Az elmúlt időszak botrányai rámutattak, hogy a hallgatói önkormányzatok rendszere hatalmas válságban van: teljes megújításra van szükség, de a helyzet nem reménytelen – írja Németh Márton volt HÖK-képviselő, a Jurátus főszerkesztője véleménycikkében, amely az Ars Boni jogi folyóiratban jelent meg.
„Mi az oka annak, hogy a hök rövidítés ma a legtöbb hallgató számára egyet jelent a helyi kiskirályokkal, az alkalmatlan, rosszabb esetben korrupt vezetőkkel?” – teszi fel a kérdést, válaszul pontokba szedve a hallgatói önkormányzatok válságának okait.
Első helyen a közügyek iránti érdektelenséget említi, amely a társadalmunkra általánosan jellemző, az elmúlt rendszer maradványaként. „Az átlag hallgatót nem érdeklik az egyetemi közügyek, ha közvetlenül nem tapasztal problémákat (tehát ha előrehalad egyetemi tanulmányaiban, az oktatás színvonala viszont nem foglalkoztatja), a legkevésbé sem törődik a hallgatói önkormányzattal” – hozzátéve, hogy ha mégis problémája merül fel, inkább fordul a tanszékekhez vagy az oktatókhoz, mint a hallgatói érdekképviselethez.
Ahogy a „felnőtteket” sokszor nem érdekli a politika, a hallgatókat sem a hök – de talán nem véletlen a párhuzam: a hallgatói önkormányzatban ugyanazokat a gondokat látjuk, amelyeket az állami politikában is. Önmagában még nem rossz, hogy a jövő vezetői kicsiben megtanulják a politikai magatartásmintákat – de az már nem „demokratikus érési folyamat”, ha pont azt tanulják el, ami a politikának is legnagyobb hibája: közérdek-képviselet helyett az önérdek-képviseletet.
Maga az egyetemi felépítés sem kedvez a működőképes hök-rendszer kialakításának: a legtöbb intézmény hierarchikus és bürokratikus felépítésű – az kerül a vezető pozícióba, aki elfogadja a „játékszabályokat”, leginkább pedig közülük is a legfontosabbat, mégpedig, hogy a hallgató nem partner. Ezt az eleve is bebetonozott rendszert tovább erősíti a jogszabályi környezet is. „A hallgatók úgy érzik, hogy nincs közük a saját önkormányzataikhoz.”
„Az említett problémák miatt a hallgatói önkormányzatok alkalmatlanok voltak érdemi érdekképviseleti szerep betöltésére” – zárja a gondok összefoglalását.
És akkor mi a teendő?
A problémák nagy része nem oldható meg egyik napról a másikra, és még hosszú évekig, évtizedekig jelen lesz a hökökben – de egy olyan rendszer kiépíthető, amely ellensúlyozza a társadalmi és strukturális problémákat. „Olyan kreatív megoldásokra kell törekednünk, amelyek a nyilvánosság, a verseny, az elszámoltathatóság és a hallgatói részvétel irányába mozdítják el a rendszert. A hallgatói önkormányzatoknak olyan hellyé kell válniuk, ahol lehetőség van a demokratikus játékszabályok működésének megtapasztalására.”
Az elmúlt hetekben hozott döntések és tett nyilatkozatok a hök jogköreinek megnyirbálása és a hallgatói érdekképviselet háttérbe szorítása felé mutatnak – ez ugyanakkor nem jó irány, hiszen erősíteni kell a hallgatói önkormányzatokat, és módot találni arra, hogy minél több diák érdekeltté váljon a részvételben.
„A közönynek természetesen van alapja, hiszen van miért kárhoztatni a gyakran valóban korlátolt, karrierista hökösöket, de ha a hallgatói önkormányzatok válságát akarjuk megoldani, akkor ennek nincs sok értelme. Be kell látnunk, hogy mi magunk vagyunk a hök; és mindaz a katasztrófa, ami ma ezen a téren előttünk tornyosul, nem más, mint a hazai közélet következő évtizedei.”
Megoldási javaslatként említi a választások tisztábbá tétele érdekében az elektronikus szavazás kötelező bevezetését, amely megkönnyítené és átláthatóvá tenné a képviselők megválasztását, illetve a passzív választójog korlátozását – azaz ha valaki 2 évig hök-tag volt, utána semmilyen tisztséget ne tölthessen be a szervezetben.
Lehetőséget kell biztosítani arra is, hogy a hallgatók adott esetben visszahívhassák a képviselőket (szintén elektronikus formában).
Nem mai probléma a pénzügyek átláthatatlansága sem: teljes nyilvánosságot kell megteremteni, minden kiadást, fizetést, jutalmat a hallgatók elé kell tárni a lehető legrövidebb időn belül. A nyilvánossághoz kapcsolódó cél, hogy a kari hökök médiumaiban az ellenzéki képviselők is lehetőséget kapjanak álláspontjuk ismertetésére.
Átalakításra szorul a hök belső rendszere is: a hallgatók jelenleg nem szólhatnak bele az elnök megválasztásába, csak képviselőkre szavazhatnak, akik sokszor a saját érdekeiket követve választják meg a legfőbb tisztségviselőt.
Az Amerikában sikeresen működő részvételi költségvetés elvével lehetővé válna, hogy bizonyos, erre a célra félretett összegek elköltésére hallgatók pályázhassanak különféle projektekkel. Ez közelebb hozhatná a diákokat a hallgatói önkormányzathoz, hiszen ma sokan úgy érzik, a fontos döntések meghozatalából kimaradnak.
A pénzügyi terepen maradva, utolsóként Németh a hökös vezetők prémiumának hallgatói szavazatokhoz, értékelésekhez való kötöttségét sorolja fel. A hallgatók pontoznák a képviselők munkáját, akik a szavazatoknak megfelelő százalékát kapnák meg a jutalmuknak.
„A hallgatói önkormányzatok válsága egyben a generációnk válsága is. Ha nem szeretnénk, hogy közéletünk következő huszonöt évét is a korrupció, az alkalmatlan vezetők és a közügyek iránti érdektelenség határozza meg, akkor nincs más választásunk: demokratizálnunk kell a hallgatói érdekképviseleteket.”
A teljes cikk itt elolvasható.
