Neked honnan lesz lakásod?

Szegfalvi Zsolt felhívja a figyelmet, hogy a Habitat is csatlakozott egy olyan európai polgári kezdeményezéshez, ami a lakhatást szeretné megkönnyíteni Európa-szerte. Írjátok alá a lakhatastmindenkinek.hu-n a petíciót, hogyha elkötelezettek vagytok a saját és mások lakhatása érdekében. További információkat az oldalon találtok meg.

Ez az alkalom a fiatalok lakhatásáról szólt. A következő alkalom október 7-én lesz, ez az önkormányzatok mozgásteréről szól a lakhatási válság területén. November 7-én a jelentés teljességének a bemutatója lesz. Itt költségvetést és szakpolitikai elemzéseket tesznek, a megfizethetőségről állapítanak meg különböző dolgokat, és lesz egy újdonság is. A lakhatási szegénység kelet-közép-európai körképét mutatják be, vagyis megnézik, hogy más országokban mi a helyzet, illetve más országokban hogyan próbálják meg ezt a helyzetet kezelni.

Ezután Póskai Zsuzsanna szólalt fel, a Periféria Központ munkatársa. A Periféria Központ szerkesztette a lakhatási jelentést. Ennek a résznek a szerzői is jelen voltak: Kőszeghy Lea, aki az MTA munkatársa, illetve Balogi Anna, aki a Menhely Alapítványnál dolgozik.

Nem csökkent a lakhatási szegénységben élők száma. Ezt tavaly két-négymillióra becsülték az országban, és nincs rá okuk, hogy azt gondolják, hogy ez csökkent volna, mert a lakás- és albérletárak folyamatosan emelkednek azóta is. A rezsiköltségek megfizetése és más lakásköltségek viselése is egyre nagyobb problémát jelent.

Az állami költségvetési kiadásban a lakhatási tételek egyre inkább nőnek az utóbbi években, viszont azok egyre kevésbé érik el a szegény háztartásokat, és egyre kevésbé célzottak szociálisan.

A fiatal csoportoknak specifikus korlátaik vannak. Alacsonyabb jövedelmük van, sérülékenyebb a munkaerőpiaci helyzetük, és kevesebb lakáspiaci tapasztalatuk van. Minél fiatalabb az ember, annál kevésbé tudja a korábbi lakás árát beforgatni. Rosszabb feltételekkel jut hitelhez, és kevesebb megtakarítása is van. Bérlés esetén pedig a jogi bizonytalanság, a kiszolgáltatottság, és a városokban az áremelkedés jelentenek akadályt.

Egy diagramot láthattunk, ami azt mutatta, hogy a 35 év alatti fiatalok milyen forrásból vásároltak lakást Magyarországon 2005 és 2015 között. A legnagyobb szerepe a megtakarításoknak van, ezután a fontossági sorrendben a hitel és a családi támogatás következik. Az állami támogatásoknak kis szerep jut. Bár a fiatalok esetében a legnagyobb az állami támogatás, de itt is elenyésző a többi forráshoz képest.

A Fundamenta csinált egy felmérést pár évvel ezelőtt, kifejezetten a fiatalok lakásvásárlási terveiről. Amivel számolnak a fiatalok: hitelfelvétel, lakáskassza, családi támogatás. Azonban a hitelfelvétel jellemzően a jobb anyagi helyzetű és nagyvárosi fiataloknál jött szóba. A lakáskasszával közel a fiatalok fele tervezett, és így nagy elzárást jelentett, hogy 2018-ban megszüntették ennek az állami támogatását. A megtakarításoknak is nagyon nagy jelentősége van, csakhogy a magyar háztartások 12%-ának van csak megtakarítása, és ez jövedelmi helyzet szerint erősen polarizál.

Tehát ez is alátámasztja, ami evidensnek tűnhet, hogy a jobb anyagi helyzetű fiatalok azok, akik ilyen módon lakást tudnak venni.

