A 2020/21-es tanévben Diczkó Dalma tölti be az ELTE PPK HÖK elnöki tisztségét. Az ELTE PPK hallgatójaként többször volt már szerencsém Dalmával beszélgetni. Nagyon érdekes személyiség, és mindig érezni attitűdjében a pezsgést. Ezúttal vele készítettem interjút, és most sem volt másképp! Mesélt nekem magáról, a karról, a hallgatói közösségi életről és a koronavírus-járvány időszakáról is. Immáron mesterszakos hallgatóként még mindig óriási lelkesedéssel beszélt az ELTE PPK-ról, ahol szerinte bármely hallgató megtalálja a helyét.
Mesélj egy kicsit magadról! Honnan jöttél, mi volt a motivációd, amikor az ELTE PPK-ra jelentkeztél?
Én Nyíregyházáról érkeztem egy ottani, nagyon jó középiskolából, és amikor jelentkeztem a PPK-ra, akkor nagyon sok gondolat volt bennem. Szívesen mentem volna orvosira, viszont valahogy úgy láttam, hogy az embert a pszichológia szempontjából szeretném megragadni. Emellett nagyon sok minden szerettem volna lenni! Csillagász, tanár, és végül, amikor így lebontódott – főleg faktválasztásnál – akkor éreztem, hogy tényleg a pszichológia az, ami a legeslegjobban tetszik nekem, ami sokkal testhezállóbb. Ez volt, ami ide vezetett. Azóta sem bántam meg, jelenleg mesterképzésen vagyok.
Izgalmas pályaorientáció! Most, több év távlatából mit szeretsz legjobban a szakodban, és mit tartasz nehézségnek?
A legnagyobb nehézség ebben a helyzetben az online átállás. Az online órákon nem látjuk élőben az oktatókat és a hallgatókat sem. Az egyik szaktársam fejezte ki azt, hogy kis képernyőképekben látni egymás arcát a legnagyobb nehézség, főleg kapcsolatépítés szempontjából. Abszolút szeretem viszont, hogy hallgatói élet szintjén még mindig nagyon jól ki van építve az egész rendszer, és látszik az oktatókon is, hogy nagyon próbálkoznak mindenféle újdonságot belevinni az órákba és a lehető legtöbbet átadni nekünk. Meg amit én nagyon imádok itt, az a hallgatói közélet.
A mesterképzés és a közéleti szerepvállalás sok időt elvesz. Milyen tevékenységeket végzel az egyetem mellett szabadidődben?
Nagyon szeretek olvasni, és ezt olyan szinteken, hogy akár a pszichológia terén is olvasok érdekes regényeket, esettanulmányokat. Nagyon imádom, ha valami picit is kapcsolódik ehhez a területhez. Szeretem az általános dolgokat is, mint például barátokkal eljárni találkozgatni. Sportolni is szoktam, sok ideje edzek. A legfőbbek, azt hiszem, ezek, amiket csinálgatok szabadidőmben.
Szuper, hogy a szakod kapcsolódik a szabadidődhöz is! Ezek szerint a jövődben is kiemelt szerepet kap pszichológia. Mik a terveid a diplomád megszerzése után?
Nagyon szeretnék terapeuta lenni, nekem az volt az álmom. A BA-képzés alatt nagyon sok dolog körvonalazódott a jövőmet illetően. Gondolkodtam azon is, hogy én majd igazságügyi szakértő vagy kriminálpszichológus leszek – a kriminálpszichológiát azóta is nagyon szeretem, az még egy titkos álmom – de ami alapvetően megfogalmazódott bennem, az a terapeuta. A mesterképzés után szeretnék még önismereti és egyéb szinteken is tapasztalatot szerezni. Szakképzésre szeretnék menni, meg tovább orientálódni módszerspecifikus képzésekre.
Ha visszakanyarodunk az ELTE PPK-hoz, hogyan mutatnád be a kart annak, aki nem ismeri az itteni lehetőségeket és a légkört?
