Erkölcsi szempontból sokan úgy vélik, hogy a kannibalizmus borzasztó jelenség, hiszen ezzel embertársaink ellen vétünk. Kissé bizarr módon, megint mások azt gondolják, hogy saját fajtársaink elfogyasztása valójában táplálkozási szempontból nem jó, mivel a zsíros vörös hús egészségtelen. Hogy embert enni igazából miért rossz, azt végül egy kannibál törzs esete kapcsán mutatták ki az 1950–1960-as években, mindaddig azonban világszerte fellelhető volt az antropofágia hagyománya.
A „kannibál” szó a Karib-tenger indiánjainak nevéből ered, akiket a gyarmatosítás korában emberevéssel vádoltak. A spanyolok nem tudták kiejteni az “r” betűt, ezért a karib szó “kanibbá” változott – a karibi indiánok pedig kannibálokká.
Bár azt gondolhatnánk sose lennénk képesek embert enni, valószínűleg az emberiség igen nagy százaléka antropofág. A tudomány ugyanis az autokannibálok csoportjába sorolja mindazokat, akik saját körmüket vagy hajukat rágják. A kannibalizmusnak természetesen számtalan különböző formája létezik még, ilyen például a gasztronómiai kannibalizmus, a szadista kannibalizmus, a gyógyászati célú, az endo– vagy exokannibalizmus.
Már legkorábbi őseink is megették egymást
Tudósok megállapították, hogy a Homo antecessor, vagyis az „első európai” is evett már emberhúst. A Spanyolország északi részén lévő atapuercai barlangok feltárása után jutottak erre a következtetésre, így bizonyos, hogy a neander-völgyi ember, valamint a Homo sapiens elődje is kannibál volt. A leletekből továbbá az is kiderült, hogy nem rituális célból fogyasztották egymást, hanem ellenségeiket juttatták “kondérba.” Különösképpen a gyerekek és kamaszok húsát kedvelték, a vizsgált 11 áldozat ugyanis az ifjabb korosztályokhoz tartozott. Ugyan más céllal, de a hagyomány a Homo sapiens idején is folytatódott. Régészeti leletek tanúsága szerint – 32 ezer évvel ezelőtt – a modern ember nem táplálkozási okból, hanem temetési rítus céljából gyakorolta a kannibalizmust.
Európában tehát meglepően hosszú története van az antropofágiának, az őskortól kezdve a középkoron keresztül egészen napjainkig. Kontinensünkön találhatóak az erre utaló legkorábbi maradványok is, amiknek létezéséről francia paleoantológusok 1999-ben adtak hírt. Ezeket a leletek a Rhone folyóhoz közeli Moula-Guercy barlangban találták, és olyan hat neander-völgyi egyedtől származó, százezer éves csontokat takarnak, amelyeket a régészek szerint más neander-völgyiek törtek össze, hogy a csontvelőhöz, illetve az agyhoz hozzáférjenek.
Bár nem gyógyszer volt, segített a túlélésben
A kannibalizmus természetesen a középkori Európában is jelen volt, Angliában például a 11. századi gyakori éhínségek idején nem egyszer jelent meg a vásárokban főtt emberi hús. A 16. századra az antropofágia Spanyolországtól Angliáig a mindennapi orvoslás alapvető elemévé is előlépett. Ez a gyógyászati célú kannibalizmus azt jelentette, hogy az elkövető gyógyulásra vágyva fogyasztott emberi szöveteket vagy csontokat. Sokáig tartotta ugyanis magát az a nézet, miszerint a mumifikálódott emberi hús fogyasztása alkalmas, sőt kifejezetten ajánlott egyes betegségek kezelésére. Egy 1747-es kézikönyv szerint jó volt a vérrögök, a köhögés és a menstruációs problémák ellen, valamint a sebek gyorsabb gyógyulását is segítette. A rómaiak továbbá azt hitték, hogy az elesett gladiátorok vére gyógyítja az epilepsziát, a 12. századi patikusok pedig pult alól árulták az Egyiptomból elrabolt múmiák porát. Bár a múmiamaradványok fogyasztása idővel csökkent, 1910-ben egy német gyógyszeripari katalógus még mindig kínált múmiaport.
Bár bizonyítottan sosem volt kedvező hatása az emberi hús fogyasztásának, szükséges időkben gyakorta a túlélést jelentette. Sok háború és ostrom alatt mentett meg rengeteg embert az éhhaláltól, ilyen volt például a II. világháború alatti Leningrád esete is, aminek közel 900 napos ostromakor a feketepiacon jelent meg az emberhús. De példa lehet egy 1972-es repülőgép-baleset is, amelynek túlélői, egyéb táplálék híján, kénytelenek voltak halott társaik húsából enni, míg megérkezett a segítség.
De miért káros valójában kannibálnak lenni?