A családi támogatásoknak nagyon fontos szerepe van a KSH adatai szerint. A 35 év alatti lakásvásárlók 40%-a vett igénybe anyagi támogatást a családjától. A szülőktől vagy idősebb családtagoktól való támogatás sokféle formát ölt: közvetlenül pénzbeli támogatás, hitelkezesség, ingatlan ajándékozása, szívességi lakáshasználat. Illetve, amit el szokás felejteni, de szintén jelentős: az otthonlakás vagy a visszaköltözés lehetősége, mint a családi támogatásnak egy formája. Magyarországon a 18–34 év közöttiek 63%-a a szüleivel él, ez az arány 2017 óta folyamatosan növekszik. A statisztika azt is kimutatja, hogy a férfiak valamivel magasabb arányban élnek otthon.

A válság után (amikor is nem lehetett hitelhez jutni), különösen megnőtt a családi támogatások szerepe. A válság előtt 26% körül, aztán 33% volt az, aki a lakásvásárláshoz igénybe vette a családi támogatást az össztársadalomban, a fiatalok között ez az arány természetesen magasabb. Ez azt jelenti, hogy az esélykülönbségek nőnek, hiszen azok fognak nagyobb eséllyel lakáshoz jutni, akiket tud támogatni a családja.

Azok a 35 év alattiak, akik 2005 és 2015 között lakáshoz jutottak, és kevesebb családi támogatást kaptak, hitelfelvétellel váltották ki ezt a hiányt, és kicsivel több megtakarításra volt szükségük. Átlagosan kevesebbet költöttek lakásra, mert alacsonyabb értékű lakást tudtak venni. Ebből levonhatnánk azt a következtetést, hogy a hitel kiegyenlíti ezeket az esélykülönbségeket. Csakhogy ezzel az a nehézség, hogy a hitelelbírálás feltételeinek nagyon szűk társadalmi réteg felel meg. A bankok azokat fogják preferálni, akik jobb anyagi helyzetűek, jobb társadalmi helyzetűek, tehát megint jelentkezik egy eltolási tendencia. Ráadásul, ha valaki meg is kap egy hitelt, de a jövedelme nem olyan magas, vagy elveszíti valami miatt a munkáját, akkor ez rögtön csapdává is tud válni.

A lakáscélú állami támogatásokról egy nagyon fontos megjegyzés, hogy az állami támogatások csak tulajdonszerzést céloznak ma Magyarországon, tehát arra nincsen állami támogatás, hogy megfizethető módon lehessen albérletben lakni, vagy bármilyen más formában.

Az utóbbi években az állami támogatások ráadásul folyamatosan szűkültek is. Most a CSOK a legnagyobb állami célú lakástámogatás, illetve annak a különböző alesetei. Ez inkább közép-és felsőosztályú fiatalok számára elérhető. Nagyon ritkán elegendő a CSOK önmagában, így a legtöbb igénylő hitelt is vesz fel mellé. Mivel a fiatalokat célozza, az igénylőknek a fele nagyjából harmincöt év alatti. Területileg a kisvárosokba és falvakba koncentrálódik, különösen a harminc év alatti CSOK-igénylők esetében, akik nagyrészt községekben vagy kisvárosban tudnak venni valamit. Ha nincsen saját megtakarítása valakinek, és a jövedelme sem olyan magas, hogy nagy összegű hitelt fel tudna venni, akkor csak arra elég a támogatás , hogy olcsóbb ingatlanpiacú helyen vegyen lakást. Emiatt egy területileg kiszorító hatás is keletkezik. Azt is kimutatták, hogy a CSOK hatására már most 45 000 előre vállalt gyerek van.

A következő kérdés, hogy mi történik akkor, ha valaki nem tud lakást venni? Létezik egy jelenség, amit az angol szakirodalomban generation rentnek, vagyis bérlőgenerációnak hívnak. Ez arról szól, hogy a fiatal generáció sokkal nagyobb arányban bérel, mint tulajdont vesz, és ez egy Európa-szerte megfigyelhető tendencia.

Magyarországon is így van. Országszerte a 35 év alattiak 30%-a bérel. Össztársadalom szintjén ez az arány 10% alatt van, a nagyvárosokban élőknek pedig 10-15%-át jellemzi (de ezt a jelenlegi albérletpiaci helyzet miatt nehéz megbecsülni). A fiatalok körében húsz évvel ezelőtt csak 10% volt az albérlők aránya, tehát ez egy egyértelműen növekvő tendencia. Várhatóan nagy részük hosszabb távon is magánbérleti szektorban lesz. Sokan vannak, akik azt gondolják, hogy reálisan nincs, és nem is lesz lehetőségük később sem arra, hogy saját lakást vegyenek, vagy valami miatt nem is akarnak venni. Tehát ez nem egy átmeneti állapot, hanem hosszú távon lesz jelen a társadalomban. Abban vannak különbségek, hogy ez választás vagy kényszer, de az eredmény mindenképpen az, hogy egyre többen fognak hosszú távon magánbérletben lakni.

