Gogol Háztűznézőjének problémafelvetése, melyet a Katona József Színház feldolgozásában láthatunk, ma is aktuális. A darab a házasságtól való félelem kérdéskörét járja körbe vígjáték formájában. Színházkritikánkat olvashatjátok.
Nyikoláj Vasziljevics Gogol Háztűznéző című darabját ugyan 1841-ben fejezte be, témája – a házasságtól való félelem és annak halogatása – azonban nem vesztett aktualitásából. Most a Katona József Színházban, Ascher Tamás rendezésében láthatjuk a darabot, melynek bemutatója 2017. október 7-én volt.
A darab egyik főszereplője Padkaljoszin (Fekete Ernő), aki elhatározza, hogy megnősül, de közben retteg az ezzel járó elköteleződéstől. Hiába talál számára a házasságközvetítő (Fullajtár Andrea) feleségjelöltet, Padkaljoszin minden lehetőséget megragad a találkozás és a házasságkötés halogatására. A halogatás a kulcsszó, ami az egész darabon átível és ami napjainkban talán még égetőbb probléma.
A darabban a feleségjelölt sem mentes az aggodalmaktól és a kételyektől, több kérő közül kell választania, ami további nehézségeket okoz. A Jordán Adél által alakított Agafja Tyihonovna minden mozdulatában benne van a férjhezmeneteltől való szorongás és az egész helyzet okozta aggodalom. Számomra ez akkor jelent meg a legerősebben, mikor a jelenetek egyikében a színésznő lábujjhegyen állva járkál, illetve menekül a falhoz az egyre sürgetőbb döntéshelyzet elől. Ez egyrészt komikus elem, másrészt azt juttatta eszembe, mintha emelkedne a „vízszint”, és így próbálna levegőhöz jutni. Persze itt nincs semmiféle víz, csak a helyzet feszültsége fokozódik. De a felfelé menekülés többször is megjelenik – például mikor az egyik férjjelölt elől már a falra próbál felmászni. A felelősségteljes helyzetekből való kilépés általános hozzáállás a darab főszereplői részéről. Viszont akadnak mellettük olyanok is, akik nem akarják hagyni, hogy megszökjenek a döntés elől. Ez legfőképp Kacskarjovra (Rajkai Zoltán) igaz, aki mindenáron azon van, hogy barátja, Padkaljoszin feleségül vegye Agafját. Még a házasságközvetítőt is lekörözi. Felmerülhet a kérdés, hogy ez miért ennyire fontos a számára, amit a darab vége felé ő maga is feltesz. Erre lehet egyrészt magyarázat az, hogy sokszor jellemző az emberekre az összeboronálási szándék, illetve Kacskarjov első megjelenésekor a darabban felrója Fjokla Ivanovnának, a házasságközvetítőnek saját házasságát. Talán benne van az is, hogy akkor ebből barátja se maradjon ki.
Agafja Tyihonovna korábban említett férjjelöltjeiről sem szabad megfeledkezni, akik egyrészt különc jellemükkel a komikum forrásaivá válnak, másrészt maguk is nősülésre képtelen alakok. Mindegyiküknek vannak elvárásai vagy hibái, amiket Kacskarjov kijátszik ellenük, hogy megszabadulhasson tőlük, hiszen barátja feleségének szánja Agafját. Azonban komikusságuk számomra átfordult egyfajta szomorúságba is, amikor az utolsónak elüldözött Zsivakin (Keresztes Tamás) kimondja, hogy valahogy mindig ez történik vele. Ezzel nem csak az fogalmazódik meg, hogy ő mindig ugyanazokat a hibákat követi el és emiatt képtelen megházasodni, hanem hogy az összes szereplő alkalmatlan erre. Tulajdonképpen mindannyian ugyanazokat a köröket futják, ahogy a főszereplő Padkaljoszin is mindig visszadől foteljébe, ahelyett, hogy kilépne az életbe. Ez kívülről, a nézőtérről komikus, de vajon mi nézők rálátunk-e magunkra, és nem követjük-e el ugyanazokat a hibákat újra és újra?
A Khell Zsolt által tervezett díszletet Padkaljoszin szobája esetében éreztem legerősebbnek, ahol a számtalan kacat nekem azt üzente, hogy a karakter itt is képtelen kiválogatni, mi a fontos vagy mi nem. Mindent hagy inkább úgy, ahogy volt és még egy otthonos teret sem alakít ki. Ehelyett elvész a részletekben, és azzal foglalkozik, hogy milyen lakkal legyen kifényesítve a cipője az esküvőjére, ami azonban sosem jön el.
Ma talán még időszerűbb az elköteleződéstől való félelem, mint mikor Gogol megírta a darabot. Idekapcsolódik a felnőtté válás is, a szereplők félnek, szoronganak döntéseik hosszú időre kiható következményeitől, ezért minél tovább igyekeznek halogatni a választást. Inkább maradnak a kényelmes, megszokott élethelyzeteikben. Pedig azt is megfogalmazzák többször, hogy vágynának a társra, az önálló családra, de szorongásuk visszatartja őket. Ennek a feszültsége végig ott zakatol az komikus jelenetek mögött. És a kettősség a nézőben is megjelenik. Egyszerre reménykedik, hogy a két fél végre elhatározza magát, de érzi is, hogy erre valahogy mégsem lesznek képesek.
A darab 2 óra 30 percnyi játékidejét nem éreztem hosszúnak, annyira magával sodort a komikus helyzetek sora, melyek mögött komoly probléma húzódik meg. Kérdés persze, hogy mennyire maradnak a felszínen a közönség egyes tagjai, vagy mennyire érzik át a mögöttes kérdéseket és néznek szembe velük, gondolják tovább azokat.
További információk a darabról: katonajozsefszinhaz.hu
Képek forrása: katonajozsefszinhaz.hu
