„Hülyének néznénk azt az embert, aki akadémiai szófordulatokkal kérne egy liter tejet a sarki közértben”

Mire jó a bölcsészet?

Manapság nagyon gyakran hallani azt, hogy nincsen szükség bölcsészekre, ez azonban nem igaz, a bölcsésztudás ugyanis konvertálható. Egy nyelvszak elvégzésével sem csak egy irányba lehet elindulni – ha valaki elvégez egy bölcsész szakot, általános műveltségre is szert tesz vele, így szélesebb társadalmi tájékozottsának köszönhetően érzékenyebb lesz a társadalmi problémák és jelenségek iránt.

Ennek a konvertálható-univerzális jellegnek nincs meg az a csapdája, hogy igazából semmihez sem ért mélyen a bölcsész?

Valóban van egy ilyen univerzalitás a bölcsészettudományban, de nem véletlenül vannak szakok – erről szól a specializálódás.

Mit végzett az ELTE BTK-n?

Alapképzésen három év kommunikációt végeztem, szóval tulajdonképpen egyfajta botcsinálta újságíró vagyok. A mesterszakot már magyar nyelv és irodalom szakon végeztem el. Éppen most kaptam kézhez a doktori abszolutóriumomat alkalmazott nyelvészetből – nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar el fog telni ez a nyolc év, amit itt töltöttem az egyetemen. De eltelt, és lassan már a doktori fokozat közelében vagyok.

Sokat halljuk mostanában, és valószínűleg fogjuk is még a jövőben, hogy telített a piac, kislányok várják a folyosókon, hogy felfedezzék őket a TV-be – ezeket lehántva mire jó valójában a kommunikációs képzés?

Ez azért jó kérdés, mert ahány intézmény, annyiféle kommunikáció szak. Az ELTE-n kommunikáció szak nagyrészt inkább elméleti képzés. Alapvetően a Művészetelméleti- és Médiakutatási Intézethez tartozunk. A Budapesti Kommunikációs Főiskolán, lévén főiskola, tapasztalatom szerint a gyakorlati tudásra mennek rá. A Corvinuson – bár ezt csak hallomásból tudom – például a közgazdasági ismeretekre is nagy hangsúlyt fektetnek, a Pázmány kommunikáció-szakán nyelvészeti ismeretek is vannak – intézményenként váltakozó, hogy mi az, ami helyileg akkreditált, vagyis mi az, ami államilag elismert.

Miért a „botcsinálta újságíró” megjelölés?

Sosem voltam gyakorló újságíró, tehát nem dolgoztam komolyan szerkesztőségben, nincsen meg a mindennapi rutinom. Nem fogott meg annyira ez a világ, csupán érdekelt, mi van a hátterében, és szerettem volna kipróbálni magam. Ezért váltottam az alapképzés után, mivel a nyelvészetben több perspektívát láttam.

Kiderült, hogy mi van e világ hátterében?

Ízelítőt kaptam belőle, de igazából a bővebb betekintést máshol kaptam meg: tagja vagyok a Diák és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének, egyszer ellátogattam az ő médiatáborukba, ahol láttam, t hogyan próbálják meg a szakemberek megtanítani a fiatalokat ennek a foglalkozás fortélyaira. Ott valóban az igazi gyakorlati tudásra fektették a hangsúlyt –igazából ott kaptam bővebb betekintést abba, hogy hogyan működik az, amikor egy csapat, egy szerkesztőség dolgozik egy anyagon.

Az alkalmazott nyelvészethez visszatérve: mivel foglalkozik alaphangon a nyelvészet?

Triviálisan: a nyelvészet a nyelvvel foglalkozik. A nyelv keletkezésével, jellemzésével, a nyelvműveléssel, fordítással, a helyes beszéd kritériumaival, a nyelv változásaival, a tájnyelvekkel, annak hangtani, kiejtési jellemzőivel… a lista hosszú.

A helyesírási formák átalakulása (nejlon-nylon, hárdver-hardver) is az alkalmazott nyelvészetbe tartozik?Mi tartozik még ide?

