Kis város nagy eseménye, avagy DAC–Pozsony 2:1

Dunaszerdahely  Csallóköz központjában elterülő 22 ezer fős város, melynek 75%-a magyar anyanyelvű. A város csapata az FC DAC 1904-ben alakult. A csapat színe sárga és kék. A sárga szín a Csallóköz gazdag termést adó gabonaföldjeire utal, míg a kék szín a Duna folyót jelképezi. Szurkolóik barátságot ápolnak a Ferencváros és a Kolozsvár szurkolóival. A csapat mottója, a határtalan szenvedély is erre utal. A bajnokságban egyedülálló módon a kapu mögötti ultrák magyarul buzdítják csapatukat. A DAC szurkolótábora főleg a Ferencváros és a magyar válogatott mérkőzésin hallható átiratokkal dolgozik, de az ellenfelet “természetesen” szlovákul szidják. Felcsendül a magyar és a székely himnusz is, a sikeres Eb szereplésre utalván, pedig az éjjel nem is ért véget. A nézőszám rohamosan 2008 környékén kezdett emelkedni, amikor a csapat feljutott az első osztályba. Rásegített, hogy az Ismerős Arcok nevű nemzeti rockot játszó együttes akkoriban adta ki Nélküled című számát. Az összetartozást jelzi, hogy  Magyarországról, Ausztriából és Erdélyből is érkeznek szurkolók, amit a szlovák állam és rendőrség nem néz jó szemmel, így szinte nincs olyan mérkőzés amikor a szurkolókat ne érné valamilyen atrocitás. Külön pikantéria, amikor az együttes az örök rivális Slovan Bratislavaval csap össze. Ilyenkor felerősödnek az érzelmek, mind a szlovák, mind a magyar részről. A hétvégi fordulóban a pozsonyi szurkolókat eltiltották a mérkőzés látogatásától, így hétvégén igazi futball ünnep kerekedett 10 ezer magyarral.

Nem volt egyszerű jegyet váltani a mérkőzésre. Magyarországról szervezetten rengeteg busz indult, és a jelentkezési határidő előtt már majdnem egy héttel elfogytak a helyek; aki a stadionnál szerette volna megváltani jegyét és nem állt időben be a sorba, az lecsúszott  a meccsről, mert a jegyek az árusítás kezdete után 2 órával már elfogytak. Jómagam egy szerencsés véletlen folytán kerültem fel az egyik buszra. Az egyik szurkolótárson maradt egy jegy, amit végül nekem adott el. Ennek fényében egyre izgatottabb voltam, ahogy közeledett a meccs napja. Persze a kellő feszültség is megvolt, idegen ország, milyen lesz a fogadtatás, soha nem voltam még ennek a csapatnak a meccsén, nem ismerem a dalokat, és az ellenfél szurkolóiról még nem is beszéltünk.

Elérkezett a meccs napja. 12 óra körül körülbelül 200 szurkoló gyülekezett a Népligetnél. Aki arra járt, azt hitte, hogy egy osztálykirándulásra vagy természettúrára indulunk ilyen sokan. Az  öt busz közül  én az 1-es buszra kaptam ülőhelyet. Ahogy a kiránduláson lenni szokott, hátul volt az igazi hangulat. Furcsa volt látni, hogy egy ilyen mérkőzés mennyire megmozgatja a futballtársadalmat. A csapat 80%-a fradista volt, de helyet foglaltak köztünk az Újpest, Vasas, Kispest és Diósgyőr szurkolói is. Voltak, akik Nyíregyházáról indultak hajnalban, hogy ott legyenek a mérkőzésen. A sokszínű társaságban sok mindenről szó volt, az örök klasszikus egymás heccelése volt, de egyben mindenkinek megegyezett a véleménye; ahogy a válogatott mérkőzéseken lenni szokott, egy zászló mind felett jelmondattal mindenki félretette csapatszimpátiáját, és magyar szurkolóként utazott el Dunaszerdahelyre. A mérkőzés szelleme akkor csapott meg, amikor az öt busz együtt állt félre a bábolnai pihenőnél, és 200 szurkoló kezdett énekelni. Aztán haladtunk tovább, a határátlépését „Ria,Ria, Hungária”rigmus kísérte, ez akkor sem maradt el, amikor a szlovák rendőrök állítottak meg a város határában. A lezárások és a rendőri készültség miatt a busz a központban rakott le minket. Többen a helyi boltokat és italellátó egységeket keresték fel. Mások egyből a stadionhoz indultak, remélték, hogy a közelben találnak egy jó helyet, ahol hangolódni tudnak a meccsre. Ahogy sétáltam a stadion felé, két furcsa dologra lettem figyelmes. A helyi járatok sofőrjei hangos dudaszóval köszöntötték  szurkolókat, amihez a sofőrök és a kocsival érkező szurkolók is csatlakoztak, illetve Erdélyi szurkolókkal is találkoztunk. Már a nyíregyházi srácokat is tiszteltem, hogy ennyit utaztak, de az erdélyi szurkolók előtt kifejezetten megemeltem nem létező kalapom.

