Ha valaki kipróbálná a csörgőlabdát, nincs is jobb lehetősége, mint az ELTE inkluzív testnevelés kurzusa. Az ország egyik, ha nem a legelismertebb edzője, a csörgőlabda hazai úttörője, Páni Róbert kezei alatt sajátíthatjuk el a játék alapjait. Ahhoz, hogy egyetemi kereteken belül történjen ez az élményszerzés, szükség van egy háttérszervezetre, akik megteremtik ezt a lehetőséget. A Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda (SHÜTI) többek között ebben is segít. A szervezet, illetve a parasportok feltérképezésében segítségemre volt Páni Róbert, a magyar férfi csörgőlabda válogatott szövetségi kapitánya, illetve Kovács Krisztina, a SHÜTI vezetője.
Első körben Krisztinához szólnának a kérdéseim, a speciális szükségletű hallgatókkal kapcsolatos háttérmunkákkal kapcsolatban.
SHÜTI speciális szükségletű hallgatókkal foglalkozik, mi a feladatuk, mióta létezik?
A speciális szükségletű hallgatókkal foglalkozunk. Ők a különböző fogyatékossággal és krónikus betegséggel élő hallgatók csoportjait jelentik. Látássérülteknek, hallássérülteknek, mozgáskorlátozottaknak, beszédfogyatékosoknak, tanulási zavarral, autizmus-spektrum zavarral rendelkező és a krónikus beteg hallgatóknak igyekszünk segíteni. 2015-ben alakultunk meg a kancellár úr engedélyével, és tulajdonképpen az ő támogatásával. Előtte a karokon működő kari fogyatékosügyi koordinátorok és az egyetemi fogyatékosügyi koordinátor próbálta ellátni a feladatokat. Közösen igyekeztünk megszervezni a hallgatók megsegítését, de akkor még nem voltak különböző szolgáltatásaink, mert a csapatunk minden tagja részmunkaidőben végezte a felmerülő feladatokat és az én gyógypedagógus végzettségem kivételével, egyikőjüknek sem ez volt a szakterülete. Nagyon örültem, hogy korábbi kezdeményezésünkre sikerült ezt a központot létrehozni. 7-en dolgozunk itt, illetve van egy megbízott munkatársunk is. Ketten foglalkoznak autizmus-spektrum zavarban érintett hallgatókkal, egy kolléga a látássérültekkel, két szociális gondozó foglalkozik a mozgáskorlátozott hallgatókkal, van egy informatikusunk, illetve a beszédfogyatékos, tanulási zavaros és a hallássérült hallgatókra van kollégánk. A tevékenységünk nagyon sokrétű, egyrészt egyéni fejlesztéseket, terápiákat nyújtunk a hallgatóknak, ami lehet tanulási tanácsadás, lehet útvonaltanítás, hogy önállóan tudjanak közlekedni, mondjuk egy vak hallgató a campus és a kollégium/otthona között. Lehet mindennapos tevékenység tanítása, ha kollégiumban lakik, hogy hogyan találja meg a boltot, hogy hol van a mosási lehetőség, hogyan működik a mikró stb.. Ezek nyílván csak a látássérült hallgatókat érintik. Hallássérült hallgatóknak, a hallókészülékekkel felmerülő kérdések megválaszolásában, a jegyzetelő, jelnyelvi tolmácsolás biztosításában, nyelvi korrektúrában tudunk segíteni. Autista hallgatóknál a szociális készségek, illetve kommunikációs készségek tanítása, időmenedzselés, oktatókkal történő kommunikáció a leggyakoribb feladatkörünk. Mozgáskorlátozott hallgatóknak elsősorban a személyi higiéniás feladatokban nyújtunk segítséget, amibe beletartozik a mellékhelység használat, az étkezés, stb.. Egy nagyon nagy területet nem említettem, a tananyag adaptációt. Ez a következőt jelenti. Olyan speciális szükségletű hallgatók számára , aki a nyomtatott információ szerzésben akadályozottak, tehát nem tudnak könyvet kivenni egy könyvtárból, mert nem akadálymentes a könyvtár, vagy nem tudják nyomtatott szöveget elolvasni, mert például látássérültek, tananyagot digitalizálunk, átalakítjuk az anyagot olyan formába, ami neki a legmegfelelőbb. Szorosan együttműködünk és foglalkoztatunk hallgatókat, úgy nevezett személy segítőket. Ők olyan hallgatók, akik szívesen vállalják, hogy társaiknak segítsenek. Természetesen a kari koordinátorokkal továbbra is együttműködünk, hiszen a karokon ők tudják megadni a megfelelő mentességeket a hallgatóknak, akár vizsgán akár a szorgalmi időszakban.
