Nem is lehet autentikusabb szlávos szórakozást találni, mint egy jó kis rasszolnyikevést. Főleg, hogy maga a helyszín is tartogatott meglepetéseket, amit – a jó szocreál hangulathoz méltóan – a szervezők/résztvevők beépítettek a programba. Na de mit is jelent mindez?
2017. október 12-én az ELTE Ajtósi Dürer sori Kollégium megnyitotta kapuit egy rendezvénysorozat programja előtt. Pontosabban a hátsó, kertre nyíló kapuit.
Ősszel meglátogathattuk már az angolos és a távol-keletes főzést. Ezek mind-mind más helyen, más étellel várták a lelkes egyetemistákat. Chilis bab és Csacsi-réti sütögetés után – ezen a bizonyos csütörtöki estén – sor került a szlávos főzésre is. Természetesen a végeredményként rotyogó, üstben kavargó levest kemény munka előzte meg. Arról is érdemes beszélni, hogy nem akármilyen étel készült, hanem a már említett rasszolnyik. Nem összekeverendő Raszkolnyikovval, Dosztojevszkij híres szereplőjével. (A figyelmeztetés megalapozott, többen beleestek ebbe a csapdába. Bár nincs tudomásunk róla, hogy Raszkolnyikov ne ehetett volna rasszolnyikot.)
Mámoros rasszolnyik.
Ez a csudabogár tulajdonképpen egy az orosz „másnaposlevesek” közül. Mind tudjuk, mit jelent ez, nálunk ilyen kategóriába esne, mondjuk, a húsleves. Vagyis ez egy, a hűtőben általában fellelhető alapanyagokból összedobható leves, ami segít túlélni az előző estét. Vagy az aznapit. Lényegtelen. Az „összedobható” esetünkben irónia, ha a mennyiségre gondolunk. Egy kérdés persze felmerülhet bennünk: mi van egy átlagos orosz hűtőben? Pontos válasz nem adható, de feltehetően van például:
- savanyú uborka
- füstölt kolbász
- füstölt sonka
- babérlevél
- burgonya
- répa
- vöröshagyma
- tejföl (?)
- stb.
Ezek voltak a fő összetevők.
Maga a folyamat tehát már délután beindult, amikor is a sörpadpakolás (a kelleténél kevesebb) és a zöldségpucolás fázisa zajlott. Végeredményként egy eklektikus, „mindent kihordunk, amire ülni lehet”-összhatás kerekedett, és ez így volt jó.
A hússzeletelés és a piruló hagyma illatába burkolózott estén pedig lassan szállingózni kezdtek az emberek. Pontosabban a savanyú uborkát nem vagdosó, lelkes réteg. Elhűlve látták, milyen méreteket öltött az üst. Minden félelem eloszlott, nem gondolták, hogy bárki is éhen marad a végén. A büfében zene szólt (itt csak később indult be a hangulat, miután megjelentek az orosz pop igazi klasszikusai). Ha valaki esetleg kíváncsi lenne ezekre a remekművekre, bátran forduljon a szlávosokhoz playlistért.
A büfét persze érdemes „koleszos értelemben” venni – a lehető legpozitívabb mellékízzel: egyetemistákra szabott áron volt elérhető egy s más.
A retróság természetesen elárasztott mindent, kezdve a kollégium belső tereivel egészen a diszkógömbként szolgáló kontakthibás lámpáig. Repkedtek az usik (usánkák), kint baráti körökben folyt a pletyka, eszmecsere, világmegváltó beszélgetés. Megszokott bűvészünk (Kiss László), fel-alá járkálva szórakoztatta az embereket. (Jelzem, hogy közkívánatra még horoszkópot is olvasott!) Kártyák, kezekben eltűnő, majd rejtélyesen visszakerülő fekete pamacsok keringtek az Ajtósi Dürer Kollégiumban.
Mutatványos sárga kötél, groteszk háttérrel
Később előkerült az elmaradhatatlan bölcsészkvíz, szláv témákra hangolva. A kérdések, valamint a tippek egyaránt érdekesek voltak.
Az est fénypontjaként pedig elkészült a gyöngyszem, maga a leves. Az igazán bevállalós evők tejfölt is rakhattak bele. Földön ülő és folyosókon lépdelő emberek szorongatták műanyag tányérjaikat.
Végeredményként tehát jópofa főzés kerekedett az egészből – igazi orosz vacsorával, lila szempillaspirállal és zenével.
