Véletlen folytán lett sportújságíró, de abszolút nem bánja, sőt! Rengeteg szép élménnyel lett gazdagabb, többek között nyolc olimpiai aranyéremmel. Karrierjének alakulását, a szakma pozitívumait és negatívumait firtattuk Szabados Gábor sportközgazdásszal, a Nemzeti Sport Online korábbi főszerkesztőjével, aki nem mellesleg az ELTE sportszervező szakán tanít.
Számtalan fiatal dolgozik az ELTE Online-nál, megízlelve ezzel az újságírás illatát, zamatát. Hobbiszinten ismerkedünk a szakmával. Megkérdeztünk egy profi újságírót, miként, hogyan alakította karrierjét, mely a legnevesebb hazai sportújságig vezetett.
Mióta játszik szerepet a média az életében?
A médiában már fiatalon megfordultam. A Magyar Televízióban volt egy Repeta című, érettségire felkészítő műsor. Felkértek a történelem részekre, mivel gimnazista koromban nyertem egy országos történelemversenyt, melynek döntője a televízióban volt. Gimiben tudós címen futott, Vágó István vezette. Hetente készítettünk adásokat, melyekben az idő előrehaladtával egyre nagyobb szerepet vállaltam. Részt vettem a szerkesztő munkálatokban is. Később véget ért a műsor, ezáltal megszűnt a médiamunkám is.
Közgazdászként végzett, majd sportmenedzsmentet tanult. Hogy jött az újságírás? Hogy indult ez a karrier?
Teljesen véletlen volt a dolog. Sportmenedzsment szakos hallgatóként készítettem egy TDK-dolgozatot a Manchester United csapatáról. Ezt több helyen is elolvasták, mint később kiderült, a Nemzeti Sportnál is. Az egyetem befejezését követően pont kapcsolatba kerültem egy újságíróval a Nemzeti Sportból. Akkoriban szó volt róla, hogy közösen írunk egy könyvet, sportgazdasági témában, azonban ez végül nem jött össze. 2002-ben elindult a Nemzeti Sport Online, az újság honlapja, és ő lett a főszerkesztője. Nevezzük nevén, Ganczer Gáborról van szó. Mivel korábban megismerkedtünk, megkérdezte, hogy nincs-e véletlen kedvem ott dolgozni. Utolsó éves egyetemistaként ekkor még nem volt munkám, így szívesen éltem a lehetőséggel. Gondoltam, hogy milyen jó lehetőséget kaptam a várhatóan sikeres új honlapnál. Hiszen azért mindnyájan tudjuk, hogy a Nemzeti Sport a sportmédiában igazán előkelő helyet foglal el. Egy nagyon jó brand. Gondoltam, miért ne? Próbáljuk ki! Abszolút nem terveztem az újságírói pályát, annyit tudtam, hogy szeretnék majd publikálni, de elsősorban csak sportgazdasági témákban. Közgazdászként szerettem volna elhelyezkedni, lehetőleg sportgazdaságban. Egyáltalán nem gondoltam arra, hogy újságíró leszek.
Kizárólag csak az interneten tevékenykedett, vagy a nyomtatott sajtóba is írt cikkeket?
Most már csak interneten. A Nemzeti Sport Online-nál (NSO) rövid időn belül én lettem a felelős szerkesztő, mert Gábor távozott külföldre. Érdekességképp mondom, hogy azóta Ausztráliában él, ausztrál állampolgárként. Továbbra is a sportban dolgozik, egészen pontosan az ausztrál labdarúgásban szakmai vezető. Korábban még a nemzeti csapatuk szakmai stábjában is tevékenykedett megfigyelőként. Visszatérve, akkor a nyomtatott és az online sajtó között nem volt olyan erős együttműködés, mint most, de igyekeztünk lépésről lépésre változtatni ezen. Ezért többször előfordult, hogy jelentek meg cikkeim az újságban is, leginkább sportgazdasági témában. Mondhatjuk, hogy én voltam a Nemzeti Sport sportgazdasági szakírója ebben az időben, csak hát ez elég kevés megjelenést jelentett. Más témákkal is foglalkoztam, többek között én találtam meg az interneten, hogy Tim Howardnak magyar az édesanyja. Addig a pillanatig ezt senki sem tudta itthon. Miután eljöttem az NSO-tól, újságíróként nem tevékenykedtem tovább. Sportgazdasági területen kezdtem el dolgozni, de a kommunikációs feladatok ellátása továbbra is szerepet játszott az életemben. Kifejezetten sokat dolgoztam sajtósként, mint sportesemények vagy sportszervezetek (pl. Budapest Honvéd) sajtófőnöke. Továbbra is mozogtam a médiában, csak már nem újságíróként. Ettől függetlenül hivatalos honlapokra írtam sok cikket, meg sajtóközleményeket. Mára azonban megváltozott a helyzet. Mióta önállóan dolgozom tanácsadóként, azóta működik a blogom az NSO-n. Konkrét újságírással a kapcsolatom jelen pillanatban ennyi, illetve néha kapok felkérést akár nyomtatott, akár online sajtóba. Az utóbbi időben több cikkem jelent meg a Világgazdaságban és a Playboy labdarúgó Európa-bajnokságról szóló különszámában. Összességében az újságírói tevékenységem most minimális, de tulajdonképpen létezik. Továbbra is tagja vagyok a Magyar Sportújságírók Szövetségének.
