Az adventi készülődés az év egy olyan időszaka, amely négy héten keresztül tartja fenn bennünk az izgatottságot a karácsony elérkeztéig. Újra előkerülnek a fényfűzérek és a különböző, ünnepváró díszítő elemek. A lakást sokszor a finom, fűszeres illat járja be egy-egy sütemény vagy akár ital elkészültével, a négy különböző vasárnapon történő gyertyagyújtás alkalmával pedig folyamatosan visszaszámolunk a közelgő, szeretetben gazdag eseményig.
Az ELTE Savaria Egyetemi Központban hagyománnyá vált, hogy az oktatók és hallgatók is együtt készüljenek az ünnepre. November 26-án délelőtt 10 órakor Köbli Tamás atya áldását követően lobbant lángra az adventi koszorú első gyertyája.
Az összegyűlteket Gaspari Gábor köszöntötte, aki kiemelte, hogy az idei már sokadik éve annak, hogy az összegyűltek családias légkörben, közösen gyújtják meg az ELTE SEK koszorújának gyertyáját, miután azt idén a Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség nevében Köbli Tamás atya megáldotta. Az egyetemi, illetve hallgatói közösséget Zelkó Réka képviselte.
„Úgy gondolom, hogy sok mindent sugallhat és mondhat ez az adventi időszak” – kezdte Tamás atya a beszédét, majd hozzátette: benne elsősorban a Szent Család képe jelenik meg ennek kapcsán, hiszen útra kelnek, hogy Betlehembe menjenek, ez az út pedig a készülődésünket is szimbolizálhatja.
A gondolatmenetét a jól ismert történetben lévő császári paranccsal folytatta, illetve az arra való asszociációval: „Az adventi időszak egy visszatérés a saját városunkba.” Úgy folytatta, hogy visszatértünk következtében módunk van találkozni önmagunkkal. Nemcsak külsőleg, a dekorációval kell készülnünk, hanem belsőleg is, hiszen a karácsony elsősorban a szeretet, a család ünnepe. Tamás atya ebben látja az advent jelentőségét.
Sokan érezhetik úgy, hogy a karácsony és az advent jelentősége elveszett – nem arról szól, amiről kellene, most már csak a pénz és az ajándék dominál, benne vagyunk a 2020-as év óta tartó ördögi körben, ami mintha nem akarna véget érni, és talán már felidézni sem lehet, mikor volt utoljára fehér ünnep. Nekünk, egyetemistáknak ez csak egy újabb stresszes vizsgaidőszak kezdete – az év egy olyan szakasza, amit a legkevésbé sem várunk. De tényleg így kell ennek lennie?
Mi döntünk arról, hogy milyen legyen a karácsonyunk, hogy teljen. Dönthetünk a stressz és az egyhangúság mellett, könyöröghetünk összetett kezekkel a végéért, reménykedhetünk abban, hogy nem kell a szűk családi körön kívül mozogni, elvégre úgysem lesz kedve hozzá senkinek – ez csak egy plusz púp a már így is púpos hátunkra. Én azonban felajánlok egy másik alternatívát is.
Lehetőségünk van arra, hogy élvezhessük a különböző városok főterein kirakodott karácsonyi vásárt – beszippanthatjuk a fahéj, a forralt bor, a tea, a sült gesztenye, a kürtöskalács illatát. Jó érzéssel léphetünk a nekünk tetszően feldíszített lakásba, szobába. Hallgathatjuk a már így is szó szerint tudott dalokat, várhatjuk az ünnepi napokkal karöltve érkező teendőinket, és azt, hogy találkozzunk a családunk azon tagjaival, akikkel nincs lehetőségünk ezt túl gyakran megtenni. Stressz így is lesz – de egyáltalán nem mindegy, hogy a pozitív vagy a negatív előfordulásáról ejtünk szót. Minden fejben dől el.
Képek: ELTE SEK