A stadion melletti kis kocsmában is fellendült az élet, a helyi szurkolók is alapoztak, régi történeketek hallgatva, zsíros kenyeret majszolva és 1 eurós sört öblögetve ütöttem el én is a mérkőzés előtti pár órát. A jó hangulatot az örök rivális Slovan csapat buszának begördülése törte meg, amikor egy-két káromkodás és heves fújólás közepette kanyarodtak be a stadion parkolójába. Mivel a jegyem a kapu mögé szólt, és oda illik időben érkezni, egy órával a kezdés előtt indultam én is befelé. A szurkolói sátorban 10 euróért megvásároltam az elengedhetetlen sálat, ami nem csak emlék, de a szurkoláshoz is nélkülözhetetlen volt. Sorban állás nélkül, a jegyemet leolvasva, rövid motozás után máris a kapu mögötti szektorban álltam. A meccs előtt az előénekesek egy kis hangpróbát tartottak, jött a játékosok bemutatása, majd az elengedhetetlen sálerdős Nélküled eléneklése. A csapatok kivonulását gyönyörű élőkép köszöntötte, majd elkezdődött a mérkőzés.

Sokan nem tettek eleget a lelátói kultúrának, és a kiírások és kérések ellenére is telefonjukat nyomkodták, fotóztak, vagy ültek a helyükön, amivel sokszor elrontották a szurkolást, hiszen az előénekesnek többször meg kellet állni, és külön kérni az illetőt, hogy szurkoljon. A mérkőzés nem indult túl jól; a 31. percben a pozsonyiak szereztek vezetést. A félidő végén a hazaiak keményen támadtak, de gólt nem sikerül rúgni. A 65. percben egy bal oldali szögletet követően egyenlített a DAC, megalapozva a szurkolók jó hangulatát. A csapatban 3 magyar is van, mindegyikük pályára is lépett. Kalmár Ákos kifejezetten élvezte a hangulatot, és küzdött a győzelemért. Egyéni akciójából 16 méterről a kapu jobb alsó sarkát lőtte ki a 83. percben, előidézve a teljes megőrülést. Az utolsó percekben megszerzett vezetést a csapat már nem engedte ki a kezéből, így jogosan ünnepelhettek a szurkolók és a játékosok is. A győzelemmel a DAC fellépett a második helyre, a Pozsony pedig visszacsúszott a negyedikre.

Hazafelé már sokan pihentek. Hosszú út volt, és 90 percet fárasztó végigszurkolni. Az a 80%, aki fradista volt, már a másnapi meccsre is készült, hiszen hosszú távolmaradás után végre a stadionban szurkolhatott kedvenc csapatának.

SZLOVÁK BAJNOKSÁG, 15. FORDULÓ
DAC Dunaszerdahely–Slovan Bratislava 2-1 (Pacinda 65., Kalmár 83., ill. Holosko 31.)

Képek: hungaryultras.blogspot.hu, trollfoci és indulazutazas.com Facebook-oldalai