Olvasható az osztatlan tanárképzés szlogenjében. Ezt a koncepciót már lassan öt éve dolgozták ki és léptették életbe, s a képzés első évfolyama lassan a diplomázáshoz ér, így ezzel együtt eljött az ideje a reflektálásnak is.
Néhány karon már megkezdődött az osztatlan tanárképzés tanterveinek reformja, ezzel kapcsolatban kari fórumok kerülnek megrendezésre, hogy a képzést végigjárt hallgatók véleményét és ötleteit figyelembe tudják venni az esetleges reformoknál.
Az egyik ilyen hallgatói fórumot a Pedagógiai és Pszichológiai Kar szervezte, a pedagógiai-pszichológiai modul tantervéről. Erre a fórumra kapott meghívást a Tanárképző Központ, hogy egy rövid tájékoztatás keretében információt nyújtson az általa szervezett rövid tanítási gyakorlatról és válaszoljon a felmerülő kérdésekre. Utóbbinál a beosztással kapcsolatos nehézségek elsősorban az angolt és a történelmet érintették súlyosabban. A Tanárképző Központ munkatársai mindenkit biztosítanak afelől, hogy az összes hallgató be lesz osztva gyakorlatra, s a hallgatók el is fogják tudni végezni azt. A jelenlegi (október 17-i) állás szerint még 10 történelem szakos hallgatónak kell gyakorlati helyet biztosítani, a többiek már hozzá lettek rendelve a gyakorlóiskolákhoz és partnerintézményekhez. Az egyes hírfolyamokon megjelentekkel ellentétben, a gyakorlat legalább 15 megtartott tanórából vagy más, a szaktárgyhoz kötődő tevékenységből, szakkörből, projektmunka vezetésből, valamint szintén legalább 8 óra szaktárgyi hospitálásból áll, a többi órát a hallgató felkészülésre, a vezetőtanárral való konzultációra fordítja. Ezeket a követelményeket nem kötelező egy osztályban teljesíteni, sőt, a hallgató nagyobb tapasztalatra tehet szert, ha akár több évfolyam óráit látogatja vagy tartja. A tanórák vagy foglalkozások részét vagy egészét nemcsak önállóan, hanem párban is lehet tartani.
A beosztással kapcsolatos problémák a Tanárképző Központ munkatársai szerint a humán erőforrás nagymértékű hiányából adódtak: az ELTE gyakorlóiban nincs az osztatlan tanárképzés hallgatóinak létszámához elegendő vezetőtanár. A vezetőtanárok, illetve a partnerintézmények keresése egy többlépcsős folyamat, valamint a bolognai (osztott) rendszerhez képest jelentősen nőtt a hallgatói létszám, s ez a tendencia továbbra is folytatódik, a következő években akár 600 hallgatónak is helyet kell találni. Az elmúlt évek során a TKK és a szakok komoly erőfeszítéseket tettek további vezetőtanárok és partnerintézmények bevonására, de még többre van szükség. A TKK egy átfogó, rendszerszintű megoldás kidolgozását tartaná célszerűnek, a lehető leghamarabb: 2016-os, a karokkal és a gyakorlóiskolákkal közösen végzett felmérésük szerint 2018-ig 45 új vezetőtanárra és 45-50 szakmódszertanos oktatóra volna még szükség az egyetemen a gyakorlati képzés megfelelő biztosításához. Hosszú távú cél lenne, hogy a rövid szaktárgyi tanítási gyakorlatot lehetőleg a legtöbb hallgató ELTE gyakorlóiskolában végezhesse, és a hosszú tanítási gyakorlatát egy más jellegű intézményben teljesíthesse.
A vezetőtanárság nem csak egy névleges cím, tényleges kinevezéssel, óraszámcsökkentéssel jár, hogy az oktató a lehető legtöbb időt tudja a hallgatói segítésével eltölteni. A kinevezés folyamata az adott karon dolgozó szakmódszertanos kollégákkal kezdődik, akik meglátogatják a jelölt intézményét, beszélgetnek vele és az igazgatóval, felmérik az iskola kapacitását, részt vesznek a vezetőtanár-jelölt tanóráin. Ezután, ha az adott szakmódszertanos oktató úgy ítéli meg, hogy a kolléga alkalmas, felterjesztik a kinevezést, melyet az ELTE Tanárképzési és Tanár-továbbképzési Tanács hagy jóvá az életbelépés előtt. Itt egy újabb probléma vetődik fel, mely szerint az egyetemen dolgozó szakmódszertanos oktatók száma rendkívül alacsony, főleg a hallgatói létszámhoz képest. Példának okáért történelem szakon az idén 60 osztatlanos és több osztott képzést végző hallgató is szeretné a gyakorlatát elvégezni, s rájuk egyetlen módszertanos oktató jut. Így hiába javasolnának a diákok maguknak intézményt, egyszerűen nincs rá oktató, aki ellenőrizné a fogadó intézmény minőségét. Már ez az egy eset is rávilágít arra, hogy mekkora szükség lenne a tanárképzést támogató emberi erőforráshálózat fejlesztésére, mind adminisztratív, mind oktatói szinten.
A helyzetet tovább komplikálta, hogy a Pedagógiai és Pszichológiai Kar foglalkozik a bolognai rendszerben MA képzésüket végző hallgatókkal, s mivel ők egy kifutó képzés hallgatói, a beosztásnál előnyt élveztek. Az osztatlan tanárképzés így csak a fennmaradó helyekkel gazdálkodhat. A Tanárképző Központ munkatársai ezen felül még azokat a hallgatókat is beosztják a különböző fogadóintézményekbe, akik lemaradtak a májusi jelentkezési határidőről, de érthető módon ezek a hallgatók a beosztási sorban hátrébb helyezkednek el. A lehetőségekhez mérten a hallgatók egyéni szükségleteit, kéréseit is figyelembe veszik, de nyilván nem tudják mindenki igényét kielégíteni.
Egy másik felmerülő probléma a tanítási gyakorlatok egyetemi órákkal való ütközése. Ez különösen a gyakorlatoknál, laboroknál kellemetlen, hiszen a hallgatónak csak limitált (általában három alkalom) hiányzási lehetősége van, s ha ezt meghaladja, akkor az oktató megtagadhatja a gyakorlati jegy adását. Erre is született azonban megoldás. A későn beosztott hallgatóknak is meglesz a lehetősége a gyakorlat e félévi teljesítésére, senki sem fog csúszni emiatt. Az ebben a félévben felmerült gyakorlatszervezési nehézségek miatt a szeptember 30 után beosztott hallgatókkal és vezetőtanáraikkal a TKK felveszi a kapcsolatot a teljesítés határidejével kapcsolatban.
Összességében az új tanárképzés a szaktárgyi tanítási gyakorlatok kezdetéig rendben zajlott, ennek a rendszere átdolgozásra szorul, melyet személyi bővítéssekkel lehetne hatékonyan megoldani. A hallgatók a szakos óráikon magukba szívták azt, ami tudóssá, a módszertanos és a pedagógiai tárgyaikkal pedig azt, ami tanárrá teszi őket, s most először próbálgatják szárnyaikat élesben, akcióban.
Kép: elteonline.hu
