15

cikk

Zseniális naturalizmus vagy unalmas egysíkúság? – A nomádok földje

A nemrég lezajló Oscar-gála minden bizonnyal legsikeresebb alkotása a három jelentős díjat is bezsebelő A nomádok földje volt. A rendkívül hatásosan fényképezett, csupán kevés zenét felvonultató film, amelynek nem felróható a nagyotmondási vágy, úgy tűnik, hogy sokak szívébe belopta magát. De mi lehetett annyira megkapó egy furgonba költözött, kevéssel a nyugdíj előtt álló nő történetében azon túl, hogy éles képet fest az amerikai társadalom valódi állapotáról? Ennek járunk most utána.

Maga oroszlán vagy bárány? – Fontos vagy nekem

A mozik zárva tartásának legnagyobb nyertese egyértelműen a Netflix, amely sorra jelenteti meg felületén a filmeket, elhozva lakásunkba a mozi hangulatát visszaidéző premierek élményét. Az utóbbi hetekben megjelent Fontos vagy nekem című film is ezzel az igénnyel lépett fel, azonban a feltétlen siker ezúttal elmaradt. Nézzük meg, mi lehet ennek az oka!

Az otthonszülés drámája: Pieces of a Woman

A 2021-es év jól indult a magyar filmipar számára, ugyanis januárban a Netflixen bemutatták a Mundruczó Kornél rendező és felesége, Wéber Kata forgatókönyvíró által fémjelzett amerikai–kanadai–magyar filmdrámát, a Pieces of a Womant. A dráma mindennel rendelkezik, amivel ebben a műfajban egy filmnek rendelkeznie kell, azonban valami mégis hiányzik belőle – ennek járunk most utána.

Gótikus kísértés és szerelmi dráma: A Bly-udvarház szelleme

Az utóbbi évek egyik legsikeresebb horrorsorozatának számító Hill-ház szelleme után a rendező, Mike Flanagan sokak örömére egy újabb évaddal rukkolt elő, azonban a korábbiakhoz képest egy sokkal átgondoltabb és szenzációt kevésbé hajkurászó koncepcióval: A Bly-udvarház szelleme címet viselő félelmetes, de egyben drámai remekművel.

1968 Amerikája: A chicagói 7-ek tárgyalása

A Netflix nemrégiben Aaron Sorkin rendezésében egy történelmi filmmel rukkolt elő, amelynek témája Amerikában nem csak az elnökválasztás kapcsán hordozhatott mobilizáló politikai üzenet, hanem felidézhetett egy, a nem olyan távoli múltban lefolyt legendás tárgyalást, amelyben pár fiatal határozott kiállásának tanúja lehetett egész Amerika és a világ is.

Hit és megbocsátás: Mindig az ördöggel

Az újraéledő mozik mellett a járványhelyzet alatt igencsak feltörő Netflix saját gyártású filmjei egyre nagyobb ívű és egyre nagyobb színészeket megmozgató produkciói tagadhatatlanul a filmes piac egy új szegletét nyitották meg. Cikkünkben egy nemrég debütáló…

Christopher Nolan jövőmozija és az időinverzió: Tenet

Christopher Nolan régóta beharangozott nagy filmje, a Tenet megosztja közönségét: egy részük rajong érte és érti, vagy rajong érte és nem teljesen érti, míg másik részük érti és félresikerültnek tartja, vagy nem érti teljesen, de hasonlóan baklövésnek tartja. Mindegy, melyik csoportba tartozunk, abban talán egyetérthetünk, hogy megéri akárcsak röviden is elmélkedni a filmen, ami már dicséretesnek mondható a mai filmes produkciókat számba véve.

Egy pszichopata közelségében: idén 20 éves az Amerikai pszicho

20 éve jelent meg a mozikban Mary Harron sokat vitatott, de egyértelműen sikeres filmje, az Amerikai pszicho. A Bret Easton Ellis könyve alapján készült film a pszichothriller pár évtizeddel azelőtt, Hitchcock által rendkívül elismert műfaját hozta vissza az ezredfordulóra. Ezért pedig felettébb hálásak lehetünk.

