Pedro Almodóvart, a spanyolok nemzeti kincsét nem lehet beskatulyázni, mégis minden filmje egy pillanat alatt felismerhető. A sokakat megbotránkoztató rendezőzseni művészete mellett a magánéletében sem hétköznapi figura: korábban például egy punk transzvesztita bandát is alapított. Almodóvar máig legsikerültebbnek tartott és legikonikusabb alkotásait az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején készítette, de azóta is töretlen sikerrel, egyéniségét, sajátos világlátását, kézjegyét soha fel nem adva remekelt az elmúlt években is.
Erre példa cikkünk tárgya is, a 2016-os Julieta, amelyben tőle nem szokatlan módon nőket helyez középpontba, különféle életszakaszaikban. Szintén a rendezőre jellemző módon nem lineárisan, hanem az időben éveket-évtizedeket ugrálva ismerjük meg Julieta (Adriana Ugarte és Emma Suárez alakításában) történetét. És magát Julietát is. Megismerjük régi emlékeit és traumáit elfojtó, ötvenen túli nőként, huszonegynéhány éves életvidám, agilis lányként és egy férfi titkos szeretőjeként, majd anyaként, amely során az anyaságnak szintén különféle szakaszait járjuk vele végig, de egy másik nő legjobb barátnőjeként, egy másiknak pedig ellenségeként is. Ahogyan Julietát elkísérjük ezen a fájdalmas, mégis a maga keserédes modján gyönyörű úton, újfent be kell látnunk, hogy kevesen képesek a női lelket olyan érzékenyen, izgalmasan és sallangoktól mentesen ábrázolni, mint Pedro Almodóvar. Noha ennek bizonyítására már aligha volt szüksége filmográfiájának ezen pontján. Első nagy sikerei közé tartozik a ’88-as Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, de, a teljesség igénye nélkül, szintén nőközpontú filmjeire példa az ezredfordulós sikerszériájának egyik termése, a ’99-es Mindent anyámról vagy a 2006-os Volver is, mindkettő Penélope Cruzzal a főszerepben.
Julietát a film első pár percében egy elégedettnek tűnő, ötven körüli nőként ismerjük meg, aki szerelmével Madridból elköltözve, Portugáliában akar új életet kezdeni. Ehhez már minden készen is áll, csakhogy Julieta váratlanul egy régi ismerősbe botlik az utcán, amitől az addigi pozitív izgalom teljes szétesésbe és letargiába csap át, és, a történet ezen pontján a nézők számára is ismeretlen, évekkel ezelőtti trauma hatalmasodik el újra a nőn, de olyan elementáris erővel, hogy annak hatására rá sem lehet ismerni az első pár percben megismert Julietára. A találkozás a régi ismerőssel és az a néhány elejtett szó, ami kettejük közt elhangzott, arra veszi rá Julietát, hogy tollat ragadjon, és megírja történetét – méghozzá az évekkel ezelőtt eltűnt lányának címezve.
Almodóvar előszeretettel alkalmazza az időfelbontásos elbeszélést, és az is jellemző, hogy főhőse felnőtt fejjel gondol vissza addigi életére, felgöngyölgetve régi szerelmeket, bűntudatot, traumákat, kapcsolatokat. Nem volt ez másképp például legutóbbi filmjében sem, a Fájdalom és dicsőségben Antonio Banderasszal a főszerepben (amelyen erőteljesen érezhetőek önéletrajzi vonások is, és a rendező filmjeinek többségéhez képest egy lassabb, szolidabb alkotás), vagy a 2004-es, elképesztően ütős Rossz nevelésben, amelynek főszerepében Gael García Bernal alakít zseniálisan. Az ő karaktere gondol vissza gyerekkorára, amelyet egy bentlakásos katolikus iskolában tölött, ahol többször vált társaival együtt a papok által szexuális zaklatás áldozatává. Almodóvar a Julietában szintén a számvetés eszközét alkalmazza, hogy ezen keresztül táruljon fel előttünk szép lassan több évtizednyi élettörténet.
A Julieta érzékeny és mégis kőkemény dráma, a főszerepben emberi kapcsolatokkal és érzelmekkel, valamint szemet gyönyörködtető képi világgal és elképesztően esztétikus beállításokkal – bármely pontján állítanánk meg a filmet véletlenszerűen, garantáltan színes és izgalmas kompozíciókba botlanánk –, ám mindemellett feszült krimi is. A történet első perceitől, de egészen konkrétan a váraltan találkozástól fogva érezzük, hogy titok, vagy titkok húzódnak a háttérben (Almodóvarról lévén szó, sanszos, hogy utóbbi), amelyekről azonban nem egy katartikus csattanó formájában hull le a lepel a film utolsó jeleneteinek egyikében, sokkal inkább fokozatosan és csöndesen bomlik ki előttünk a rejtélyes múlt.
Ez a múlt pedig nagyon valóságosan tárul elénk. Értem ez alatt azt, hogy nem csupán „nagy eseményeket” emel ki a film a visszaemlékezés során, hanem sok apró elemet is. Ez azért fontos fogás, mert az emberi visszaemlékezés ábrázolásának ténylegesen ez a valósághű módja: gyakran égnek bele az emlékeinkbe olyan, apróságnak tűnő történések, egy pillanat erejéig látott arc vagy csupán villanásnyi képek, amelyekről olykor magunk sem tudjuk, miért idézzük fel őket még évekkel később is. A Julieta során több ilyen bevágott jelenetet is látunk – például annak a vonaton ülő idegen férfinak az arcát, amelynek felidézése Julietában még évekkel később is bűntudatot kelt. Vagy az érintetlenül kukába dobott torták évről évre ismétlődő képe, amely azonban fontos és tragikus háttérjelentéssel bír.
A visszaemlékezés során természetesen fontos szerepe van a Julieta életében felbukkanó és azt ideig-óráig kísérő szereplőknek is. Jellemző módon nem szimpla emberi kapcsolatokkal van dolgunk a filmben – egy barátnő sem lehet egy Almodóvar filmben pusztán egy kedves régi barát, ahogyan egy szeretői viszony sem lehet csupán amolyan „amcsi vígjátékos” liezon. Julieta legjobb barátnője és támasza a saját férje, Xoan (Daniel Grao) szeretője, Ava (Inma Cuesta), Julieta pedig maga is szeretőként kezdte Xoan oldalán – amikor a vonaton megismerkedtek, a férfi felesége évek óta kómában feküdt. Ezzel párhuzamba állítható Julieta szüleinek helyzete is: a nő édesanyja egy betegség következtében már a szeretteit is egyre nehezebben ismeri fel, mígnem Julieta apja a felesége mellé felfogadott ápolóval keveredik romantikus viszonyba.
Arra a kérdésre pedig, hogy Julieta a lányának mindezekért miért tartozik magyarázattal, és mégis, hogyan történhetett az, hogy már tizenhárom éve nem hallott anya és lánya egymás felől, a választ tökéletes tempóban adagolja a film. Mi pedig, végigkísérve és megismerve Julieta múltját, mindenkit megértünk és el is ítélünk, különböző mértékben.
Képek forrása: cinego.hu, latinousa.org, trendland.com, theguardian.com
