Dancsó Zsófival, az ELTE SEK elsőéves pszichológia szakos hallgatójával az Óbudai Waldorf Iskolában szerzett élményeiról, és a híres alternatív pedagógiai módszerről beszélgettünk.
Hosszú-hosszú évek óta már Magyarországon is egyre népszerűbbek az alternatív pedagógiai megközelítésekkel dolgozó iskolák, habár a legtöbben még mindig ellenszenvvel állnak ezekhez. Sokszor abban az esetben is, ha nem is tudják, mit jelent az „alternatív” kifejezés ebben a kontextusban.
Hazánkban a Waldorf talán a legelterjedtebb az alternatív módszereket alkalmazó iskolák közül. Dancsó Zsófi, az ELTE SEK elsőéves pszichológia szakos hallgatója előző tanulmányait Waldorf intézményben végezte, éppen ezért szerettünk volna beszélgetni vele a tapasztalatairól. Cikkünket mindenképpen ajánljuk, ha téged is érdekel ez a téma. Ismerd meg a „waldorfos” módszert, és Zsófit, aki nagy örömmel és igen részletesen beszélt a rendszerről, az ott töltött évekről, és jó pár szép emléket is megosztott mindannyiunkkal.
– Kérlek, röviden mutatkozz be az olvasóknak!
– Dancsó Zsófia vagyok, 20 éves, és az Óbudai Waldorf Iskola egykori tanulója. Nagyon szerettem a Waldorfba járni, jó volt szabadabban, kötetlenebbül felnőni, és örülök neki, hogy megélhettem a gyerekkoromat. Hálás vagyok, hogy az iskolám oktatási rendszerének köszönhetően sok időm volt arra, hogy fejlődjek a kedvenc hobbimban: a lovaglásban.
– Sokakban felmerül a kérdés, így mindenképpen szeretném neked feltenni, hogy mi a legnagyobb különbség a Waldorf és a közoktatásbéli iskolák között?
– Ez egy teljesen más világ, mivel nálunk maximálisan a gyerekekre koncentrálnak, és nem a mérhetetlenül nagy lexikális tudás megszerzésére. Bevezetésül azt tudnám mondani, hogy az a legfontosabb a Waldorfnak, hogy olyan közeget teremtsen, amelyben a tanulók tényleg jól érzik magukat.
Rengeteg művészeti óra van, sok kiránduláson vesznek részt a gyerekek, egyszóval kreatívvá és érdekessé teszik a tanulást. Sok olyan programot szerveznek és hoznak létre, amely igazi közösséget és harmónikus légkört formál. Ez a legfontosabb a Waldorf számára, illetve az, hogy hagyják, hogy a gyerekek megéljék a gyerekkorukat. Többek között ezért nem kapunk klasszikus értelemben vett házi feladatot sem.
– Elmesélnéd, hogyan kell elképzelni a Waldorf oktatási rendszerét? Ott nem tantárgyak vannak, legalábbis nem úgy, ahogyan nálunk, ugye?
– Így van, jól mondod. A tantárgyaink epochális rendszerben épülnek fel. Ez azt jelenti, hogy elsőben például van formarajz, matematika és írás. Ez a három van epochális rendszerben, ami úgy működik, hogy háromhetente váltják egymást az előbb említett tárgyak. Kétórásak az epochák, utána következnek a nyelvórák, rajz, festés, ének, ilyesmik. Szerintem így sokkal jobb tanulni, mint ha szét lennének húzva a tárgyak 45 perces órákra. Ha leegyszerűsítve kellene megfogalmaznom, talán azt mondanám, hogy kicsit hasonlít az egyetemek rendszeréhez, hiszen itt is tömbösítve vannak az órák.
Az iskolai életünk tehát teljesen más, mint a normál oktatásban lévő gyerekek napjai. Reggel úgy kezdődik az iskolában a nap, hogy elmondjuk a fohászt, ami egy vers. Ha ez megvolt, megbeszéljük, ki mit csinált előző nap, történt-e valakivel valami érdekes, mesélhet, aki csak szeretne. Már ebben is megnyilvánul, hogy a tanárainkkal teljesen más a kapcsolatunk. Sokkal barátibb, közelibb, mi mindent meg tudunk és meg is beszélünk velük, ugyanakkor ez nincs ránk erőltetve. Mindenkit hagynak, hadd bontogassák a szárnyaikat; akkor nyílunk meg, amikor úgy érezzük, erre szükségünk van.
– Úgy tudom, hogy a tanáraitok nemcsak abban egyediek a legtöbb pedagógushoz képest, hogy óriási hangsúlyt fektetnek a diákokkal való szoros kapcsolatra, hanem abban is, hogy mindenféle környezetbarát-eszközt, esetleg terméseket, leveleket is bevonnak az órába. Van ilyen tapasztalatod?
– Ó, igen. Számolni például mi úgy tanultunk meg, hogy először elmentünk egy kirándulásra, ahol mindenki gesztenyét szedett. Utána pedig amikor jött a matekóra: több száz gesztenye segítségével tanítottak meg minket egyre nagyobb mennyiségekkel számolni.