A bezártság mint motívum a szürrealista filmben – Az öldöklő angyal

Luis Buñuel klasszikus műve, Az öldöklő angyal a mostani, karanténba szorult helyzetben különösen érdekes lehet, ha el akarunk gondolkodni azon, hogy milyen, amikor nem egy külső veszély fenyegetése miatt nem tudunk kimozdulni egy helyről, hanem valamilyen rejtélyes, belső ok nem enged szabadon.

Guy Ritchie visszatérése a gengsztervilághoz: Úriemberek

Guy Ritchie hosszú éveken át zajló tévelygéseit követően – amik a nagy sikerű A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, valamint a Blöff után következtek – újra visszatért az angol gengszterfilmek világához az Úriemberek című filmjével. A visszatérés pedig közel parádésan sikerült.

A művészfilm, ami nem csak művészfilm – A világítótorony

Robert Eggers új, sokaknak talán megbotránkoztatóan mély, horrorba vagy pszicho-horrorba csomagolt mitizáló pszichodrámája a 2019-es év egyik legnagyobb meglepetése lehet több műfaj kedvelőinek is. Ennek oka pedig egyrészt a kamaradrámára hajazó, egy helyszínes fekete-fehér megőrüléstörténet néhol horrorisztikus, néhol pedig pszichologizáló hatású jelenetei, amit kiegészít a két főszereplő hibátlan játéka, másrészt pedig az emögött rejlő, sokszor megmutatott, de szerencsére mégsem szájbarágós mítosz a modern korban is helytálló kultuszának felelevenedése, kiegészítve új perspektívákkal, ami e tekintetben a művészfilm szintjére emeli az alkotást, de nem válik nehezen befogadhatóvá.

Az ír – Scorsese új filmóriása

Martin Scorsese, korunk egyik legnagyobb filmrendezője újra gengsztertémában alkotott, ráadásul régi nagy kedvenceinkkel: Robert De Niróval, Joe Pescivel és Al Pacinóval. Cikkünkben Scorsese hasonló témájú filmjein keresztül nézzük meg közelebbről az idei év talán legnagyobb visszhangot keltő filmjét, Az írt.

Stephen King mínusz Stanley Kubrick – A Ragyogás folytatása

Stephen King regényeinek sorozatos megfilmesítései már szinte kötelező jelleggel készülnek az utóbbi időben, és ennek áldozata lett most az Álom doktor című regénye is, amely 2012-ben jelent meg, és a nagysikerű Ragyogás folytatásának tekinthető.

A szürrealizmus nőideáljának 3 aspektusa – Breton, Vian, Buñuel

A szürrealizmus szerelemmel való kapcsolatát, illetve azon belül a nő szerepét a művészek mind az irodalomban, mind pedig a filmművészetben máshogyan vitték színre. Erre nézünk most három nagy, de egymástól teljesen eltérő példát a teljesség igénye nélkül André Breton, Boris Vian és Luis Buñuel műveiből: általuk talán valamiképp közelebb kerülhetünk ahhoz a paradoxonhoz, ami nevezhető a „szürrealizmus realizmusának” is.

Újabb tündöklés vagy bukás? – Avagy: Volt egyszer egy… Hollywood

Quentin Tarantino hazánkban nemrég debütált 9. filmje nem okozhatott csalódást a Tarantino-rajongók körében, és talán azon kívül sem. Azonban a csaknem háromórás alkotás sok tekintetben megfogalmazható előnye egyben a hátránya is lehet: az 1969-es Hollywood bemutatása hosszan elnyújtott, sokszor egy kameraállással felvett, párbeszéd nélküli képsorokkal, a szokásos, Tarantino-filmekhez hű zenékkel, a cselekmény minimalizálásával és a jellemek statikusságával. De kezdjük az elején.