Korábban már írtunk róla, hogy ha mi nem is, az unokáink már talán új oktatási technoógiákkal találkozhatnak a maxinagy előadókban, termekben.
Jámbori András az ELTE Informatikai Karon indult programtervező informatikus alapszak végzős hallgatója, a kutatócsoportban a 3D-s tartalom elkészítéséért felel. A csoportban szerzett tapasztalatait tanulmányai során hasznosítja, diplomamunkája számos ponton kapcsolódik össze a projekttel. Munkái közül kiemelte a fejlesztés alatt álló AR technológiai portált, amelynek segítségével bárki számára könnyen hozzáférhetővé válhatnak a 3D-s tartalmak.
Matuszka Tamás mesterszakos programtervező informatikusként vesz részt a projektben. Véleménye szerint egy-két éven belül alkalmazni fogják a virtuális valóságokat az oktatásban. „A Lágymányosi kampusz délit tömbjéről például 3D-s modell készül, a fejlesztés befejezésével így órákat lehet majd tartani az ELTE virtuális épületében” – vázolta a jövőt a hallgató.
Teljes cikk: www.kp.elte.hu