Amikor valaki hosszú-hosszú ímélt ír köszönetképp azért, hogy egy számára érdekes és szakmailag is fontos cikket diktafonra mondtál – és ez neked körülbelül tizenöt percedbe került. Amikor valakit véletlenül nekikormányozol egy asztalnak – amin ő csak nevet, hiszen, ezek szerint, körülbelül egyformán vagytok vakok. Amikor valaki – bár sosem tudtatok találkozni, mert egészségügyi okokból nem tud az otthonán kívül sok időt tölteni – felutazik Pestre, hogy köszönetet mondjon neked a jegyzetekért, amik nélkül már nem lehetne egyetemista: akkor jössz rá, hogy mennyire fontos segíteni.