A Minority SafePack ismertette kampányát a BTK Kari Tanácstermében

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) konferenciát szervezett a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatására az ELTE BTK Kari tanácstermében február 13-án. A rendezvény során a kampány képviselői nemcsak a kezdeményezés célját és menetét mutatták be, hanem a kisebbségvédelem fontosságára is felhívták a figyelmet.

A Minority SafePack egy 2011-ben indított európai polgári kezdeményezés, melynek célja, hogy az Európai Bizottság érdemben foglalkozzon az Európában élő nemzeti, nyelvi és etnikai kisebbségekkel. Ehhez az Európai Unió legalább 7 országában, minimum 1 millió támogatói aláírásnak kell összegyűlnie 2018. április 3-ig.
A HÖOK népszerűsítő kampányának célkitűzése az, hogy a magyarországi egyetemi hallgatókat megszólítva minél több aláírással járulhasson hozzá a kezdeményezés sikerességéhez.

A konferencia megnyitójában Veres Márton, a HÖOK Külhoni Programjának vezetője köszönetet mondott a szervezésben segédkező szakkollégiumoknak, akiknek köszönhetően a rendezvény programját sokoldalú előadások színesítették.

Bodor László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnöke és a Minority SafePack kampány európai koordinátora előadásában bemutatta a kampányt és annak hátterét. Felhívta a figyelmet arra, hogy még 49 nap van hátra az április 2-ig tartó aláírásgyűjtésből, de már több mint 600 ezer aláírás érkezett, és a jövőben is több közösségtől számítanak további támogatásra. Tisztázta továbbá azt is, hogy a kezdeményezés elsődleges célja a kisebbségek identitásának védelme, és elengedhetetlennek tartják a kisebbségi csoportok képviselőinek szóhoz juttatását, ezalatt pedig nem kizárólag etnikai, hanem nyelvi kisebbségeket is értenek.
A prezentációból kiderült, hogy a Minority SafePack 9 pontot állított fel a kisebbségi jogok védelmének gyakorlati kérdéseiről. A kezdeményezés végső célja az, hogy ezekben a kérdésekben közös jogalkotásban vehessenek részt az Európai Bizottsággal.

Bodor László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnöke és a Minority SafePack kampány európai koordinátora

Bodor László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnöke és a Minority SafePack kampány európai koordinátora

Következőként Tárnok Balázs, a Rákóczi Szövetség jogi szakértője ismertette a kampány jogi hátterét. Mindenekelőtt megemlítette azt, hogy a kisebbségek védelme a bevándorlási kérdés miatt igen érzékeny téma, de a Minority SafePack nem ebben az ügyben foglal állást.
A kisebbségvédelem lehetőségei eddig is adottak voltak korábbi egyezmények által, de ezeknek nagy részét egyes országok alá sem írták, vagy csak a gyakorlatban nem valósultak meg. Az európai polgári kezdeményezés azonban lehetővé teszi azt, hogy az ügy képviselői a közvetlen demokrácia rendszerében vegyenek részt a döntéshozásban. A polgári forma kialakulásának eredeti célja is az volt, hogy közelebb hozza az Európai Uniót a lakosokhoz.
Tárnok Balázs elmondta, hogy az eddigi kampány során nemcsak a pártok és civil szervezetek megszólításával, hanem utcai gyűjtéssel és a Magyar Posta támogatásával is igyekeztek minél több potenciális aláírót elérni.

eo-20180213-DSC_4389

Dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa arról beszélt, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás idején különösen élénk volt a témában folytatott diskurzus, most pedig a Minority SafePack tekinti feladatának azt, hogy aktualizálják a máig megoldatlan problémákat. Ebben a kérdésben a HÖOK számára nemcsak a szolidaritás kifejezésére nyílik lehetőség, hanem a fiatal támogatókhoz is eljuttathatják a kampány hírét.

Végül, de nem utolsósorban Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója ismertette a magyar kisebbségek helyzetét a Kárpát-medencében. A külhoni magyarok körében zajló társadalmi folyamatok – mint például a vegyes házasságok növekvő száma és a magyar nyelvű oktatásban részt vevő diákok létszámcsökkenése – hosszú távon a magyar kisebbség komoly fogyásához vezetnek. Ezen a területen a Minority SafePack célja a reprodukció támogatása a közösség megtartása érdekében, valamint az egyenrangú politikai részvétel elérése és a magyar nyelvű oktatás jövőjének biztosítása.

Ezúton is a kezdeményezés aláírására biztatjuk minden kedves hallgatótársunkat!
Itt lehet csatlakozni: http://jogaink.hu/

eo-20180213-DSC_4348

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]