A kormány szerdai bejelentése nem nyugtatta meg a diákokat és folytatták a tüntetéseket. Az elégedetlenségekre csak olaj volt a tűzre a csütörtöki hír, miszerint nem lesz államilag finanszírozott képzés többek között a jogi és a közgazdász szakokon.
Az elmúlt két hét diáktüntetéseire reagálva a kormány visszakozni látszott szerdai sajtótájékoztatóján. Gíró-Szász András kormányszóvivő bejelentette, hogy nem lesznek keretszámok és az államilag támogatott helyekre felvett hallgatók száma nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezer fő kerülhet be idén ingyenesen. Ennek az a feltétele, hogy a leendő hallgató elérje az intézményenként és szakonként kitűzött ponthatárokat. (Ezek nyilvánosságra hozatalát karácsonyig ígérte az Emmi.) Aki nem éri el, az teljes költséget fizet, a részösztöndíjat pedig elvetették. A kormány a hallgatói szerződésből viszont nem enged, mondván adófizetői pénzből nem képeznek olyan tehetséges fiatalt, aki aztán külföldön kamatoztatja tudását.
A szerdai bejelentés ellenére a diákok folytatták a tüntetéseket: sok városban délután csendben felsorakoztak az iskola előtt, a Pécsi Tudományegyetem magyar szakos tanárai a reggeli vizsgákról engedték el a diákokat, és plusz vizsgaidőpontot hirdettek meg, a Lágymányosi ELTE kampusz üzemeltetői a sztrájk napján leállították a lifteket. Délután pedig a Télirózsás forradalom nevű akció a Magyar Tudományos Akadémia előtt hirdetett meg tüntetést, amiről percről percre tudósításunkban olvashattok. A diákok, miután hivatalosan véget ért a tüntetés, kb, 1500-an átvonultak Budára, majd végigmentek a Bem rakparton és elfoglalták a Lánchidat. Mivel ez már nem számított előre bejelentett tüntetésnek, a rendőrök igazoltattak három fiatalt, majd elvitték őket. A 150 fősre apadt tömeg elindult a Szalay utcába, az V. kerületi rendőrkapitánysághoz. Itt vártak hajnali kettőig, míg végül ki nem engedték társaikat. (Időközben kiderült, hogy a fiatalokat a IV. kerületi rendőrkapitányságba vitték.) A diákok szabálysértési figyelmeztetést kaptak.
A tiltakozások ezzel nem értek véget: csütörtökön az ELTE BTK-n tartott hallgatói fórumot a Hallgatói Hálózat. Ezen a fórumon tudták meg a kormány bejelentését, miszerint nem támogatják a gazdasági és a jogászképzést , az andragógia- (felnőttképzés), a kommunikáció és médiatudomány-, illetve a nemzetközi tanulmányok szakokat. Nem kaphatnak állami finanszírozást az igazságügyi igazgatási és a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási szakra jelentkezők sem. Továbbá kiderült, hogy Balog Zoltán mégsem hirdeti ki a ponthatárokat karácsonyig, csak a minimális ponthatárt határozta meg, ami 240 pont az alapképzésben, a felsőoktatási szakképzésben pedig 200 pont.
A Hallgatói Hálózat felháborodását fejezte ki: „ A kormány valójában bevezette a tandíjat”. Szerintük, ha jövőre tizenhat szakon, köztük a legnépszerűbbeken nem indul állami ösztöndíjas képzés, ez visszalépés a kormány két héttel ezelőtti álláspontjához képest is. Balog Zoltán akkori sajtótájékoztatóján garantálta, hogy mindenki megkezdheti állami ösztöndíjas tanulmányait, aki megfelel “a minőségi kritériumoknak” és vállalja a röghöz kötő hallgatói szerződés aláírását. „A miniszter hazudott”-tették hozzá.
A HÖOK Facebook-oldalán közzétett véleménye szerint a kormány nemhogy elállt volna a bújtatott tandíj bevezetésétől, de mai döntésével tovább szélesítette azoknak a szakterületeknek a körét, amelyen egyetlen államilag finanszírozott hely sem lesz a következő évben.
Pénteken a Széll Kálmán téren 150 fős tömeg gyűlt össze, hogy elégessék a hallgatói szerződéseket (nem a sajátjukét, hanem a helyszínen kiosztott mintákat), szimbolizálva tiltakozásukat a röghöz kötés ellen.