2021 szeptemberében tartotta a Thália Színház a Lövések a Broadwayn című musical magyarországi ősbemutatóját. A történetet Woody Allen alkalmazta színpadra azonos című filmje alapján. Az 1930-as évek Amerikáját idéző darab rendezője Béres Attila, a főszerepekben Szinetár Dórát, Szabó Győzőt, Hevesi Lászlót, Morócz Adriennt és Ember Márkot láthatjuk.
A Lövések a Broadwayn igazi amerikai, nagyszabású musical fülbemászó dallamokkal, lebilincselő táncokkal és modern látványvilággal. A történet az 1930-as évek Amerikájába – pontosabban New Yorkjába – kalauzol minket, ahol megismerhetjük Davidet (Hevesi László), a fiatal, korábbi darabjaival kétszer megbukott, de a művészetben görcsösen hívő drámaírót, akinek legújabb darabját a Broadwayn fogják bemutatni. Az előadás létrejöttét Nick Valenti (Szabó Győző) maffiafőnök finanszírozza, aki a sztriptíztáncos barátnőjéből (Morócz Adrienn) akar sztárt csinálni. David beleegyezik, hogy a tehetségtelen lány is szerepeljen az előadásban azzal a feltétellel, ha a producer (Szervét Tibor) rábeszéli a Broadway – egykori – csillagát, Helen Sinclairt (Szinetár Dóra), hogy játssza el a főszerepet.
Béres Attila szerint „a Lövések a Broadwayn zenéje eredeti, kortárs anyag a korszak legjobbjaiból összeválogatva. A történet pedig egy klasszikus Woody Allen-történet… Első olvasatra egy könnyed vígjáték, nagyon jó poénokkal, miközben a felszín alatt arról szól, amiben vagyunk: folyamatosan az én tudatunk zsenije és középszerűje közt viaskodunk, s mindez színházi környezetbe ültetve.”
A magyarországi produkció méltó feldolgozása lett Allen egyik klasszikusának. Hevesi László Davidje naiv, ambiciózus, félénk és nagyravágyó író, Szabó Győző zseniális az olykor félelmetes, olykor nevetséges Nick Valentiként, Ember Márk Cheech karaktere üde színfolt az amúgy is színes sztoriban, Szinetár Dórát ismét új musicalszerepben látni pedig pont ugyanolyan katartikus élmény, mint a darab szereplőinek Helen Sinclairt.
Az előadás zenéjét Woody Allen válogatta a ’20-as és ’30-as évek legjobb jazz-, blues- és swingslágereiből. A díszletet egy hatalmas LED-fal egészíti ki, amin a helyszínek animálva jelennek meg. „A darab képi világa gyakorlatilag egy a LED-falakon megjelenő rajzolt film. Ennek a filmnek kell a díszlettel együtt egységet alkotnia. Az egészet úgy kell elképzelni, mintha egy jó humorú grafikus a Sin Cityt vígjátékká alakította volna, de a Sin Cityével ellentétben ez nagyon is színes lesz” – nyilatkozta Béres. Az előadás látványvilágát valóban a sokszínűség jellemzi, amihez tökéletesen illenek a korszak stílusát idéző jelmezek is. A LED-falakon futó animációk nemcsak keretbe foglalják, hanem filmszerűvé is varázsolják a történetet.
„Nem vagyunk zenés színház, de minden zenés színház büszke lenne erre a produkcióra” – mondta köszöntőjében Kelemen József, a Thália Színház főrendezője. Pontosan a sokszínűség, a látványosság, a showműsor érzését keltő tánc- és zenei betétek emelik ki a Pesti Broadway darabjai közül és viszik közelebb az amerikai musicaljátszáshoz.
A darab frappáns szövege Hamvai Kornél és Závada Péter munkáját dicséri.
A Lövések a Broadwayn a (művészi) útkeresésen kívül több komolyabb témát is érint, miközben a karakterek az álmaik eléréséért küzdenek. Egy sor bonyodalommal és akadállyal kell megküzdeniük, és ezekben a határhelyzetekben rajzolódik ki a valódi jellemük. Kiderül, ki mit hajlandó feláldozni a sikerért, hogyan néz szembe az igazsággal és milyen rejtett tehetségek törnek felszínre. Mindez rendkívül szórakoztató keretek között bontakozik ki, a zenés színház kedvelőinek pedig egyszerűen kihagyhatatlan az előadás.
Forrás: Thália Színház
Képek forrása: Hoppá, Színház