Befejeződött a Homeland, amely 2011 óta futott a Showtime csatornán. Az utolsó, nyolcadik évad az előzőekhez méltóan nagyon színvonalas volt, és még egy esetleges folytatás reményét is meghagyta.
Magyarországon a sorozat talán kevésbé ismert, nálunk az RTL Klub tűzte műsorra a késő esti sávban, majd később az RTL II is adta. Az Egyesült Államokban azonban igencsak sikeres, öt Golden Globe-díjat, illetve négy Emmy-díjat nyert az évek során.
A Homeland története szerint egy Irakban szolgáló, majd ott eltűnő katona, Nicholas Brody (Damien Lewis) több mint nyolc év után a semmiből előkerül. Brodynak kevés emléke van arról, hogy mi történt vele, annyi bizonyos, hogy fogva tartották. A férfi ünnepelt hősként tér haza családjához, és újra megpróbál beilleszkedni a társadalomba. Eközben Carrie Mathison (Claire Danes) CIA-elemző furcsának találja a katona viselkedését, ezért elkezd nyomozni utána. Carrie egy igencsak meredek állítással áll elő főnökének, Saul Berensonnak (Mandy Patinkin), miszerint Brody az irakiak alvó ügynöke lett, akit azért hagytak megtalálni, hogy merényletet kövessen el.
A Homelandet műfaji szempontból több zsánerbe is be lehet illeszteni. Elsősorban kémthriller, azonban nagyon hangsúlyosan ott van benne a politikai vonulat is, amely ráadásul az Egyesült Államok aktuális (kül)politikai állapotára is folyamatosan kikacsint. Emiatt a sorozat nagyon realista, és úgy tud izgalmas lenni, hogy igazi akciójeleneteket ritkán látunk. Ha van ilyen jelenet, az viszont szinte mindig emlékezetes, például a negyedik évad 9. és 10. része tankönyvekbe illően feszült, lendületes és drámai. Vagyis a Homeland sokkal inkább a valószerűségre épít, és bemutatja, hogy mennyire aprólékos és bonyolult munka a terrorizmus elleni harc, valamint hogy a politikai színfalak mögött milyen ádáz küzdelmeket visznek végig ügynökök különböző idegen országokban.
Merthogy a Homeland a nyolc évadon keresztül minden olyan országot felhasznál helyszínként, ahol a 9/11 utáni Amerika hadat viselt vagy visel most is. Olyan belemenős témákkal foglalkozik, mint a 9/11 utáni létállapot bemutatása, vagy hogy Amerika mit is akar a közel-keleti országokban, miért visel háborút, illetve felveti a fentiekben leírt problémát: mi van akkor, ha egyáltalán csak felmerül a gyanú, hogy egy amerikai katonából terrorista lesz? Ez egyébiránt a Homeland egyik legerősebb vonulata: súlyos morális helyzeteket teremt, amelyekben nemcsak az országok közti jó kapcsolat, hanem a karakterek között fennálló viszonyok is állandóan változnak. Ez természetesen a kémlétből fakadó bizonytalanság velejárója, viszont a Homeland ezt a fajta létet rendkívül átélhetően és autentikusan mutatja be. Jól egyensúlyoz aközött, hogy részletesen és hihetően mutassa be egy kém nem feltétlen izgalmas életét, miközben mégis remekül szórakoztasson.
