A héten lezajlott a kortárs színházat bemutató Fejgép-sorozat második alkalma. Az aktuális téma a bábszínház, pontosabban a felnőtt bábszínház volt: megismerkedhettünk Fehér Dániel bábszínésszel, Gimesi Dóra író-dramaturggal és Hoffer Károly bábszínésszel és bábrendezővel. A moderátorok szerepét Elefánti Emma és Kazsimér Soma töltötték be.
A beszélgetés elején megismerkedhettünk a vendégek múltjával, és azzal, hogy és milyen formában is kerültek először kapcsolatba a bábszínházzal. Külön érdekes volt hallani, hogy Hoffer Károly tanárszakot végzett, és sokáig gyerekorvosnak készült.
„Valószínűleg azért ilyen erős a kapaszkodás, mert folyamatosan valamilyen hiányt akarunk pótolni az életünkből.”
Arra a kérdésre, hogy kiből hogy lesz bábszínész, Fehér Dániel igen egyszerű választ adott: számára első látásra szerelem volt ez a világ. Hoffer Károly már más szemszögből közelítette meg a témát.
„Dani neve F betűvel kezdődik, az enyém H-val, tehát a felvételin rögön utána én jöttem. Mikor kinyílt a vizsgáztatók ajtaja, és Dani kigurított egy kétméteres óriáskereket, ami tele volt rajzolva, és volt nála legalább öt figura, én meg ott álltam kettő darab fogassal a kezemben… Akkor erős szorongás lett úrrá rajtam. Ki tudja, mi okból, mégis fölvettek.”
A kedvenc bábtechnikájukként mindannyian a bunrakut nevezték meg. Ez egy japán bábművészeti színház megnevezése, amely során többen mozgatnak egy adott figurát. Fehér Dániel úgy írta le ezt a módszert, hogy nem csak egyszerre kell mozdulnia a színészeknek, de egyszerre kell gondolkodniuk és lélegezniük is.
„Ha annyira össze tudnak hangolódni a bábosok egy bunraku figura mögött, amennyire csak lehet, akkor már a báb mozgatja a színészeket.”
Hoffer Károlytól megtudhatjuk, hogy egy bábnál – mint az embereknél – minden a fejből indul, a fejet mozgató ember indítja a mozgást, az alapján, hogy az azt mozgató ember veszi a levegőt, milyen gondolatot közvetít.
Meglepő volt hallani, hogy nagyon komoly témákat is feldolgoz ez a műfaj. Fehér Dániel mesélt egy külföldi előadásról, amely egy pedofil börtönviselt ember rémtetteit mutatta be az ő monológján keresztül, és amely során a bábok voltak a „gyerekek”. Gimesi Dóra ki is fejtette, hogy régen a bábszínház egyáltalán nem gyermekeknek szólt, ahogy a népmeséket sem a fiatal korosztálynak írták.
Emma ez után rákérdezett, hogy fiatal kortárs írók terén milyen felvevőpiaccal rendelkezik a bábszínház. Dóra hosszasan taglalta, hogy új darabok esetén mindenki számára egyértelműen szükség van az írókra, de mivel a legtöbb rendező a régi darabokat is a saját elképzelései szerint szeretné formálni, ezért azoknál is elképesztő nagy kereslet van a szakmára. Alapvetően a színház egy jó lehetőség azoknak, akiknek van tehetsége az íráshoz, viszont a bábművészettel még egy új világ megnyílik azok előtt, akik a lehetőségeket keresik.
A beszélgetés vége felé kiderült, hogy minden egyes darabhoz új bábokat készítenek a színészek igényei szerint, (kör alakú tartórúd, négyzet alakú tartórúd, fiók a figurában stb.) ezért sajnos a bábok sokszor raktárakban, jobb esetben múzeumokban végzik. Azonban egy-egy előadáshoz néha előkerülnek régebbi darabok is, ha esetleg a történet igényli, vagy a rendező szeretne ezzel üzenni valamit.
Laikusként nagy érdeklődéssel ültem be az előadásra, mivel a sok óvodás trauma mellett – mikor a Piroska és a Farkas során én inkább műanyag dínókkal játszottam volna – egyetlen igen meghatározó élményem volt, az Egerben bábokkal bemutatott dán sikerkönyvből készült előadás, a Semmi. Nagyon kíváncsi voltam tehát, hogy mit tud nekem adni ez a beszélgetés. Nem kellett csalódnom, hiszen rengeteg érdekes dolgot megtudtam arról, hogyan is épül fel egy ilyen előadás, hogy mennyire sokan tévesen gyerekes dolognak gondolják ezt a műfajt, miközben rengeteg munka van mögötte, és nagyon sokszor igenis felnőtteknek szóló témákat dolgoz fel.
Annak ellenére, hogy az én érdeklődési köröm középpontjában nem a színház áll, ez az előadás meggyőzött arról, hogy a későbbiekben esetleg felnőtteknek szóló bábdarabokat is látogassak. A színházrajongóknak pedig mindenképp ajánlom, hogy tegyenek kirándulást ebbe a műfajba is!
Fotó: Ballagó Márton
