Hatvannyolc éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt a BEAC eddigi utolsó olimpiai aranyérmes sportolója. A kiváló gerelyhajítónőt a klub saját halottjának tekinti.
Hatvannyolc éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el a BEAC eddigi utolsó olimpiai aranyérmes sportolója. A halálhírről a család tájékoztatta kedden az MTI-t.
Még 1958-ban magasugróként hívták le Németh Angélát a Vörös Meteorba, ahol a dobószámokhoz is közel került. Gerelyt csak később fogott a kezébe, de az első találkozás után néhány hónappal már versenyt nyert. Az atlétika mellett gimnázium második osztályában kosárlabdázott, 176 centis magasság ellenére centert játszott.
Németh Angéla 1965-ben került a Testnevelési Főiskolára, ahova a bejutását megkönnyítette, hogy mindkét sportágában válogatott volt. Akkoriban nem volt téli idény atlétikában, a szezon október legelején véget ért, a kosárlabdában pedig ősztől májusig, az atlétikai idény nyitányáig tartottak a küzdelmek, így nem ütötte egymást a két sportág. Edzője, Koltai Jenő győzte meg arról, hogy a dobásra kell elsősorban koncentrálnia.
“A gerelyhajítás nekem álomszerű volt, könnyű szer, ami hozzám a legjobban illett.” – mesélt a kezdetekről a kiváló sportoló egy három évvel ezelőtti interjúban. Gerelyhajítóként két olimpián indult, az 1968-as mexikóvárosi ötkarikás játékokon 60,36 méteres dobásával aranyérmet nyert. Egy évvel később az Európa-bajnokságon sem talált legyőzőre, ezzel ő szerezte meg a magyar női atlétika második, a világháború utáni első Eb-címét.
1968-ban a Testnevelési Főiskolán tanári oklevelet szerzett, visszavonulása után az Eötvös Loránd Tudományegyetem, majd az Állatorvostudományi Egyetem testnevelőtanára volt, 1990-től az intézmény testnevelési tanszékének vezetője lett.
A BEAC saját halottjának tekinti Németh Angélát.
RÁNKYNÉ NÉMETH ANGÉLA – PORTRÉ
Születési idő, hely: 1946. február 18., Budapest
Sportág: atlétika (versenyszám: gerelyhajítás), kosárlabda
Klubjai
atlétika: Bp. Vörös Meteor, TFSE, BEAC
kosárlabda: TFSE, BEAC, Vasas Izzó
Legjobb eredményei
olimpiai bajnok (1968 Mexikóváros, gerelyhajítás)
Európa-bajnok (1969 Athén, gerelyhajítás), Eb-4. (1971 Helsinki, gerelyhajítás)
háromszoros magyar bajnok (gerelyhajítás, 1968, 1969, 1971)
Elismerései
Az év sportolónője (1968)
Az év atlétája (1968, 1969)
Budapest díszpolgára (2012)