Adaptáció, versenyszellem, élvezetesség – Interjú a Monroe E. Price nemzetközi perbeszédverseny hatodik helyezett csapatával

Idén ötödjére indult ELTE-s csapat ezen a versenyen, és minden évben vannak a csapattagok között visszatérő versenyzők. Mennyire van kapcsolat az egyes évek csapatai között? Át tudjátok adni a verseny során megszerzett tudást, tapasztalatot?

Gyetván Dorina: Szerintem nagyon jól megmarad a kapcsolat. Több évvel ezelőttről is van olyan csapattag, aki visszajár segíteni, meghallgatni minket, tanácsot adni, úgyhogy elég jól összetartunk. Volt, aki zsűritagként jött vissza, volt, aki a felkészülésben segített co-coachként. Tavaly is két olyan csapattag volt, aki versenyzett régebben, és most újra elindult, most én voltam ilyen – és remélem, hogy jövőre is lesz…

A regionális forduló zsűrije hogyan áll össze? Az erről szóló hír elég hozzávetőlegesen mutatta be őket.

Bálint Janka: Nehéz lett volna a zsűriből mindenkit nevesíteni, mert tíz csapat érkezett szóbelire, és minden meccsen hárman bíráskodtak, valamint akik az írásbelit pontozták (szintén 3-3 fő), azok a szóbeli forduló értékelésében nem vehettek részt.

Angyal Márton: Így voltunk összesen úgy kilencvenen résztvevők.

Gyetván Dorina: …És ennyi versenyzőre összesen több mint negyven zsűritag jött össze.

Hevesi-Tóth Mirtill: Az adott témának a szakértőiről van szó (oktatókról, ügyvédekről). Ami ebben leginkább nehezíti a lebonyolítást, az annak a megválasztása, hogy melyik zsűritag melyik csapatot pontozhatja érdekütközés nélkül.

A döntő zsűrije fix, vagy a verseny során alakul ki?

Bálint Janka: Elvileg fix, de de persze mindig kell számolni az esetleges változásokkal. De ahogy a többi csapat sem, mi sem tudtuk előre, hogy kinél fogunk versenyezni.

És hogyan dől el, hogy ki alkotja az ELTE-s csapatot?

Németh Olivér: Volt szeptemberben egy felvételi procedúra, amit Neptun-üzenetben, ímélben, Facebookon hirdettek meg. Mi erre jelentkeztünk motivációs levéllel, önéletrajzzal, amit követett egy személyes meghallgatás. Ez alapján választotta ki a coach, hogy kik lesznek a csapattagok.

Tehát a döntés Gosztonyi Gergely tanár úré volt, és ti egymást nem is ismertétek a verseny előtt?

Hevesi-Tóth Mirtill: Nem, mi itt ismerkedtünk meg.

Mi volt a ti személyes motivációtok, hogy jelentkezzetek?

Hevesi-Tóth Mirtill: Nekem nem volt annyira tudatos a döntés. Még sosem csináltam ilyesmit az egyetemen, és a Neptun-üzenet láttán felmerült bennem, hogy miért ne próbáljam meg. A téma maga is megragadott, addig egy médiajoggal foglalkozó kurzusom volt az egyetemen, úgyhogy ezzel kapcsolatban is volt bennem  érdeklődés.

Bálint Janka: Igen, a kérdés jó, de én már nem nagyon emlékszem, hogy mi játszódhatott le a fejemben, azon kívül, hogy megláttam a Facebook-kiírást, és úgy gondoltam, ez jó lehetőség…

De mire? Nyelvtanulásra például?

Németh Olivér: Az biztos!… (nevetnek)

Hevesi-Tóth Mirtill: Ez szerintem is fontos volt, igen! Az egyetem mellett nyelvtanulásra, -gyakorlásra kevésbé van lehetőség, mert mindenkit lekötnek a napi teendői, a kötelező egyetemi feladatok. Ez a verseny viszont folyamatos felkészültséget igényel ilyen téren is, nemcsak szinten tartást, de rengeteg tanulást is.

Bálint Janka: Igen, ez biztos szempont volt nekem is. De bennem alapvetően is van egy versenyszellem, ez is motivációt adott.

