Unod már a zsúfolt, zajos kocsmákat? Nyugalomra és kedves fogadtatásra vágysz a belváros szívében, megfizethető árakon? Ne keresgélj tovább, mi megtaláltuk.
A Ferenciek terétől néhány perc sétára, a Cukor utca 3. szám alatt 2019 augusztusában nyitotta meg kapuit a Speakeasy bar & cafe. Az épület elé érkezve az volt az első gondolatom, hogy egy újabb átlagos budapesti pincekocsmában találom majd magam. Hamar rájöttem, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, ugyanis a hely minden apró részlete – az ajtó melletti szobainastól kezdve, ahova a vendégek felakaszthatják kabátjukat – arról árulkodik, hogy ezen a helyen tényleg a látogató kényelme az első.
Amint leültem egy asztalhoz, a kedves felszolgáló máris ott termett, kis pohárkába szénsavas vizet töltött, majd odaadta az étel- és itallapot. Bevallom, nem szoktam hozzá ahhoz, hogy Budapesten egy bárban ilyen mértékű figyelmességet kapjak az ott dolgozóktól, így félve nyitottam ki az itallapot, attól tartva, nem az én egyetemista pénztárcámhoz szabták itt az árakat. Meglepődve böngésztem a kínálatot, hiszen mindamellett, hogy bőséges volt a választék, még az árakat sem sokalltam. Egy kézműves belga meggysört rendeltem, a csoporttársam pedig, akivel érkeztem, egy kapucsínót.
A következő kellemes meglepetés akkor ért, mikor kihozták a rendelésünket, ugyanis a sör mellé ropit is kaptam, csak úgy, rágcsálnivaló gyanánt, amiért nem kellett külön fizetnem. A meleg fogadtatás után én is bátrabban néztem körbe, elkezdtem megfigyelni a környezetet. Itt megjegyezném, hogy alapvetően azért nem szeretek a belvárosban bárokba járni, mert számomra túl zajosak, zavar, hogy szinte már kiabálnom kell ahhoz, hogy kommunikálni tudjak a mellettem ülővel. Örömmel konstatáltam, hogy itt nem áll fent ez a probléma, ugyanis a lágy jazz-zene pont annyira volt hangos, hogy hangulatos legyen, de a társalgást ne zavarja. Hozzáteszem, ottlétünkkor éppen nem volt nagy a forgalom, így más társaságok sem járultak hozzá az alapzajhoz.
Érdemes pár szót szólnom a bár berendezéséről is. Ha valaki komfortosabban érzi magát egy fotelben vagy kanapén ülve, annak van egy jó hírem: a Speakeasy-ben erre is van lehetőség a standard székek mellett. A lágy jazz-zene mellett a dekoráció is a ’20-as éveket idézi, a sejtelmes hangulatvilágításhoz a ’20-30-as évek filmjeleneteinek vetítése társul.
A bár egyedülálló figyelmességéről tanúskodik az is, hogy a női mosdóban a kézmosó mellett körömreszelővel, dezodorral és egyéb kozmetikumokkal találkoztam. Noha ez külföldön sok helyen már alapvetőnek és megszokottnak számít, jó látni, hogy ez a fajta alaposság itthon is elérhető.
Ottlétemkor volt szerencsém a bár tulajdonosával is találkozni, akiről az alkalmazottak elárulták, hogy skót származású és roppant figyelmes velük és a vendégekkel is, mindenkinek köszön, sőt, ha úgy alakul, még beszélgetésbe is elegyedik velük. Megkérdeztem az úriembert, honnan jött a bár ötlete, ő pedig készségesen válaszolt. Azt vette észre, hogy Budapesten a legtöbb kocsma és bár túl zajos, a vendégek nem tudnak kellőképpen kikapcsolódni. Továbbá állítása szerint sok magyar vendég panaszkodott a kiszolgálás minőségére, ami nem feltétlen az ott dolgozók hibája, csupán nem részesültek a megfelelő tréningben. Így hát megálmodott egy olyan helyet, ahova szívesen ülnek be az emberek a nap végén relaxálni egy ital mellett. Állítása szerint van, aki minden egyes napját itt zárja, annyira megtetszett neki a hely hangulata.
A Speakeasy név egyébként a bár helyszínéül szolgáló pincehelyiségnek köszönhető, ugyanis az alkoholtilalom idején a ’20-as, ’30-as években pont ilyen eldugott helyszíneken, titokban tudtak az emberek bárba járni, amit angolul speakeasy-nek, azaz zugkocsmának neveztek.
Összességében elmondható, hogy ez a hely nem csak kiváló találkozási helyszínt biztosít egyetemisták számára is, hanem színes programlehetőségei miatt egy könnyed este üde színfoltja is lehet. A felszolgálóktól megtudtam, hogy quiz- és standup comedy-estéket is szoktak tartani, illetve igyekeznek további rendezvényekkel színesíteni a palettát. A hely délután négykor nyit és hétköznaponként éjfélig, pénteken és szombaton hajnali kettőig látogatható. Hétfőn, illetve vasárnap zárva tart.
Érdemes megnézni a bár Facebook oldalát, ahol tájékozódni tudtok az aktuális eseményekről.
Kiemelt kép forrása: a Speakeasy bar & Cafe Facebook oldala