Én a gólyaként és a hallgatói élet szereplőjeként szerzett tapasztalataim alapján mutatnám be. Sokáig azt hittem, hogy amikor eljön az ember egyetemre, akkor semmi mást nem fog csinálni, csak tanul, és lesz tíz barátja, akikkel találkozgat, de ők is biztosan a szaktársai lesznek, meg a csoporttársai, akikkel együtt csináltak projekteket meg beadandókat. Idekerülve azonban már gólyatáborban fogadott egy teljesen más légkör, aminek részei voltak felsőbb évesek és gólyák is, különböző szakokról, köztük a sajátomról is. Nagyon vegyes társaság gyűlt össze, és ez nem tíz meg húsz emberből állt, hanem mondjuk százötvenből meg kettőszázból. Mindig van egy olyan ember, akire ha ráírsz a mindennapokban, hogy „Szia, itt vagy az Izuban? Itt vagy a Kazyban? Megiszunk egy kávét?”, akkor jönni fog. Biztos, hogy találsz valakit, akihez oda tudsz menni, és akivel el tudsz nevetgélni az órád előtt. Ez a légkör, amit általában próbálok érzékeltetni, ha a volt sulimból rám írnak emberek, hogy tudom-e ajánlani az ELTE PPK-t. Mindig az mondom nekik, hogy ezért igen, abszolút! Itt olyan erős hallgatói élet van, és olyan erős ez a közeg, hogy ezzel lehet a legjobban bemutatni az egész egyetemet és ezt a kart.
Érződik, hogy nagyon szereted a PPK-t! Milyen közösségi élményeid vannak, amelyek kiemelkednek a karhoz kapcsolódó emlékeid közül?
Úristen… hű, egyetlenegyet! Ezen most gondolkodnom kell egy picikét, megfogtál. Van egy! Volt egy vizsgám másodévben, ami előtt nagyon be voltam pánikolva. Mindenkire ráírtam már, hogy légyszi, jegyzeteket adjatok, vagy valami! Körülbelül húsz embernek írtam, hogy segítsenek, és az jött vissza mindenkitől, hogy „Figyelj, nyugi! Nem lesz semmi baj, jól fog sikerülni!” – és miközben átküldték a jegyzeteket, biztattak. Nem az volt, hogy bolondnak tartottak, amiért így pánikolok egy vizsgán, hanem tényleg mellettem álltak és segítettek. Utána pedig, amikor levizsgáztam, akkor rám is írtak, hogy jól sikerült-e meg, hogy „Jól vagy?”. Egyébként jól sikerült végül az a vizsga, de ez nekem nagyon-nagyon jó volt.
Másik személyes élménynek pedig én újra a gólyatábort mondanám, az volt az első találkozás az egyetemmel, és nekem az egy hatalmas élmény volt! Meghatározta az egész képzésemet, akár alap-, akár mesterszakról beszélünk.
Többször említetted, hogy neked sokat jelent a hallgatói közélet. Mióta vállalsz aktív szerepet benne?
Amikor gólyaként idekerültem 2017-ben, akkor el is kezdtem az animátori képzést, leképződtem. (Az Animátori Kör az ELTE PPK önszerveződő köre, amely a kari közösségi élet megszervezése érdekében jött létre – a szerk.) A képzés után engem még az akkori HÖK-elnök, Kreszadló Dóri kért fel 2019 januárjában, hogy legyek esélyegyenlőségi referens. Elfogadtam, maga a hallgatói érdekképviseleti oldal akkor kezdődött. 2019 májusában lettem a Diákjóléti Bizottság elnöke, most pedig körülbelül egy év után HÖK-elnök lettem a pályázás során.
A Diákjóléti Bizottságnak nagyon szép célkitűzései vannak a hallgatók segítése terén. Kötődtél a tisztségeidhez ebben a bizottságban?
Abszolút kötődtem hozzájuk, nagyon! Egyébként azért is, mert amikor én még Nyíregyházán éltem, akkor kettő jótékonysági szervezetben is önkénteskedtem. Ott például mentünk kutyát sétáltatni, idősek otthonába, meg gyermekkórházba felolvasni meséket. Csináltunk „Ölelj meg engem” napot is, és adománygyűjtéseket is szerveztünk. Én ezt szerettem volna folytatni itt az egyetemen, csak elsőévesként lefoglalt más. Nyilván amikor bekerül az ember egyetemre, akkor máson van a fókusz. Elsőévesként még tanulsz, fogalmad sincs, hogy mennyit kell készülnöd a szorgalmi időszakban. Nem tudod, hogy mit tudsz kiemelni, mibe tudsz belekezdeni. Később viszont, amikor esélyegyenlőségi referens lettem, kellett szervezni „Mindenki segít” napot és adománygyűjtést. Teljesen visszajött, hogy én ezt nagyon szeretem csinálni, hiszen régen is csináltam, és már akkor is imádtam! A Diákjóléti Bizottsági elnökségem alatt, amikor pedig már ténylegesen hallgatói érdekképviseletről volt szó – szociális támogatások, rendkívülik, alaptámogatás – akkor azt éreztem, hogy ez az a platform, amin a személyiségemnek azt a részét, hogy szeretek segíteni és érdekeket képviselni, abszolút ki tudom élni.
Gondoltad volna, hogy egyszer kari HÖK-elnök válik belőled?
