2019. február 20-án az ELTE Természettudományi Karának Gömb Aulájában került megrendezésre a február 27-i dékánválasztás két jelöltjének nyilvános vitája. A két pályázó, Sziklai Péter – jelenlegi megbízott dékán –, illetve Frei Zsolt, a Fizika Intézet igazgatója beszélt terveiről, illetve válaszolt a felmerült kérdésekre.
A vita második felében a pályázók olyan kérdésekre válaszoltak, melyeket az érdeklődők előzetesen tehettek fel a dékánjelölteknek. Az alábbi kérdésekre mindkét jelöltnek 2-2 perc válaszadási ideje volt, melyeket felváltva vázolhattak fel a megjelenteknek.
Milyen lehetőségeket látnak a Kar pénzügyi helyzetének transzparenssé tételére, milyen javaslataik, terveik vannak a pénzügyi helyzet javítására?
Frei Zsolt: A kar pénzügyi helyzete egyértelműen nehéz helyzetben van, ám ebből ki tudunk lábalni. Fontos, hogy jól képviseljük az érdekeinket, bevételt növeljünk, ne pedig kiadást csökkentsünk. Azt gondolom, hogy sikerült elérnünk a normatíva emelkedését, de ha ennél is több hallgatót tudunk szerezni, illetve a kutatási bevételeinkből is jön majd még 1 milliárd forint, 3-4 éven belül már elég jó helyzetben leszünk.
A legfontosabb dolog, hogy minden ilyen intézkedést szoros együttműködésben hozzunk meg. Azt gondolom, hogyha az intézetigazgatók összefognak és jó döntéseket hoznak, a problémák előbb-utóbb megoldódnak.
Sziklai Péter: Hasonlóképp gondolkodom a kérdésről. A bevételnövelés természetesen hasznos, ám biztosnak tartom, hogy még körül kell néznünk a kiadási struktúrában, hogy megtaláljuk azokat a területeket, ahol még megtakarítási lehetőségek vannak.
Azt gondolom, ahhoz, hogy jól menjenek a dolgok, mindenben transzparensnek, nyilvánosnak kell lennünk. A költségvetés létrejöttétől kezdve annak folyamatosan nyilvánosnak kell lennie, illetve annak is, hogy ehhez képest hol áll jelenleg a kar. Ezen keresztül jobban rá lehet látni majd arra is, hogy egyes intézkedések mennyire voltak reálisak, ésszerűek.
A 250 millió forintos „megtakarítási” intézkedés tapasztalatai nyomán, esetleges újabb megszorítások esetén, az intézkedésekben milyen súllyal vennék figyelembe a karon belüli szolidaritást, a mérhető tudományos teljesítmény, illetve oktatási terhelés különbségeit?
Sziklai Péter: Jelenleg úgy tűnik, hogy a Kancellária egyre inkább azt szeretné, hogyha a karok költségvetése intézetekre lebontva születne meg. Egyrészt azt gondolom, hogy bármi, ami elősegíti azt, hogy lássuk, mi hogy megy a karon, az jó; másrészt ebben az esetben az egyes intézetek észrevehetik, hogy sokkal több támogatást kapnak a kiadásaiknál. Ez a helyzet olyan érzéseket kelthet bennük, mintha ők tartanák el a többi intézetet, ez pedig felesleges összezördülésekhez vezethet.
Azt gondolom, hogy egy közösen kidolgozott minőségellenőrzési rendszer a megoldás a kérdésre. Az intézetek közötti különbségek az ellátandó feladatok és igények differenciájából adódnak. Mint említettem, az elmúlt négy hónapban az intézetigazgatók között kialakult erős kooperáció ezt a problémát is meg fogja oldani.
Frei Zsolt: Azt hangsúlyoztam az előadásomban, hogyha én leszek a dékán, a dékáni vezetésben egyformán jelen lesz az összes intézet. Az elmúlt időszakban az intézetigazgatókkal megpróbáltunk kidolgozni egy javaslatot arra, hogyan kellene megoldani a mostani helyzetet, azonban sok információval nem vagyunk teljesen tisztában. Ahogy az előttem szóló is említette, az intézetigazgatók erős kooperációja a jövőben is folytatódni fog. Tisztában vagyunk az egyes intézetek különböző igényeivel, hallgatói létszámával, szükségleteivel, azt pedig nem hagyjuk, hogy ránk kényszerítsék az intézeti költségvetést. Egyértelműen egy kari költségvetésre van szükség, amit majd mi osztunk fel egymás között.
Milyen szerepet szánnak a jövőben a dékánjelöltek a kar idősebb, legtapasztaltabb oktatóinak az oktatásban és a kutatásban?