Ha jól tudom, olimpiáról is tudósított. Hogyan élte meg azt a három hetet?
Így van. 2004-ben az athéni olimpiáról tudósítottam a Nemzeti Sport Online-t. Ez akkoriban azért volt különleges dolog, mert az online médium még nem állt olyan fejlettségi fokon, hogy olimpiára tudósítót küldjön. Magyarországról rajtam kívül még az Index küldött. Túlnyomó többségben a nyomtatott sajtó újságírói voltak jelen az ötkarikás játékokon. Ezt bizonyítja az is, hogy a Nemzeti Sporttól is számos újságíró volt az eseményen. Velük próbáltunk összedolgozni, igyekeztünk segíteni egymást. Az én kintlétem annyiban különbözött a nyomtatott sajtó küldötteitől, hogy mindenhol ott kellett lennem. Egyrészről fantasztikus érzés, mert a magyar tudósítók közül, szerintem, én vagyok az egyetlen, aki minden magyar olimpiai aranyéremnél jelen volt. A többiek mindig olyan váltásban voltak, hogy egyikük az egyiket látta, másikuk a másikat. Másrészről iszonyatosan fárasztó folyamatosan úton lenni eseményről eseményre. Nyilván újságíró nem csak azért lesz az ember, mert szeret tájékoztatni, hanem mert közvetlen közel lehet a történésekhez és a szereplőkhöz. Akár politikai-, akár sportújságírásról legyen szó. Sportújságíróként fantasztikus érzés volt, hogy azért fizettek, az volt a munkám, hogy egy ilyen magas szintű világeseményen a lehető legközelebb legyek a sportolókhoz. Életem egyik legnagyobb élménye volt az a három hét, amit az olimpián töltöttem. A hab a tortán, hogy minden magyar aranyat láttam.
Hogy néz ki ez a világesemény egy újságíró szemszögéből?
Nagyon melós. Nagyon fárasztó. „A labdarúgó vb az olimpiához képest nyaralás.” – mondta egy kollégám, aki mindkét eseményen részt vett korábban. Amíg a vb-n van egy nap két mérkőzés, addig az olimpián reggeltől estig folyamatosan történnek az események. Mi elsősorban a magyar érdekeltségű számokat figyeltük, szerencsére abból is volt bőven. Reggeltől estig helyszínen vagyunk, sportlétesítményekből sportlétesítményekbe megyünk. Ha jól emlékszem, a megnyitó után egy olyan napom volt, amikor szabad volt a délelőttöm. Ezt az időt a sajtófaluban töltöttem. Úgy kell elképzelni, mint az olimpiai falut, csak több helyszínen, az újságírók számából fakadóan. Különböző árkategóriás falvak vannak. Nekünk már csak a legolcsóbb hely jutott, ami 30-40 percnyi távolságra volt Athéntől. De később kiderült, hogy szerencsénk van ezzel, mert nem egy átalakított régi kollégiumban laktunk, hanem egy üdülőfaluban a tengerparton. Speciel a kisházamtól száz méterre volt a tengerpart.
Egész kellemesen hangzik!
Abszolút az volt. Egy-egy hosszú, fárasztó nap után nem hagytam ki a fürdést, akár 9, akár 10 óra volt. Sőt, olyanra is volt példa, hogy úszással kezdtem a napom, amikor nem kellett korán kelnem. Ez a része kimondottan kellemes volt. Ahogy a közlekedéssel sem volt probléma. Nagyon féltünk attól, hogy a 30-40 percből 50-60, 70 perc is lehet a görög forgalomban, de köszönhetően a külön kialakított olimpiai sávoknak, melyek elkerülték a dugót, precízen tartották a menetidőt. Tehát összességében a legolcsóbb szállással annyit vesztettem, hogy naponta egy-másfél óra elment az életemből, de minőségileg sokkal jobb volt.
