Az ELTE partnerintézménye, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium szervezésében került megrendezésre egy békés, őszi péntek délután ez a családias, baráti hangvételű társalgás a Palotanegyed szívében, melynek során dr. Fodor Réka és dr. Csókay András nemzetközileg ismert orvosok voltak vendégeink. Elsősorban szakmai és hitbeli kérdések felvetésével igyekeztünk megismerni személyes motivációikat, amire egy különösen jó hangulatú, komoly témákat felvető dialógus keretében került sor.
Mindenekelőtt fontosnak tartom röviden összefoglalni szakmájukban és életfelfogásukban egyaránt kimagasló beszélgetőpartnereink munkásságát és egyúttal megmutatni, hogy miért is nézünk fel rájuk. Dr. Fodor Réka háziorvos, emellett missziós orvos. Az Afréka Nemzetközi Humanitárius Alapítvány megalkotója, a mai napig folyamatosan részt vesz nigériai missziókon, miközben háziorvosi praxist vezet, és nem utolsósorban kétgyermekes családanya. Dr. Csókay András Prima Primissima-díjas idegsebész, több világszerte elismert orvostudományi siker köthető a nevéhez, úgymint a bangladesi sziámi ikerpár szétválasztása 2019-ben. Hogy az imént felsorolt szakmai érdemektől független más szemszögből is lássuk interjúalanyainkat , fontos megemlíteni, hogy különféle személyes tragédiák nyomták rá bélyegüket mindkét meghívottunk életére. Ezek, állításuk szerint, mind közrejátszottak istenkapcsolatuk hosszútávú megerősödésében, mely ugyanakkor hivatásuk alapjául is szolgál.
A jó kedélyű beszélgetés során mindenekelőtt szó esett a hivatás fontosságáról. A két orvost nem csupán missziós munkálkodásuk köti össze, hanem a kacskaringós életút és a rengeteg megpróbáltatás is, amely szakmai és magánéleti önmegtalálásukhoz vezetett. Dr. Fodor Réka többször említette, hogy egészen kisgyermekkora óta vonzotta az orvosi pálya, mi több, már tizenkét évesen megragadták Albert Schweitzer történetei a „messzi Afrikáról”, azonban álmát több mint 30 évre a szőnyeg alá söpörte. Az alkalom valahogy sosem volt megfelelő, és, mint elmesélte nekünk, önmagát sem tartotta alkalmasnak a feladatra. Ez az idő múlásával egyre változott, melynek tanulságát a doktornő így foglalta össze: „A körülmények sosem ideálisak, de te az vagy-e?”
A körülmények sosem ideálisak, de te az vagy-e?
Csókay András útja szintén nehezen ért révbe. Pályáját mérnökként kezdte, majd orvos lett. Első orvosmissziói útján pedig 2015-ben vett részt Szudánban, amely igen kiábrándítóan hatott rá. Mindezek után, évekkel később találta meg őt egy medjugorje-i zarándoklaton egy afrikai atya, és itt született meg az összefogás ötlete is. Csókay doktor hangsúlyozta, hogy élete ily módon való alakulását a Szűzanya közbenjárásának tekinti és valamennyi szakmai előrelépését Jézus Krisztusnak ajánlja fel. Elmesélte nekünk emellett, hogy a legtöbbet emlegetett orvosi sikerét, a bangladesi sziámi ikerpár szétválasztását emberileg is nagy kihívásnak tartotta, hiszen évekig nem tudott megbocsátani egyes orvostársainak, akik nem az isteni szeretet jegyében segédkeztek a műtétnél, jobban hátráltatva ezzel azt.
Sok kérdésünk közül az elsők közt szerepelt, hogy hogyan különböztethető meg pillanatnyi lelkesedésünk, felindulásunk az igazi hivatásunktól, amire meghívottjaink a következőképp reflektáltak:
Dr. Fodor Réka: „Azt valahogyan érzed…nekem a szívemet mindig megmelengette. Gyermekkoromban nem voltam ugyan vallásos, de utólag úgy gondolom, hogy a hívás, amit akkor éreztem, volt Isten igazi terve velem.”
Azt valahogyan érzed…nekem a szívemet mindig megmelengette. Gyermekkoromban nem voltam ugyan vallásos, de utólag úgy gondolom, hogy a hívás, amit akkor éreztem, volt Isten igazi terve velem.
Dr. Csókay András pedig a következőket emelte ki: „A gyermekkori álmok fontosak. Az ábrándok nem, de az álmok nagyon. Valahogy gyermekkorban még sokkal erősebb a szívbéli istenkapcsolatunk. A felnőtt éveinkben ehhez kell egy lelki vezető, aki az én esetemben a feleségem, Altay Daniella. Ugyanakkor békesség tölti el a szíved, ha abba fogsz, amire hívásod van. Ehhez szükséges egy belső hang, az ahhoz vezető út pedig a mély ima. A legfontosabb talán, hogy nem szabad visszafutni a felszíni tudatlanság állapotába, ami nehéz, ugyanakkor csak a sérelmek elengedésével lehet eljutni az igazi misztériumhoz. Ez pedig nagyon nehéz.
Dr. Fodor Réka a saját személyes élményét is megosztotta velünk: „2020 márciusában nagy kérdés volt bennem, hogy kimenjek-e Nigériába. Már mindenki tudta, hogy létezik a koronavírus, én is. Kértem Istent, hogy adjon választ a kérdésemre. Mikor kimentem, vasárnapról hétfőre lezárták egész Nigériát. Eleinte azt mondták, két hétre, aztán persze ebből jóval több lett. Fél évre kinn ragadtam. Az ottaniak ezt egy csodának tartották, „Isten leányának” neveztek, és a helyzetet pozitívan fogták fel, végre még többet segíthetek nekik. Tényleg csodaként tekintettek az esetre! Ebben egyébként igazuk is volt, hiszen a kijutásomhoz véletlenek sora vezetett. Budapestről csak egy járat szállhatott fel az indulásom napján, az vitt el Isztambulba, majd onnan is csak egy ment tovább, pont Lagosba. Más kérdés, hogy Budapestre már csak szeptember 13-án jutottam vissza.” „Elvégre Isten művészneve a Véletlen.” – jegyezte meg dr. Csókay András kolléganője elbeszélése után.
A két doktort kérdeztük továbbá arról, hogy a vallásosság felvállalása véleményük szerint szakmai szempontból előnyös-e napjainkban. Erről a kérdésről abszolút egy véleményen voltak, kiemelték, hogy ugyan óriási dilemmáról beszélünk ezzel kapcsolatban, viszont példamutatásról is, hiszen Isten sosem ígéri, hogy könnyű lesz a feladat, amit szán nekünk. Ezt az üzenetet közvetíti többek közt Nagypéntek története is. A hitünk felvállalását az igazi szakmaisággal pedig az kapcsolja össze, hogy mindkettő mély megéléséhez szükség van az egónk félretételére, valamint egy példaértékű, valóban hiteles életút felépítésére. Idő az, míg az ember igazi feladatára, hivatására talál. Senki nincs vele tisztában előre. Ha előre tudjuk, hogy mi fog történni, bizonyára a könnyebb utat választjuk. Talán így lett volna ez Fodor Réka doktornő esetében is, ez esetben azonban sosem tudott volna fél éven keresztül ekkora aktivitással és erőbedobással dolgozni Nigériában, többek közt egy új kórház felépítésének kezdeményezésével. A Jóisten mindig a következő lépésre, etapra készít fel minket, nem árulja el előre az összes tervét velünk, hisz „Ő sokkal humorosabb ennél”.
Fotók: Bazsika Eszter (Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium)
