A Perjátszó Kör minden tagja izgatottan fel-alá mászkálva nézegeti a szövegkönyvet. Az előadás előtti próbák a legfeszültebbek, ilyenkor már mindennek a helyén kell lennie pontos szövegtudással és instrukciókkal. Ám az ELTE ÁJK perjátékokat előadó társulata így is hatalmas jókedvvel indította meg a Rebecca – A Manderley-ház asszonya próbáját. A csapat nem csupán kollegiális, hanem baráti, akár már családi kapcsolatokon is alapszik. Az ELTE ÁJK A/14-es gyakorlóterme tele volt „színjátszást akaró”, csillogó szemű fiatalokkal, akiket még egy-egy interjú erejéig is nehezemre esett kizökkenteni a szerepből.
Kisteleki Károly, a Perjátszó Kör elnöke és egyben alapítója engedett bepillantást erre a különleges próbára, majd néhány kérdésemre választ adva ismerhettem meg jobban a csapatot.
Mi is valójában a Perjátszó Kör? Mi a történetetek?
Kisteleki Károly: A Perjátszó Kör egy 2005-ös szemináriumi órámból alakult ki – ezt ma is meg szoktam hirdetni – amelynek a címe: Fasiszta államkormányzatok Európában. Ezen az órán alternatív dolgokkal szeretek foglalkozni, és így találtam ki, hogy filmeket nézzünk meg. Egyszer a Nürnbergi per című volt soron, így abban a pillanatban jutott eszembe, hogy elő is adhatnák ezt a diákok. Akadtak is rá jelentkezők, akik egy dokumentum kreációt csináltak belőle. Valami akkor ott megszületett, és úgy gondoltam, hogy jó lenne ezt továbbvinni.
Az A/14-es próbaterem nem csupán a jelenlegi próbahelyszíneknek ad otthont, hanem az egész Perjátszó Kör innen indult ki. Itt zajlottak az első próbák, valamint az első előadások bemutatóját is ezen a helyszínen tekinthette meg a közönség, de akkorára kinőtte magát a kezdeményezés, hogy már több mint 90 érdeklődőt vonzottak a bemutatott produkciók premierjei, így a terem kicsinek bizonyult. Azóta az Aula Magna színpadán lép fel a csapat, és szinte minden előadásuk után repetát követel a közönség.
K. K.: Ez egy olyan közösség, ahol a diákok írják a szövegkönyvet, közösen beszéljük meg, hogy mit szeretnénk színpadra vinni. Nem úgy működünk, mint az általános színházak. Én inkább „összerendezgetőnek” tartom magam. Minden héten van egy összpróbánk, viszont a diákok külön-külön jelenetpróbákat tartanak, amelyeket saját maguk szerveznek meg. Mindenkinek van beleszólása a próbafolyamatokba, együtt döntünk szinte mindenben, ha a végső döntést nem tudjuk meghozni, akkor jövök én, vagy ha a közös jelenetek lektorálásra szükségesek. A színházi emberek többsége a rendezői diktatúrát vallja, de én úgy gondolom, hogy ez a mi titkunk, a saját demokráciánk.
Mesélj kicsit a választott darabról! Mit kell tudni a Rebecca – A Manderley-ház asszonya című darabról?
K. K.: Ez egy abszolút atipikus Perjátszó Kör-darab, hiszen egy regényről van szó, ahol nem a per játssza a központi szerepet. A mi specifikumunk, hogy perekre centralizált előadásokat állítunk össze, így a jelenlegi egy kísérleti újdonság lesz. Szóval megmondtam a forgatókönyvírónak, hogy csak akkor csinálhatjuk ezt meg, ha a perrész fajsúlyos szerepet kap benne, így a második felvonásban ez lesz a középpontban. Kíváncsiak vagyunk, hogy mit fog szólni a közönség.
A járványhelyzet számotokra is hozott egy hosszabb szünetet, több mint egy évig nem adtatok elő. Hogyan hat ki ez a A Manderley-ház asszonya előadásra?
K. K.: A darab választásában is célravezetőnek tartottuk, hogy ezt a könnyed darabot visszük színre a covid utáni fáradtság miatt. Megkérdeztem a többieket, hogy szeretnének-e előadni valamit, és mindenképp játszani akartak. Azt mondták, hogy ezt a darabot színre kell vinni. Így hát elterveztük, hogy az őszi szünet előtt előadjuk.
„Végszó! Végszó!” – hallatszik ki a teremből, hiszen folyamatosan zajlik a próba. Mivel az előadás alapja egy regény, így számos szereplőt megmozgat a darab. Igyekeztek arra törekedni, hogy a kettős szereposztással lássák el a színészeket, így aki az első felvonásban egy markánsabb karaktert alakít, az a másodikban egy kevesebb szöveggel rendelkező szerepbe bújhat bele, valamint ez fordítva is igaz.