A legegyszerűbb talán úgy megragadni ezt, hogy az alkalmazott nyelvészet mindaz, amelynek a gyakorlatban kézzelfogható eredménye van. Ilyen a helyesírás, a retorika, a szociolingvisztika, az alkalmazott hangtan is.

Melyek azok a jelentős változások, amelyek megfigyelhetőek az utóbbi tíz évben – és ezek mennyire lehetnek példaértékűek? Gondolok a suk-sükölésre, vagy arra a kérdésre, hogy az angol szavak kiejtés szerint írása miatt várható-e az, hogy idővel mindent kiejtés szerint írunk…

A suksükölést kapcsán érdemes elmondani azt, hogy bár sokszor ostorozzák, a magyar nyelv bizonyos területein ez nyelvjárási jelenség – a köznyelv persze nem tekinti jellemzőjének ezt a fajta megoldást. Nehéz összeegyeztetni ezt a két tényezőt akkor, amikor egy gyerek bekerül az oktatásba – mondjam azt a gyereknek, hogy hibásan beszél, vagy ne? Világossá kellene tennünk az iskolában, és azon kívül is, hogy különböző nyelvváltozatok léteznek, amiket különböző helyzetekben használunk. A nyelvhasználat helyzethez igazodó – van olyan helyzet, amikor a köznyelvet kell használnunk, máskor meg, mondjuk otthon, a családban, nyugodtan használhatjuk azt a nyelvváltozatot, ami egyébként abból a családból fakadóan a sajátunk.

A másik kérdésre visszatérve: a nyelvnek legváltozékonyabb része a szókészlet –a nyelvtani elemek, a ragok, a jelzők nem változnak olyan sűrűn, mint ahogy a szavak áramlanak be, vagy halnak ki a nyelvből. Említetted még az angol hatást: klasszikus példa a számítógép megjelenése. Ekkor rengeteg idegen szóval találkozott a nyelvközösség, aminek egy részét sikerült magyarítani – nagyon érdekes kérdés, mitől függ ennek sikeressége, mert nem azok döntik el, akik a szavakat kitalálják, hanem a nyelvközösségen múlik, hogy „befogadja-e” az új kifejezést. Például a computer (kompjúter) helyett a számítógép használata meglepő lehet, hiszen a computer egy rövidebb szó, mégsem ez maradt meg a köztudatban. Nagyszerű magyarítás még például a desktop, ugye asztal, illetve az egér, amit a számítógéphez használunk. Mindemellett magyarításnak tekinthető az is, amikor a file szót úgy írjuk, hogy fájl, pont, ahogy mondjuk. Itt is van a kérdés: az angol szavak magyarra való átírása. Van egy ilyen kitétel a helyesírásban: ha már bevett szó az a bizonyos idegen szó, akkor írhatjuk magyarosan. De ki dönti el, hogy az a szó már a nyelvkészletnek szoros része-e? Ezt nehéz megítélni, és általában az írásmódot azok döntik el, akik a helyesírási szótárat szerkesztik.

Mi a helyzet olyankor, amikor a „népakarat” és a helyesírási szótárak szerkesztői nincsenek egy véleményen?

Erre nehéz válaszolni, mert tényleg a nyelvhasználók döntik el, hogy mit szeretnének használni, szóban legalábbis mindenképpen – de a helyesírásnak Magyarországon olyan nagy a presztízse, hogy azt csak úgy nem merik az emberek megváltoztatni, vagy legalábbis nagyon nyomós okra van szükségük hozzá. A szépirodalomban találkozunk nagyon sokszor azzal, hogy nem követik az akadémiai helyesírást, de ennek stilisztikai okai vannak, mert valamit ezzel ki akarnak fejezni. Internetes fórumok vitáin sokszor lehet látni azt, hogy érvek híján valaki elkezdi a másik helyesírását ostorozni.

Nem lehet, hogy ez egy olyan érvelési stratégia lesz, hogy „lám-lám, te nem tudsz helyesen írni, tehát a te érveid rosszak, mivel annyira primitív vagy, hogy még a helyesírás sem megy”?