Szóval mikor megérkezel a városba, onnantól kezdve laptoppal a válladon, 40 fokban sietsz a következő magyar érdekeltségű helyszínre. Elég rohanós és fárasztó napok ezek, de az impulzusok kárpótolnak mindenért. Nyilván nagyban függ a munka intenzitása attól, hogy milyen feladatai vannak az embernek. Nyomtatott vagy online megjelenés: nem mindegy ebből a szempontból. A nyomtatott sajtósoknak kevésbé rohanósak a napjai, mert van egy leadási határidejük este 9-ig, míg egy online tudósítónak folyamatosan írnia kell, friss híreket szolgáltatnia az internetet olvasók számára. Szerencsére felelős szerkesztő voltam az NSO-nál, de belegondolni is fárasztó, hogy valaki napi szinten ezt csinálja kevésbé kiemelt eseményeken. Nekem azért jó dolgom volt, hogy ilyen színvonalas történéseken vehettem részt. Azért volt egy-egy olyan nap, amikor már szívesebben feküdtem volna az ágyamban, mint hogy üljek a lelátón. Ilyen volt például, amikor a magyar kézilabda-válogatott játszott egy jóval alacsonyabb színvonalat képviselő csapattal, mindezt este 9-kor. A kérdés annyi volt, hogy hány góllal nyerünk. Mondtam kollégámnak, Szűcs Miklósnak, aki jelenleg a Nemzeti Sport egyik vezető szerkesztője, hogy ó, még ez a meccs is… Mire ő – jogosan – mondta, hogy ez az olimpia! Minek jöttél, ha nem bírod? Teljesen igaza volt. A hangulat azonban, bármikor, bármilyen fáradt az ember, mindig kárpótol.
Milyen eseményeket emelne ki karrierjéből?
Az olimpia messze a legnagyobb élmény. Tudósítóként részt vettem a budapesti fedettpályás atlétika világbajnokságon, heti szinten dolgoztam NB1-es labdarúgó mérkőzéseken, illetve még egy-két kisebb versenyen is jelen voltam. Később sportmenedzserként is mozogtam sajtós körökben. Amikor az MLSZ stábjában dolgoztam, rendszeresen részt vettem válogatott labdarúgó mérkőzéseken, majd mikor különböző kluboknál (Budapest Honvéd, Siófok FC) dolgoztam, akkor nyilvánvalóan az adott egyesület mérkőzésein is kint voltam. Mit jelent, hogy sportmenedzserként sajtós körben mozogtam? A Honvédnál a sajtópáholyból az újságírókkal néztem a mérkőzéseket. Bármilyen kérdésük volt, akkor rögtön ott voltam és tudtam nekik segíteni. Ki ez a fiú, mit kell róla tudni, stb… Nem utolsósorban jó volt azért is, mert ha nem ment a játék annyira egy-egy sportolónak, akkor minimálisan tudtam enyhíteni a körülményeken. Különböző sajtótájékoztatókat is vezettem, többek között Lothar Matthäus-nak vagy Luis Figónak. Ezen alkalmak rendkívül jó lehetőséget nyújtottak a kapcsolatépítésre, élményszerzésre.
Nem hiányzik ez a fajta kapcsolat a labdarúgással?
Néha de. Bár a sportújságírók között kevés a nős, családos ember. Leggyakoribb a nőtlen vagy az elvált. Sajnos a sportesemények időbeosztása a családdal nehezen összeegyeztethető. Vagy hétköznap este, vagy hétvégén vannak a mérkőzések. Nekem pont jól jött ki a váltás: amikor megnősültem, megszületett a kislányom, akkor váltottam. Szerencsésen jött ki, hogy pont akkor álltam át tanácsadás jellegű munkára, ami nem igényelte a mérkőzéseken való jelenlétemet. Azóta jóval kevesebbet járok sporteseményekre. A hangulata hiányzik, de megvan az ok, amiért nem bánom.
Akkor gondolom, ezt emelné ki a szakma nehézségeként, negatívumaként.
Egyértelmű. Viccesen hangzik, amit mondtam, hogy kevés családos ember van a sportújságírók között, de ez sajnos tényleg így van. Egyszerű logika, hogy hétköznap este meg hétvégén vannak sportesemények. Ezt addig tudja jól csinálni az ember, ameddig nincs családja. Nyilván ez sportújságírásra specifikus. Egy politikai újságíróra kevésbé vonatkozik, hisz általában munkaidőben történnek az említésre méltó események. Ez kétségkívül nehézséget jelent.
Mi szükséges ahhoz, hogy valakiből olyan sikeres újságíró legyen, mint Ön?