A költözések esetében még kirívóbb, hogy mennyire fontos az albérletek szerepe. Ha nem csak fiatalokat nézzük, hanem mindenkit, az újonnan költözők 30%-a albérletbe költözik. Ami logikus, hiszen ha valaki elköltözik egy új helyre, albérletet találni sokkal könnyebb, mint venni. A Budapestre költözők és a fiatalok körében ez az arány még magasabb. 2015 előtti tíz évben a Budapestre költözők 60%-a fiatal volt. Az összes Budapestre költöző ember 60%-a egyedülálló vagy gyermektelen pár volt. Ha a kiköltözőket nézzük, ott a gyerekvállaló párok vannak a legnagyobb arányban. Tehát ez megint alátámasztja azt, amit a CSOK-adatoknál láttunk, hogy a gyermekvállaló párok már nem tudják megfizetni azt, hogy Budapesten maradjanak. A 35 év alatti beköltőzök 64%-a munkahely vagy tanulmányok miatt jön, és a beköltöző 50 év alattiak 50%-a albérletbe költözik Budapesten. Mindennek a konklúziója, hogy a Budapestre beköltözők között nagyon sokan vannak fiatalok, és nagyon sokan vannak, akik albérletbe költöznek.

Az eredmények azt is mutatják, hogy a fiatalok körében a legnagyobb akadályt költözési terveik megvalósításában az anyagi okok jelentik. (Összesen 64%-uk jelölte meg ezt a választ). Abban, hogy valaki el tudjon költözni egy másik településre, vagy városon belül egy másik helyre, az albérleteknek nagyon fontos a szerepe. Ezért égetően nagy szükség van egy megfizethető és átlátható bérleti szektorra, és tudjuk, hogy egyáltalán nem ez a helyzet. Egyrészt megfizethetőségi problémák jellemzik a lakáskérdést ma Magyarországon. Elképesztő mértékben emelkedtek az albérletárak az utóbbi években, és ezt semmilyen módon nem igyekszik korlátozni a fővárosi önkormányzat bármelyik kerületben. Másrészt van egy nagyfokú bizonytalanság: a bérlők alapvetően nagyon kiszolgáltatott helyzetben vannak a lakáskiadóknak. Ide tartozik, hogy sokszor rossz a lakásminőség, zsúfoltság jellemzi a lakóteret. Teljesen hétköznapi a diszkrimináció, amiből csak az egyik a gyerekes háztartások szinte automatikus kizárása a bérleményekből. Tehát stabilabb megoldásokra, átfogóbb változtatásokra lenne szükség a bérleti szektorban. A bérleti szektornak kiemelt jelentősége van abban, hogy a fiatalok mennyire fognak tudni stabil, megfizethető lakáshoz jutni.

A jelenlegi helyzet azt jelenti, hogy nagyon sokan kiszorulnak a mainstream fehér, vagy akár szürke albérleti piacról. Az alternatívák egyrészt a kollégium, másrészt az albérletek alsó szegmense. Utóbbi arról szól, hogy piaci szereplők és magánszemélyek felismerték azt a piaci rést, ami a magánbérleti szektornak a megfizethetetlensége miatt van. Így kialakultak olyan kizsákmányoló, rossz minőségű albérleti formák, amik azért tudnak megélni, mert nagyon sok ember van, aki nem tud máshogy lakáshoz jutni. Emellett vannak, akik beszorulnak a szociális ellátás intézményeibe, és olyanok is, akik különböző szívességi vagy egyéni függő helyzetben oldják meg a lakhatásukat.