Frei Zsolt: Azt gondolom, hogy az idősebb kollégáinkra nagyon nagy szükségünk van, ugyanis ők a legtapasztaltabbak mind a kutatásban, mind az oktatásban. Azt is észrevettem, hogy sokuk elfáradt, és nem feltétlenül szeretne már oktatni. Úgy szeretném átalakítani az oktatási struktúránkat, hogyha egy nyugdíjas kollégánk nem szeretne oktatni, akkor ne is kelljen neki. Arra, hogy kutassanak, illetve ellássanak minket a tapasztalataikkal, nagyon számítok. Nagyon sajnálom, hogy ilyen méltatlan helyzetbe kerültünk azáltal, hogy sok idősebb kollégánkat el kellett küldenünk, és az intézetigazgatókkal egyetértettünk abban, hogy az összes ilyen kolléga professor emeritus legyen.
Sziklai Péter: Szerintem nem kor kérdése, hogy valaki mennyire erős a kutatásban, illetve az oktatásban, szerintem a minőség az, ami igazán számít. Ez az egész egy nagyon szerencsétlenül bekövetkezett intézkedés volt, azonban nem volt más választásunk. Hosszú távon nyilván ez a stratégia nem tartható, a már többször említett minőségbiztosítási rendszer az, amin keresztül látni tudjuk, hogy ki az, akire szükségünk van.
Milyen intézkedésekkel javíthatja a kar a fiatal kutatói-oktatói gárdát vonzó és megtartó erejét, az egyetemi életpálya kiszámíthatóságát?
Sziklai Péter: Nyilván az első lépés az, hogy létrehozzuk az ezekhez szükséges financiális alapokat, biztosítanunk kell, hogy az oktatók státusza ne kerüljön veszélybe anyagi okok miatt. Ha ez megvan, akkor úgy kell felépíteni az oktatói-kutatói gárdát, hogy olyan minőséget érjünk el, amely mindenkit véd.
Kutatói oldalról pedig garantálnunk kell, hogy a pályázatokból befolyt támogatások méltó jövedelmet, eszközöket és munkafeltételeket biztosítsanak az itt tevékenykedőknek. Olyan körülményeket kell teremtenünk, amelyek idevonzzák a fiatal kutatókat, és átláthatóvá kell tennünk számukra, hogy milyen életpálya várhat itt rájuk.
Frei Zsolt: Határozott elképzelésem van arról, hogyan lehet valaki posztdoktor, illetve adjunktus ezen az egyetemen, és hogyan lenne lehetséges, hogy a PhD megszerzése után valakiből vezető oktató legyen. 2014-ben, amikor rektorhelyettes voltam, észrevettem, hogy akkoriban 17 fiatal kutató vándorolt el az ELTE-ről más kutatóintézetbe. Azt gondoltam, hogy ez az ELTE végét jelenti. Ma az ELTE külön költségvetési támogatást kap, ezen felül még 176 millió forintot, hogy a fiatal oktatók megtartásához szükséges Lendület Pályázatok sikeresek legyenek.
Milyen lényeges változásokat terveznek a graduális képzés két szintjén (BSc, MSc), az oktatás tartalmában és követelményeiben? Látnak-e lényeges különbséget ebben az egyes szakok között?
Frei Zsolt: A bolognai folyamatnak nem ez a lényege, szimplán felosztottuk az 5 éves képzést 3+2 évre. Az egyik újdonság az, hogy a társadalom 7%-a helyett 40%-nak kellene részt vennie felsőoktatási képzésben. Azt gondolom, változtatnunk kell azon, hogy a lemorzsolódás csökkenjen, és el kell érnünk azt, hogy az ide érkező fiatalok legalább egy alapszakos végzettséggel hagyják el az intézményünket, és ne kelljen az első félév után kibukniuk. Épp ezért nagyon meg kell gondolnunk, hogyan építjük egymásra ezt a két szintet. Nem szeretném, ha pontosan annyi hallgató végezné el az alapképzést, mint ahányan majd felvételiznek mesterképzésre. Az lenne a jó, ha sokkal többen jutnának alapdiplomához, és közülük a legjobbak folytatnák tanulmányaikat MSc-n.
Az alapdiplomával rendelkezők korántsem felesleges tagjai a társadalomnak, hiszen ez még mindig a legjobb egyetem, a mi hallgatóink pedig jobbak, mint más egyetemeken végzettek.
Sziklai Péter: Meg kell szüntetnünk azt az anomáliát, hogy fölveszünk nagyon sok hallgatót, akiket valamiért nem sikerül megtartanunk a képzésük során. Előfordulhat az, hogy néhányuk tényleg nem volt idevaló, ám szerintem ez tényleg csak a kisebbség, nagy valószínűséggel valamivel elriasztottuk őket. Közülük rengetegen azt élik meg, hogy nem megy a dolog, hogy ismételni, bukdácsolni kell. Ők nem kapják meg azt a segítséget, amelyre szükségük lenne. Én összeállítottam egy javaslatot, amely szerint az alapképzés 6 félévét egy opcionális félévvel bővíteném. Az volt a terv, hogy minden hallgatónak járjon – nem az állami ösztöndíjas félévei terhére – egy opcionális felzárkóztató félév a BSc 3 éve előtt. A hallgatóink tekintélyes részének szüksége lehet egy ilyen félévre, amelynek keretein belül megadnánk nekik a szükséges felzárkóztatást, kezdő lökést, hogy sikeresen végezzék el az alapképzést.
