A Times Higher Education (THE) felsőoktatási rangsora az egyik legismertebb és legelismertebb a világon. Az idei besorolásban az ELTE a 601-800. helyen szerepel.
A THE 2010 óta hozza nyilvánosságra az adott tanévre vonatkozó egyetemi rangsorát, melynek összeállításánál figyelembe veszik a tanár-hallgató arányt, az oktatók tudományos fokozatait és publikációit, a kutatásokból származó bevételeket, illetve az intézményben tanuló vagy tanító külföldiek létszámát is. Az élmezőnyben nincs megdöbbentő változás, a listát a University of Oxford vezeti, második a University of Cambridge, a harmadik helyen pedig a California Institute of Technology és a Stanford osztozik. Az első tízben természetesen ott van még a Harvard, az MIT és a Princeton is. A magyar egyetemek közül a Semmelweis szerepelt a legjobban. Az ELTE tavaly került fel a listára, az idei évben is megőrizte akkori pozícióját, a 601-800. sávban található. Pécs, Szeged és Debrecen egyeteme mellett, a Corvinus és a BME neve olvasható még a táblázatban.
Szintén szeptemberi hír, hogy egyetemünk a 651-700. helyen áll a Quacquarelli Symonds (QS) sorrendjében. Újdonság, hogy az informatikai képzés is helyet kapott a rangsorban. A QS a végzettek munkaerőpiaci esélyeit is vizsgálta, elemezve foglalkoztatottságukat, utánajárva az intézmény munkáltatók közötti népszerűségének és a kiemelkedő eredményt elérő diákok számának. Ezen mutatók alapján az ELTE a 301-500. helyeket magában foglaló csoportban van.
Megjelent már az ez évi ARWU-rangsor (ismertebb nevén sanghaji rangsor) is, melynek szerkesztésekor nagy hangsúlyt helyeznek a Nobel-díjas vagy Fields-érmes oktatókra és egykori hallgatókra, illetve a tudományos közlemények idézettségének mértékére is. A 2017-es sorrendben az ELTE az 501-600. tartományban található.
Mit mutatnak ezek a listák? Várható-e, hogy valamelyik magyar egyetem belátható időn belül bekerül a legjobb 200 közé?
Az első egyetemi rangsort Amerikában készítették, 1983-ban. Ez volt a US News and World Riport, mely még napjainkban is megjelenik. Azóta számos ilyen nyilvántartás született, számtalan féle módszertannal. A közös mérőszámok között említhető az oktatók idézettsége, a hallgatói kiválóság, a vendégtanárok száma, az alumni hálózat kiterjedtsége, a lemorzsolódás mértéke. Esetenként a campus felszereltsége, a könyvtár állománya vagy a hallgatók tanárokról alkotott véleménye is. Megállapítható azonban az is, hogy az egyetemek leginkább marketing célokra használják őket, hiszen segítségükkel sokkal vonzóbbakká tehetik magukat a (leendő) diákok körében.
A rangsorokat azonban rengeteg kritika is éri. „Hogyan lehetséges mégis, hogy ilyen erővel határozzák meg ezek az információs csomagok a felsőoktatásról és a felsőoktatásban zajló gondolkodást? – teszi fel egy tanulmányban a kérdést Fábri György, az ELTE PPK oktatója. A legfőbb oknak azt tartja, hogy a „globális, sőt gyakran a nemzeti rangsorokban is megtestesül az a naiv vágy, hogy egyszerű formulákba foglalják össze a felsőoktatási teljesítményt, miközben, ha ezt igazán meg akarnák tenni, az a bonyolultsága miatt legfeljebb a kutatókat érdekelné.”
Török Ádám, a Pannon Egyetem tanára is több írást jegyez az egyetemi versenyképességgel kapcsolatban. A Közgazdasági Szemlében megjelent cikkében a fogalmak tisztázatlanságát (pl. az egyes országokban eltérő lehet az „egyetem” vagy a „versenyképesség” definíciója) és a mérési módszerek különbözőségét említi a problémák eredőjeként, hiszen ezek nagy különbségeket idézhetnek elő az egyes listák középmezőnyében. A rangsorok felállítása általában arra az alapfeltevésre épül – írja, hogy az egyetemek versenyeznek egymással a minőségi hallgatókért és oktatókért, illetve a forrásokért és a piaci részesedésért. Érdekes megfigyelni azt is, hogy a „közzététel módja utal a célközönségre. Az egyetemeket tartalmazó rangsorok napilapokban vagy politikai hetilapokban látnak napvilágot. A közgazdaságtudományi oktatás rangsorai többnyire csak szakfolyóiratokban hozzáférhetők.”
Mindkét kutató egyetért abban, hogy az egyetem vonzerejét befolyásolja az adott ország vonzereje is, továbbá, hogy a listák szerkesztőinek figyelembe kellene venniük az egyetem társadalmi funkcióját, régiójában betöltött helyzetét és szerepét is.
A jövőre nézve Fábri az Eduline-nak úgy fogalmazott: „Fordulatértékű támogatásnövelés” nélkül nem várható változás. A 200-300. helyen található egyetemek költségvetése „általában legalább a négy-ötszöröse bármelyik magyar egyetemének, képzési és kutatási kínálatukban vagy van olyan terület, amely kiemelkedő, világszínvonalú, vagy egységesen magas és multidiszciplináris a kínálatuk, a nemzetközi beágyazódásukat pedig országuk kedveltsége, potenciálja is erősíti.”
Források:
elteonline.hu, eduline.hu
Fábri György: Legyőzik-e az egyetemi rangsorok a tudás világát?, Educatio, 2014/4, pdf
Török Ádám: Az európai felsőoktatás versenyképessége és a lisszaboni célkitűzések, Közgazdasági Szemle, 2006/4, pdf
Képek: bestcollegesintheworld.com, debate.org