Bódy Ákos, a Perjátszó Kör egyik oszlopos tagja írta a A Manderley-ház asszonya szövegkönyvét, így a vele való interjúból a kulisszák mögötti tartalmak is kiderültek.
Hogyan kerültél a Perjátszó Kör színfalai közé?
Bódy Ákos: Már elsőéves hallgatóként jelentkeztem a csapatba, hiszen korábban is ismertem a Perjátszó Kört. Akkor sikeresen bekerültem, és azóta is aktív részese vagyok a csoportnak!
Mesélj a szövegkönyv megalakulásáról! Hogyan fogalmazódott meg benned ez az ötlet?
B. Á.: Mivel a Perjátszó Kör kizárólag jogi eseményekre összpontosuló darabokat ad elő, így kihívást jelentett ez a regényadaptáció. Ilyen fiktív történetünk még nem volt, viszont nekem nagyon közel áll a szívemhez a Rebecca. Ez a 21. darab a Perjátszó Kör repertoárján, úgy gondoltam, hogy ilyen még nem volt, szóval belevágtam. Egyeztettem Károllyal, aki jóváhagyta, majd a csapattal is megbeszéltük a dolgokat, és kezdődhetett a munka!
Hogyan élted meg az átírás folyamatát?
B. Á.: Több mint 80 adaptációja van már ennek a regénynek, számos műfajban megtalálható. Nem szerettem volna senkit másolni, megihlettek a különböző átiratok, a film zord képi világa, ezt a vonalat követtem. A romantika is finoman megjelenik a háttérben, de nem nyomja el a thrillert, valamint a második felvonásban az eljárás áll a középpontban: ott tudtam igazán kibontakozni. Törekedtem az egyediségre, szerintem sikerült is.
Mit alakítasz a darabban? Magadra írtad a saját szerepedet?
B. Á.: Ez egy érdekes kérdés, hiszen én annyira az összképet látom, hogy nem tudok belőle egységeket kiragadni, így nem tudtam eldönteni, mit kellene alakítanom. Károly a bíró szerepet ítélte rám – ami egyébként már voltam a PK-n belül –, ez elég közel áll hozzám, hiszen joghallgatóként ez egy kiváló gyakorlat. Illetve az első felvonásban én alakítom az inas szerepét.
„A főpróba mindig kész káosz. Szinte mindenki ideges, senki sem találja a helyét. De amióta én itt vagyok – szinte biztos vagyok benne, hogy azelőtt is így volt – az előadásra összeáll minden, és egy tökéletes darab kerül bemutatásra. Minden bemutatónk teltházas szokott lenni” – Bódy Ákos
Ebből az egy röpke alkalomból, amelyet én láttam ezalatt a híres csütörtöki próba nap alatt, ez egy fantasztikus csapat. Hihetetlenül családias a légkör, mindenki egy közös célért dolgozik: hogy ez az előadás létrejöjjön. Hatalmas a vágy az együttes alkotásra, látszódik, hogy ez a motiváció kihat a közös munkára, s arra, hogy a csapat minden tagja a lehető legjobban tudjon teljesíteni. Mindemellett a magánélet sem szorul háttérbe, a próbák után többször is összeülnek a tagok, vagy egymáshoz járnak el próbálni, esetleg kisebb összejöveteleket tartanak, tényleg igazi barátok.
Hogyan néz ki a közös munka a Perjátszó Körön belül?
B. Á.: Mindenki beleteszi szívét-lelkét. Rendelkezünk egy promóciós-kommunikációs csapattal, jelmezes csapattal, vannak akik előadás közben a pakolásban segítenek, támogatjuk egymást. Akár szakmai, akár magánéleti szempontból. Az egyik legnagyobb visszaigazolás a családiasságra, hogy most új tagokkal rendelkezünk, akik az első próbáról a másodikra hihetetlen gyorsan beilleszkedtek a csapatba.
Mi motivál téged, hogy a PK tagja légy?
B. Á.: Erre különösen nehéz válaszolni, hiszen minden! Először is a közösség, másodszor az alkotás öröme, szerintem varázslatos, hogy a jogi egyetem mellett ki tudom bontakoztatni ezt ilyen formában, harmadszor az ezzel járó presztízs. A tanáraink és hallgatótársaink is szeretik a darabjainkat, eljárnak az előadásokra. Ez nagyon jó érzés.
