Február 28-án a Három Szerb Kávéházban került megrendezésre az ELTE Online és a Pesti Bölcsész Újság eseménye: a Szövegező. Azaz egy szövegműhely, amelynek segítségével a résztevők közelebb kerülhetnek saját alkotói működésükhöz.
Már ismerős az út a Három Szerbig. Megérkezem, a szokásos nyüzsgés fogad, tolongás a büfé körül, majd körbeüljük az asztalt és délután hat órakor kezdetét veszi a Vajna Ádám vezette harmadik, utolsó Szövegező.
Az est, ahogy azt a legutóbbi alkalommal is tapasztaltuk, két részre oszlik: először egymás munkáit vesszük górcső alá, ezután Vajna húz ki valamit a tarsolyából. Az egyik bátor jelentkező, Martzy Réka versével kezdünk. Levágtak egy pávát, derül ki a vers első sorából. A folytatás sem kevésbé szomorú: a páva haláltáncát pontról pontra követheti az olvasó.
(…) amikor tenyerek tapadtak a torkához
szétfacsartan sikított
rosszabb volt, mint egy macska párzáskor
sokáig csak remegett és fulladt (…)
A páva haláltáncát taglaló versnek még nincs címe, az ötletelés elhúzódik. Örkényre gondolok, azt hiszem, hogy az ő esetében világosan megfigyelhető a játék, ahogy kapcsolatba lépteti a művet a címmel. „A jó cím – hangsúlyozza Vajna – nagyon fontos, – árnyalhatja a szöveg értelmezését, bevilágíthatja a szöveget.” – Azonban óva int: „a túl erős reflektor” használata romboló hatással is lehet a folytatásra nézve. Azaz ha a címben túl sok mindenre fény derül, illetve ha a cím túlságosan kézenfekvő, akkor két dolgot tehetünk: vagy nagyon-nagyon jól megírjuk a verset, vagy választunk egy új címet.
Majd Lénárt Flóra műve következik. Hosszan gondolkozunk a vers tördelésén. Könnyen öncélúvá válhat egy vers tagolása, amennyiben a tördelés az adott szöveg prozódiáját tekintetbe véve nem motivált. Ezután a képek követhetőségéről beszélünk. Mindannyian egyetértünk, hogy a szerző izgalmas képeket használ, követhetőségük azonban az olvasó számára helyenként talán túl nehézkessé válik.
Öt perc szünet. Szendvicsrendelés. Kíváncsian várjuk, mi lesz a Szövegező mai feladata. Az amerikai költő, Billy Collins Introduction to Poetry című versével foglalkozunk. Illetve a magyarra átültetett Bevezetés a költészetbe című fordításokkal, amelyek Kőrizs Imrétől, Szabó T. Annától, Krusovszky Dénestől és Ferencz Mónikától származnak. Párokat alkotunk, mindegyik egy-egy verziót vizsgál. Esetleges hibákat kell keresnünk. Nincs-e felstilizálva, vissza tudja-e adni a lényeget.
Sok kérdés felmerül. Milyen is a jó fordítás? Mennyire kell szöveghűnek lennie? Átadhatóak-e Billy Collins bújtatott rímei? Szabó T. Anna és Krusovszky Dénes mindenesetre megpróbálta.
„Feel the walls for a lightswitch” – írja Collins. Kérdés, hogy a „tapogassák végig a falat a villanykapcsolóért” megoldásban, amely Ferencz Mónikától származik, nem túlmagyarázó-e a „falat” szó. Az angol frázisszerű, képiesebb verziójához képest, amelyben a „walls” nem tűnik feleslegesnek. Ezután az angol „hose” szóval foglalkozunk. Mi a jobb műfordítói megoldás; a gumicső vagy a slag?
Ránézek az órára: este fél kilenc. Mindenki lelkes, jóllehet már két és fél órája ülünk, írunk, gondolkozunk.
Indulás előtt még megkérdezem Ráday Zsófiát, hogyan élte meg a mai, illetve az eddigi Szövegezőket: „Bár maga a programsorozat három alkalmas volt – a közben készített jegyzeteim több hónapra szánt felületet foglaltak el a végére” – meséli.
Az ajtóban Szabolcsi Alexander is megáll egy villáminterjúra. Elmondása szerint „Vajnának mindig volt mit mondania, mindig volt valami frappáns kérdése. A feladatok teljesen feldobták a dolgot. Jobb volt így, mint ha csak szövegeket nyálaztunk volna… Így az is aktívan részt tudott venni, aki épp nem hozott semmit, vagy nem került sorra.”
Hazafelé menet a kávéházban álló vázára gondolok, a vázából kilógó pávatollakra. Az első leckénkre, hogy bármiről lehet verset írni. Martzy Réka esetében három héttel később láthattuk is: a pávatollak is elindíthatnak valamit.
A háromrészes, Vajna Ádám vezette Szövegezők véget értek. Azonban kérdésemre, hogy lesz-e folytatása az eseménysorozatnak, egy megnyugtató igen volt a válasz. A következő „tanár” kiléte még ismeretlen.
Kiemelt kép: Martzy Réka
