Eszterhai Marcell az ELTE Hallgatói Önkormányzat elnökhelyetteseként a hallgatói érdekképviselet egyik fáradhatatlan kulcsfigurája. Leginkább a közösséget emeli ki a HÖK-ös létből, de mesélt az ELTE Online-nak a tanárságról és arról is, miben kellene a szervezetnek fejlődnie.
Lelkes ELTE Online-olvasó vagy. Mik azok a tartalmak, amik a legjobban érdekelnek?
Leginkább azokat a tartalmakat szoktam megnézni, amelyek az egyetemmel, az egyetemi közélettel kapcsolatosak. A kedvenc műfajom éppen ezért a fotókkal illusztrált tudósítás különböző eseményekről.
Ennek ellenére hosszas rábeszélés előzte meg ezt az interjút. Mi ennek az oka?
Azokról a dolgokról, amik a mindennapokban történnek, szívesen beszélek, csak úgy éreztem az interjúnál, hogy a műfajból eredendően itt én kerülök a középpontba, pedig maga az ügy sokkal fontosabb. Ugyanakkor kell, hogy a hallgatótársak tudják, kik dolgoznak ebben a szervezetben.
Szokatlan érzés veled interjút készíteni, hiszen mi az EHÖK-ben szinte egyszerre kezdtünk dolgozni, és érdekes volt végignézni, hogyan értünk meg egy-egy feladatra, hogyan fejlődtünk. Te hogyan éled ezt meg?
Nekem rengeteget adott a hallgatói mozgalom a személyiségemhez, mondhatni, hogy megváltoztatta szemléletemet. Sokat tanultam és tapasztaltam az emberekről, a csapatmunkáról és az egyetem működéséről is. A tevékenységemet a BTK-n kezdtem el magyar szakos hallgatói képviselőként – ekkor közéleti referens voltam. Különböző eseményeket, konferenciákat szerveztünk, meg persze néha sörözést, mozizást is. A saját gólyatáboromban nem voltam, ezért kicsit féltem az elején, hogy találok-e közösséget majd az egyetemen. Felesleges félelem volt, mert gyorsan társaságra leltem. Az első ilyen kört pont a magyar szakos képviselők alkották az egyetemi életemben. Megragadott az, amivel foglalkoztak. Azt éreztem, hogy ebben a közösségben valóban lehet dolgozni, és ha az embernek van egy jó ötlete, akkor megvalósíthatja azt.
Nem álltál meg a szakos képviselőségnél…
Utána a magyar szakos intézeti képviselet elnöke lettem, ahol már egy kisebb csoportot koordináltam a mindennapokban. Jó érzés volt közvetlenül a magyar szakos hallgatótársaknak segíteni. Ezután kerültem az EHÖK-be: az akkori elnök, Murai László kért fel a szociális alelnöki posztra. Ez nehéz időszak volt, tele újdonságokkal, szerintem akkor tanultam a legtöbbet. Ez a feladatkör rengeteg teendővel jár, mert a szociális és a pályázati terület akkor még egyben volt. A szociális területet tartom az egyik legmunkásabbnak, mert sok az adminisztráció, és emellett óriási felelősséget kíván. Bevallom, az elején féltem, hogy ez a feladat túl fog nőni rajtam, de nem így történt. Sokat jelentett, hogy a munkatársaim mindig segítettek nekem. Sohasem éreztem azt, hogy egyedül kellene megküzdenem a feladatokkal, és ha valami nem sikerülne, akkor mindig van valaki, aki segít. Nagyon jó fenntartó ereje van ennek a szervezetnek.
Az EHÖK-kabinettől azóta sem váltál meg, de a szerepköröd azért változott az évek alatt.
A szociális terület egyben túl nagy falat volt, és már régebben is gondolkoztak azon, hogy ketté kellene választani szociális és pályázati területekre. Amikor ez megtörtént, pályázatokért felelős alelnökként folytattam tovább a tevékenységemet, a szociális ügyeket pedig Martina Fanni vitte tovább. Úgy éreztem, hogy a tehermentesülés miatt van energiám új dolgokra is, és több mindenbe tudtam bekapcsolódni. Nagy előnye a mi rendszerünknek, hogy ha tényleg van egy ötleted, akkor rugalmasan lehet a projektekbe becsatlakozni. Így szerveztem Jeges Estet, ELTEfesztet, de mentünk az EFOTT-ra is, ahol az ELTE-s sátrat szerveztem a Civil Téren (az ELTE volt a házigazda 2018-ban). A pályázatok mellett tehát igyekeztem minél hasznosabban lekötni magamat. Jó dolog nálunk, hogy ha az ember többet szeretne tenni, akkor ebben mindig partnerekre lel.
És hogyan lettél alelnökből elnökhelyettes?