Gyetván Dorina: Nekem tavaly kezdődött ugye az egész, egy évvel korábban, amikor szállásproblémák miatt félbehagytam az Erasmust, és valamire szükségem volt ahelyett az élmény helyett. Az alkotmányjog, médiajog egyébként is érdekel. Aztán májusban, ahogy hazaértünk Oxfordból, eldöntöttem, hogy ebből nem lenne rossz még egy évet csinálni!

Németh Olivér: Nekem volt médiás kurzusom is, adatvédelemmel foglalkozó is, és az Alkotmányjog 3-at is szerettem, ami az alapjogokkal foglalkozott – úgyhogy nekem testhezálló volt a verseny ebből a szempontból. És örülök neki, hogy végül összejött.

Angyal Márton: Én is szerettem volna kipróbálni magam valamilyen komolyabb versenyen. Erre sok lehetőség van az egyetem során, és ezeket eddig nem használtam ki, úgyhogy úgy gondoltam – így a vége felé, hogy jogi angolt is tanultam már –, hogy ezt most ki lehetne próbálni. Ráadásul engem az alkotmányjog mindig érdekelt, így különösen jól témába vágott, hogy ez egy alapjogi szempontú verseny, és az érdeklődésemet így lehetett kamatoztatni.

Most felvetődött, hogy több lehetőség is van az egyetemen hasonló versenyen részt venni: ott van például a Telders, a Jessup, mindkettőn komoly eredmények születtek már az utóbbi évben, években ELTE-n. Miért éppen a Price-t választottátok? A médiajogi témán túl.

Gyetván Dorina: Ahogy említettem, nekem belejátszott, hogy ajánlották ezt a konkrét versenyt, hogy lehetett élvezni – persze azon túl, hogy kemény munka. Az élvezetesség nekem fontos szempont volt. Az, hogy emberségesen készüljünk.

Hevesi-Tóth Mirtill: Nyomás persze alapból is van az emberen, ez elkerülhetetlen egy ilyen megmérettetésnél. Éppen ezért nem mindegy, hogy ez a felkészülés során fokozódik-e, hogy könnyebbé teszik-e számunkra vagy sem.

Bálint Janka: És a verseny alapjogi szemléletét is kiemelném, van, akihez egyszerűen ez a téma áll közelebb.

Ha már a nyomásról beszélünk… Mennyire tudtátok összeegyeztetni az amúgy sem a könnyűségéről híres jogi képzést és ezt a versenyt?

Hevesi-Tóth Mirtill: Na ez az! (nevetnek) Bocsánat… Szóval: nehezen. Nem tudom, a többiek hogy vannak vele, de nekem voltak nehéz pillanataim. Tudni kell prioritásokat felállítani, és néha nehéz mérlegelni, hogy az egyetemi kurzusokra készüljek, vagy a versenybeli munkát folytassam, mennyit tanuljak egy adott tárgyra, hogy a végén elégedett legyek a jeggyel…

És tudtatok hasznosítani a korábbi képzésetekből valamit a versenyen – vagy fordítva: a versenyen megszerzett tudást az egyetemen? Vagy ezt nem lehet így szétszálazni?

Németh Olivér: Szerintem mindkettőre leginkább nem a válasz. Jelenleg nincsen kurzus, amely konkrétan ezzel a témakörrel foglalkozik. A korábbi tudásunk inkább áttekintő jellegű órákból származott, még az alapjogi rész is – legalábbis az itt tapasztalt mélységhez képest. Jó, hogy rendelkeztünk valamilyen alappal, amiből kiindulhattunk, de erre még nagyon sokat kellett építeni a versenyhez.

Angyal Márton: Az Alkotmányjog 3. eleve csak magyar viszonylatokat foglal magában (Alaptörvény, alkotmánybírósági határozatok), a Price-on meg inkább az EJEB [Emberi Jogok Európai Bírósága] gyakorlata a domináns.

Bálint Janka: Amit lehet használni, az tulajdonképpen az, amit észrevétlenül tanultunk meg az egyetemen: a gondolkodásmódot, a rendszert. Ezt viszont nem lehet megmondani, éppen melyik óránkon sajátítottuk el.

