A HVG középiskolai ranglistájának élén ezúttal az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium végzett. Az intézmény igazgatójával, dr. Molnár Katalinnal az oktatási rendszerről, a pedagógusképzésről és az élményközpontú tanításról beszélgettünk.
A Radnóti törte meg a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium egyeduralmát a középiskolák ranglistáján. Mivel magyarázható ez a kiváló eredmény?
Úgy gondolom, hogy a HVG rangsorában az első 10-15 helyen lévő iskola között nagyon szignifikáns eltérés nincs. A különböző méréseknek mindig van hibahatára, és a listákat úgy állítják össze, hogy ezt nem feltétlenül veszik figyelembe. A közvélemény számára nyilvánvalóan fontos információk ezek, hiszen nagyban befolyásolhatja azt, hogy ki hova szeretné beíratni a gyermekét. Ugyanakkor az, hogy a Fazekas most a negyedik helyen szerepel, nem azt jelenti, hogy annyit romlott volna a teljesítménye, vagy hogy a Radnótié ilyen sokat javult volna. Természetesen nagyon büszkék vagyunk az elért eredményünkre, de az előbbieknek megfelelően kezeljük. Az viszont egészen biztos, hogy az iskola sikerének titka, hogy a vizsgált területek mindegyikén jól teljesítettek a diákok – és persze a tanáraink is –, vagyis a kompetenciaméréseken, az érettségi vizsgákon és az egyetemi felvételin. Diákjaink közül egyébként nagyon sokan mennek külföldre továbbtanulni, ami korábban rontott a statisztikai eredményeinken.
Milyen okok húzódnak az iskola kiemelkedő teljesítménye mögött?
Első helyen a tanulói kiválóságot említeném. Azokba az intézményekbe, amelyek a HVG rangsor elején állnak, felvételivel lehet bejutni. Ez nyilvánvalóan erős szelekciót jelent, hiszen a legjobb képességű diákok nyernek felvételt. Ez persze önmagában nem elég, kulcsfontosságú az, hogy ezekkel a gyerekekkel tudunk-e valamit kezdeni. Ez két tényező függvénye: egyrészt a mi iskolánkban kiemelkedő a tanárok közötti együttműködés, másrészt az egyéni szakmai felkészültségük is kiváló. Emellett azt is meg kell jegyeznem, hogy a Radnóti gyakorlógimnázium, azaz tanárjelöltek végzik nálunk a tanítási gyakorlatukat vezetőtanáraink támogatásával, ezért szaktárgyi és pedagógiai felkészültségük is messze meghaladja az átlagot. A kiváló tanári, tantestületi munka nagyon fontos komponense a sikereknek, hiszen ha megnézzük a középiskolai rangsorokat, akkor láthatjuk, hogy a gyakorló gimnáziumok mindegyike évek óta az élbolyban van.
A diákok hogyan viszonyulnak a tanárjelöltekhez?
Az fontos, hogy a tanárjelölttel szemben mindig működik egyfajta szolidaritás, hiszen tudják, hogy még ők is diákok. Diákjainktól elvárjuk, hogy segítsék a tanárjelöltek munkáját, mert az itt töltött tanítási gyakorlatoknak a pedagóguspályára való szocializációban kiemelt szerepük van. Éppen ezért fontos, hogy a gyerekek elfogadóak és segítőkészek legyenek. Emellett a tanárjelöltek életkorukból és érdeklődési körükből adódóan mindig újat hoznak be az iskolába, ezt pedig nagyon szeretik a diákok, hiszen színesíti a életet, és ezáltal megtanulhatnak különböző gondolatmenetekhez, emberekhez alkalmazkodni.
Milyennek látja a pedagógusképzést, a pedagógusok helyzetét?
