Az Amíg tart a nyár (Babyteeth) egy fiatal lány első és egyben utolsó szerelmét tárja elénk, mindezt érzékeny, zavarbaejtően őszinte és meglepően humoros, gyakran szarkasztikus módon. A film a szerelmi szálon túl a lány szüleinek nehéz helyzetét és ambivalens érzéseit is különleges empátiával és emberséggel mutatja be. Shannon Murphy első rendezésével egyszerre volt képes lenyűgözni a szélesebb közönséget és a világ legrangosabb filmfesztiváljait – többek között Velencében is tarolt, ahol elnyerte a fődíjat, az Arany Oroszlánt.
Több olyan filmmel is találkoztunk már, amely olyan fiatalok szerelméről szól, akiket a pár egyik tagjának halálos betegsége fog elválasztani a közeljövőben egymástól – de előtte még ki akarják élvezni az élet minden percét, méghozzá együtt. Ilyen például a Most jó, a Csillagainkban a hiba vagy a Minden, minden, de talán találóbb az Amíg tart a nyár kapcsán olyan karakteresebb alkotásokat említeni, mint Gus Van Sant A nyugtalanság kora című filmje vagy az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni, amelyek arra bizonyítékok, hogy a témát jobban kezeli a(z amerikai) függetlenfilm, mint a mainstream – még ha utóbbi nem is elsősorban a romantikus tinifilmek közé tartozik, sokkal inkább a dramedyk és a tinédzserkori bizonytalanságok bemutatásának jobban sikerült egyvelegéhez.
Ezúttal az ausztrál Shannon Murphy vállalkozott a tragikus fiatalkori románcok témakörének bemutatására, de akárcsak utóbbi két példa esetében (még ha nem is ugyanolyan eszközökkel), ő is fittyet hányt mindenre, ami a mainstreamet jellemzi, mind a film atmoszférájában, mind történetmesélésében és képi világában. A felsoroltakat látva tehát nem érdemes kapásból legyinteni, mondván, ezt a témát már rengetegen rengetegszer (de nem feltétlenül rengetegféleképpen) feldolgozták, mivel ahogyan az Amíg tart a nyár ábrázol, bőven létjogosultságot ad a filmnek. Sőt, véleményem szerint az egyik legjobban sikerült, legárnyaltabb alkotás, amit valaha láttam ebben a témában.
Ennek számos oka van; az egyik a karakterekben és a színészi játékban, valamint a különleges érzékenységgel ábrázolt emberi kapcsolatokban rejlik. A fő- és mellékszereplőket is egytől egyig olyan színészek alakítják, akiknél, kár is lenne keresgélni, senki nem tudta volna jobban, hitelesebben alakítani a rá bízott szerepet. De ez még önmagában legfeljebb is csak félsiker lenne. Az Amíg tart a nyár egyik legnagyobb erénye, hogy szereplői elképesztően valóságszagúak, esendőek, mégis izgalmas és összetett egyéniségek. Így azt vesszük észre, hogy apróbb-nagyobb rigolyáikkal együtt is – vagy pusztán csak szokatlanul leplezetlen őszinteségükkel és önazonosságukkal – szépen lassan belopják magukat a szívünkbe.
Milláról (Eliza Scanlen) könnyedén alakulhat ki az az első benyomásunk, hogy egy arrogáns és ripacs lány, aki biztos családi háttere ellenére, pusztán afféle imidzsből akarja magára erőltetni a problémás gyerek álarcát. Aztán szép lassan, szinte a háttérből kúszik felszínre az igazság: Milla súlyos beteg, aki kemoterápiára szorul. Éppen ekkor jelenik meg életében az első szerelem Moses (Toby Wallace) képében, ez pedig egyszerre lesz áldás és átok. Áldás, mert Millát boldoggá teszi, ha a fiúval lehet, aki képes elterelni a figyelmét a mulandóság kínzó gondolatáról; és átok, mert a srác egy kiszámíthatatlan és veszélyesnek tűnő drogfüggő, akit otthonról kitagadtak.