A szorzótábla megtanulása is egyedi volt, mert azt például úgy csináltuk, hogy ritmusra mentünk körbe, és minden szorzótáblához volt valamilyen ritmus, amit le kellett tapsolnunk. Mozogtunk, zajongtunk, megéltük a dolgokat, így tanultunk meg mindent.
– A köztudatban nem csak az terjedt el, hogy teljesen más módszerekkel – például ahogyan említetted, gesztenyékkel vagy ritmusokkal – tanítanak a Waldorfban, de vannak teljesen egyedi órák is, amik a közoktatásban nincsenek. Fel tudsz eleveníteni egy-két ilyen órát?
– Volt például kertművelés óra, kézimunka óra, és sok egyéb művészeti órán is részt vettünk. Kézimunkán például kötöttünk, horgoltunk és ehhez hasonló technikákat tanultunk meg. Érdekes egyébként, mert a kötésnek, horgolásnak, igazából mindennek van egy pedagógiai miértje, ami miatt a Waldorf azt alkalmazza. Minden tehát, ami a tananyagunkban szerepel a fejlődésünket szolgálja.
Nálunk egyébként az előadások is nagyon érdekesek. Már negyediktől mindenki elkezd előadni egy adott témában; akkor egy állatról kell beszélni. Van ennek művészi munka része is, tehát ha mondjuk te egy elefántról beszélsz, akkor le kell rajzolnod vagy festened, a technika rajtad múlik. Nyolcadikig tehát minden évben van egy előadás, aminek mindig más a témája, például: növények, ásványok, van csillagászat is. Nyolcadikban pedig egy nagyobb kaliberű előadást kell elkészíteni, viszont ott arról beszélsz, amiről szeretnél. Ilyen nyolcadikban és tizenkettedikben van. Sokszor adunk elő órákon, ami szerintem nagyon jó dolog. Jó ez azért is, mert nagy a szabadság, nincsenek házi feladatok sem, jegyek sem, ami stresszmentes környezetet teremt a számunkra.
Természetesen vannak hátrányai is a rendszernek, mint mindennek, de szerintem azt a tudást, amit így nem szereztünk meg, egyáltalán nem lehetetlen pótolni. Én örülök neki, hogy a délutánjaimat nem az órákon át tartó magolás vagy házik megírása töltötte ki, hanem például elmehettem minden nap lovagolni. Mivel elég szabadidőm volt, versenysportolhattam lovasként, amiért nagyon hálás vagyok mind a mai napig. Az én példám is nagyon jól mutatja azt, hogy a Waldorf hagyja, hogy megélje az ember a gyerekkorát, és nem tukmálják bele a tonnányi megtanulandó információt.
– Az elmondottak alapján tényleg jó lehetett egy ilyen rendszerben felnőni, viszont sokaknak nem áll össze a kép: ha nincsenek számonkérések, sem jegyek, hogyan juttok tovább a következő évfolyamokba? Az előbb említett előadásokat értékelik?
– Legnagyobb részben az számít az értékelésben, ami az órákon történik, és igen, az előadások is voltaképpen segítik a tanárt a döntés meghozatalában. Jegyek nincsenek ugyan, de szöveges értékelés igen. Minden tárgyból szöveges értékelést kapunk, és ha dolgozatokat írunk, természetesen azok is beleszámítanak az értékelésbe százalékos formában.
Ha már itt tartunk, szeretnék a füzeteinkről is beszélni, hogy törölhessek egy-két téves pletykát a Waldorfról. Sokan azt hiszik, hogy semmit nem csinálunk, ami tanulásnak néz ki, mert semmi kézzel fogható bizonyítékunk nincs rá, pedig van. Szép, kemény fedeles füzeteket vezetünk, minden epochára van egy ilyenünk, amibe rajzolnunk, színeznünk kell, vagy keretet készítünk bele, és egyéb feladataink is vannak az anyaghoz kapcsolódóan. Nyilván elsőben még sokat játszunk és keveset írunk a füzetbe, de ahogy mennek előre az évek, egyre kevesebbet játszunk és több minden kerül a füzetbe.
Általános iskolából gimnáziumba például – csak hogy válaszoljak a továbbjutással kapcsolatos kérdésedre is – egy felvételi elbeszélgetéssel tudunk bekerülni. Ha tehát például elrontod a nyolcadikos előadásodat, az nem jelenti azt, hogy nem vesznek fel a gimibe, egyáltalán nem így kell érteni az egészet, nem erről szól maga a rendszer. Ez a felvételi elbeszélgetés a fontos, igazából azt nézik, milyen ember vagy és azt, hogy motivált legyél, és tényleg itt szeretnél-e a továbbiakban is tanulni.
– Nagyon jó, hogy ezeket mind elmondtad, mert sok olyan dologra rácáfolsz, amelyek tévesen vannak a köztudatban! Ha már felhoztad az általános iskolát, hadd kérdezzem meg, hogy a Waldorfban az első nyolc évfolyamon tényleg mindent egy tanár tart?