Önkéntesként jelentkezhetnek a hallgatók személy segítőnek?
Előfordult már, hogy valaki önkéntesként jelentkezett, de általában diákmunkások, tehát ez azt jelenti, hogy jobban szeretjük, ha megfizethetjük ezt a munkát. Ez azért van, mert úgy gondoljuk, hogy ezzel magát a speciális szükségletű hallgatót is helyzetbe hozzuk. Kvázi olyan, mintha ő lenne a munkaadó, hiszen ő az, aki megmondja, hogy mire van szüksége, milyen segítséget kér, és ezzel kicsit az önrendelkezésüket erősítjük.
A hallgatók tanulmányi ügyeit szervezi a szervezet. A sportolási lehetőségeket is Önök teremtik meg?
Igen, a BEAC segítségével. Egy sportos családból származom, édesapám válogatott és Európa-bajnok ökölvívó volt. Így aztán a családunkban nagyon fontos a sport szerepe. Gyógypedagógus létemre nagyon élvezem a különböző parasport eseményeket. Mindig nyomon követtem az ottani fejleményeket. Mikor 2015-ben létrejött ez a központ, és megismertem a BEAC tevékenységét, akkor megbeszéltük, hogy különböző sportágakat tudnánk testnevelés kurzuson belül indítani, amely akadálymentes a mi hallgatóink számára is. Nagyon sok sportot, nagyon sok hallgató igénybe tud vennie a BEAC-nál, mert például tanulási zavar esetén nincs ilyen akadály a sport révén, de van csomó olyan súlyosabban sérült hallgató, aki viszont egyik sportágat sem tudja választani. Ez volt az egyik célunk, hogy nekik biztosítsunk sportolási lehetőséget. A másik célunk pedig az volt, hogy a sporton keresztül a nem fogyatékos, nem sérült hallgatók megismerjék a speciális igényű hallgatótársaik helyzetét, megtanulják, hogyan tudnak segíteni nekik, illetve, hogy milyen profik lehetnek a saját területükön ők is. Ilyen célzattal indítottuk a csörgőlabdát. Úgy gondoltuk, hogy ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy a nem látássérült hallgatók és a látássérült hallgatók együtt sportolhassanak, együtt lehessenek, kialakuljanak barátságok. 2016 óta minden szemeszterben indítjuk a csörgőlabda kurzust a BEAC-cal karöltve. Erre van egy kitűnő edzőnk, Páni Róbert személyében, aki a magyar férfi válogatott edzője, egyébként a vakok iskolájában tanít. Gyógypedagógus és szakedző. Ő vezeti a kurzusokat. A vakok iskolája biztosítja számunkra az edzések helyszínét.
A másik ilyen testnevelés kurzuson belül indított sportágunk a paraúszás. Ezt azoknak a hallgatóknak indítottuk, akik semmilyen más területen nem tudnak becsatlakozni, mert nem alkalmasak arra, hogy csoport, csapatsportot űzzenek, mondjuk autizmusspektrum zavar miatt, vagy nagyon speciális módszertan kell ahhoz, hogy megtanítsák őket úszni.