„Ilyenkor már a bemutató előtti napokban a tetőfokára hág az izgalom. Van egy szerencsehozó szokásunk, hogy az előadásokra mindig valaki hoz több zacskó túrórudit, hogy ez meghozza a szerencsét!” – Nádas Krisztina, 10. éve hűséges Perjátszó Kör-tag, valamint az egyik darab társszerzője
Általában, amikor színjátszó társulatok próbáin járok, akkor a fókusz a riportokon van, vagyis arra törekszenek a színészek, hogy minél inkább odategyék magukat, hiszen cikket írnak róla. A Perjátszó Kör tagjai viszont annyira csodálatos koncentrációval dolgoznak, hogy nehezemre esett elcsípni a két főszereplőt egy-egy interjúra. Minden tag hihetetlen nagy beleéléssel dolgozik, látszik, hogy mennyire szeretik csinálni azt, amit minden héten csütörtökön megvalósítanak a próbateremben. Végül sikerült rávennem Dankó Dávidot és Mikó Lillát, hogy válaszoljon a kérdéseimre a szerepeikkel és a darabbal kapcsolatban.
Meséljetek a szerepeitekről! Hogyan tudtok vele azonosulni?
Dankó Dávid: Én játszom Maxim de Wintert, aki az egész darabnak az egyik legfontosabb karaktere. Alapvetően ő Anglia egyik legbefolyásosabb embere, aki egy kastélyban él a szolgálóival. A hideg külső mellett vannak mély érzései, bár ezeket nehezen tudja kimutatni a borzasztó tragédia miatt, ami megtörtént az életében. Számomra ez a szerep részben könnyen azonosulható, hiszen ez a magabiztosság nagyon passzol hozzám. Részben rám is írták ezt a szerepet, Ákos úgy gondolta, hogy ezt a karaktert nekem kell eljátszanom. A személyiségvonásaink eléggé passzolnak.
Mikó Lilla: Én alakítom Mrs. de Wintert a darabban, és ezzel a szereppel nekem egy álmom vált valóra! Az egyik kedvenc regényem volt a Rebecca még kamaszkoromban. Egy igazi megtiszteltetés ebben főszerepet játszani, ugyanakkor hatalmas felelősség is saját magammal szemben, nagy elvárásaim vannak, hogy a megfelelő színvonalon adjam vissza az egyik kedvenc darabomat. A történetben szerintem én megyek keresztül a legnagyobb karakterfejlődésen. Az elején egy önbizalomhiányos, szürke kisegér vagyok, majd a darab közepén van egy fordulópont – amikor kiderül Maxim titka –, akkor hirtelen felnövök, összeszedem magam, és egy igazi bátor nővé érek. Nagyon élvezem, hogy nem egysíkú a karakterem, hanem el kell indítani és szinte az ellentétjére kell fordítanom a végére.
Akármilyen szerepet is kapok, mindig keresek egy pontot a darabban, amivel tudok azonosulni, ebbe kapaszkodok bele, és ezen keresztül próbálom átélni a karaktert.
„Az előadás után mindig beülünk valahova ünnepelni, és azzal kezdjük, hogy Károly felolvassa vendégkönyvet, hogy mit írtak bele a nézők. Nekünk ez mindig egy különleges pillanat” – Mikó Lilla
Mi ad motivációt, hogy része légy a Perjátszó Körnek?
D. D.: Élvezem az egészet, hogy amikor lenézek a színpadról, a reflektor vakító fénye ellenére is több száz embert látok, aki szintén élvezi azt, amit csinálok. Nagyon remélem, hogy az embereknek örömet tudunk ezzel okozni. Nagyon jó érzés visszaolvasni a vendégkönyvet, amelybe az előadás után írnak a nézők. Egy amatőr színtársulatnak szerintem ennél több nem is kell.
M. L.: Ez a család, hiszen igazából mi egy család vagyunk. Olyan életre szóló barátokra tehettem szert, akikkel nemcsak a próbákon járunk össze, hanem a mindennapokban is. Ez nemcsak magának a szereplésnek, a készülésnek az élményét adja, hanem egy nagyon jó közösségét is. Egy nagyon egyedülálló csapat vagyunk. Szerintem ezzel a formációval a sokszor száraz jogi eseteket is érdekessé tudjuk varázsolni a nézők számára.
A Perjátszó Kör kis világába engedtek betekintést a beszélgetőtársaim, akik nagyon felcsigázták az érdeklődésem az előadásukkal kapcsolatban. Nem meglepő, hogy ennyi embert vonzanak a darabjaik, hogyha egy ilyen jó csapat állítja őket össze. Az érzést, melyet kiváltottak belőlem a látogatás során, legjobban Dankó Dávid szavai tudják prezentálni: „Szerintem az egyik legjobb része ennek a színjátszónak, hogy akármennyi nehézség jött szembe a próbák során, az előadásra mindig minden helyreáll, és sikerült valami fantasztikusat alkotni.”
Fotók: Czirók Dániel (ELTE Online). A további képek itt érhetőek el!
