Csere Gáspár a magyar maratonfutás megkerülhetetlen alakja, neve ismerősen csenghet a sportágat felületesen ismerők számára is. 2016-ban a riói olimpián állhatott rajthoz, jövőbeli céljai közt pedig a 2024-es párizsi játékok szerepelnek. Eredményei mellett klubhűségéről is tanúbizonyságot tett, hiszen 20 éve a BEAC sportolója, emellett diplomáját is az ELTE-n szerezte.
Atlétikai karriered korán kezdődött, hiszen már 11 évesen egy nemzetközi győzelemre tettél szert. Hogyan csöppentél bele az atlétika, azon belül is a futás világába?
Apukámat emelném ki, ugyanis ő többek között amatőr futó volt, aki számomra nagy példaként szolgált. Akár óvoda előtt is magával vitt egy-egy futásra, amiket nagyon élveztem és jól is mentek. A futást komolyabban hétéves koromban kezdtem el, tízévesen – pont húsz éve, 2001 szeptemberében – kerültem a BEAC-ba, úgyhogy elmondhatom, hogy a magam 30 évéből már húszat itt töltöttem. Ez az év pedig az itt töltött 20 év miatt mondhatni jubileumi számomra.
Emlékszel az első emlékedre a BEAC-ból?
Nagyon élénk ez az emlék. Budafokon laktunk, emiatt még oda jártam három évet atletizálni, azonban itt az edző ott más szakágakra, sprintszámokra, ugrószámokra helyezte a hangsúlyt. Én már akkor éreztem, hogy inkább a közép-, illetve hosszútávfutás lesz a nekem való, azonban ebben a csapatban nem volt hosszútávfutás. A legidősebb nővérem ezután Budafokról a BEAC-hoz került, amit egyébként szüleim is ismertek, hiszen az ő generációjukban egy közismert klubnak számított. Nővérem mesélte, milyen jók az edzések itt, emiatt kedvet kaptam én is, és egyből beleszerettem. Éreztem, hogy ez az a hely ami nekem való, ott is ragadtam, illetve a klubon kívül a versenyzésbe is beleszerettem.
Tehát abszolút a jó első benyomás döntötte el a továbbiakat, hogy lent ragadtál a sporttelepen?
Igen. Szüleimnek sosem kellett erőltetniük az edzésre járást, inkább az fordult elő, hogy szóltak nekem, maradjak inkább otthon, mert tanulni kellene…
Duatlonban, illetve sífutásban is bontogattad a szárnyaid, ezek puszta szórakozásból történtek, vagy terved volt velük a jövőre nézve?
Tinédzserkoromban sok más fiatalhoz hasonlóan én is csapongtam, mindenféle dolog érdekelt. Volt egy időszak 16-17 éves koromban, mikor a futás iránt alább hagyott a lelkesedésem, és más, rokon sportágak felé közeledtem. Voltak is eredményeim, de be kellett látnom, hogy ennyi dolgot nem lehet egyszerre csinálni. A futás ment a legjobban, úgyhogy innentől csak a futásra koncentráltam. Illetve sífutni azért télen előfordul, hogy elmegyek párszor.
A futást, pontosabban a maratonfutást választottad tehát, amihez jól gondolom, hogy kell némi őrültség is, hogy az ember ilyen magas szinten űzze?
Persze. Az, hogy ennyi mindent kipróbáltam és mindből megpróbáltam a legtöbbet kihozni, azt is mutatja, hogy van egy eltökéltség bennem a magas teljesítmény iránt, ez pedig abszolút kell a maratonhoz. Hiszen nemcsak a verseny egy óriási küzdelem, hanem az azt megelőző több hónapos felkészülés is. A rövidebb távokkal ellentétben ez egy olyan versenyszám, ahol akár fél évet is készülünk egy adott napra, ott pedig nem lehet hibázni. Sok mindennek kell klappolnia, ha pedig nem sikerül, nem lehet minden hétvégén újrapróbálni, mivel maratonról van szó. Mindenképp egy kemény küzdelmet, kitartást igényel.