Igaz-e az, hogy az alapképzéseink önmagában is vonzóak? A válasz az, hogy nem. Nagyon sok jelentkező nem tudja, hogy valójában mihez is akar kezdeni egy természettudományos alapdiplomával. Az előbb említett plusz egy félév mellé felvennék még egyet az alapképzés végére, amely ugyancsak fakultatív lenne azon hallgatóink számára, akik nem kívánják folytatni a tanulmányaikat mesterképzésen. Erre a félévre beengednénk a piaci szereplőket is, aminek a segítségével a hallgatók a valódi élethez szükséges tapasztalatokat sajátítanák el.
Tervezik-e a képzés nyelvének határozott elmozdítását az angol nyelvű képzés irányába? Ha igen, honnan lesz erre elegendő oktatói kapacitás?
Sziklai Péter: Az, hogy az angol képzés felé történő haladás egy tendencia, szerintem mindenki számára világos. Azt vettük észre, hogy az MSc-képzésünk előadásain a hallgatók 20 százaléka külföldi. Vannak olyan intézetek, amelyben ez a folyamat már lezajlott, azonban problémák itt is adódnak. Ez az átállás előbb-utóbb az összes mesterképzésen be fog következni, ami mindenképp rengeteg munkát fog jelenteni, de új lehetőségeket is teremt: kinyithatjuk a képzéseinket a külföldi hallgatók számára. Egyes szakokon néhány tárgyat már most is angolul oktatnak, mindezt lelkesedésből; tehát egy önkéntes, evolúciós típusú átállás is zajlik. Arra kell törekednünk, hogy ezeket a változásokat jól előkészítsük, végbemenetelük pedig se az oktatóknak, se a hallgatóknak ne legyen fájdalmas. Mindenkinek meg kell adnunk a megfelelő segítséget az átálláshoz, illetve lehetőséget kell biztosítanunk az angol nyelvben történő felzárkózásra.
A kérdés indukálja az oktatói kapacitás növelését. Szerintem előbb-utóbb mindannyiunknak képesnek kell lennünk arra, hogy angol nyelven adjunk elő és oktassunk. Világos, hogy a különböző helyről érkező hallgatóknak más és más nyelvi ismereteik vannak. Ennek a folyamatnak van egy munka része, ezt a munkát pedig el kell végezni; fel kell zárkóztatni azt, akinek erre szüksége van.
Frei Zsolt: Azt gondolom, hogy felülről lefelé kell haladnunk. A PhD-képzés az első, ahol ezt be lehet vezetni, utána pedig következhet a mesterképzés. Egyetértek abban, hogy a már meglévő oktatóinknak (is) képesnek kell lenniük az angol nyelven történő oktatásra, a hallgatóknak pedig a 4. és 5. évben meg kell ismerkedniük a szaknyelvvel, ugyanis belőlük már biztos, hogy kutató lesz. Ezt a munkát segítjük azzal, hogy nyelvtanári, illetve szaknyelvi képzést is nyújtunk nekik. Felhívnám a figyelmet arra is, hogy törvényi előírás, hogy felajánljuk a BSc-n oktatott tárgyaink 10%-át angol nyelven is.
Az oktatási átalakításokban számítanak-e, s miként a HÖK közreműködésére?
Frei Zsolt: A mottóm, hogy a hallgatók dékánja szeretnék lenni. Nem tudom elképzelni, hogy ezeket a változtatásokat az ő közreműködésük nélkül hajtsam végre.
Sziklai Péter: Ez természetes, azonban én a Doktorandusz Önkormányzatot is ide sorolnám, erre megvannak a megfelelő fórumok.
Tervezik-e a doktori képzést mára végletesen ellehetetlenítő forráshiány megszüntetését?
Sziklai Péter: A válaszom az, hogy igen. Ezt azonban egy kicsit részletezném. Abban mindenki egyetért, hogy a jelenlegi állapotok tarthatatlanok. Ezzel kapcsolatban tárgyaltam a kancellár úrral, és megegyeztünk abban, hogy a doktori iskoláknak is lesz egy külön kerete, amiből ők költhetnek. Van egy csomó olyan égető financiális probléma, amit meg kell oldani, ez is ide tartozik.