Pápua Új-Guinea területén az 1950-es években egy olyan különös „járvány” ütötte fel a fejét, amelyben többnyire nők és gyerekek betegedtek és haltak meg. A kór tünetei közé tartozott a remegés, az egyensúlyhiány, a fejfájás, idővel a járászavar, az elkent beszéd, valamint a kényszernevetés. Végül a betegséget Dr. Carleton Gajdusek azonosította, aki a kurut vagy másik nevén a „nevető halált” a Fore törzs kannibál szokásaival hozott összefüggésbe. A törzs tagjai ugyanis szakrális antropofágiát hajtottak végre, amikor egy-egy hozzátartozó vagy rokon meghalt. Ekkor elhunyt családtagjaik szinte minden testrészét megették, a csontjait és az arcát is beleértve. A tudósok által endo-kannibalizmusnak nevezett szokás a szeretet és a tisztelet jele volt, mert űzői úgy gondolták, hogy ilyen módon a szeretteik – a szó szoros értelemben – tovább élnek bennük.
A férfiak az izmokat, a nők az agyat és más szerveket ettek meg. Mivel a kuru az agy fogyasztásával terjedt, főként ezért váltak nők az áldozatává. A betegséget egyébként a prionok (alacsony molekula tömegű fehérje) túlszaporodása és feltorlódása okozta. A kórós priont ugyanis, az enzimek képtelenek megemészteni, így a sejtben felhalmozódtak és nyomásuk által elpusztították azokat. A neurológiai funkciók végül jelentős mértékben csökkentek, majd leálltak. A betegség lappangási ideje igen változatosan alakult, néhány év, de akár 60 év is lehetett. Miután azonban a tünetek jelentkeztek, a beteg néhány éven belül igen nagy valószínűséggel belehalt. Hogy a helyzet még rosszabb legyen, a kurunak mindmáig nem találták meg a gyógymódját, így az egyetlen megoldás a kannibalizmus felszámolása volt, ami a ’60-as évekre meg is történt. Felfedezéséért Gajdusek 1976-ban kapott Nobel-díjat.
2015-ben aztán egy újabb fordulat következett: a londoni Medical Research Council (MRC) prion kutatói ugyanis felfedezték, hogy akik túlélték a járványt, mindannyian hordoztak egy prionrezisztens gént, ami meggátolta a fehérjék mutációját, így azok nem tudtak az agyat károsító polimerekké alakulni. Rájöttek emellett, hogy a gén olyan betegségek ellen is védelmet nyújthat a későbbiekben, mint a Parkison- vagy Alzheimer-kór, de megelőzheti a demencia kialakulását, valamint annak egy igen gyakori formáját a Creutzfeld-Jakob-szindrómát is.
Állatoknál is gyakori jelenség
A kannibalizmus nem csak az emberi fajnál van jelen, de gyakran különféle állatfajok esetében is találkozhatunk azzal, hogy egyik egyed megeszi a másikat. Biztosan mindenki hallott már például a fekete özvegy (Latrodectus tredecimguttatus) párzás utáni szokásairól. Ezt gyakorta teszik más pókfajták is, de a kannibalizmus a kígyóknál és más fajoknál is gyakori. Különösen a nőstények táplálkoznak előszeretettel újszülött „csemetéikkel” a megterhelő világra segítés után, de hogy nagyobb esély legyen az életben maradásra, olykor a testvérek se kímélik egymást. Talán meglepő lehet, de a 98%-ban a mi DNS-ünket hordozó csimpánzok se vetik meg saját fajtatársaik bekebelezését. Azt ugyan tudtuk, hogy a hímek agresszívak lehetnek, de 1976-ban Jane Goodall primatológus annak is szemtanúja volt, hogy két nőstény (anya és lánya) evett meg három újszülött kölyköt.
Források (a szerző vezetékneve szerinti sorrendben):
Jason Hayes, Spotlight: Why Cannibalism is Bad for You, The Disease Daily, 2012.07.26
Illés Zsolt, A központi idegrendszer prion betegségei, Pécsi Tudományegyetem
Kulcsár Ádám, Bizarr ősi orvosi technikák, Múlt-kor, 2015.08.02
Jonathan O’Callaghan, Does cannibalism hold the key to Alzheimer’s? Tribe that feasted on human brains developed resistance to degenerative brain disorders, Daily Mail Online, 2015.06.12
Orosz R. Zoltán, A halott rokonok agyának elfogyasztása a legjobb védelem demencia ellen, 24.hu, 2015.06.15
10 tény a kannibalizmusról, Múlt-kor, 2015.05.20
Emberevők lehettek az első európaiak, Múlt-kor, 2009.06.25
Mindig is volt Európában kannibalizmus, Múlt-kor, 2013.05.02
Tények, érdekességek a kannibalizmussal kapcsolatban, National Geographic
Képek: History.org, Piers Gibbon – NatGeo