Ez a verseny a legelső fordulótól kezdve nemzetközi. Érzékeltetek (akár az itt említett szemléleti, mentalitásbeli) különbséget más országok versenyzőivel kapcsolatban? Mondjuk abban, ahogyan a joghoz vagy egy perbeszéd felépítéséhez állnak.

Bálint Janka: Mi a többi csapattal csak a szóbelin találkoztunk. Itt különösebb különbséget nem vettem észre. Ami más volt, az inkább azon alapul, hogy a Price verseny maga, illetve az EJEB-gyakorlat értelmezése angolszász jogi szemléletet tükröz, és nem azt a fajta tételes jogot, amit mi megszoktunk. De ez ugyanúgy kihívás lehetett a többi csapatnak is.

Hevesi-Tóth Mirtill: Illetve mi nagyon sok jogi érvet gyűjtöttünk, és elsősorban a jogi érvelésre helyeztük a hangsúlyt. Néhány csapat a „mindennapi ember tapasztalatán” alapuló érvelést alkalmazza, ami főleg az érzelmeket helyezi előtérbe, és a „józan észt” állítja középpontba.

Németh Olivér: Utóbbinak a valóságban semmiféle jogi relevanciája nincsen a bíróság előtt, de itt nagyon jól hangzott.

Gyetván Dorina: Különösen angolszász jogrendszerben szocializálódott csapatoknál nehéz elválasztani a kettőt, ahol ez a jogon kívüli, érzelmekre ható érvelés jobban dominál. És attól is függ persze, hogy ki a zsűri: mert ha angolszász háttérrel rendelkezik a zsűritag, akkor rá meggyőzőbben hathat egy ilyen érzelmi érvelés. Ez jogi kultúrák közötti különbség igazából, és különösen a döntőben fontos.

Látszik az eddigiekből, hogy a verseny lehetőséget adott arra, hogy elmerüljetek a médiajog és az alkotmányjog kérdéseiben, ráadásul nemzetközi színtéren. És ha a konkrét jogesetet nézzük: nagyon is aktuális kérdéseket feszeget. Érzitek, hogy a ti munkátok hozzájárul ehhez az éppen zajló diskurzushoz? Milyennek látszik a tétje ennek a versenynek?

Bálint Janka: Hát előfordult, hogy küldözgettük egymásnak az újságcikkeket olyan valóságos esetekről, amelyek kísértetiesen hasonlítanak a mi képzeletbeli jogesetünkhöz… Szóval ezek valóban nagyon kurrens kérdések. De nagyon hosszú az a folyamat, amíg ezek a politikai diskurzusok átszivárognak a joggyakorlatba, ezek csak elég áttételesen jelentek meg az érvelésekben.

Németh Olivér: Az érvelések bevezetőiben hasznosítottuk ezeket, az érzelmes nyitásokban, ahol ki kell emelni, hogy ezek az emberek milyen bűnöket követtek el, és az államnak milyen felelőssége van abban, hogy ezt megakadályozza, és védje a kisebbségeket – mondom ezt én, aki az államot képviseltem a regionális fordulóban…

A csoportdinamikáról gondolkodva egy kicsit: mindenki mindent egyformán csinált, vagy felosztottátok a feladatokat az alapján, hogy ki miben erősebb?

Gyetván Dorina: Az elején mindenki csinált mindent, hiszen kell egy alapot szerezni a privacy részben is, szólásszabadság területén is. Az írásbelinél is, úgymond, mindenki írt még mindent, mindenféle részfeladatot. A szóbelire készülés közben dőlt el végleg, hogy ki lesz alperes, ki felperes, és ezeken belül ki fog privacyvel vagy szólásszabadsággal foglalkozni.

Bálint Janka: Ennek a munkamegosztásnak a fontossága a szóbelin mutatkozott meg igazán, ahol bármiről kérdezhettek minket.

Hevesi-Tóth Mirtill: Illetve az idei fiktív peresetben eléggé összefüggött, egymásból következett a verseny két nagy témaköre, a szólásszabadság és az adatvédelem. Különösen az érvelés felépítésében látszott ez.