Ami a kollégiumokat illeti, a felmérések alapján nagyon szembeötlő a férőhelyek elképesztő szűkössége: Budapesten háromszor annyi férőhelyre lenne szükség, mint amennyi van, és országosan is 32%-os a túljelentkezés. Ez tovább mélyíti az egyenlőtlenséget azok körében, akik egyetemre akarnak menni. Ha valakinek a szülei nem tudják megfizetni, hogy albérletben tudjon lakni, akkor elképzelhető, hogy emiatt nem fog tudni oda járni egyetemre, ahova szeretne. Megjelentek az utóbbi években magánkollégiumok is, de azok elsősorban a külföldi diákokat célozzák. Az áruk nem teszi őket hozzáférhetővé, így nem korrigálja ezt a problémát sehogy sem.

Mik a jövőbeli perspektívák vagy javaslatok? Összefoglalva: van egy nagyon magántulajdon-orientált lakáspiac ma Magyarországon. Azt, hogy valaki hogyan tud magántulajdonhoz jutni, nagyon erősen determinálja a családi háttere. Az állami támogatási rendszer pedig úgy van kialakítva, hogy sokszor csak növeli az esélyek egyenlőtlenségét, és ráadásul gyerekvállaláshoz van kötve bármilyen jelentősebb lakhatási támogatás. Emiatt nyílik az olló a különböző társadalmi csoportok jelenlegi lakhatási helyzete között, de a kilátásaiknál még inkább. Erre ráerősít az is, hogy a gyermekszegénység és a lakhatási szegénység mennyire szorosan összefügg. Hogyha arra gondolunk, hogy akik 10-15 év múlva lesznek a késő 20-as 30-as éveikben lakáskereső, pályakezdő fiatalok, azok egy nagyon nagy része már az egész gyerekkorát lakásszegénységben töltötte. Tehát a hosszabb távú kilátások még rosszabbak. Illetve van egy új lakáshitelezési hullám , ami pedig az eladósodásnak újabb kockázatait rejti.

Miután Pósfai Zsuzsanna bemutatta a jelentés elméleti részét, a beszélgetés résztvevői beültek egy kerekasztalba, hogy reagáljanak az elhangzottakra. Először Vági Renátó szólalt fel.

Röviden bemutatta a Hallgatói Szakszervezetet, és alapelvei közül ismertette a legfontosabbakat, amik összefoglalva az önszerveződés, a bázisdemokrácia, a képviseleti demokrácia modellének a nagyjábóli elutasítása és a rendszerszintű szemlélet. Létrehoztak egy kollégiumi hallgató csoportot a hallgatói szakszervezeten belül, ami alapvetően ezzel az üggyel foglalkozik, és szeretnének minél több hallgatót, kollégistát beszervezni. A rendszerszintű szemlélet abból a felismerésből ered, hogy az egyetemi autonómiát, tudományszabadságot sértő kormányzati intézkedések nem egy-egy részterületről származnak. Egy autoriter sajátosságokkal rendelkező alapvetően autoriter kormányzásnak a keretrendszerében értelmezhetőek. Annak egésze pedig a globális világrendszeren belül a globális kapitalizmus problémáinak megértése nélkül nem tudna létrejönni. Ezért alapvetően egy látásmód-változtatást, illetve egy ellenkultúrát szeretnének létrehozni, és ehhez kapcsolódik a lakhatással kapcsolatos álláspontjuk is. Alapvetően nem jó, hogy profitszerzési módként tekintünk rá, vissza kéne térni eredeti szemléletmódhoz, ami a lakásokat érinti. Vagyis, hogy ez valakinek az otthona legyen, és lehetőleg mindenkinek lehessen ilyen otthona.

Ezután az Utcajogásztól Szatmári Andrea szólalt föl.

Az Utcajogász egyesület a hajléktalan és lakásszegénységben élő embereknek nyújt alacsony küszöbű szolgáltatást, különösen jogi kérdésekben. Már vannak olyan ügyfeleik, akik nem tartoznak a széles közönség által szegénynek mondott körbe. Rengeteg megkeresés érkezik fiatal házaspároktól, akik Budapesten albérletben laknak, és egyre kevésbé tudnak kijönni a pénzükből. Azért fordulnak hozzájuk támogatásért, hogy segítsenek önkormányzati bérlakáshoz jutni. Sajnos nem sok jótanácsot tudnak adni, azon kívül, hogy havonta közzéteszik a megjelent lakáspályázatokat a honlapunkon. Ezek nagy része már piaci alapon van meghirdetve.

