Február 13-án volt egy éve, hogy elhunyt Tandori Dezső. Ennek apropóján február 11-én a Várkert Bazárban rá és Pilinszky Jánosra emlékeztünk kettejük költészetének közös pontjain keresztül, az átjárhatóság és az egymás felől való értelmezés tükrében. A beszélgetés résztvevői Schein Gábor irodalomtörténész, Prieger Zsolt zenész, az Anima Sound System alapítója, és az est házigazdája, Juhász Anna irodalmár voltak. Az est folyamán a két költő verseiből Szamosi Zsófia és Gyabronka József színművészek olvastak fel.
Schein Gábor azzal kezdte, hogy amikor kimondjuk ezt a két nevet, akkor két hallatlan világot idézünk meg. Az irodalomtörténészek azt mondják, hogy Pilinszky hatott Tandori költészetére. Schein szerint a hatás nem olyan, mint amikor egy idegen bekopog az ajtón, hanem inkább olyasmi, mint amikor egy ismeretlennek látszó ismerős kopogtat be, és azt mondja, hogy ő mindig is itt élt. Tehát a hatás arra irányul, ami már eleve megvolt az emberben. Szóba került a A semmi napja mielőtt című kötet, melyben Tandori illusztrációkkal egészítette ki Pilinszky verseit. Ebből az látszik, hogy Tandori nem megérteni akarta a szövegeket, hanem használni azokat. A töredékekre bontás, a félreértés és a beleírás gesztusaival beléptette a mindig is itt lakó idegennek látszó ismerőst a „szobába”. Tandori a verseiben a maga képére változtatta a tereket, mint a sétaútvonalait vagy a lakását. Nincs még egy költő, akinek a városban való mozgásáról annyit tudunk a szövegeiből, mint az övéről.
Prieger visszaemlékezett, hogy 1981-ben, Pilinszky halálának évében kezdett el Hölderlint olvasni, akinek érzékelte logikus és tiszta beszédét, de még nem tudta, hogy mennyire fontos kötelék van a három költő között. Pilinszky költészetéből a humort emelte ki, amely jobban kitűnne, ha a szavaink nem devalválódnának, nem veszítenék el a jelentésüket. Pilinszky „Költő vagyok és katolikus” kijelentése mögött nem valamiféle sekrestyeszagú vallásosságot ért, hanem egy univerzális nyitást. Tandori esetében a mackós, verebes, gombfocis világban ugyanazt érzi, mint Pilinszkynél az imádságban.
Schein Gábor, Prieger Zsolt
Miután Gyabronka felolvasta Tandori Szót váltani című versét, Schein visszacsatolt Hölderlinhez, aki azt mondta, hogy „beszélgetés vagyok”, ez mindhárom költőnek alapgondolata. Ez azt jelenti, hogy beszélgetésben vagyunk egymással és magával a nyelvvel is. Ebben a versben Tandori látványosan nyomást helyez a nyelvre, ez például a lófogadok szóban jelenik meg. A szójáték által rávilágít a lóverseny alá- és fölérendelt viszonyaira. Párbeszédbe lép egyrészt a magyar nyelvvel, másrészt azokkal, akik a nyelvtől való halálos függésben gondolkodnak a saját létükről. Az irodalom önmagán belül (és más művészeti ágakkal is) lelki hasonlóságon alapuló családokat épít, amik sorsokat írnak. Amikor Tandori belépett a költészetbe, nem volt tudatában ezeknek a rokonságoknak, de fiatalkorában arról volt ismeretes, hogy igen nagyfokú utánzóképességgel rendelkezett. Nem rögtön jelent meg a saját hangja. Szinte bármilyen költői nyelvet magas szinten tudott utánozni, vagyis ügyesen le tudta tapogatni az említett családi hasonlóságokat. Olyan zsenialitással volt megáldva, ami szinte túl sok is egy embernek.