Frei Zsolt: Azt gondolom, hogy én bizonyítottam, hogy mennyire elkötelezett vagyok a doktori iskolák anyagi problémáinak megoldása iránt. Ha dékán leszek, az év elején tisztázni fogjuk ezen iskolák költségvetését, és ahhoz azután nem fogunk nyúlni.
Hogyan javítható a hallgatók tankönyvekhez és korszerű tudományos információkhoz juttatása a karon? Milyen szerepe lehet ebben a Kari Könyvtárnak?
Frei Zsolt: Dékáni utasításra a karnak 1.000 négyzetmétert kellett leadnia a kancellárnak, ezt pedig a Fizika Intézet könyvtára bánta. Ez a dékáni döntés nem lett velünk megvitatva, de én tudomásul vettem.
A könyvtáraink jelenleg nem szolgálják a hallgatók érdekeit, a könyvek többsége büdös, dohos, és nagy részük digitalizálva is van. A Kémia Intézet könyvtárát felújítjuk, ahol mostantól csak kézikönyvek és tankönyvek lesznek. A könyvtárban található asztalok fele üres lesz, hiszen sok hallgató laptoppal érkezik. A munkaállomások másik felére pályázati pénzből fogom megvenni a számítógépeket.
Sziklai Péter: A könyvtárak szerepe valóban átalakulóban van. A könyvtárakban manapság kézikönyvekre, tanulmányi jegyzetekre és erős WIFI-re van szükség, ezek mellett pedig korszerű munkaállomásokra.
Programjában Frei professzor a korábbiaktól a lényegesen eltérő, kari felső vezetői funkciómegosztásra és dékánhelyettesi feladatkörökre tesz javaslatot. Milyen előnyöket vár ettől, nem lát-e kockázatokat egy ilyen átalakításban? Sziklai professzor terveiben nem szerepel a vezetési struktúra markáns átalakítása. Ez azt jelenti, hogy minden tekintetben megfelelőnek tartja a jelenlegi struktúrát?
Sziklai Péter: Sok tekintetben a jelenlegi struktúra megfelel. Mi az, amit esetleg átalakítanék? Lenne egy kis csapat, akik segítenék a dékán munkáját. Félállású kollégákban gondolkodom: szükség van egy gazdasági szakértőre, aki bejáratos az egyetemi pénzügyekben. Kellene továbbá egy kommunikációs szakember, aki biztosítaná a kar megfelelő reprezentációját és azt, hogy elérjük a számunkra legfontosabb korosztályokat. Végül pedig lennének menedzseri feladatok is, amelyek ugyancsak segítenék a dékán munkáját.
Frei Zsolt: Mint említettem, én csak azt szeretném, hogy mind az öt intézet képviselve legyen a dékáni vezetésben. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne dékánhelyettesekkel, ne az intézetigazgatók közreműködése nélkül valósuljon meg a kar vezetése. Én már bevezettem egy-két intézkedést a Fizika Intézetben az irányítás jobbá tételére, hasonlókra kari szinten is meg fogom találni a lehetőségeket. Továbbra is úgy gondolom, hogyha nem fogok tudni jól együtt dolgozni az intézetigazgatókkal, akkor nem fogom tudni jól vezetni a kart.
Hogyan érintik az esetleges változások a kari adminisztráció területeit?
Frei Zsolt: Rendkívül fontosnak tartom, hogy több adminisztrátor legyen a karon, mint oktató, hiszen ők is és a kutatók is egyértelműen le vannak terhelve.
Sziklai Péter: Azzal egyetértek, hogy a kutatók és az oktatók le vannak terhelve, azzal viszont nem, hogy ezt az adminisztrátorok létszámának növelésével kellene megoldani. Nem az emberek vannak kevesen, hanem a teher túl nagy. Valamiért a számítógépeink nem a papírmunka csökkentését, hanem a növelését idézték elő. Úgy gondolom, hogy ennek a problémának a megoldásába be kell vonnunk azokat a karokat, melyek ebben leginkább érintettek, és le kell ülnünk megbeszélni a Kancelláriával, hogyan lehet ezen változtatni, és elektronikusabbá tenni az adminisztrációt.
Tervezik-e hogy a TTK nyilvánosan állást foglal az MTA körüli botrányban? Esetleg kezdeményezik a más karokkal közös nyilatkozat kiadását?
Sziklai Péter: Szeretném elmondani, hogy mennyire fontosnak tartom ezt a kérdést. Nagyon mélyen érint az Akadémia körül kialakult helyzet, rengeteg barátom részese ennek az egésznek, a karról pedig több oktató is részt vett petíciók aláírásában. Ezek a szolidaritási nyilatkozatok általában Intézet méretűek, nem érzem feladatomnak, hogy én ezt kari szinten szervezzem.
Frei Zsolt: Személyes vélemények természetesen lehetnek, ám ilyen, és ehhez hasonló nyilatkozatok közzététele nem dékáni feladat.