Pontosan erről van szó, ez tulajdonképpen egyfajta műveltségi cenzus. Szerintem nem kellene ennyire szigorúan venni, főleg nem egy internetes felületen, ahol egészen másféle írásbeliséget képviselünk, mint mondjuk egy hivatalos levél, vagy nyilvános e-mailek esetében. Főleg azért, mert nem is tartozik a tárgyhoz, hogy a másik hogyan ír, hiszen ez nem lehet érv amellett, vagy az ellen, amiről beszélünk.

Mi a helyzet az alkalmazott nyelvészet háza táján a szinkronnal és a címekkel, hogyan viszonyul maga a tudomány hozzá, és érdemes-e ezen belül valamiféle javaslattal előállni?

A fordítás az anyanyelvi kultúra miatt is fontos – ezt már egyébként Kazinczy Ferenc is belátta annak idején, ő azt szorgalmazta, hogy a nagy klasszikusokat, Shakespeare-t, és a többi nagy drámaírót fontos lenne anyanyelvre átültetni, már csak a műveltség terjesztése és a nyelv pallérozása miatt is – szerintem ez mind a mai napig nagyon jelentős, különösen napjaink multikulturális világában. A szinkron helyzete nem feltétlenül a fordítások miatt problémás – bár tudok olyanról, hogy egyik ismerősöm, aki szinkronszínészként is dolgozik, panaszkodott amiatt, hogy nem feltétlen a legjobb fordítás születik.

Meg lehet haladni Arany, Babits, Németh László fordításait meg lehet haladni, vagy inkább az az új fordítások célja, hogy napjaink nyelvezetére ültessék át a szöveget?

Szerintem a nagy klasszikusok drámafordításainak irodalmi értéke vitathatatlan. Szerintem az újrafordítások elsősorban színpadra készülne – azért, hogy ott élőszóban könnyebb legyen felfogni a színpadon történteket. A Nádasdy-féle fordítások szerintem nagyon jók – nyilván ehhez az is kell, hogy értékelhető legyen, ami a színpadon történik. Korábban a Nemzeti Színház előadásainak értékéből sem vont le semmit az, hogy mai nyelven, egy maibb nyelven szólaltak meg az előadások.

Mit gondol, a fordítás döntő többségében ferdítés?

Az antropológiai nyelvészet szerint minden nyelv tükrözi a beszélői által ismert valóságot. Ezért is nehéz a fordítás. Sokszor a gondolkodásbeli különbség nehezíti meg a helyes kifejezés megtalálását: nem mindig lehet ugyanúgy visszaadni az egyik nyelven azt, amit a másikon frappánsan ki lehet fejezni.

Ha a nyelv tükrözi az egyén valóságát, akkor mit feltételezzünk azokról az emberekről, akiknek alacsony a nyelvi eszköztáruk?

A nyelvhasználat nyilván sokat elárul az egyénről – a „nyelvi profilt” az igazságügyi nyelvi szakértők szokták is alkalmazni például a névtelen levelek esetén. Nyilván valaki nyolc általánossal nem rendelkezik egy egyetemi mesterszakot végzett személy nyelvi eszköztárával. Nem ítélhetjük meg csak a nyelvhasználat alapján az embereket, mert személyiségünk része – és ha erre megbélyegzően reagál a külvilág, akkor az bizony egy egész világot omlaszthat össze abban az emberben.

Reális az, hogy napjainkban az összes társadalmi szerepünkhöz más „nyelvi személyiség” tartozik? Hogyan hatnak ezek egymásra, összeegyezthetőek egyáltalán?

Összeegyeztethetőek, sőt, annak kell lenniük: az ember máshogy fog beszélni a munkahelyén a kollegáival, mint otthon a családjával. Hülyének néznénk azt az embert, aki akadémiai szófordulatokkal kérne egy liter tejet a sarki közértben. Már az ókori görögök is megmondták a retorikában, hogy a nyelvhasználat a helyzethez igazodik.

A nyelvhasználatunkat hogyan tudjuk javítani az egyszerű olvasáson kívül?