Mint említettem, a sorozat több műfajt magába olvaszt, és bizony az első néhány évadban egy egészen kiváló melodrámaként is nézhetjük. Magamban ezt mindig úgy fogalmaztam, hogy a Homeland a XXI. század Casablancája. Mivel ajánlásról van szó, és nem akarok poént lelőni, ezért ebbe a témába nem mennék bele). A sorozat legfontosabb láncszeme a főhős, Carrie Mathison. A fiatal CIA-elemző az évadok során egyszerre lép egyre feljebb a ranglétrán, és eközben számos kockázatos húzása miatt sokszor vissza is esik, adott esetben ki is lép az ügynökségtől. Igazán összetett figura, akiről kiderül, hogy bipoláris zavarban szenved, amelyet eltitkol a CIA elől. Egyébiránt zseniális meglátásai és megérzései vannak, azonban környezete nem mindig képes elfogadni döntéseit, hiszen azok általában nagy kockázatokkal járnak. Emiatt állandó konfliktusban áll feletteseivel. Carrie-t a betegsége sokszor hátráltatja magánéletében, azonban a munkájában több esetben segíti. Emellett a XXI. századi karrierista egyik tipikus példája, aki csak a munkájának él és azt óriási szenvedéllyel végzi, miközben magánéletét finoman szólva is rosszul kezeli.
A Homeland nemcsak a fentiek miatt bevállalós sorozat, hanem mert a harmadik évad végén egy olyat húzást csinál meg, amilyet még a napi sorozatdömpingben is ritkán látni. Nem árulom el, a lényeg, hogy a negyedik évadtól némileg másképpen folytatódik a széria. Számomra egyébként a kémkedés aprólékos bemutatásán, az izgalmas politikai harcokon túl a sorozat az emberi, a drámai vonulata miatt elsőrangú. Ezt például olyannyira jól műveli, hogy a harmadik évadra eléri, hogy Carrie-n kívül lényegében még két karakter is vele egyenrangú főszereplővé váljon. Ami viszont a legerősebb pontja, az a Carrie és a főnöke, Saul Berenson közötti, egész végig fennálló nemcsak kollegiális, mester és tanítvány-, hanem baráti kapcsolat. Azért is egészen kiváló ez, mert egy ilyen bizalmatlansággal teli, átverésekkel és manipulációval tarkított közegben számít megrendíthetetlennek az ő viszonyuk.
Ehhez persze szükség van az egészen zseniálisat alakító színészekre is. Claire Danes mintha csak Carrie szerepére született volna, hiszen nemcsak karaktere finom lelki vonatkozásait képes felmutatni, hanem a fizikait is. Egy egészen máshogy kinéző Carrie-t látunk a nyolcadik évad végén, mint az elején. Ez pedig nem az eltelt időnek köszönhető, hanem annak, hogy Claire Danes annyira eggyé vált a karakterrel, hogy szinte látni lehet mindazt a hányattatást, amin keresztülment az évadok során. Danes figurája esendő, ha kell, rendkívül kemény nő, aki nem riad vissza a rázós helyzetektől, azonban hazáját szolgálva bizony szinte mindig háttérbe szorítja magát, ami miatt sokszor megsínyli döntéseit. Carrie e kettő között lebeg, Danes pedig tökéletesen adja át a szereplő hullámvasúton mozgó érzelmi skáláját.
Mellette Mandy Patinkin Saul szerepében végig nagyszerű. Ő az, akire Carrie hallgat, mivelhogy Patinkin egész megjelenése nyugalmat és bölcsességet áraszt, miközben ő maga is megszenvedi ennek a munkának nem kevés hátulütőjét. Patinkin azért kiváló, mert alapvetően nagyon karakteres színész, itt azonban egy viselkedésében visszafogottabb mentort kell játszania, de ebben a támogató szerepben is, ahogyan a kémlétbe egyre jobban belefásuló ügynököt játssza, szenzációs.
Rengeteg mindent lehetne még írni a Homelandről, de remélem, így is sikerült felkelteni az érdeklődést iránta. A nyolc évad soknak tűnik, de mivel elég pörgősnek mondható a cselekményszövés, aki rákattan, az valószínűleg gyorsan végig fogja nézni. Mint említettem, a nyolcadik évad megadja egy folytatás lehetőségét, azonban ha soha nem készül el, akkor is nyugodt szívvel lehet elengedni a sorozatot, mert a befejezés nagyszerűen illeszkedik a Homelandhez, és még inkább Carrie életéhez.
A képek forrása: huffpost.com, imdb.com