Nem tudom, hogy én az vagyok-e. Tudni kell jól írni, ezt nem könnyű megtanulni. Nekem semmilyen újságírói- vagy médiavégzettségem nincs. Igazándiból nagy rálátásom sincs, hogy miket tanítanak ilyen szakokon, tanfolyamokon. Nem tudom, hogy ezt mennyire, hogyan, és hogy lehet-e egyáltalán tanítani. Nálam ez valószínűleg adottság, másrészt rengeteget olvastam. Gyerekkoromtól kezdve. Tényleg rengeteget. Én voltam az a fiatal, akit úgy kellett kizavarni a kertbe, hogy legyen kint is kicsit a szabad levegőn. De akkor is egy könyvvel a kezemben mentem ki. A Nemzeti Sport már akkor is szerepet játszott az életemben. Mióta olvasni tudok, azóta rendszeresen forgatom. Végzettség nélkül azt gondolom, hogy minél többet olvas az ember, annál jobban tud írni. Az íráskészséget kiválóan fejleszti az olvasás. Ezen kívül nem tudom, hogyan fejleszthető. Ez az egyik. A másik, hogy a szerencsén és a kapcsolatokon is nagyon sok múlik, illetve a témaválasztáson. Lehetek én bármilyen jó újságíró, ha a témám nem érdekel senkit. Ahogy elmeséltem, látszik, hogy az én pályafutásom is a véletlenen múlt, illetve azon, hogy jókor voltam jó helyen. Elmesélek egy példát, ami a legjobban vázolja a szerencsémet.
Volt egy kollégám a Nemzeti Sportnál, aki óriási olimpiafanatikus volt és sajnos nem tudta magát akkreditálni. Az ő személyes adatbankját használtuk fel az NSO adatbázisának felépítéséhez. Mindent tudott az olimpiák történetéről. A játékok előtt mondta, hogy viszonylag közel van Athén és szeretne szabadságot kivenni az olimpia utolsó napjaira, mert az az álma, hogy lásson magyar olimpiai aranyérmet. Ő akkor már 10-20 éve sportújságíró volt. Ennek hallatán összeszorult a szívem, hogy két éve vagyok a szakmában teljesen véletlenül, és nagy valószínűséggel látni fogok legalább egy aranyat. Ebből lett tíz, amiből kettőt később visszavontak, így lett nyolc. Bruttó 10, nettó 8. Végül valamiért nem tudott kijutni Athénba, lehet, hogy Londonban volt, ezt nem tudom. Óriási szerencsém volt. Rengeteg olyan sportújságíró van, aki arról álmodik, hogy kijusson, nekem két év karrier után megadatott.
A mostani írásaim már tudatosan felépített sportgazdasági karrierhez kapcsolódnak, de alapvetően ezek nem az újságírói munkámhoz fűződnek, hanem sokkal inkább szakmai hátterű munkák.
Mit tanácsol azoknak, akik fontolgatják ezt a pályát?
Az elmondottakból nem sok jó következik. (nevet) Az egyértelmű, hogy készülni kell rá. Tanuljanak minél többet, minden lehetőséget ragadjanak meg. Próbálkozzanak, médiumokhoz menjenek oda, akár gyakornokként, ingyen. Kezdjenek el dolgozni, szerezzenek tapasztalatot, kapcsolatokat. Az utóbbi rendkívül fontos. Lehet, hogy egyetem után nem tudja megengedni valaki magának, hogy ingyen, gyakornokként dolgozzon, de próbálja megoldani, hogy tapasztalatot szerezzen. Lehet, hogy később azon a helyen be tud kerülni az újságírók körébe, vagy lesz tapasztalata, amire tud hivatkozni. Ha kidobnak az ajtón, akkor meg kell találni az ablakot, ahol be lehet mászni. Nem kell félni attól, hogy elvállalj egy gyakornoki munkát, vagy beküldj egy általad készített cikket egy újságnak. Élelmesnek, határozottnak kell lenni és próbálkozni kell. Azt azért vegyük szemügyre, hogy az újságírói szakma nagyon kiszélesedett. Sokkal többen szeretnének ezen a pályán elhelyezkedni, mint korábban. Az egyetemek ontják a médiavégzettségű szakembereket. Emellett pozitívum, hogy ez egy kortalan munka, ebből nem öregednek ki az emberek. A Nemzeti Sportban is azok vannak ott, akik már akkor ott voltak, amikor én odakerültem 16-18 évvel ezelőtt. Gondolhatjuk, hogy milyen nehéz lehet odakerülni. Nem egyszerű dolog. Az online médiumok egyre nagyobb megjelenésével bővülnek a helyek, de ez magával hordozza azt is, hogy a nyomtatott sajtóban szűkül ezek száma. Mondhatjuk, hogy a média saját magát kannibalizálja.
Felhasznált képek forrása: mizell.org, olympic.org, galeriasaravaria.hu
