Muse a Sportarénában!

Ismét Budapesten koncertezik a világ egyik legismertebb rock zenekara, a Muse.

A nagy sikerű két évvel ezelőtti Szigetes fellépése után megint hazánkba látogat a Muse, akik október 1-jén megjelent The 2nd Law című albumuk bemutató koncert turnéján ejtik útba Budapestet.

A Devon megyében alakult trió 1997 óta zenél együtt. Először inkább csak Nagy-Britanniában, később Európában, majd a 2000-es évek közepétől az Egyesült Államokban és a világ minden részén ismertté váltak.

Hat lemezük jelent meg eddig, ezek közül a legnagyobb sikerű talán a két évvel ezelőtt megjelent The Resistance volt, amiről a legnagyobb slágereket,  Uprising, Undisclosed Desires és a címadó Resistance-t a 2009-es Sziget Fesztivál utolsó napjának utolsó nagyszínpados koncertjén is hallhattunk. Az élmény azóta is felejthetetlen, hiszen egy rendkívül jó fellépést láthattunk, így biztosak lehetünk, hogy jövő kedden sem csalódunk majd Matt Bellamy-ban, Christopher Wolstenholme-ban és Dominic Howardban.

Helyszín: Papp László Sportaréna (Stefánia út 2.)

Kapunyitás: 19:00

Kezdés: 20:00

Addig pedig egy kis kedvcsináló, hiszen biztosan hallhatjuk majd élőben az új album első videóklipes számát, a Madness-t is:

https://www.youtube.com/watch?v=Ek0SgwWmF9w

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]