Erre való igazából a nyelvművelés, legalábbis erre esküdött föl. Szögezzük le, hogy az olvasás sok mindennek alapját képezi. Ami a gyakorlást illeti, a retorika például azért alkalmazott tudomány, mert a beszédírás mikéntjére tanítja meg az embert – arra, hogyan vezessen végig egy gondolatot az elejétől a végéig. Tapasztaltam azoknál a hallgatóknál, akiket tanítottam retorikára, hogy nagyon jót tesz a rendszeres gondolkodásnak az, ha az ember egy picit megerőlteti magát, és megpróbálja A-ból B-be elvezetni azt a bizonyos témát, amit választott. A nyelvhasználatnak része a hangzó beszéd is: kiejtésünk, artikulációnk, hangképzésünk – ez meg nettó gyakorlás. A Tanítóképző Karon tanítok beszédművelést, és ott a hallgatóknak bizony gyakran tanítani kell azt, hogy értelmesen és szépen hangzóan csak akkor lehet beszélni, ha kinyitjuk a szánkat, jó helyre vesszük a levegőt, nem félünk megszólalni, és ezt különböző gyakorlatokon keresztül próbálom megmutatni nekik – nyelvtörőkkel, versekkel, mesékkel, és egyszerűbb, gyakorlásra alkalmas szövegekkel.

Mit érdemes olvasnia tágan vett korosztályunknak, mondjuk tizenhat évestől egészen harmincig?

Sokkal könnyebb megfogni az emberket, ha olyannal indítunk, amiről van referenciájuk – olyan novellákat, műveket kellene szerintem elsősorban olvastatni velük, amely a ma nyelvén, a ma világáról szól. Grecsó Krisztián manapság az a szerző, akit az én korosztályom, meg talán a fiatalabbak is biztosan ismer a kortárs írók közül – az ő világa és nyelvezete szerintem alkalmas kiindulópont arra, hogy akár társadalmi problémákat, akár egyéni, érzelmi dolgokat jól tükrözzön a fiatalok számára. Ha tudja az a fiatal kapcsolni valamihez az adott könyvben leírtakat, tehát van a fejében egy kép a valóságról, és a könyvben leírt valóság még össze is egyeztethető az ő valóságával, tehát tudja, hogy mit jelentenek a szavak, mit jelentenek azok a kifejezések, amelyek mondjuk a ruhára, öltözködésre, az akkori technikára vonatkoznak egy történetben, akkor máris nyert ügyünk van, hiszen érti azt a világot. Tudja, hogy miről beszél a szerző. Ehhez képest Jókai esetében: ő egy már teljesen eltűnt világról beszél, tehát nem is olvastatnám gimnáziumban, hanem mondjuk egyetemen, vagy később, amikor már gyakorlottabbak az olvasásban. Akkorra már talán van kitartásuk hozzá, hogy ezt a kicsit archaikusabb világot, szemléletmódot, nyelvhasználatot a magukénak érezzék.

Mivel foglalkozik most a tanítás, a MANYSZI irodavezetése és a Bolyai Önképző Műhely mellett?

Alapvetően retorikát tanultam, és tanulok most is, és mivel régóta benne voltam a nyelvművelő mozgalomban, ezen a vonalon indultam most el, jelenleg az erkölcs, etika és nyelvhasználat összefüggéseit vizsgáom. Még az elején tartok, de már megjelent egy kisebb publikációm ezzel kapcsolatban, éppen Széphalomban, Kazinczy Ferenc szülőföldjén. Klasszikus példa rá a bibliai tízparancsolat, amiben két, egészen konkrét nyelvi vonatkozású erkölcsi felhívás szerepel. Az egyik az, hogy ne mondd ki hiába az Istenednek, az Úrnak nevét, a másik pedig az, hogy ne hazudj, vagyis ne tanúskodj hamisan a te felebarátod ellen. Nagyon érdekes még az etika és az erkölcs megkülönböztetése is – olvastam erről erkölcsfilozófiai eszmefuttatásokat mondjuk Heller Ágnestől és Nyíri Kristóftól, ők megkülönböztetik a kettőt. Azt mondják, hogy az erkölcs az az íratlan szabályok nyelvi formába öntése, az etika meg egy olyan erkölcsfilozófia, ami rendszerezi ezt a fajta tudást. Az egyik legrégebbi etika Arisztotelész Nikomakhoszi Etikája, szerepel benne az összes, a mai etikák alapját képező alapvetés.

Milyen udvarias nyelvi formákat használunk most, ami a köztudat szerves része?