A legfőbb jogi probléma, hogy az önkormányzatoknak nincsen kötelező lakhatási feladatköre. Az Alaptörvény is csak államcélként fogalmazza meg, hogy kellene ezzel foglalkozni, de a Magyarország önkormányzatairól szóló törvény, hogyha pontosan olvassuk, akkor éppen az ellenkezőjét teszi kötelezővé: a vagyonnal való hatékony gazdálkodást. Márpedig ebből azok a döntések következnek értelemszerűen, hogy adják ki a lakásokat minél drágábban, a lakhatatlanokat bontsák le, vonják be a telket, építsen rá a vállalkozó lakásokat. Ezeket sokszor külföldi tőketulajdonosok, cégek vásárolják meg, és hatalmas profitra tesznek szert. Semmilyen módon nincsenek ösztönözve, sem kötelezve az önkormányzatok arra, hogy a fővárosban élők lakásproblémáit megoldják.

Súlyos probléma ebből a szempontból az is, hogy a főváros nincs egységként kezelve. A lakáspolitika kerületi hatáskör. Külön érdekes, hogy abban a pillanatban, hogy valaki hajléktalanná válik, a kerületeknek nincsen vele dolga, onnantól fogva fővárosi önkormányzatnak kell gondoskodni róla. Ezért elég nehéz kifejezetten az önkormányzatokon számon kérni bármit, mivel ők a törvény adta keretek között működnek.

Az elhangzottakhoz még hozzáfűzte, hogy a CSOK egyrészt tényleg szélsőségesen polarizál. Másrészt csak társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezők igényelhetik, és akik a megelőző időszakban valamennyit teljesítettek. Tehát például a közfoglalkoztatottak, annak ellenére, hogy nekik van társadalombiztosítási jogviszonyuk, ki vannak zárva. De a legsúlyosabb hatása a CSOK-nak az, hogy beépült az árakba. Tehát azok, akik felvették ezeket a hiteleket, pontosan annyival drágábban veszik meg a lakást, mint amennyi a támogatás összege. Így végsősoron ennek az egésznek az eredménye az a lakásépítő cégeknél és lakáseladó piaci szereplőknél landolt.

A következőket Szegfalvi Zsolt foglalta össze.

A Habitat for Humanity Magyarország javaslatai a lakhatási kérdésben:

• A magánpiaci szektor szabályozása
• Feketelakás-kampány
• Kaucióbiztosítás
• Albérletes hatóság létrehozása
• A hosszú távú lakáskiadás támogatása
• A rövid távú szálláshelykiadás szabályozása
• Az üresen álló lakások felhasználása
• Közösségi tulajdonú lakások létrehozása

A kormányzat azt mondja, hogy egyrészt a magántulajdon védelmének megszegése, másrészt a szabadpiac korlátozása lenne az, hogyha elkezdenék korlátozni az albérletpiacot. A Habitat szerint a lakás nem egy szabadpiaci termék. Nem olyan, mint a kenyér, amiből, ha többet sütnek, akkor több lesz, vagy ha valaki nem tudja egyik boltban megvenni, a másikban hozzájut – talán kicsit drágábban, de meg tudja fizetni. Hanem a lakás egy nagyon speciális termék.

2017-ben kezdtek dolgozni az ún. Feketelakás-kampányon, amit azért neveztek így, mert azt gondolják, ma az albérletpiacon átláthatatlanok a viszonyok. Feltehetőleg nagyon kevesen regisztrálják albérletüket, kevesen fizetnek adót. Nagyon sokszor két szerződéssel szerződnek, nagyon sokszor nincs is szerződés a piacon. Mindenképpen átláthatatlanok a viszonyok, és így nagyon nehéz következtetéseket levonni, akár fejlesztési javaslatokat tenni. A kampányban átfogó javaslatcsomagot dolgoztak ki, aminek két legfontosabb eleme az intézményi változtatás és a lakáskínálatnak a bővítése.

