

Az EPO irodája. Hága, Hollandia. Fotó: Ossip van Duivenbode

Fontos határidők

  1. február 17.: a program hivatalos indulása
  2. február 17. – március 6.: jelentkezés megküldése az ELTE Innovációs Központ részére
  3. február 17. – március 11.: első körös kiválasztási folyamat, a beérkező pályázati dokumentumok alapján szükség szerint személyes/skype interjúk lefolytatása
  4. március 12.: felvételre jelöltek listájának megküldése az EPO és EUIPO részére, valamint a jelöltek kiértesítése
  5. március 12. – március 22.: a felvételre javasolt jelöltek programba történő hivatalos jelentkezése az EPO és EUIPO online felületén
  6. március 22.: hivatalos jelentkezési határidő lezárása
  7. április 1. – április 30.: EPO és EUIPO által végzett kiválasztási folyamat
  8. május – 2020. szeptember: döntés, kapcsolódó adminisztrációs tevékenységek
  9. szeptember: a gyakornoki programok indulása

A program iránt érdeklődő jelentkezőknek az alábbi dokumentumokat kell elküldeniük angol, német, magyar vagy spanyol nyelven az Innovációs Központ részére, az innovacio@innovacio.elte.hu e-mailcímre 2020. március 6-ig.

  • Europass formátumú önéletrajz (fényképpel ellátva, telefonszám és e-mail cím feltüntetésével)
  • Motivációs levél (maximum 2 oldal terjedelemben, a választott szervezet és preferált szakterület/ profil megjelölésével)
  • Végzettséget igazoló okirat (diploma) vagy amennyiben a tanulmányok még folyamatban vannak, arról szóló igazolás
  • Nyelvismeretről szóló információ, igazolás/bizonyítvány – amennyiben rendelkezésre áll.

A jelentkezés beérkezéséről mindenkit értesítenek e-mailben, ezután a jelentkezőket két lépcsőben választják ki. Az Innovációs Központ a szakmai előválogatás keretében elsődlegesen a benyújtott dokumentumok alapján dönt a továbbjutókról, melyet indokolt esetben egy személyes/Skype-interjú követ 2020. február 17. és március 11. között, előzetes egyeztetés után.

Az Innovációs Központ által az EPO, EUIPO felé felterjesztett jelöltek szereznek jogosultságot a választott szervezetekhez történő közvetlen jelentkezés benyújtására. A jelentkezőknek szükséges szem előtt kell tartani, hogy a visszalépésük közvetlen hatással van a kiválasztási eljárásra, valamint a program zavartalan működésére, tekintettel a lehetséges résztvevők korlátozott számára.

További információ: innovacio@innovacio.elte.hu
Facebook

PES program összefoglaló prezentáció (EPO) (PDF)
PES program összefoglaló prezentáció (EUIPO)
(PDF)
Forrás

 

Fejléckép: kindpng

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]