Kicsit könnyebb arról az oldaláról megragadnom, hogy mi nincs – például nagy probléma a hölgyek megszólítása egy levélben. Manapság nehéz megítélnünk, mikor férjezett egy hölgy és ez nem teszi egyértelművé, hogy most őt asszonyomnak, vagy hölgyemnek, vagy hogyan szólítsuk. Egyébként is problémás a megszólítás: a férfiaknál adott a „Tisztelt X.Y. úr” formula, de a hölgyeknél mit mondhatok?

Többször találkoztam azzal, hogy többségében mindenkit lehölgyeznek, amikor nem tudják, milyen megszólítási formát lenne indokolt használni. Olyan ez, mint amikor tiszteletadásképpen valakit a korától függetlenül leuraznak?

Szerintem ez egy stratégia: a „hölgy” azért egy viszonylag semleges megnevezés. A gordiuszi csomó e szétbontása tulajdonképpen megfelelő is lehetne, de a megszólítás kérdése továbbra is adott: nem mondhatom azt, hogy „tisztelt Kovács Ilona hölgy” úgy, mint azt, hogy „tisztelt Kovács János úr. Igazából egyetlen egy jó formulát kellene találni, és azt elterjeszteni. Az előző rendszerben nagyon jó volt az elvtárs mellé az elvtársnő, semmi probléma nem volt a férfiak és nők megnevezésével. Most nincsen ilyen megnevezés, az úrhölgy pedig túlságosan archaizáló, esetleg sznob. Az asszonyom megszólításon megsértődhet az alany, ha esetleg még nem asszony. A kisasszony meg… hát ki tudja, hogy az-e még? Nincs egy megfelelő szavunk a hölgyek megszóítására.

Vannak még a nyelvünkben ilyen elvágatlan gordiuszi csomók?

Szómagyarítás terén vannak inkább ilyen kérdéses dolgok, például nem lehetne-e megfelelő magyar szót találni arra, hogy e-mail? Próbálkoztak azzal, hogy drótposta, meg villámposta, de sokan fintorognak miattuk, hogy ezek nem biztos, hogy jó magyarítások. Megpróbálták elterjeszteni, de nem sikerült: továbbra is azt tapasztaljuk, hogy mindenki az e-mailt használja.

A Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodánál vagy irodavezető, mivel foglalkozik elsősorban ez az iroda, amit az átlagemberek is elérhetnek?

A fő profil a nyelvi tanácsadás. Honlapunkon a nap 24 órájában lehet nyelvi kérdéseket feltenni nekünk, teljesen ingyen.

Mik a jövőbeni terveid?

Nagy álmom volt, hogy az ELTE-n maradhassak és taníthassak magyar nyelvet. Úgy néz ki, megadatik ez a lehetőség, szeptembertől ugyanis az ELTE Tanítóképzőjében kaptam tanársegédi státuszt. Ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy kicsit a saját tudásomat is rendszerezzem, megtaláljam a módszerét annak, hogy hogyan lehetne élményszerűvé tenni a nyelvtantanítást azoknak, akik majd a mi gyermekeinket is tanítani fogják az iskolákban. Emellett nagyon jó lehetőség arra is, hogy a nyelvművelés terén már fölhalmozott ismereteimet, gyakorlatomat ilyen formában is bevessem, azaz továbbadhassam ezeket az elveket amiket vallok és gondolok. Próbálok még hódolni az irodalomszeretetemnek is: elhatároztam, hogy össze fogok állítani egy tizenkét versből álló sorozatot – tizenkét legszebb magyar vers – és ezt szeretném majd valahol, valamilyen formában bemutatni, ilyenformán is terjeszteni a kultúrát.

Az Irányzék című társadalomértő rádióműsor célja a társadalmi jelenségek és azok aspektusainak, kezelésének a bemutatása, elsősorban olyanok számára, akik nem, vagy alig ismerik ezt a tudományt. A műsorban elhangzó beszélgetések A Civil Rádió 98.0-s frekvenciáján hallhatóak. Az interjú első közzététele a lumens.hu-n történt. Az adás létrejöttét az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2015-ös Rektori Kulturális Pályázata támogatta.