Krasznahorkai László és Bödőcs Tibor. Előbbinél kevés komolyabb embert ismerhet az olvasó közönség, utóbbiról előbb jut eszünkbe a stand-up, mint a szépirodalom. És mégis, a Báró Wenckheim hazatér szerzője kedélyesen adomázik, az Addig se iszik paródiakötet írója pedig fejből citálja a magyar- és a világirodalom legnagyobbjait. Erről a furcsa ellentmondásról szólt a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár első estéje.
Krasznahorkai Lászlóval Valuska Gábor beszélget. A fő témák a lokalitás és a véletlen szerepe, irodalomról a beszélgetés első felében meglehetősen kevés szó esik, a fókusz sokkal inkább a könyvek mögötti emberen van, aki Gyulától Kyotoig, New Yorktól Mongóliáig „folyamatosan szökésben van”. E négy helyszín köré szerveződnek a válaszok, folyamatosan fenntartva a belakás, a vágyakozás és a visszatérés lehetetlenségét. Gyulát mint a ködbevesző gyermekkor mindentől távoli, „ködlovagok” lakta városát ismerjük meg, és annak a traumáját is, ahogy ez a köd, ez a távolság lehámlott róla az évek alatt. Legutóbbi regénye, a Báró Wenckheim hazatér erről (is) beszél, sőt, a regénybeli „magyargyalázó” cikknek akár köze is lehet ahhoz a ’90-es évek végén Gyuláról írt cikkhez, ami miatt több helyi lakos feljelentette az írót olyan anekdoták miatt, mint a körzeti orvos alkoholizmusa, vagy az Ulyssest eredetiben olvasó tanár úr hazatérése Oxfordból egy szerelem kedvéért.
Kyoto, New York és a mongóliai apácazárda kevésbé torokszorítóan valóságos helyek Krasznahorkai életében. Kyotoval kapcsolatban olyan földöntúli magasságú, enigmatikus kultúráról számol be, melynek „ha egyetlen múzeuma lenne Európában, az megváltoztatná a kontinenst”. Valószínűleg a turizmus jelenségénél kevés dolgot gyűlöl jobban, mégis megoszt a közönséggel egy tippet: csak ezt a japán várost ajánlja megtekintésre. Nem így a mongol kisvárost, ahol ösztöndíjjal tartózkodott, kis szobájában szorgalmasan dolgozva az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó című regényen, mely állítása szerint nem született volna meg, ha nem utazik az apácák közé. A regény statikus, meditatív hangulata minden bizonnyal ebből az időtlen, ingerszegény, mégis szakrális tartalommal telített helyből nyeri erejét, újabb ékes bizonyítékkal szolgálva a lokalitás kitüntetett szerepére Krasznahorkai életművében. Egy „rossz poént” itt is megenged magának, mégpedig az apácákkal kapcsolatban, akik közül csak a halálhoz legközelebb állókkal találkozhatott.
New Yorkot az előbbiek éteri tisztaságával szemben „ordas kurvaként” aposztrofálja, ocsmány és gyönyörű elegyének kétes vonzerejére utalva. Ennek ellenére (vagy épp ezért) a Nagy Alma kitörölhetetlenül rányomta bélyegét az írói világra, hiszen ez a város a Háború és háború legfontosabb helyszíne, az egyetlen méltó hely a világon, ahol Korim György megoszthatja a világgal a rejtélyes kéziratot. De Allen Ginsberg alakját sem hagyhatjuk megidézés nélkül, ha New York és Krasznahorkai László kapcsolatáról beszélünk, hiszen az író a beat-költő lakásán élt, aki tanácsokkal is ellátta regénye írása közben.
Úgy látszik azonban, a züllött nő kívánatosabb, mintsem örökre el tudná hagyni. A beszélgetés legizgalmasabb része, amikor az író legújabb projektjei felé terelődik a szó, melyeknek helyszíne egészen véletlenül (?) New York lett. A Public Library ösztöndíjával egy évet élhetett a városban, életvitelszerűen, ahogy fogalmaz, „végre ő is kinyújtott kezében papírpoharas kávéval rohangálhatott”, sőt az újabb kis színesekből azt is megtudjuk, hogy az amerikaiak a TB elől szaladnak állandóan. A véletlen döntötte el azt is, hogy ebben az évben Melville-el fog foglalkozni, kutatásának címét (Van-e élet a Moby Dick után?) ugyanis egy hirtelen ötlettől vezérelve írta be a megfelelő rubrikába. Kutatásába Malcolm Lowry is becsatornázódott mint Melville-rajongó és mint new yorki, ebből azonban még nem lett volna könyv, saját bevallása szerint semmit sem csinálni utazott volna ki, ebbe kavart bele az ösztöndíj feltételeként szabott tudományos munka, és a véletlen is Ornan Rotem személyében. A fotós havonta járt Krasznahorkaihoz New Yorkba dokumentálni munkáját (képei a Gurdianon megtekinthetők), és a közös könyv is az ő ötlete volt. A The Manhattan Project című könyv a fotók közé írt szövegekkel jövő év elején már itthon is elérhető lesz A Manhattan-terv címen.
