Roncsolás, szerkesztetlenség, játék – Recenzió Horváth Eve kötetéről

Horváth Eve frissen megjelent első kötete, a Konzol zavarbaejtő, merész és sűrű. Kritikánkat olvashatjátok.

A Konzol minden szempontból a kevertség könyve.

Már a szövegek elrendezésében is ezt találjuk: a kötet szervezőelvét keresni felesleges, a kompozíció ugyanis épp a véletlenszerűség – sem tematikus, sem formai vezérfonalat nem kap az olvasó, ami egyik verstől a másikig vezethetné. A magánéletet, az identitáskeresést, a politikát és a vallást középpontba állító szövegek szemlátomást minden különösebb sorrendi megfontolást nélkülözve követik egymást – az egyetlen, ami összefogja ezt a tematikus sokféleséget, az a megközelítés milyensége.
Bármi kerüljön ugyanis a látóterébe, a beszélő kizárólag a roncsolás eszközével adja tovább azt az olvasónak. Ha a szerelemről beszél, zavarbaejtő naturalizmussal tárja fel az intimitást („fekszünk egymás / nedvében résen / kezem az öledben nyugtatom / nyugtatom az öledet”); saját magát „állatpolgárként” és lírai énként is gyakran elveszíti („amikor versek születnek / valaki más dolgozik / aki engem is megtanít / lenni nemilyennek”); a helyszínek és a szemügyre vett tárgyak valamiféle masszívan urbanista-realista környezetet festenek (Józsefváros, lakótelep, józsefvárosi lakótelep, annak minden jellemző elemével); emellett időről időre – néha egy egész vers erejéig, néha csak egyszeri metaforaként – beszivárognak a katolicizmus jelképei is, de többnyire groteszk, riasztó vagy egyenesen blaszfémikus formában (legerőteljesebb gyűjteménye ezeknek az Idegenszeműek c. vers, amely a legszelídebb keresztényt is felháborodásra késztetné).
A fent felsorolt stílusok keverését remekül leképezik Syporca Whandal illusztrációi, amelyek hasonló tematikus és stiláris elemek többé-kevésbé véletlenszerű párosításából nyerik erejüket. A képek és a szövegek közel egyenrangúak ebben a kötetben, ezzel együtt mindkettőre igaz, hogy egy pillanatra sem engedik el a befogadó figyelmét. Az illusztrációk minden részlete és a versek minden szava erőteljes, nincs pihenő, és nincs kevésbé fontos megnyilvánulás.

57462886_2390055364557178_8271169781512536064_n

Lényeges kontraszt azonban, hogy míg a képek alapvetése szinte mindig a letisztult nőiesség (és erre pakolódik rá számos másik réteg), addig a verseknél erről szó sincs. A beszélő többnyire nemtelen, egyes versekben inkább férfit sejtet („mióta vagyok benned tövig?”), máshol egyértelműen nő („hadd porosodjon majd megpucolom néha / amikor telihold van vagy menstruálok”) – e kettőt egészen direkt módon köti össze az Id-empty-tás c. vers a kötet vége felé, ahol felmerül a transzszexuális beszélő lehetősége.
Ezek az eszközök önmagukban még csak egy erősen dadaista-naturalista kötetet sejtetnének, elengedhetetlen azonban ezek mellé az a játék, amelyet Horváth Eve a vers minden lehetséges hozzávalójával űz. Minden oldalt telesűrít a többletjelentést adó szóviccek seregével („ateistenedet”), a központozás gyakran teljes vagy részleges hiánya miatt a mondatszerkezetek tetszőlegesen átírhatók, a strófaszerkesztés terén igen kreatívan játssza ki az opciókat, aktívan használja a kurzivált és a félkövér betűkben rejlő kiemelési lehetőségeket, sőt alkalmanként még a betűtípus is változik, mintegy ránézésre is „rongálva” az oldalakat. A szavak önálló életet élnek: helyenként a szóhatárokat tolja el, máshol a betűk keverednek össze (például a teljes Ronscversben), Az öreg vadász és a fegyver pedig leginkább az Így írtok ti Móricz-paródiájára hasonlít, itt viszont a szerző mintha saját stílusát forgatná ki az értelmesnek tetsző, de nemlétező szavak egymásutánjával („az öreg elborbékolt / csobányán harnyú vijjont”).
Ezekre a játékokra tesz rá egy lapáttal az idegen szavak és jövevényszók használata. A kötet elején túlsúlyban van a német, ez azonban inkább a vers helyszínét hivatott jelölni („A mozi, a Zoo mellett el. Inkább a Marea Alta, ha ott van Homár, a tulaj. Ott volt. Lerészegedtünk.”); később azonban ennek helyét veszik át az angol szavak – néha fonetikusan átírva, néha eredeti formában: egyes verseket megtöltenek a lefordíthatatlan informatikai jövevényszók, máshol az angol játékosan épül a magyarba („windowskék ég”).
Mintegy ráadásként nyúl a szerző a fent felsorolt stílusokat képviselő klasszikus szerzők megidézéséhez: többször is előkerül Ady és Kassák, de van itt még József Attila, Pilinszky, Hemingway és Hrabal is, emellett a zene képviseletében feltűnik számos popsztár és komolyzenész is: Edith Piaf és Elvis mellett elfér Chopin és Rachmaninov. A személynevek beemelése nemcsak a stílusirányzatok nyílt említését szolgálják; hanem azt is nyomatékosítják, hogy a kötet alapanyaga valamiféle el-nem-szállt rögvalóság, amibe minden belefér, ami igazi, de csak az fér bele, ami igazi.

Fragme

Tél van. Kihalt a Liszt Ferenc tér.
Nyomod az égen féknyúz-chemtrail.
Eltört söröspohár-szilánk.
Darabkáiban a világ.

Virtuóz csend. Makaróninyelv.
A gyakorlat a valódi elv.
Fel sem szisszen az árulás.
Lapít, elbújt, álruhás.

Nincs miért, hogy. Csak a csak van.
Megszakadt emlékalakzatban.
A jelentés elvész, elenyész.
Nincsen a részekhez egész.

 

(MERSZ KÖNYVEK 8.
Szerkesztette: Falcsik Mari
A kötetet tervezte: Rőczei György
Borítókép és illusztrációk: Syporca Whandal
2019.)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]