Van egy harmadik, ami 2 éve indult. A hallatlan salsa. Azért ezt a nevet kapta, mert a két oktató egy hallássérült pár, akik versenytáncosok. Súlyos hallássérültek, de jól beszélnek, és jól kommunikálnak a hallgatókkal. Ezzel is tulajdonképpen a hallgatókat érzékenyítjük, hogy nem lehet senkit skatulyába zárni, súlyos hallássérültként is kitűnően meg lehet tanulni ezt a táncot.
A járvány sem állíthatta meg a csörgőlabda kurzus teljesítését. Hogy oldották meg ezt a problémát?
Mindenki mindent be tudott fejezni. Páni Róbertnek – a munkásságából adódóan – rengeteg háttéranyaga van, amit feltöltött az internetre a hallgatók segítségére. Azonban a személyes kapcsolatok hiánya teljesen más hangulatot adott ennek a félévnek. Arra a megegyezésre jutottunk azokkal, akik felvették a kurzust és a járványhelyzet miatt nem tudtak személyesen megjelenni az órákon, hogy Róbert szívesen látja őket az edzéseken, így kreditvesztés nélkül gyakorolhatják a sportágat.
Megrendezésre került az első csörgőlabda MEFOB. Mekkora volt az érdeklődés, és milyen hangulatban telt?
Nagy volt az érdeklődés. Sok csapat volt sok egyetemről, ezek mellett számos közszereplő is megjelent. Többek között a Dj-producer Pixa mellett Klivinyi Kinga, a Ferencvárosi Torna Club válogatott kézilabdázója, Vágó Fanny, 53-szoros válogatott labdarúgó, az olimpikon atléta, Kazi Tamás, illetve Szabó László, az MPB elnöke, valamint Murai László, a HÖOK elnök, illetve a Magyar Csörgőlabda válogatott tagjai, akik a fiatalok számára is vonzóak. Nagyon jó hangulat volt, nagyon élveztem, hogy ELTE-sek nyertek. A MEFOB mellett kiemelném még az inklúzív sportnapot. Éveken keresztül az egyetemi sportnap keretein belül került megrendezésre, ahol számtalan parasportágat mutattunk be. Rengeteg ELTE-s hallgató próbálhatta ki a parasportokat. (kerekes székes kosárlabda, ülőröplabda, bocsa)
Most pedig Róberttel fogok beszélgetni a sportág kialakulásáról, megjelenéséről, hátteréről, versenyrendszeréről, illetve személyes élményeiről.
Hazánkban mikor jelent meg a parasport, és mely sportágakkal találkozhatunk?
A parasportok megjelenését az ’50-es évekre vezethetjük vissza; a látássérültek első szakosztálya is ekkor indult. Később az atlétika, majd 1970-ben a csörgőlabda is bekerült a képbe.
Hogyan került kapcsolatba a csörgőlabdával?
1986-ban a vakok iskolájába kerültem gyermekfelügyelőként, ahol kaptam 33 rosszcsont vak gyereket. 19 évesen meg kellett próbálnom valamilyen pedagógiával élni, valahogy megszólítani a gyerekeket, hogy rá tudjam venni őket arra, hogy az életvitelükhöz szükséges teendőket meg tudják csinálni. Első találkozásom a csörgőlabdával az iskola folyosóján volt, ahol a gyerkőcök teljesen amatőr, szervezetlen módon labdáztak. Gurították, rávetődtek, hatalmas örömet leltek minden gólban, labdaelkapásban; nekem pedig felszabadító érzés volt a lelkesedésüket látni, hiszen a sport különösen közel áll a szívemhez. Évekig vízilabdáztam, kézilabdáztam, és épp azt láttam rajtuk, amit a mai napig én is érzek, mikor labdát látok. Mikor megismerkedtem a csörgőlabdával, rádöbbentem, hogy egy remek lehetőség arra, hogy közösen fejlesszük a sportágat, és ezen keresztül a látássérültek életét is.
Mi a csörgőlabda?