Hát… nem. Szerintem amúgy ezen nem gondolkodik így senki. Nyilvánvalóan amikor az akkori HÖK elnök, Baranyai Meli lent volt a mi gólyatáborunkban, akkor a személye nem, de a tisztsége távolinak tűnt. Arra gondoltam, hogy: „Úristen, hogy lesz valakiből HÖK-elnök, és mikor lehet az a pont, amikor erre felkérnek? Vagy erre pályázni kell?” meg, hogy: „Azta, ott ülhet a dékán mellett a szakos napon, és ő is bemutatkozik, és végig itt van a gólyatáborban!” Ez akkor hatalmas dolog volt, aztán utána nyilván amikor bekerülsz ebbe az egész közegbe, elkezded lebontani ezeket a falakat. Látod, hogy milyen tisztségeket tölt be elnöksége előtt egy személy, és hogyan működik itt a fluktuáció. Ha szeretnéd, nagy tisztségekre tudsz szert tenni. Nem egy jó pályázat alapján fogsz bekerülni, hanem személyiségfelmérések vannak, hogy ki lehet a legalkalmasabb egy bizonyos tisztségre. Sok emberen megy keresztül egy döntés, és csak utána választanak ki, szavaznak meg. Én esélyegyenlőségi referensként még nem gondoltam volna, hogy HÖK-elnök leszek, azt hittem, hogy amíg le nem diplomázom, ebben a tisztségben fogok maradni. Később elkezdett egyre jobban érdekelni ez a dolog. Mikor Korinek Janka, a korábbi HÖK-elnök felkért, hogy legyek az utódja, akkor nagyon csodálkoztam, hogy pont engem választott, hiszen annyi csodálatos ember van ebben az elnökségben, és az egész karon! Akkor úgy gondoltam, hogy ez megint egy nagy lépés, ki kell próbálni, hogy hogyan fogok ebben működni. A következő időszak majd megmutatja, hogy jó döntés volt-e.
Milyen a közös munka az újonnan megszavazott elnöki csapatoddal?
Nagyon jó elnökségem van! Én úgy gondolom, hogy mögöttem van egy nagyon stabil közösség, akik támogatnak, de ha bármilyen hibát ejtenek, akkor korrekciózzák azt. Ha van valami, amivel nem értenek egyet, akkor nem félnek közölni, és ez nem csak az elnökségre érvényes, hanem az egész HÖK-re és az egyéb hallgatói közösségek tagjaira is, például az Animátori Kör tagjaira. Én nagyon örülök annak, hogy egy olyan sokszínű csapatunk van, akik nagyon dinamikusan tudnak együtt dolgozni, szeretik is egymást, és barátok is. Emiatt főleg nem félünk megmondani a másiknak azt, ha van valami probléma. Én eddig nagyon pozitívan éltem meg ezt az egészet, mind az én elnökségemet, mind Janka elnökségét.
Egy ilyen erős közösséggel a koronavírus-járvány okozta nehézségeket is könnyebb leküzdenetek?
Igazából az előző elnökségünkkel is volt egy nagy küzdelem. Tudtuk, hogy a legeslegrosszabb helyzetekben is, amikor a hirtelen jött szituáció következtében a fennálló helyzet vége valahol az alagút végén van, amit nem ismertünk, akkor is mindenkinek folytatnia kell a dolgát. Folytattuk a munkánkat, nem toltuk a feladatokat, hogy „jaj, majd megcsináljuk”, hanem az volt, hogy „oké, lehet, hogy beütött ez a helyzet, és nem találkozhatunk elnökségiken vagy kari bizottsági üléseken, de ettől függetlenül ezeket a dolgokat meg kell csinálni.” Szerintem a mostani csapatnál is ez lesz, hogy tudni fogja mindenki a dolgát, mindenki tudja, hogy mit kell csinálnia. Itt hallgatói érdekképviselet van, azért dolgozunk, mert a hallgatókat képviseljük, és akár van koronavírus, akár nincs, ez mindig így lesz. Az áthidalás emiatt nagyon könnyű lesz, és ami egy külön nagyon jó forrás, az az, hogy mindenki vicces, ami nagyon sok helyzetet megkönnyít.
Mit üzennél a PPK-s hallgatóknak, akik bizalmat szavaztak neked?
Azt, hogy nagyon köszönöm a belénk fektetett bizalmat. Remélem, hogy ők is úgy fogják gondolni, hogy az a „támogatom” szavazat vissza fog térülni a jelenlegi helyzetben is, és akkor is, amikor a koronavírus-járványnak vége lesz. (Le is kopogom, hogy ne legyen már így sokáig.) Nagyon hálásak vagyunk mindannyian, az elnökség is hálás, én is hálás vagyok.