Meghallgattuk Szamosi Zsófia előadásában Pilinszky Apokrif című versének második szakaszát, aminek kapcsán Juhász Anna a költői szerepvállalással való szakítás témáját hozta fel. Az Apokrif „A levegőben menekvő madárhad” sorából hiányzik az én, a szemlélődő, fejtette ki Schein. A látvány önmagában evidencia, függetlenül attól, aki látja. Egyszerre metafizikai és fizikai állítás. Át lehetne írni ezt a sort úgy, hogy „az égben menekvő madárhad”, de ekkor vallási értelmezéseket aktiválna. Ehelyett egy fizikai közeget nevez meg, a testtapasztalatokról ír. A második szakaszban pedig elkezd beszélni az én. A bibliai tékozló fiú pozíciójába kerül, aki nem akar részt venni a saját ünneplésén. A versvégi „Sehol se vagy. Mily üres a világ.” kezdetű négysoros ellenszövege József Attila „Visz a vonat, megyek utánad” kezdetű négysorosának.
Gyabronka József, Szamosi Zsófia
Pilinszky sokat fényképezett, mivel a pillanat kimerevítése érdekelte. „A levegőben menekvő madárhad” sorban nincs idő, csak tér van. Tandori a Töredék Hamletnek című kötet végén jutott el odáig, hogy a létet nem az időben ragadta meg. Az emberi létezést mintázó tetragrammatont nem úgy fordította le, hogy „leszek, akiként leszek”, hanem úgy, hogy „leszek, ahol leszek”. Az időt a térbe írta át. A térfordulat által újraírhatóvá vált az én története, a séták és a tárgyakkal való kapcsolat mind erre utalt. Konrád György egy sztoikus mondatban azt mondta, hogy „Tanuljunk a hülyéktől”, Tandori pedig ehhez csatlakozva azt szorgalmazta, hogy „Tanuljunk a madaraktól”.
Prieger hozott egy idézetet Simone Weil francia filozófusnőtől, aki nagy hatást gyakorolt Pilinszkyre: „A világ létezik, rossz, és irreális. Isten nem létezik, jó, és reális.” Weil szemtelenül fiatalon vált professzorrá, és úgy halt meg Londonban súlyos betegen, hogy csak annyi fejadagot volt hajlandó magához venni, mint amennyi honfitársainak a nácik által körülzárt Párizsban jutott. A személyes áldozathozatal paradoxonjai világlanak Pilinszky költészetében is, mondta.
Tandori The way I am című versét Gyabronka előadásában hallgattuk meg, majd Prieger kontextusba helyezte, hogy miért is egyezik meg a cím egy Eminem-dal címével: a kilencvenes években bevezették az MTV-t a költőhöz, aki úgy vetette bele magát a popkultúrába, mint valamiféle szórakoztató dantei pokolba.
Tandori Dezső rajza
Juhász Anna a versben megjelenő hiányról és a költői előképekről kérdezte Scheint. Az irodalomtörténész kifejtette, hogy a hiány folyamatosan jelen van Tandori költészetében és a rajzaiban is. Nem lerajzolt dolgokat, hanem jeleket használt újabb és újabb kombinációkban. Például a hiányjel hol madár, hol angyal, hol pedig V betű, mint a forever szóban. A hiány az emberi halandóságunk maga, ezt éljük meg, amikor elveszítünk szeretetet és szerelmet. A hiány által képződik meg az öröklét. Schein korábban Pilinszkyt tartotta Tandori előképének, de mostanra sokkal közelebb érzi magához Tandorit. Ez utóbbi költő nemrég arra a gondolatra vezette rá, hogy manapság milyen közegtelenül élünk, ehelyett hálózatokban töltjük a mindennapjainkat. Tandori egyik rajzversében, a No man is an island-ben az embereket egy háló egy-egy rácspontjaként rajzolta le. Ahogy fogalmaz, ezek a hálózatok lehetnek kézzelfoghatóak, mint a telefon vagy az internet, de ugyanakkor szociálisak is, olyannyira, hogy halott társakhoz is kapcsolódhatunk. Számára azt is jelenti az irodalom, hogy az eltávozott elődökkel való párbeszédben ír és érti meg önmagát, ami ugyanakkor egy tökéletesen magányos folyamat.
Zárásként kozmikus ambient dallamok kíséretében meghallgattuk Tandori Dezső A Semmi Kéz és Pilinszky János Utószó c. verseit. A megidézett költők szellemei ott rezonáltak a közönséggel, ám amikor az elkövetkező programok reklámja (pl. a Pilvakeré) lerombolta az addig épített gondolati építményt, fejcsóválva távoztak a térből.
Képek: Várkert Bazár; Beszélő online; a cikk szerzője