A csörgőlabda az egyetlen olyan sportág a látássérültek számára, amit külön nekik hoztak létre. Az összes többi sport, amit játszhatnak, mind adaptált változata egy már létező sportágnak. Csak, hogy érthető legyen; ha futni kell, akkor kell egy vezető, de a látássérült sosem lesz olyan gyors, mint a vezetője. Ha judózni kell, akkor két látássérült küzdhet meg egymással, úgy hogy megfoghatják egymás judogiját és abból indulhat a párharc. A sokak által ismert judóban ez nem így van. Sosem fogják azt az eredményt elérni, amit egy látó elérhet. A csörgőlabdában a szemüveg felvétele után, a látónak ugyanannyi esélye van, mint a látássérültnek. Ez a varázs az, ami miatt a csörgőlabda a látássérültek legnépszerűbb sportága.
Mik a korosztályos határok?
Ugyanaz, mint a látóknál. Vannak, akik egész életükben mozognak, vannak akik nem. Ahogy van, akinek van gömbérzéke, van akinek nincs.
Hogy működik a továbbképzés a sportágban?
Jelen pillanatban a tömegesítéssel jól állunk, de még nincs szervezett képzési rendszerünk. Ezt sürgősen pótolni kell, ezen dolgozom most. Nyugati, német, skandináv módszerekre szeretnénk helyezni az alapokat, hiszen ott nagyon sikeres, és kiforrott képzési rendszer működik.
Én is kipróbálnám. Bárki kipróbálhatja?
Bárki, aki az ELTE inkluzív testnevelés óráira jár, vagy jelentkezik. Mindenkinek bátran ajánlom! Sok hallgató, volt hallgató, még a mai napig visszajár a kurzusok látogatására. Úgy tűnik, sikerült megfogni őket a csörgőlabda varázsával, és az edzéseken létrejövő hangulattal.
A magyar bajnokságban csak és kizárólag látássérültek versenyezhetnek, vagy látó sportolók is indulhatnak?
A magyar bajnokságban bárki csörgőlabdázhat. Egyetlen egy distinkciója van a sportágnak, hogy a nemzetet csak látássérült képviselheti nemzetközi szinten. A klasszifikációs bizottság szemész orvosai vizsgálják meg a jelentkező sportolókat és ők döntik el, hogy látássérült-e az illető, vagy sem. Ennek az az értelme, hogy a látók, ne vegyék el látássérültek elől a helyet.
Hogy néz ki a bajnokság felépítése, a versenyrendszer?
A csörgőlabda versenyrendszere az MKSZ-en belül működik, azt kell, hogy mondjam, az egész sportág ebbe a szervezetbe integrálódott az elmúlt években. 2014 óta létezik parasport albizottság a Magyar Kézilabda Szövetségen belül, ez a bizottság szervezi a csörgőlabda versenyeken túl a kerekesszékes-kézilabdaválogatott üzemeltetését is. A szövetség profizmusa és anyagi háttere komolyan megdobta a csörgőlabda sportolók létszámát.
Hogyan vett részt Ön a csörgőlabda sportág szervezésében?
Mikor kapcsolatban kerültem a sportággal, fontosnak tartottam, hogy tisztában legyek a szabályokkal, a keretrendszerrel. Azt gondoltam, csak így tudom szervezett keretek között bevonni a gyerekeket, és később klubot indítani. Így ’87-ben megszereztem a csörgőlabda játékvezetői képesítést, és elkezdtem szervezni az iskolai szakkört a gyerekeknek. A következő években a vakdiákok sportegyesületének egyik alapító tagjaként azon dolgoztam munkatársaimmal, hogy paralimpiai utánpótlást teremtsünk a csörgőlabda számára. Akkoriban összesen egy szakosztály – a Wesselényi Miklós Sportegyesület csörgőlabda szakosztályának- 14 játékosa alkotta a magyar mezőnyt, így tulajdonképpen a válogatottat is. Hosszú éveken keresztül volt szerencsém szövetségi kapitányként dolgozni velük, jelenleg is a férfiválogatottal dolgozunk a felkészülésen. Több mint 3 évtizednyi munkám rejlik a csörgőlabdában- ennek pedig nagy része társadalmi jellegű volt- hogy amatőr sportból kifejlett sportággá nemesedhessen. Rengeteg követelménynek kellett megfelelni, arról nem is beszélve, hogy klubokat, sportolókat kellett gyűjtenünk vidéken, hiszen a versenysport Budapest centrikus volt. Ma – nagy örömömre – odáig jutottunk el, hogy a csörgőlabda a legnépesebb paralimpiai szakággá nőtte ki magát.
