Baló Tímea jelenleg az ELTE Természettudományi Karának elsőéves vegyész mesterszakos hallgatója, az ELTE Online csapatát alapszakos tanulmányai megkezdésétől fogva erősíti. Bár a fotós csapat az egyetlen, akik a jelenlegi helyzetre való tekintettel nem tudnak aktívan dolgozni, a munkájuk iránt való szenvedélyük és lelkesedésük határtalan. Ennek ékes példája Timi, aki 2018 ősze óta fotós koordinátorként tevékenykedik, ennek apropójából a fényképezésről, tanulmányairól kérdeztük őt.
Hogyan kerültél az ELTE Online fotós csapatához?
Régóta érdeklődőm a fotózás iránt, tizenegyedik osztályos voltam, amikor megvettem az első tükörreflexes fényképezőgépemet a spórolt pénzemből. Az ELTE Online-nal 2016-ban, a gólyatáborban találkoztam először, az akkori fotós koordinátor ajánlotta, hogy jelentkezzek az újsághoz. Nem is gondolkodtam sokat, egyből elküldtem a portfóliómat és egy motivációs levelet, pár nap múlva pedig értesítettek is, hogy fel vagyok véve. Bár alapvetően amatőr fotósnak nevezném magam, jelenleg négy éve dolgozom az ELTE Online csapatával, így valamelyest hivatásomként is tekintek a fényképezésre.
Két évvel ezelőtt pedig az előző fotós koordinátor és a főszerkesztő közösen felkért a koordinátori tisztségre is. Bevallom, soha nem jutott volna eszembe, hogy az újság fotós koordinátora legyek, de nem haboztam, egyből igent mondtam, rokonszenves volt számomra az álláslehetőség.
Mesélj egy kicsit koordinátori feladataidról, a csapatotokról!
Fotós koordinátorként az a feladatom, hogy összefogjam a csapatot, és – ahogy az a pozícióm nevében is benne van – koordináljam a fotográfusok munkáját. Amikor kapunk egy megkeresést, hogy valamilyen eseményt dokumentáljunk, én vagy kiválasztok valakit, akinek személyesen szánom az adott munkát, vagy pedig a közös csoportban jelzem, hogy érkezett egy felkérés, szükségünk lenne egy fotósra. Annak, aki elvállalja a munkát, elküldöm a részleteket, megbeszéljük, hogy az adott személynek mik az elképzelései, illetve hogy én mit szeretnék látni. Miután elkészültek a fényképek, következik az utómunka, ami általában több napot is igényel. Ha az is kész van, a munkatársam elküldi nekem a galériát, én pedig átnézem a képeket. Ha van rá igény, megbeszéljük, mi az, ami tetszik, mi az, amin javítania kellene az illetőnek.
Az albumot nézegetve én átválogatom a képeket, külön figyelve arra, mi az, amit felvállalhatunk egy egyetemi újságba. Ezután már csak a feltöltés van hátra, az eredményt pedig olvasóink bármikor megtekinthetik, ha ellátogatnak Facebook-oldalunkra.
A munkakörömbe tartozik az új kollégák felvétele is. Ehhez kérni szoktam egy portfóliót, rövid motivációs levelet és egy Europass önéletrajzot.
Továbbá rovattalálkozókat is szoktunk tartani, ahol az általános, munkával kapcsolatos tájékoztatók mellett megosztjuk például azt is, ha találtunk egy érdekes fotós kiállítást. Ezen kívül az előző félévben volt egy workshopunk is, ami véleményem szerint mindenki számára hasznos volt, sokat fejlődtek általa a résztvevők.
Fotó: Csomos Attila
Szerinted mi a szépsége az egyetemi fotózásnak?
A diplomaosztótól kezdve a fesztiválokon át a sporteseményekig rengeteg különböző eseményen dolgozhatok. Annyira széles a lehetőségek tárháza, hogy kielégíti a fotózási igényeimet, ami kevés amatőr fényképésznek adatik meg. Ha például úgy érzem, inkább egy előadásról csinálnék képeket, akkor azt választom, ha pedig egy egyetemi bulit örökítenék meg, akkor amellett teszem le a voksom. Természetesen nem csak én válogatok, hanem alkalmazkodom ahhoz, hogy éppen milyen munkában van rám szükség, de ez a sokszínűség mindenképp motiváló számomra.
Mit szeretsz a legjobban megörökíteni?
Amikor nem az újságnak fotózok, általában tájképeket készítek, illetve szeretek embereket fényképezni, elkapni a pillanatokat. Az ELTE Online-on belül az interjúfotózás a kedvencem. Olyankor leülünk az interjúalannyal, kölcsönösen megismerjük egymást egy kicsit a fényképek elkészülése előtt. A képeken nyilván nem látszik, de azért el kell telnie minimum egy fél órának, hogy az alany is megszokja a kamerát, megtaláljuk azt a beállítást, szöget, fényt, ami jól áll neki. Nagyon élvezem, hogy a képeimen keresztül megmutathatom másoknak is, hogy én hogyan látom az adott személyt. Amikor pedig visszajelzés gyanánt megkérdezik, hogy használhatják-e máshova is az általam készített portrét, mert annyira jól sikerült szerintük, az egyszerűen fantasztikus érzés.