– Részben igaz, részben viszont nem, mert bár az epochákat minden reggel 8-tól 10-ig az adott osztály osztályfőnöke tartja, az utána következő szakórákat – ilyen többek között az ének – adott szaktanárok tanítják. Nemcsak egy tanár tanít minket, viszont több időt töltünk az osztályfőnökünkkel, mint a közoktatásbeli osztályok. Óriási pozitívum ez, hiszen ennek köszönhetően sokkal jobban képes megismerni minket, így ezerszer mélyebb a kapcsolatunk vele.
Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy a tananyagunk is teljesen más, mint a közoktatásé, holott azért ez nem igaz. Megvan minden, amit mások tantárgyakra szétbontva tanulnak meg, például történelem, kémia, biológia, és a többi. Az itt elsajátítandó anyagokat mi is megtanuljuk, csak másképpen, sokkal gyakorlatiasabban. Ami például nagyon érdekes volt, hogy biológiából, amikor ahhoz az anyagrészhez érkeztünk, elagyagoztuk, hogyan fejlődik ki a méhben egy kisbaba. Engem ez nagyon érdekelt, lenyűgözött, és nagyon jó volt, hogy látva tanulhattuk meg. Sokkal jobb és hatékonyabb a dolgokat megtapasztalva megtanulni, mint csak simán bemagolni.
Visszakanyarodva az eredeti kérdéshez: nem csak attól egyedi a Waldorf, hogy az epochákat egy tanár tartja, és ebből kifolyólag biztosabb és személyesebb kapcsolatot ápolhatnak vele a diákok. Azért is egyedi, mert ugyanazzal az osztályközösséggel csinálod végig a gimnáziumot is, akikkel elkezdted a tanulmányaidat. Sokan azt hiszik, hogy ez nem egészséges, viszont az óráink nagyon jó hatással vannak a közösségre, az iskolai programokról már nem is beszélve. Sok kirándulás, program van annak érdekében, hogy a diákság összekovácsolódjon.
Az is észrevehető, hogy az ünnepek is nagyon fontosak a Waldorf számára. Karácsonykor például van egy úgynevezett adventi kert eseményünk. Ekkor fenyőágakból kirakunk egy nagy spirált, és mindenki kap egy almát, amibe gyertya van szúrva, a spirál közepén pedig egy nagy gyertya van elhelyezve. Mindenki fogja az almás gyertyáscskáját, a spirál részévé válik, és a nagy gyertyával meggyújtja mindenki a sajátját, így fényesedik a spirálunk. Eközben mindannyian énekelünk, nagyon szeretetteljes ekkor a hangulat.
– Ha már felhoztad a gimnáziumot, hadd kérdezzem meg: ott sincsenek a közoktatáshoz hasonló tanórák? Milyen egy középsulis waldorfos nap?
– Reggel epocha van, ami: kémia, biológia, fizika, matematika, magyar, földrajz, később jönnek a nyelvek, zene, testnevelés. Ugyanolyan tantárgyak vannak tehát ott is, mint nálatok a közoktatásban, hisz ezek is 45 perces szakórák formájában folynak. Később jönnek a művészetis tárgyak: fafaragás, rézfaragás kézimunka. Van, hogy táskát, ruhát, babát varrunk. Ezeken kívül természetesen gimiben is sokat kirándulunk, tehát ezek a programok nem csak az első pár évben vannak meg. Ami még érdekes lehet mások számára, az talán az, hogy nyolcadikban és tizenkettedikben van egy közös dráma, ami tulajdonképpen arról szól, hogy az osztály egy színdarabot ad elő. Ez akár úgy is megtörténhet, hogy az osztály maga talál ki egy drámát, de természetesen már meglévőt is szoktak feldolgozni.
Ahogy arról már volt szó, itt is évről évre fontos az előadások megtartása; tizenkettedikben van egy nagyobb kaliberű előadás, ami zárja az évet. Tizenkettedik után pedig van plusz egy évünk, ami a felkészítésre szolgál, hogy még abban a tanévben érettségit tehessünk.
Nagyon sokan azt gondolják, hogy a Waldorf komolytalan a többi iskolához képest, meg hogy itt számonkérések sincsenek, de azért ez ebben a formában nem igaz. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy nyelvtanulásnál például írunk szódolgozatot, röpdolgozatot, témazárót is ötödik osztálytól, ahogy gimnáziumban is. Mindezt azzal a különbséggel, hogy nem jegyet kapunk rájuk, hanem százalékot. Van olyan tanár, aki minden epocha végén irat dolgozatot, de olyan is van, aki nyolcadikig egyáltalán nem irat. Ebből is látszik, hogy a tanároknak a Waldorfban nagyon nagy szabadsága van.
– Mi az, ami miatt a leginkább szerettél a Waldorfba járni?
– Talán azért, mert a Waldorfban nagyon nézik azt, hogy ki miben jó, és arra próbálnak meg építeni. Egy ilyen iskolában mindenki elfogad mindenkit olyannak, amilyen. Ezt nevelik az emberbe azzal, hogy egy olyan közösségben vagy, ahol érzed, hogy a tanárod is teljes mértékben elfogad téged. Így egy nyugodt és motiváló légkörben nősz fel, ahol jó érzés fejlődni.
Képek: Dancsó Zsófi archívuma