Szerintem a pedagógusképzés sok tekintetben elmarad a közoktatás oldaláról megfogalmazott elvárásokhoz képest (ld. Nemzeti alaptanterv elvárásai). Ennek többféle oka van: egyrészt a közoktatás és a felsőoktatás szereplői – nem az ELTE-re gondolok – között a kapcsolatok nem működnek jól, kevés a párbeszéd. Ennek példája napjainkban – de korábban is így volt –, hogy a köznevelési reformokat nem előzi meg a pedagógusképzés, illetve -továbbképzés átalakítása. Lényeges az is, hogy a korszerű tanítás-tanulás infrastrukturális háttere nem biztosított az egyetemeken, illetve a gyakorlóiskolákban sem. Itt többek között arra gondolok, hogy az infokommunikációs technológia alkalmazása a tanulás-tanítás folyamatában komoly kihívást jelent, fontos megtanulni kezelni és jól használni ezeket az eszközöket. Már csak azért is, mert a gyerekek szeretnek velük dolgozni, ráadásul a technikának óriási szerepe lehet a személyre szabott oktatásban – pontosabban óriási szerepe lehetne, ha biztosítanák ezeket az eszközöket az gyakorlóiskoláknak és a tanárképző intézményeknek is. Sokat hallunk a tevékenységközpontú pedagógia fontosságáról, de azt is tudjuk, hogy nagy az eszközigénye. Sajnos mindehhez nincs elegendő forrás. A minőségi iskolai munka ellen szól az elképesztően magas tanári óraszám. Ezért majdhogynem lehetetlen úgy felkészülni egy-egy órára, ahogyan az a minőségi oktatásnál elvárható lenne. Ilyen szempontból a gyakorlóiskolák valamivel jobb helyzetben vannak, hiszen a tanárok diákokkal töltött óraszáma alacsonyabb, mert tanítási idejük egy részét az egyetemi hallgatókra, tanárjelöltekre kell fordítaniuk. A tanári munka a gyakorlóiskolákban változatosabb, hiszen másféle helyzeteket eredményez, ezért nem annyira fenyeget a kiégés veszélye sem, mint azokban az intézményekben, ahol egy tanárnak hetente 25-26 órát kell tartania. Ez ugyanis lényegében azt jelenti, hogy reggel 8-tól délután 2-ig folyamatosan tanítanak 10 perces szünetekkel, majd ezt követi az órákra való felkészülés, a dolgozatok javítása. Mindez pedig nagyon fárasztó, és a minőségi munkavégzés ellen hat. A pályakezdő pedagógusok bére nagyon alacsony, így a megélhetési gondok miatt kevés fiatal tudja vállalni ezt a nagy felelősséggel járó hivatást.
Hogyan jellemezné a Radnótiban folyó tehetséggondozást?
Már említettem, hogy a tanárok motivációja, elkötelezettsége, a diákok érdeklődése átlagon felüli. Ez az alapja a magas színvonalon végzett tehetséggondozásnak. A személyre szabott oktatás támogatásában fontosak az informatikai eszközök. Ezek beszerzését kiemelten fontosnak tartom. Ezért az iskola számos pályázatban vett részt (HEFOP, TÁMOP), másrészt a Radnótinak van egy jól működő alapítványa, amelyen keresztül öregdiákjaink és a szülők is komoly anyagi támogatást nyújtanak – enélkül egészen biztosan nem lennének meg a technikai feltételeink. Mindezek mellett a tanárok olyan kutatómunkákban, fejlesztésekben is részt vesznek, amelyek lehetőséget adnak eszközbeszerzésre. Így jutottunk például tabletekhez. A tavalyi évben pedig bevezettük az ELTE-n is működő e-learning rendszert, aminek rendkívül fontos szerepe van a tanulók tanulási szokásainak monitorozásában, tanulási stratégiáik fejlesztésében. Minden tantermünkben van számítógép és projektor, sok teremben interaktív táblánk is van, amit a tanárok döntő többsége használ, de azt ki kell mondani, hogy mindez csak részben tudott megvalósulni az állami finanszírozásból, és a fenntartásuk is komoly erőfeszítést igényel.