És az írásbeli és a szóbeli forduló pontosan hogyan épül fel?

Angyal Márton: Az írásbelire minden csapatnak be kell adnia egy alperesi és egy felperesi beadványt, ezek olyan 50-70 oldalas, kizárólag angol nyelvű írások. A formára is nagyon oda kell figyelni, mert pontlevonás jár, ha nem olyan, mint ami az elvárás.

Bálint Janka: A szóbeli pedig úgy néz ki, hogy a csapatok szabadon oszthatják fel maguk között a témákat, de praktikusan ez azt jelenti, hogy az egyik témakörről egy ember, a másikról a másik fog beszélni. Előbb a felperesek adják elő a mondandójukat, aztán az alperesek válaszolnak. A végén van egy pár perces idősáv válaszra és viszontválaszra.

Hevesi-Tóth Mirtill: Mindez persze nem a saját csapatunkon belül, hanem valamelyik ellenfél felperesi vagy alperesi oldalával, vitában történik.

És akkor egy fordulóban vagy felperesként vagy alperesként vagytok jelen?

Hevesi-Tóth Mirtill: Igen. Itt a csapatok beosztását sorsolják, aztán a döntőben érmét dobnak fel, hogy ki melyik oldalt fogja képviselni.

Bálint Janka: Illetve a bírók szerepe érdekes még itt, akik a per során bármikor kérdezhetnek.

Angyal Márton: Különösen, hogy nincs külön idő biztosítva a számukra, az adott időkereten belül kell feltenniük a kérdéseiket, ha van. Elvileg az első percben is megtörténhet ez, de azért szoktak hagyni pár percet a beszélőknek, mielőtt közbeszólnak. Ezzel aztán kell előre kalkulálni, hiszen az időkeret fix, így az embernek újra kell strukturálnia az érvelését, ha túl sok időbe telik válaszolni.

Bálint Janka: Az a fontos ilyenkor, hogy a legerősebb érveinket felsorakoztassuk, hiszen mégiscsak az a cél, hogy meggyőzzük a zsűrit.

Angyal Márton: Illetve felperesként az, hogy elültessünk bennük gondolatokat, amiket az alperestől aztán megkérdezhetnek – ezzel nehéz helyzetbe lehet hozni a másik csapatot…

Erre hogyan lehet készülni? Például a közbekérdezésekre.

Angyal Márton: Hát rengeteg gyakorlással…

Egymást szakítjátok félbe? Vagy meghívtok külsős segítőket is?

Angyal Márton: Főleg a coachok vagy a régebbi, meghívott versenyzők játszották a zsűrit, és tették fel a nehéz kérdéseket.

Ilyenkor egyetlen gondolatmenetet dolgoztok ki, vagy megpróbáljátok minél több irányból lefedni a témát, hogy ha belekérdeznek, tudjatok váltani?

Gyetván Dorina: Kell lennie egy úgynevezett roadmapnek, aminek a segítségével fejben végigugrálhatunk a kis egységek között, és nagyjából tudni kell, hogy mi hagyható el, és minek kell (összefüggéseiben) mindenképpen elhangoznia. Persze nincs garancia, hogy ezt az előre kigondolt útvonalat követni is tudjuk, mert ha belekérdeznek a mondandónk végén szereplő témába már a legelején, akkor nyilván borul az egész sorrend, úgyhogy közben nagyon gyorsan kell tudni alakítani a mondanivalót. Ezért létfontosságú a rengeteg gyakorlás a felkészülés során.

Hevesi-Tóth Mirtill: És mivel a végén néha van lehetőség a válaszokban a kihagyott részeket esetleg elmondani, fontos fejben tartani azt is, hogy mi az, amit kihagytunk. A végére is hagyni kell valamilyen fontos érvet, hogy hatásos legyen a befejezés, ami a zsűrire is hat.

Bálint Janka: Persze a zsűri nem csak az érveket pontozza, hanem például a stílust is, így adott esetben nem az dönti el, hogy ki nyeri meg a meccset, hogy kinek voltak erősebb érvei. Éppen ezért legalább annyira fontos volt ez a flexibilitás, a felkészültség, mint az, hogy milyen tartalma van az érveknek.