Budapesten és a nagyobb városokban sokkal nagyobb a kereslet, mint a kínálat. Az albérletek akár órák vagy percek alatt el tudnak kelni. Mégpedig nagyjából bármilyen áron, ami nagyon megterheli az embereket. Azért is lenne jó, ha az állam belépne erre a piacra, mert a Habitat szeretné a bérlők jogait és lehetőségeit is bővíteni. Ugyanis azáltal, hogy nincs szociális védőháló ma Magyarországon, nagyon sok olyan ember kényszerül piaci albérletbe, aki ezt igazából nem tudja megfizetni. Az állam a szociális kötelezettségeit ráhárítja a bérbeadóra, akinek az a kockázata, hogy bekerül hozzá egy olyan bérlő, aki pár hónapon belül nem tudja fizetni az albérleti díjat. Ezután a magánpiaci kiadónak van feladata azzal, hogy ezt a helyzetet kezelje.

Az intézményi hatósági javaslatuk az, hogy létre kellene hozni egy albérletes hatóságot. Sok funkciója lenne, és ezek közül az egyik első, hogy minden albérletet regisztráltatni kellene. Első lépésként, aki albérletet akar kiadni, az regisztrálja be magát és a lakást. Ez egy viszonylag jelképes összeggel történne. A hatóság működtetne ennek háttereként egy olyan rendszert, ahol ezek a regisztrációk lekérdezhetőek, a szerződések feltölthetőek. Így a többi bérlő meg tudná nézni, hogy milyen szerződések kerültek valóban regisztrálásra.

Ez a hatóság felelne azért is, hogy segítsen a bérlői és kiadói jogok tisztázásában. Hogyha megnézzük a jelenlegi lakástörvényt, azt látjuk, hogy nagyon homályosan fogalmaz, kinek milyen kötelezettsége van. Ez nagyon sokszor a felek értelmezésére, vagy a közöttük lévő szerződés szabályozásaira alapul. Például ha elromlik a fűtőberendezés, akkor nincs tisztázva, hogy azt ki szereltesse meg, vagy ha cserére szorul, kinek kell kicserélnie stb. Épp ezért sok a hibalehetőség is. A másik gond, hogy sok embernek, családnak megterhelő, hogy kifizesse a 2-3 havi kauciót. Nagyon sokan vannak, akik ki tudnának fizetni egy alsóbb kategóriás vagy külső kerületben lévő piaci albérletet havonta, de egy nagyobb kaució már nehézséget okoz nekik. A hatóság által kezelve, behoznának egy olyan rendszert, amiben egy ún. kaucióbiztosítást vezetnének be. Ez nagyjából úgy nézne ki, mint a kötelező felelősségbiztosítás az autók esetében. A bérlőnek havonta 3-5000 forintot kellene befizetnie a biztosítóhoz. Természetesen a bérbeadó is kapcsolatban lenne a biztosítóval. Amikor valamilyen káresemény történik, akkor a biztosító minősíti, hogy kinek a felelőssége, és szükség esetén kártalanítja a bérbeadót. Így egyáltalán nem kellene kauciót fizetni a bérlőnek. Így ez is egy olyan újítás, ami egyelőre nincs a piacon, de vannak bizonyos biztosítók, amik érdeklődnek iránta.

Többnyire egy éves szerződések vannak az albérletpiacon jelenleg, és a bérlők számára ez viszonylag kitett helyzet. Egy év után, amikor megszűnik a szerződés, kérdés, hogy meghosszabbítják-e, ha pedig egy új szerződést kötnek, kérdés, mennyivel emelkedik a bérlet. Tehát szeretnék azt, hogyha megjelenne magyar albérletpiacon is a hosszú távú bérlet, ami alatt legalább hároméves bérletet értünk. Mi az, ami motivál egy bérbeadót arra, hogy hároméves szerződést kössön? Adókedvezményt ajánlanának azoknak a bérbeadóknak, akik hosszú távú szerződést kötnek. Jelen pillanatban az albérlet után, ha valaki magánszemélyként adja ki, 15%-os személyi jövedelemadót kell fizetni. Ha viszont egy bérbeadó kötne egy legalább hároméves szerződést, akkor elengednék az adóját a szerződés időszakára. Ez pedig már elég motivációt jelenthet számukra.

Tehát a legfontosabb javaslatuk az albérletpiac szabályozására egy hatóság, ami tisztítja a piacot, könnyíti a helyzetet, biztonságosabbá és átláthatóvá teszi mind a kiadó, mind a bérlő számára.