Az iskola legfontosabb tehetséggondozó területe a fakultációs rendszer. A diákok – más intézményekhez hasonlóan – a 11-12. évfolyamokon fakultatív tantárgyakat választhatnak maguknak, és ebben igen nagy szabadságuk van, akár három tárgyat is felvehetnek. Ezeket az országos átlagnál magasabb óraszámban tanulják, ahogyan az idegen nyelveket is. A nyelvoktatás eredményességét mutatja, hogy a tavaly érettségizett diákok 74% százaléka felsőfokú (C1-C2) nyelvvizsgával hagyta el az iskolát, a középfokú nyelvvizsgát pedig mindenki megszerezte. Mindezek mellett természetesen vannak szakköreink is, illetve egyénileg is foglalkozunk diákjainkkal,
Fotó: Túry Gergely
És milyen maga az iskolai közösség? Mennyire működnek együtt az egyes osztályok, évfolyamok?
Azt gondolom, hogy eredményeinkben az is benne van, hogy az iskolának hihetetlen nagy étosza van. Sokan fogalmazzák meg azt, hogy radnótisnak lenni egy életérzés. És nem csak azért, mert egy jó iskolába járnak, hanem azért is, mert nagyon jó az iskolai közösség. Nagy hangsúlyt fektetünk ugyanis arra, hogy fejlesszük a gyerekek együttműködési készségét, ennek megfelelően próbáljuk csökkenteni a versenyhelyzeteket, mérsékelni a versengést. Hihetetlenül jó képességű diákjaink vannak, akiknek meg kell tanulniuk alkalmazkodni egymáshoz, meg kell tanulniuk együtt dolgozni, közösen gondolkodni. Intézményünk 12 évfolyamos, a nagy gimnazisták („ifik”) támogatják a kisebbeket: programokat szerveznek nekik, együtt játszanak, együtt mennek táborokba. Ezekben a táborokban sokszor úgy osztjuk be a gyerekeket, hogy nem az azonos életkorú diákok vannak egy-egy csapatban, ezért szinte mindenki ismeri egymást az iskolai közösségben. A visszajelzések szerint nagyon szeretnek ide járni a diákok, amit az is mutat, hogy a személyi jövedelemadójuk 1%-át nemcsak a szülők, hanem az öregdiákok is rendszeresen felajánlják. Abból lehet erre következtetni, hogy támogatóink száma jóval magasabb, mint a diákoké, illetve szüleiké. A Radnóti alapítványa hosszú évek óta benne van az első 100 támogatott alapítványban, méghozzá egyetlen iskolaként. Az pedig egyértelmű, hogy akkor ajánl fel valaki pénzt régi iskolájának, ha jó emlékekkel távozott onnan.
Említette, hogy sokan mennek innen külföldre tanulni. Hogy látja, mik most a népszerű szakok a diákok körében? Milyen irányba haladnak tovább?
Nálunk a diákok 70%-a műszaki, egészségügyi vagy természettudományi vonalon tanul tovább. A bölcsészképzés erőteljesen visszaszorult, ahogyan érdekes módon a gazdasági is, pedig ez korábban erőteljesen meghatározta a Radnóti profilját. Azok, akiknek az érdeklődése műszaki vagy természettudományi, általában külföldi egyetemekre adják be a jelentkezésüket. Az egészségügyi képzések esetében ez nincs így, egyrészt azért, mert külföldön nagyon drága a képzés, másrészt a magyar orvosképzés színvonala stabilan tartja magát. A külföldre távozók közül sokan választanak olyan interdiszciplináris szakokat, amelyek Magyarországon nincsenek, mint például az idegtudomány, az orvosi mérnöki tudományok, a robotika stb.
A tanárok mennyire segítenek a pályaválasztásban?
Az osztályfőnökök és a szaktanárok egyénileg is segítik a diákokat, illetve rengeteg pályaorientációs programot szervezünk, most éppen a diákönkormányzat kezdeményezésére tartunk majd egy olyan napot, ahol a tanulók különböző szakmákkal ismerkedhetnek meg. Emellett a gyerekek nagyon tudatosan készülnek is az egyetemre, kész terveik vannak a jövőjükre nézve. Mi azért szomorúak vagyunk, hogy sokan elmennek külföldre, mert a tendencia az, hogy az egyetem elvégzése után sem térnek haza, ez pedig óriási veszteség az ország számára. Remélhetőleg előbb-utóbb magasabb szinten is elkezdenek foglalkozni ezzel a problémával, megpróbálnak tenni valamit a fiatal értelmiség elvándorlása ellen.
