Jól szerepelt vízben az ELTE – Úszó MEFOB 2018

A Tüske Uszodában november 24-én megrendezésre került a 2018-as Úszó MEFOB (Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság) a MEFS és a BME Testnevelési Központjának szervezésében. Az ország 16 különböző egyeteme és főiskolája képviseltette magát a versenyen, valamint olyan neves úszók vettek részt az egyes számokban, mint Cseh László vagy Rasovszky Kristóf. Természetesen az ELTE sem maradt távol a rendezvénytől, és több igazán szép eredményt szállítottak egyetemünk képviselői.

A rendezvény délelőtt 10:00-kor indult, és egy 40 perces bemelegítéssel kezdődött. A csapatok nagy része ekkor már összegyűlt a lelátón, többen még ismerkedtek a helyszínnel, néhány intézmény különítménye pedig csapatfotókat készített. Idővel a nézők is egyre többen gyülekeztek az uszodában, 10:30-ra pedig megtelt a medence a melegítő úszókkal, néhányuknak várnia is kellett, amíg kijönnek annyian, hogy megkezdhesse az ideális bemelegítést.b

Ezt követően egy megnyitó következett, amikor is a szervezők mondták el nyitóbeszédeiket, majd a 2018-as Európa-bajnokságon nyíltvízi úszásban 5 km-es és 25 km-es távon is aranyérmet szerző Rasovszky Kristóf bemutató úszását tekinthette meg a közönség, aki a Pannon Egyetem képviseletében vett rész a versenyen.

Innentől a versenyszámoké volt a főszerep, az alábbiak szerint:

1.      50 m ffi gyorsúszás 2.      50 m női gyorsúszás
3.      100 m ffi gyorsúszás 4.      100 m női gyorsúszás
5.      100 m ffi mellúszás 6.      100 m női mellúszás
7.      100 m ffi hátúszás 8.      100 m női hátúszás
9.      100 m ffi pillangóúszás 10.  100 m női pillangóúszás
11.  400 m ffi gyorsúszás 12.  400 m női gyorsúszás
13.  200 m ffi vegyes úszás 14.  200 m női vegyes úszás
15.  4X100 m ffi vegyes úszó váltó 16.  4×100 m női vegyes úszó váltó
17.  10X50 m ffi-női intézményi váltó (minimum 4 csapat nevezése esetén) 

A Versenybíróság az igazolt és amatőr versenyzők eredményeit külön értékelte az időfutamokon elért eredmények alapján. Mindkét kategóriában az első 3 befutót jutalmazták éremmel, illetve az első 6 helyezett szerzett pontot, ami helyezésenként 10-7-5-3-2-1 pontot jelentett, melynek az intézmények közötti pontverseny tekintetében volt nagy jelentősége. A váltóversenyek eredményeit kétszeres pontértékkel vették számításba a végelszámolásnál.c

Az ELTE Online tudósítója a Debreceni Egyetem csapata mellett foglalt helyet, edzőjüktől megtudtuk, hogy az olimpikon Papp Márk is indult volna, ám egy sérülés megakadályozta ebben, azonban „civilként” ő is jelen volt a rendezvényen. A Debreceni Egyetem különítményében találkoztunk a tízszeres világbajnok uszonyos úszó Senánszky Petrával is, aki a versenyen az 50 m női gyorsúszásban ezüstérmet, a 100 m gyorson pedig aranyérmet szerzett az igazolt versenyzők kategóriájában, húga, Senánszky Flóra pedig hátúszásban, illetve a váltóban állt rajthoz.

Külön pikantériát jelentett a 100 m férfi pillangóúszás első időfutama, ahol a négyszeres olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok és tizennégyszeres Európa-bajnok (hogy csak a legfontosabbakat említsük) Cseh László indult a BME „színeiben”, valamint a Testnevelési Egyetem képviseletében az EB bronzérmes Pulai Bence. A verseny előtt a lelátón már többen is azt beszélték, mennyire szoros verseny várható, ugyanis Pulai már többször megszorongatta Cseh Lacit. A futam végül hozta a várakozásokat, Cseh és Pulai végig fej fej mellett haladtak, végül azonban előbbi diadalával végződött a versenyszám.d

Az ELTE csapatából kiemelkedő eredményeket ért el Molnár Laura és Szabó-Feltóthy Laura. Előbbi 100 m női gyorson, 100 m női pillangón és 400 m női gyorson is bronzérmet szerzett az igazolt versenyzők közül, valamint az 50 m-es gyorsúszásban 4. helyen futott be. Utóbbi szintén az igazoltak között indulva megnyerte a 200 m női vegyes úszást, emellett ezüstéremmel hagyta el az uszodát 100 m női pillangón, továbbá szerzett egy 4. helyezést is 100 m női mellúszásban is.

Az amatőr versenyzők között is akadtak ELTE-s érmesek, Szabó Szilvia a 400 m-es női gyorsúszásban szerzett ezüstöt, Molnár Bence pedig ugyancsak ezüsttel gyarapította egyetemünk éremgyűjteményét 100 m-es férfi pillangóúszásban. Gazdagodtunk itt is bronzéremmel, Szűcs Bernadett személyében 100 m női pillangón, mely kategóriában különösen eredményesen szerepeltek úszóink. Bernadett ezenkívül 4. helyen végzett 200 m női vegyes úszásban.e

Voltak még további pontszerzőink is, mindannyian az amatőr versenyzők között: Vass Veronika 100 m női gyorson ért el 4. helyezést, Mezei Sándor 400 m férfi gyorson ugyancsak 4. befutó volt, Balázs Fruzsina egyaránt 5. helyen végzett 100 m női pillangón és 400 m női gyorson is, továbbá egy 6. helyet is szereztünk 50 m női gyorson Lantos Karina személyében.

A váltókban is képviseltette magát egyetemünk. A 4×100 m-es férfi vegyesen az ELTE-s váltó 7. helyet ért el. Ugyanezen versenyszámban az ELTE „A” csapatának női váltója remek teljesítményt nyújtva 2. helyen végzett. A 10×50 m-es intézményi váltóban egyetemünk „A” és „B” csapatot is indított, előbbi 7., utóbbi 12. helyen végzett.

Egyetemünk az összesített pontversenyben az előkelő 4. helyen végzett a 2018-as Úszó MEFOB-on 83 pontot gyűjtve a verseny során.

Végezetül ki kell még emelni az ELTE csapatának szurkolóit, akik minden egyes úszónk felkonferálásakor buzdító tapssal és ujjongással biztatták a versenyzőket, és bár a többi egyetem, illetve főiskola sem panaszkodhatott ilyen téren, ők mégis kiemelkedően teljesítettek.

 

  A verseny végeredménye
1 TE Testnevelési Egyetem 224 p
2 PTE Pécsi Tudományegyetem 132 p
3 BME Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 110 p
4 ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem 83 p
5 SE Semmelweis Egyetem 77 p
6 SZTE Szegedi Tudományegyetem 64 P
7 BCE Budapesti Corvinus Egyetem 52 p
8 EKE Eszterházy Károly Egyetem 38 p
9 PE Pannon Egyetem 32 p
10 PPKE Pázmány Péter Katolikus Egyetem 27 p
11 NKE Nemzeti Közszolgálati Egyetem 22 p
12 DE Debreceni Egyetem 17 p
13 NYE Nyíregyházi Egyetem 7 p
14 SZIE Széchenyi István Egyetem 6 p
15 SZTIE Szt. István Egyetem 5 p
16 KE Kaposvári Egyetem 3 p

Az összesített táblázatért köszönet a MEFS-nek!

 

Fotókat készítette: Baló Tímea

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]