Amikor még pályázati alelnök voltam, 2019 májusában szerveztük a HÖOK30-konferenciát, melynek a HÖOK, az ELTE meg a BME adott otthont, és én voltam az egyik főszervező. Méltó ünnepséget sikerült tartani a hallgatói mozgalom harmincadik születésnapján. Ezután Horváth Mihály elnök felkért elnökhelyettesének, úgyhogy ebben tanévben így folytathattam a munkát. Ez másfajta funkció, mint az eddigiek, mert ez nem egy önálló szakterület irányítását jelenti, hanem itt az elnök megfelelő helyettesítése és segítése a fő feladat. Szeretem, hogy az elnökhelyettesnek számos kapcsolódási pontja van a különböző személyekkel: egyrészt az EHÖK-kabinet tagjaival, másrészt a részönkormányzati vezetőkkel és tagokkal, harmadrészt pedig az egyetem szervezeti egységeinek irányítóival.
Az elnökhelyettes kabinetvezető is. Ehhez igazán jól jön, hogy már régóta a szervezetben vagy.
Igen, ez a tapasztalat az alapja mindennek. Egy pozícióban egyesül két hasonló, de nem ugyanolyan feladatkör. Azért az elnökhelyettesség főleg az elnöki teendők segítéséről szól, a kabinetfőnöki pedig magának a kabinetnek a működtetéséről.
Azt már mondtad, hogy neked mit jelent és mit adott a HÖK, szerinted miért jó egyáltalán, hogy van HÖK az ELTE-n?
Az ELTE-re járni a sokszínűséget jelenti: a nyolc karral, plusz az egy kari jogállású intézettel igen széles a képzési portfólió. Emiatt viszont nagyok az átfedések és sok a kapcsolódási pont. Ezért van kulcsfontosságú szerepe a hallgatói érdekképviseletnek, hiszen hidat képzünk a hallgatótársaink és az oktatók, egyetemvezetők között. Fontos, hogy a Hallgatói Önkormányzat minél több területen tudja képviselni a hallgatókat, a tanulmányi résztől kezdve a szociálisig. Szerintem ezért jó HÖK-ösnek lenni, hogyha az ember tenni akar, van erre lehetősége.
És mi az, amiben fejlődnie kellene a HÖK-nek?
Az eredményeink kommunikációja olyan terület, ahol mindenképpen fejlődésre van szükség. Sok mindent csinálunk számtalan területen, viszont ezt nem kellő mértékben látják a hallgatótársaink. Pedig rajtunk múlik, hogy mennyit mutatunk a munkánkból. Jó példa erre a hallgatói normatívának a megemelése, amelynek első lépcsőfoka a szociális pályázatok negyven százalékos emelése volt. Igyekeztünk ennek hangot adni, de lehet, hogy még jobban kellett volna, hiszen ez nagy jelentőségű esemény, ami számos hallgatótárs mindennapját befolyásolja. Mindez nem az ELTE Hallgatói Önkormányzatának az egyedüli eredménye, hanem a HÖOK-nak egy komoly célkitűzése volt, de úgy gondolom, hogy a létrejöttében minden hallgatói önkormányzatnak szerepe van. Nyilván nem áll mögöttünk egy PR-os cég, aki elkészíti a reklámanyagokat. Nem is tartom ezt fontosnak, mert nem az a fő feladatunk, hogy a PR legyen a középpontban, de talán nagyobb hangsúlyt kell helyezni erre a kommunikációra.
A tudásátadás egy fő pillére a hallgatói önkormányzatiságnak. Nekem szerencsém volt, mert olyanok voltak az elődeim, akik teljes mértékben segítettek. Mindig visszatérek a közösséghez: nem éreztem magam egyedül egy feladattal sem, mert mindig volt olyan, aki a saját tapasztalatát meg tudta velem osztani.
Mindeközben te is a huszonnyolcezer hallgató egyike vagy, méghozzá magyar–történelem tanárszakon, éppen ebben a tanévben volt a rövid tanítási gyakorlatod. Miért választottad ezt a képzést, mi az, amit kedvelsz benne?
Mindenképpen emberekkel szerettem volna foglalkozni, és – akármennyire közhelyesnek hat – fontosnak tartom, hogy az ember hozzá tud járulni tanárként a fiatalabb generációk közösségéhez, hogy valamit vissza tudjunk így adni abból, amit kaptunk. A szüleim pedagógusok, innen is jött ez a felelősségteljes döntés. A magyar és a történelem szak szép párosításnak bizonyult. A történelem mindig is mélyen érdekelt: megfigyelni és felfedezni azokat a társadalmi összefüggéseket, amelyek körülvesznek bennünket. És ez az érdeklődés kötődött össze a tanársággal. Hogy miért pont az ELTE-t választottam? Mert úgy gondoltam, a legjobb helyről szeretném megtanulni, amit csak lehet. Ha újra érettségiző lennék, ismét így választanék!
Úgy látom, az életedben az egyetem foglalja el a legfontosabb helyet, van olyan, hogy nem egyetemi ügyekkel foglalkozol?
Most valóban az ELTE a főszereplő az életemben, mind a tanulmányaim, mind az EHÖK-ös feladataim miatt. Jól érzem magamat ebben a nyitott körben. Azért néha lemegyek futni is.
Képek: Ballagó Márton (ELTE Online)
