Hét év szünet után új kötettel jelentkezett Nádasdy Ádám költő, nyelvész, műfordító. A hallgatást ebben a kontextusban természetesen tágabban kell értelmeznünk, hiszen a nyolc évig készülő Dante-fordítás éppen egy évvel ezelőtt látott napvilágot, a kultikus Shakespeare-drámák magyarra ültetése pedig szintén folyamatos munkát jelentett ebben az időszakban – és mindez bizony rányomta a bélyegét arra a negyvenkét versre is, amelyet a friss megjelenésben olvashatunk.
Ám mégiscsak szünet ez, hiszen önálló verseskötetről hét év után most beszélhetünk először, a Nyírj a hajamba a Magvető Kiadónál jelent meg a költő hetvenedik születésnapja alkalmából. Fülszövege szerint a megszemélyesítés költője a jelképek erdeje helyett olyan idegen világba kalauzol minket, amilyeneket egyedül a hasonlatokkal tehetünk otthonossá. A magány, a szerelem, a küzdelem valódi, hús-vér személlyé válik, ám minden személy fogalommá alakul át – a kör visszatér önmagába.
A transzcendens folyamatok ellenére is – vagy épp evégett – rend van ebben a kötetben, akkurátus rend. A lírai énnek ugyanis rá kell ébrednie, hogy az emberi idő véges: ideje szembenézni az elmúlással. A visszatekintések ennél fogva tiszták, csendesek, egy sokat megélt ember látásmódját tükrözik, aki éppolyan békés megértéssel és szelíd vágyódással tekint vissza életére, akárcsak Arany János az Őszikékben. Ritkán tud ilyen érdekes és élvezhető lenni ez a fajta jámbor mértéktartás, de Nádasdy Ádám ismeri a költészet minden titkát: egyszerűen, tömören és mindenféle pátosztól mentesen fogalmazza meg a kötet elbeszélőjének igazságait. Éppen úgy, ahogyan azt kell.
Forrás: mno.hu, cornandsoda.com
Kép forrása: librarius.hu
