Vreczó Bernadett engedett bepillantást az ELTE Konfuciusz Intézetben tartott, kínai csomózásról szóló tanfolyamba, valamint történetébe. Beszélgetésünkből kiderül, hogy milyen okból csomóznak ma, hogy mekkora az érdeklődés a technika iránt, valamint arról is, hogy ez a népművészeti forma majdnem feledésbe merült az idők alatt.
Bera megosztott velem egy érdekes történetet: kínai csomózás majdnem eltűnt a XX. században. A kulturális forradalom után nem feszegették ezt a kérdést, a császárok portréin ugyan lehetett látni csomókat, de ez egyre jobban eltűnt a közismeretből. A 80-as évek elején élt egy Lydia Chen nevű hölgy, aki a Palotamúzeumban dolgozott Pekingben. Lydia, mialatt a tárgyak között járkált, észrevette, hogy mennyire egyediek a csomók. Nem nagyon találtak olyan embert, aki tudta még, hogyan lehetne megkötni őket. Végül Tajvanon bukkantak rá egy idős hölgyre, akinek a fiatalkorára kellett visszaemlékeznie, hiszen akkor még csomózott. Lydia elment a hölgyhöz, aki pár csomót meg tudott neki tanítani kötni, viszont mire a következő utat leszervezte volna, hogy visszautazik, az idős nő elhunyt.
Ez a gyönyörű népművészet majdnem feledésbe veszett, azonban szerencsére fennmaradt a történelemből pár információ, melyeket Bera velem is megosztott beszélgetésünk alatt.
Hogyan ismerkedtél meg a csomózással?
Vreczó Bernadett: Itt végeztem az ELTE-n keleti nyelvek és kultúrák alapszakon, valamint mongolisztika mesterszakon. Mivel a mongol viseletben is megjelennek ezek a csomók, így találkoztam velük először.
Mi az a kínai csomózás?
V. B.: A csomózás mindenhol kialakult, nem csak Kínában. Előfordulnak a díszítőcsomók, amikor valamilyen módon fennmaradt plusz anyag, például körbetekerték magukat és a lelógó textúra végére kötöttek csomókat, hogy díszesebb, szebb legyen. Nem csak ruházatra kell gondolni, van, hogy edényeket, vázákat, kerámiákat kötöttek körbe. Ekkor már nem csak funkciója volt, például egy cserepes virág felkötése, hanem kifejezetten díszítés céljából alkalmazták. Ezek a leletek már több mint kétezer évesek, rajzokon jelentek meg, illetve agyagedényeken. Főleg a ruha övén láthatók még ilyen díszítő kínai csomók, de kínai kardok nyelén is megjelentek, például a hosszú élet szimbólumaként. Ma már falidíszeknél is alkalmazák, illetve használati eszközökön díszként.
Szépen fokozatosan alakultak ki a különböző csomók. Volt idő, amikor ezek a csomók jelentéseket hordoztak, valamint kommunikálni lehetett velük. Ma egyébként a kínaiak már nem tudják a jelentésüket – kivéve, ha írásjelet kötnek – talán a „jó szerencse csomó” az, amelynek ismerik a mondanivalóját. Ez olyan, mint nálunk a hímzés, régen le lehetett olvasni a magyar népi hímzésből, hogy az illető, aki viseli házas-e, édesanya-e, esetleg özvegy. Manapság mi sem tudjuk pontosan a hímzés üzeneteit.
Manapság is mindegyik csomóhoz inkább pozitív jelentést kapcsolnak. Például a teknősbékához is: egészség, hosszú élet. Az aranyhalhoz kapcsolják a gazdagság, pénz szimbólumát. Esetleg amit mi lopótöknek hívunk, az az „örök élet elixírjét” jelentheti.
Mi lehet a csomózás mögötti szándék?
V. B.: Ez ugyanolyan hobbi, mint nálunk a hímzés vagy a horgolás. Szórakozás céljából, illetve ajándékkészítési indokból csomóznak. Ez egyfajta kreatív folyamat. Ugyanúgy nálunk, ahogy a népművészet működik, úgy Kínában is ez egy népművészeti forma.
Mennyire népszerű Magyarországon a kínai csomózás? Hány érdeklődőt vonzott a tanfolyam?
V. B.: Amikor van lehetőség megismerkedni a kínai csomózással, akkor számos érdeklődő jelentkezik. Itt az ELTE-n is hatalmas az érdeklődés, valamint ha más rendezvényeken is (gyereknap, holdújév) megfordulunk, ott is jönnek a látogatók. Érdekes módon minden rendezvényen előfordul, hogy kínai tanítványaink is szeretnének megtanulni a csomózást. Van olyan csomó, amelyet a magyarok is használnak, csak más néven ismerjük.
Hogyan épül fel ez a kurzus?
V. B.: Ez most kétalkalmas, de általában négy alkalom szokott lenni. Először az egyszerűbb csomókkal szoktunk kezdeni. Itt szoktam oktatni egy 20-30 perces prezentációs anyagot is. Bemutatom az alapcsomókat, hogy mi a története a csomózásnak. Általában a gombcsomót szoktunk venni elsőnek. Magyarországon gyémántcsomónak ismerjük. Második alkalommal már kicsit bonyolultabb technikákkal foglalkozunk. Ilyenkor vesszük a „jó szerencse csomót” vagy a mennyezetcsomót. A négyzetes csomót már a harmadik foglalkozáson gyakoroljuk. Végül a negyedik óra az, amikor szabadabb technikákat alkalmazunk. Több variáns is van, ilyenkor a csapat választ, hogy melyiket szeretné megtanulni. Ez 4 másfél órás alkalom, ilyenkor én mutatom előre, hogy mit kell csinálni, ők pedig haladnak velem lépésről lépésre. A legfontosabb az, hogy a diákok nézzék a csomót, amikor meghúzzák, mert egy csomót ebből lehet megérteni. Valójában nem a lépéseket jegyezzük meg, hanem ahogy meghúzzuk a csomót, látjuk, hogy a szálaknak majd hogyan kell egymásba fonódnia, és ezt jegyezzük meg.
Mit gondolsz, mi a kínai csomózás legfőbb szépsége?
V. B.: Szerintem az, amikor a végén elkészül, és kijön a csomó. A sikerélmény, hiszen el lehet tévedni némelyikben kicsit. A diákokon is úgy veszem észre, hogy amikor először jön ki nekik egy bonyolultabb csomó, akkor hatalmas az öröm.
Reméljük, hogy Benned is felkeltette az érdeklődést ez az interjú a kínai csomózás iránt, hiszen jövő ősszel újra indul a kurzus, valamint a tavaszi félév rendezvényein is találkozhatsz vele az ELTE Konfuciusz Intézet keretei között!
A fényképeket a szerző készítette.