Milla szülei (Ben Mendelsohn és Essie Davis) szintén fontos szerepet kapnak, akik úgy adnak plusz bájt és humort a filmnek, hogy az egy pillanatig sem bagatellizálja el rettentően nehéz helyzetüket, amelyben nem tudják, pontosan hogyan kell viselkedni, dönteni vagy érezni. Ez több szituációban is megmutatkozik, amitől Milla szüleiről, minden hibájuk és tökéletlenségük ellenére (vagy inkább épp ezek miatt) egy nagyon szerethető, sebezhető és emberséges kép alakul ki. Minden cselekedetüket az vezérli, hogy lányuk utolsó hónapjait, heteit vagy napjait – ezt senki sem tudhatja biztosan – édessé tegyék, ennek érdekében pedig a csillagos eget is lehoznák neki. Mindemellett igyekeznek tartani egymásban a lelket: megnevettetéssel, humorral, közösen töltött idővel, és azzal, hogy próbálnak a másik és a saját érdekében is nem szétzuhanni.
Az Amíg tart a nyár aprólékos érzékenységgel mutatja be az egyes karaktereket, illetve egymáshoz való viszonyukat és jellemfejlődésüket – ez utóbbi különösen igaz Mosesre. A fiúról sokáig alig tudunk valamit függőségén és sajátos életelvein túl, ám fokozatosan megismerjük az emögött rejlő okokat és múltat, miközben a szülők kezdeti (érthető) tiltakozása ellenére fokozatosan kezd a család részévé válni. Épp ezért tartom fontosnak kiemelni, hogy bár a filmet elsősorban Milla és Moses románcával „reklámozzák”, véleményem szerint a szülők egymáshoz, Millához és a fiúhoz való viszonya, és általánosságban a filmben megjelenő emberi kapcsolatok éppoly hangsúlyosak. Ide értendők a zseniálisan megalkotott mellékszereplők is, akik mellékszereplői mivoltuk ellenére is kidolgozottak és egyáltalán nem sematikus karakterek. Ilyen például az egyedülálló, terhes és láncdohányos szomszéd, vagy a zenetanár, akihez a lány hivatalosan hegedülni jár, amihez egyébként sem motivációja, sem tehetsége nincs túl sok. Így az itt töltött órák sokkal inkább lelkizéssel és az élet nagy kérdéseinek megvitatásával telnek a férfi lakótelepi, hangszerekkel telezsúfolt kis lakásában. Ők is, akárcsak Moses, elveszettek, magányosak – hogy aztán fokozatosan váljanak Milláék családjának részévé.
Shannon Murphy rendezésén érződik egy olyan független, szinte lázadóan őszinte és valóságszagú ábrázolásmód, ami a színészi játéktól kezdve a szituációkon át a képi világig minden mozzanatában megmutatkozik. Az operatőri munka, a beállítások, a képi világ, a színek lenyűgöző atmoszférát teremtenek, amely olykor torokszorító, együttérzést kiváltó, máskor elidegenítő. Gyakori, mintegy kizökkentésképp, hogy a film az adott jelenet érzelmi csúcspontján egy kegyetlen hirtelenséggel elkövetett élesvágással egy teljesen új fejezetbe helyez minket. Ám ez nem zavaró, sokkal inkább ad egyfajta szokatlan frissességet a film ritmusának és hangulatvilágának. Nem véletlenül éltem a „fejezet” kifejezéssel: a film könyvszerűen fejezetekre van osztva, általában cinikus vagy abszurd címekkel ellátva. Még ezek az apróbb részletek, gesztusok is tökéletesen beleilleszkednek a film jellegzetes, egyéni hangvételébe, sőt, nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy Murphy első filmje kiemelkedő és különleges alkotás lett a műfajban. Olyan fajta első film, ami után várhatjuk a következőt, mert bizony a csodájára kell járni annak, hogy ez az irdatlanul magas léc megugorható-e.
Az Amíg tart a nyár mély nyomot hagy. Rögtön az elején – sőt, már csupán a címmel is – egyértelművé teszi, hogy Milla még ezen a nyáron meg fog halni. Ez a felütés egy kőkemény drámát sejtet, ám Murphy filmje ennél sokkal sokoldalúbb. Gyönyörű, keserédes film, amelyet nem tudunk még jóval a stáblista után sem elengedni; befészkeli magát a gondolatainkba, hogy még napokkal később is érezzük a hatását.
Képek forrása: Mozinet