Két áttekintő jellegű kérdésem is van. Az első: ha ki kellene emelnetek egy dolgot, amit készségként, tudásként, gyakorlatként szereztetek a verseny során, és úgy érzitek, később is hasznos lesz, mi lenne az?

Bálint Janka: Nekem mindenképpen az, hogy meg tudtam szólalni! (nevetnek) Ugyanis régóta küzdök azzal, hogy (főleg, ha mások előtt kell beszélnem) nagyon gyorsan beszélek, és számomra ez a verseny ilyen téren hatalmas fejlődést hozott nagyon rövid idő alatt.

Hevesi-Tóth Mirtill: Voltak olyan pillanatok, amikor nagyon nehezen oldottunk meg egy-egy helyzetet, érzelmileg is leterhelten. Nagyon sokat számított nekem ebben a csapatmunka, hogy nem egyedül kellett ezzel megbirkózni, hanem ott tudtunk állni egymás mellett. És a másik lényeges tapasztalat, hogy tényleg mennyi mindent el lehet érni kemény munkával. Hogy most, ahogy a végén összeálltak az egyes fordulók részpontjai, valahogy minden kis részlet (a formázással való bíbelődéstől az érvek gyűjtéséig) megtalálta a helyét. Hogy minden egyes kis lépés számít – ami persze egyrészről jó, hiszen ebből áll össze a nagy egész, de nehéz is, mert nem lehet sehol pontot veszíteni.

Németh Olivér: Nyomás alatt válaszolni nehéz kérdésekre! Ez persze vizsgán is előjön, de az nagyon más, mikor ott kint állok egyedül egy háromtagú zsűri előtt, és aztán angolul kapok egy olyan kérdést, amelyre nem biztos, hogy tudom a választ – esetleg nincs is rá egyértelműen helyes válasz. És ezt – a helyzettő függően – vagy elegánsan megkerülni, hogy megkeresni rá a fejünkben lévő szövegben a választ, vagy valamit ott helyben alkotni: ez egy nagyon hasznos jogászi képesség.

Angyal Márton: Nekem is az Olivéréhez hasonló dolgok jutottak eszembe. Egyrészt angolul – az egy dolog, hogy írni, ahol van ideje az embernek átgondolni, hogyan rakja össze a mondatot, de – megszólalni, ott helyben, az előtt a három ember előtt: ez nekem nagyon nehéz volt elsőre. Szerintem ebben nagyon sokat lehet fejlődni, ha az ember sokszor gyakorolja; a gátlások is feloldódnak, és az egész valahogyan összeáll.

Gyetván Dorina: Igen, én is nagyon izgulós vagyok, úgyhogy nagyon sokat számít az, hogy mennyit gyakorolunk. Annyira nagy feladatnak tűnik a legelején, aztán ahogy haladunk előre, tényleg érződik, hogy egyre természetesebbé válik az embernek. Sokat tanít ez a verseny.

Ki tudnátok emelni egy-egy fontos pillanatot a versenyből, amely számotokra meghatározó volt?

Hevesi-Tóth Mirtill: Ebből több is volt. Az egyik az írásbeli keresetek leadása, az volt az első meghatározó pont.

Angyal Márton: Hát igen, az írásbeli beadványokat fél tizenkettőkor még szerkesztettük az éjféli leadás előtt, amikor az utolsó simításokat, formai igazításokat végeztük, hogy minden olyan legyen, amilyennek lennie kell. Akkor azért izgultunk.

Gyetván Dorina: És persze nagyon furcsa egy kéthónapos munkát befejezni és leadni, hogy ehhez mostantól nem nyúlunk többet. Nehéz volt elengedni.

Bálint Janka: Meg amikor az volt a kérdés, hogy továbbjutunk-e a csoportkörből! Nekem az volt a legemlékezetesebb. Anonimitás volt végig, csak a sorszámainkat tudtuk, és nem növekvő sorrendben mondták be a számokat… Mi pedig kettes számú csapatként a legvégére maradtunk, amikorra már teljesen elengedtük, hogy a döntőbe juthatnánk.