A semmittevés tehát nem akar összejönni az írónak. Annyira nem, hogy új regényét is bejelentette, aminek címe Aprómunka egy palotáért lesz, és amerikai élményei inspirálták. A beszélgetés végén ebből olvas fel egy részletet, aminek utolsó mondatai nemcsak egy intellektuális detektívregényt sejtetnek, de az este másik beszélgetésébe is átvezetnek: „Akkor, gondoltam, van három részeges géniuszom, akiknek mind megvolt a maguk útvonala Manhattanben. Woods, Melville Lowry. Édes Istenem, nyomon vagyok.”
Addig se iszik – esett ki Bödőcs Tibor édesapjának szájából az igazság, amikor megkérdezték tőle, mit szól ahhoz, hogy fia könyvet ír. A humoristával Szálinger Balázs beszélget, akinek az elsők között küldte el paródiáit Cserna-Szabó András mellett, aki a kötet szerkesztéséért is felelt. Megtudjuk, hogy ketten ösztönözték Bödőcsöt az írás folytatására, majd a Helikon kiadó ajánlata volt az utolsó csepp a pohárban: gőzerővel dolgozni kezdett, írt, olvasott, olvasott, írt ugyanolyan intenzitással, mert a kettő csak együtt működik.
Ez már egy jóval oldottabb hangulatú, csapongóbb beszélgetés, melynek a késői időpont éppúgy oka lehet, mint a két zalai barátsága. A beszélgetés közé ékelt felolvasások egy stand-up est miliőjét is behozzák, a szövegek humora és az ezen átszűrődő alapos műveltség rendkívül szórakoztató, mégis érezzük azt a fanyar ízt is, ami ezt az egészet kikényszeríti, legélesebben például a Móricz-paródiában: a valóság, benne Magyarország abszurditása, az emberi gyarlóság éppúgy a hétköznapi életben, mint a kiválasztott írók nagyzoló manírjaiban. Krúdy, Hamvas, Esterházy, Hrabal, Ottlik, Márquez, Kosztolányi, Orwell, Proust, Hemingway, vagy éppen Krasznahorkai. Megannyi nagy név, akiket éppen szélsőséges karakterük tesz egyszerre halhatatlanná és megmosolyogtatóvá. A beszélgetés során pedzegetik az ilyen széleskörű irodalmi érdeklődés és a stand-up kapcsolatát, de Bödőcs mindenkit megnyugtat, a kettő nemhogy megfér egymás mellett, de erősítik is egymást, és bár tervezi a folytatást, színpadi-videós humorista énje is tele van ötletekkel. Felmerül persze a megkerülhetetlen előd, Karinthy Frigyes neve is, és nem Bödőcs Karinthy-gyűrűje kapcsán, hanem mint a magyar irodalmi humor folytatható hagyományának megteremtője. Szálinger Balázs kijelenti, hogy az Addig se iszik ennek a műfajnak az Így írtok ti óta eltelt idő alatt legméltóbb műve, a kijelentés élét Bödőcs poénkodva veszi el. Persze szó esik a híres-hírhedt búcsúszentlászlói kocsmáról is, ami egyszerre az inspiráció, a kíméletlen realizmus, a humor forrásának és a derekas italozás helyszíne, hiszen oda nem írni jár.
Mindkét beszélgetés teltházas volt és láthatóan előadó és hallgató ugyanúgy élvezte. Izgalmas volt két ennyire különböző hátterű és karakterű alkotót egymás után látni és felfedezni, hogy az irodalom, az irónia mégis milyen könnyen rántja össze őket. Gyula és Búcsúszentlászló közelebb van egymáshoz, mint a térképen látszik.
Képek forrása: a fesztivál Facebook-oldala