A másik kérdés, hogy hogyan tudnánk a kínálati oldalt növelni. Budapesten kevesebb az albérlet, mint amennyire igény lenne. Az egyik javaslat erre, hogy a rövid távú szálláshelykiadást szabályozni kellene.

Egy airbnb-s bérbeadásért, ha valaki az általányadót választja, egy szoba kiadásáért évente harmincnyolcezer-párszáz forintot kell fizetnie. Ezzel letudja összes adófizetési kötelezettségét – teljesen mindegy, hogy egymillió vagy többmillió forintot keres azon a szobán a rövid távú kiadással. Eközben ha ugyanazt a lakást vagy szobát normális albérletként adja ki, akár egy családnak hosszú távon, akkor a jövedelmének 15%-át le kell adóznia. Tehát nagyon elcsúsztak az arányok ezen a téren. Ők azt mondanák, hogy rövid távú lakáskiadást legalább ugyanakkora adóteherrel kéne sújtani, valamint akár a kiadott napok számát is lehetne korlátozni. Ezáltal lehet, hogy több olyan magánszemély, aki airbnb-zik, elmozdulna a hosszú távú lakáskiadás felé.

Volt egy felmérés a közelmúltban, amiben azt mondták, nagyjából 500 000 üres lakás van Magyarországon.

Ha valakinek van egy évek óta elhagyatott lakása, valószínűleg két dolog miatt nem akarja kiadni. Egyrészt nem akar vele vesződni, másrészt pedig nincs olyan állapotban, hogy ki tudná adni. Erre lenne jó egy állami program, ami támogatná ezen lakások a felújítását. Ennek az lenne a feltétele, hogy a tulajdonos 5-10 évre nem a piaci áron adná ki a lakását, hanem egy ügynökségnek vagy szervezetnek a kezelésére bízná.

A javaslatuk továbbá az, hogy az új piaci bérlakások mellett kellenek nem piaci bérletek, hanem közösségi tulajdonúak is, amit kezelhet egy erős misszióval rendelkező szociális lakásügynökség vagy valamilyen más formában működő szervezet. Milyenek ezek a nem piaci lakásárak? Önkormányzati lakásoknál, melyek nagy része amúgy is szociális bérlet, egy 30-40 négyzetméteres lakás bérleti díja tizenhat-húszezer forint, ami nagyon a piaci lakásár alatt van. Akár egy közösségi tulajdonú lakásügynökségnek, akár állami szervezetnek ki lehetne alakítani egy portfóliót. Ebben lennének piaci árú albérletek, lennének olyanok, amik piaci ár alatt vannak különböző szinteken, és lennének szociális bérletek. Ebből, ha elérne egy bizonyos lakásszámot és egy megfelelő diverzitást, lehetne egy olyan modellt kialakítani, ami fenntarthatóan tudna működni, anélkül, hogy túl nagy állami támogatást igényelne a fenntartása. A lakásintézménynek, albérletintézménynek a létrehozása nem is kerülne túl sokba, nem is tartana túl sokáig. Ahhoz, hogy új lakásokat lehessen építeni, és fejlesszék a bérlakáspiacot, nem lenne rossz egy állami felelősségvállalás, és ha lenne egy legalább tizenöt éves olyan stratégia, ami akár kormányokon átívelően mindig a megfelelő szükséges összeggel hozzájárulna ehhez.

Talán novemberre eljut a Habitat egy olyan kidolgozottságig, hogy már nem csak egy javaslatcsomaguk lesz, hanem megnézik, hogy egyes javaslatelemek hol helyezkednek el a jelenlegi törvényi szabályozásban, és akár a törvénymódosítási javaslatokat is elkészítik hozzá. Kb. novembertől elkezdik bemutatni a javaslataikat különböző minisztériumokban. Egyelőre úgy néz ki, hogy szakértőknek tetszik, és megnézik, hogy a struktúrán belül hogyan lehetne feljebb mozdítani a javaslatokat.

A beszélgetés után a közönség tagjai kérdéseket tehettek fel, amire a szakértők válaszoltak.

Az esemény lezárása után cateringgel kedveskedtek a szervezők. Sütit, pogácsát lehetett enni, és egy fiú így szólt haverjának, mikor többedjére vett a harapnivalóból: „Kell a pénz lakásra”.

Fejléckép: real fm grenada