Hogyan zajlott a szóbeli forduló így, hogy a járványhelyzetre való tekintettel online rendezték meg a döntőt?

Bálint Janka: Amikor megkaptuk a hírt, hogy lemondták a szervezők az oxfordi világdöntőt, azt hittük, hogy itt ért véget az egész éves felkészülésünk, és csak később derült ki, hogy valóban igyekeznek a szervezők átemelni a versenyt az online térbe. Az új feladat az volt, hogy készítsünk videókat a perbeszédeinkről, majd azokat beküldve a bírák több másik csapattal összehasonlítva pontozták, mintha valóban lejátszottunk volna egy meccset. Ehhez számolták hozzá az írásbeli keresetek pontszámait is csakúgy, mintha minden élőben zajlott volna. Így alakult ki a végső sorrend. Az első négy helyet elért csapat pedig élőben, videókonferencián játszotta le döntőt és az elődöntőt.

Gyetván Dorina: Nagyjából egy héttel korábban kellett elkészíteni a videókat, mint amikor az első meccset játszottuk volna Oxfordban, így igencsak gyorsan kellett adaptálódnunk az új helyzethez. Egy fájlmegosztón keresztül töltötte fel minden csapat a videókat, majd a pontozás és értékelés is ezen keresztül érkezett meg hozzánk. Valamint az ellenfél írásbeli beadványát is itt kaptuk meg, amire reagálni kellett a perbeszéd során.

Hogyan tudtatok adaptálódni – például – a készülésben, akár lelkiekben ehhez a megváltozott helyzethez?

Bálint Janka: Az új szabályoknak megfelelően kicsit le kellett rövidítenünk a perbeszédeinket, és át is kellett alakítanunk, hiszen mindazt a mondanivalót, amit korábban mondjuk a bírák kérdéseire válaszként vagy akár az ellenfél számára válasznak vagy viszontválasznak tartogattunk, be kellett építenünk a főszövegünkbe. Mivel a meggyőzéshez most nem állt rendelkezésünkre az interakció sem a bírákkal, sem az ellenféllel, kicsit másféle készségekre volt szükség, mint amelyeket eddig gyakoroltunk.

Gyetván Dorina: Ebben a helyzetben a legnagyobb különbség szerintem az volt, hogy nem valósulhatott meg teljesen az úgynevezett „spirit of the competition”, ami alapesetben a kiutazást követő egy hétben végigkísér minden versenyzőt az Egyesült Királyságban, Oxfordban. Valamint, ahogy Janka is mondta, a perbeszéd kicsit monológgá vált, így még sokkal érthetőbben és strukturáltabban kellett felépítenünk a szövegeket, hogy kérdések nélkül is érthetően tudjuk elmondani a legfontosabb érveinket.

Hevesi-Tóth Mirtill: A versenyen a fő cél az, hogy meggyőzzük a bírákat. Ennek a részét képezi az érvek tartalma, de az előadásmód is hatalmas szerepet kap. Ebben a helyzetben az utóbbi különösen fontos volt, hiszen nem volt arra lehetőség, hogy a bírák kérdéseket tegyenek fel, és a kérdésekre való gyors és hatásos válaszok határozzák meg a kialakított képet. Gyorsan kellett alkalmazkodni ahhoz, hogy ebben az új helyzetben melyek azok az érvek, amelyek mindenképpen el kell hangozzanak, és fontos volt, hogy az érvek nagy része reagáljon az ellenfél írásbeli beadványára is.

Németh Olivér: Csatlakoznék Jankához és Mirtillhez, hiszen normális körülmények között minden meccsen talán az a legfontosabb, hogy hogyan tudunk reagálni a bírók által feltett kérdésekre, mivel az azokra adott válaszainknak van a legnagyobb meggyőző ereje. Alaposan át kellett gondolnunk mindannnyiunknak a szövegünket és az érveinket, valóban egy másféle előadásmódot kellett alkalmaznunk.

Gyetván Dorina: Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy bár a helyzet vadonatúj volt, az ELTE Price versenyen elért eddigi legjobb helyezésének, a világ hatodik legjobb csapatának jó volt része lenni.

Képek: Baló Tímea (ELTE Online)