Hány csapat van ma Magyarországon?
Jelenleg 8 klubon belül 1-1 szakosztály van. Az elmúlt időszak során, Dabason sikerült egy új szakosztályt alapítani, Debrecenben pedig megakadtak a tárgyalások a vírushelyzet miatt, de remélem velük is hamarosan bővül a mezőny létszáma.
Nemzetközi viszonylatban milyen széles a paletta?
181 ország szerte játsszák a csörgőlabdát, ebből 90-100 férfi, és 40-50 női válogatott sportoló emelkedik ki. Ők rendszeresen megmérettetik magukat világ- illetve paralimpiai játékokon is.
Ön is többször megfordult csapatával a paralimpiai játékokon. Hogyan élte meg, milyen volt?
Pontosan olyan, mint az olimpia. Hiszen véget ér az olimpia, kitakarítják az olimpiai falut és kezdődik a paralimpia. Fantasztikus érzés, nem tudok jobb szót mondani. A mai napig úgy vagyok vele, hogy bárcsak megint átélhetnék egy paralimpiát, a magyar zászló alatt vonulhatnék be a játékosaimmal, ahol – akár mint Athénban, akár mint Sydneyben – 100 000 ember tapsolja a magyar csapatot, mert 100 000 ember elismerését vívtuk ki azzal, hogy kijutottunk. Addig talán nem is láttak minket játszani.
Ön hogy élte meg az első csörgőlabda MEFOB-ot?
Egyrészt nagyon szeretek tanítani, nagyon szeretem a fiatalokat, a MEFOB-on pedig rengeteg hallgatót láttam csörgőlabdázni. Ugyanúgy csillogott a szemük, ahogy nekem is, amikor én sportolhattam versenyszerűen. Rettenetesen élvezem, ahogy a fiatalok, akik nem sokára tanárok, edzők lesznek, találkozhatnak látássérültekkel. Ők már megtanulták, hogy egy látássérült gyereket nem kell felmenteni, nem kell a sarokba ültetni testnevelés órán – mondván- nehogy baja essen.
Sajnos rengeteg ilyen típusú hozzáállással találkoztam életem során. Válogatott sportolókat nem voltak hajlandók tesi órán megmozgatni, hogy nehogy lesérüljenek. Jött hozzám a sportoló meglehetősen borúlátóan, hogy mit csináljak Robi bá? Erre mondtam neki, hogy semmi különöset nem kell csinálnod. Fogd kézen a tanárnőt, és nézzen meg nálunk egy edzést. Eljött a tanárnő, és elsírta magát. Erre mondtam neki, hogy ez a lehető legrosszabb, amit tehet, hiszen ha a látássérültek azt érzik rajtad, hogy sajnálod őket, akkor hiteledet veszted. Ha viszont tiszteled őket, belátod, hogy van kedve mozogni, és szüksége is van rá, akkor tessék megdolgoztatni őket.
Az inkluzív testnevelés órákon nem csak csörgőlabdára tanítom meg a fiatalokat, hanem erre a szemléletre is. Illetve arra, hogy egy látássérülttel hogyan kell tiszteletteljesen bánni. Amíg egy látó sportoló, vagy éppen pedagógus nem kerül ilyen közegbe, nem fogja megtanulni, hogy milyen változatos eszköztára van az embernek arra, hogy megmozgassa őket. Olyan élményt kapnak, amiért később is visszajárnak.
Felhasznált képek forrása: beac.hu