A magyar maratonfutás megkerülhetetlen alakja vagy, számtalan versenyen részt vettél már. Van-e esetleg olyan, amit mégis kiemelkedőnek tartasz, melyik maratonodat tartod a legemlékezetesebbnek?
Nehéz egyet megemlíteni, rengeteg versenyen részt vettem már. A maratoni távot egyébként csak 13 alkalommal teljesítettem, mivel azt egy évben csak két-háromszor lehet. Mindenképp kiemelném azt a futásom, amivel először országos bajnok lettem 2018-ban, pont a BEAC 120 éves évfordulóján. Ezen kívül mondhatnám a 2016-os olimpiai szereplésem, ahol a futás ugyan nem ment jól, de az, hogy képviselhettem Magyarországot, egy óriási élmény volt.
Az olimpiához kapcsolódóan, a tény, hogy magadon viselted az olimpikon jelzőt, tett-e rád valamiféle nyomást akkor, illetve a későbbiekben?
Nyomás volt akkor, hiszen nagyon fiatal voltam a magam 25 évével, ami a maratonfutásban kifejezetten fiatalnak számít. Úgy álltam oda Rióban, hogy itt nagyon nagyot kell futni, aztán ez sajnos a túlzott izgatottság miatt nem sikerült. Így utólag úgy gondolom, az volt a lényeg, hogy kijutottam és tisztességesen helytálltam. Ettől függetlenül mindenképp pályafutásom egy jelentős dobbantója volt az olimpia, hiszen onnantól kezdődött el a főállású futókarrierem. Ha nem lett volna rajtam az olimpikon jelző, nem biztos, hogy így alakult volna. Nagyon sokat profitálhattam ebből az eseményből, illetve megtisztelő volt Magyarországot képviselni. Remélem, futókörökben valamilyen szinten példaként tudok szolgálni.
Említetted, hogy a riói szereplésed nem sikerült úgy, ahogy eltervezted. Mondhatjuk, hogy önmagad elvárásai beárnyékolták a kint töltött időd?
Én két hetet töltöttem kint, nagyon élveztem mind a szurkolásokat, utazásokat, illetve azt a megtiszteltetést, hogy a magyar formaruhákat hordhatom, óriási élmény volt, és az is a mai napig. A verseny konkrétan pont nem sikerült olyan jól, de ahogy távolodik, megszépül az emlék. Rájöttem, hogy amit akkor lehetett, kihoztam magamból
Sajnos idén, a tokiói olimpián nem tudtál indulni, azonban azt rebesgetik, hogy célba vetted a 2024-es párizsi játékokat.
Igen. Volt egy drasztikus szigorítás a kvalifikációt tekintve az atlétika minden számában, így a maratonban is. Rendkívül erős szintidőt határoztak meg, illetve lefelezték az indulói létszámot, ami miatt én egyértelműen kikerültem ebből a keretből. Ezt a döntést az olimpia előtt másfél évvel hozták, sajnos nem tudtam ilyen gyorsan felzárkózni. Ha a kiküldetési szabályok megegyeztek volna a rióival, ott lehettem volna a kiutazó keretben. Így az olimpia számomra tolódik, de úgy gondolom, hogy ezalatt a plusz három év alatt van esélyem felzárkózni.
Mondhatjuk, hogy motiváltabbá tett a Tokiótól való távolmaradás?
Van egy ilyen oldala is. Van egy kis szomorúság, de ezen kívül van pozitív oldala, utóbbit próbálom a felzárkózásom irányába forgatni és még jobb eredményeket elérni.
Gondoltál-e már arra, hogy profi karriered után is a BEAC-ban maradnál, esetleg a pálya másik oldalán?
Mindenképp szeretnék a sportban maradni, hiszen már nagyon régóta itt vagyok, illetve az egyetemen sportszervező és sportmenedzser képesítést szereztem. Még pontosan nem körvonalazódott, mit fogok csinálni, de az biztos, hogy a BEAC-ot nem hagyom ott, fogom kamatoztatni a képességeim, illetve hírnevem a csapatnál. Hogy ez edzőként, vezetőként vagy szervezőként fog megvalósulni, majd még kialakul a jövőben.
Fotók: Nagy Mihály, Polyák Attila/Origó, Tumbász Hédi/Nemzeti Sport