Milyen nehézségekkel találkoztál munkád során?
Szerintem az egyik legnagyobb és leggyakrabban előforduló nehézség az a fény hiánya például gólyabálon vagy egy-egy előadáson. Ha valakinek gyengébb kamerája van – mint amilyen nekem is volt nagyon sok évig –, akkor nyilván küszködik azzal, hogy jó minőségű képeket produkáljon gyengébb fényviszonyok között. Külön nehezítő tényező szokott lenni az is, hogy vannak olyan események ,ahol nem lehet vagy nem illik vakut használni. Nekünk ilyenkor az a feladatunk, hogy megtaláljuk azokat a beállításokat, amelyekkel ilyen körülmények között is jó minőségű képeket tudunk készíteni. Fontos, hogy a Facebook-oldalra feltöltött képek nézhető és élvezhető minőségűek legyenek.
Gondolom, egymástól is tudtok tanulni fotós kollégáiddal… Mesélj egy kicsit erről, hogyan tudsz fejlődni munkád során?
Igen, iszonyatosan sokat tanulok másoktól, mások képeit nézegetve vagy akár tanácsokat osztogatva egymásnak. Amikor még nem koordinátorként tevékenykedtem, én is nagyon sok hasznos visszajelzést kaptam mind a fényképezéssel, mind az utómunkával kapcsolatban az aktuális felettesemtől. Továbbá külön szeretem ebben a fotográfuscsapatban, hogy az építő jellegű kritikák mellett megosztjuk egymással az újításokat is, ezáltal ösztönözve egymást.
Nemrég, az ELTE Online tizenötödik születésnapján beszélgettem egy régi koordinátorommal, aki látta még a négy évvel ezelőtti munkáimat, és ő azt mondta, hogy néha belenéz a galériába, és azt vette észre, hogy hatalmas fejlődésen mentem keresztül az elmúlt években. Mindamellett, hogy nagyon jó érzés volt ez a külső megerősítés, azt is bebizonyította, hogy ez egy folyamatos tanulás.
Magamról is sokat tanultam az elmúlt években. Azt vettem észre, hogy ma már teljesen másképp állok hozzá egy-egy esemény megörökítéséhez, mint a kezdetekkor. Most már vannak megszokott beállítások, fényviszonyok, több helyszínre visszajárok fotózni, így azok sem idegenek már számomra.
Ezen felül rájöttem, hogy kifejezetten szeretek emberekkel dolgozni, korábban ezt nem tudtam magamról.
Illetve érdekes észrevétel volt számomra az is, hogy bármennyire is azt hiszem, zavaró vagyok egy előadáson, mert folyamatosan járkálok és kattintgatok, a visszajelzések azt mutatják, többnyire láthatatlan vagyok. Ez mindig az én belső harcom szokott lenni, hiszen nem szeretnék útban lenni, viszont a munkámat teljesítenem kell.
Fotó: Csomos Attila
Az ELTE Online-ban vállalt szereped mellett pedig 2019 őszén elkezdted a vegyész mesterképzést, szintén az ELTE-n. Miért a mi egyetemünk mellett tetted le a voksodat, másodjára is?
Végzősként egész Európában nézegettem a különböző egyetemek által kínált lehetőségeket, úgy gondoltam, hogy a kémia egy olyan tantárgy, ahol egyáltalán nem mindegy, hol és milyen körülmények között sajátíthatom el. Gondolok itt arra, hogy fontos volt számomra egy jól felszerelt laborban tanulni, ahol nem csak hallok bizonyos műszerekről, hanem használhatom is őket. Több intézményen is gondolkodtam, végül az ELTE győzött meg, számomra nagyon megnyerő volt az, hogy a Magyar Tudományos Akadémiával is kapcsolatban áll, hiszen ez egy kutatóegyetem is.
Döntésemben befolyásolt az is, hogy mennyi híres tudóst nevelt ki az ELTE. Ilyen például Barabási Albert László, aki ugyanabban a gimnáziumban tanult, ahol én is, majd később az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója volt, mára már elismert fizikus, hálózatkutató.
Másodjára azért választottam az ELTE-t, mert rendkívül megtaláltam a helyemet itt. Szeretek Budapesten élni, az újságnál dolgozni, örülök, hogy a magas színvonalú oktatás mellett rengeteg kikapcsolódási alternatívát is kínál ez az egyetem. A virágzó közélet mellett színes programlehetőségekből válogathatnak a hallgatók, a BEAC-nak köszönhetően pedig sportolni vágyók is tudnak miből szemezgetni.
Továbbá imponált, hogy ettől az évtől kezdve a Kémia Intézetben elindult az angol nyelvű vegyész MSc, amit, úgy érzem, későbbi tanulmányaim során is kamatoztathatok majd.
Fotó: Csomos Attila
Mit tanított számodra az egyetemi élet?
Hamar rájöttem arra, hogy ezt nem lehet teljesen egyedül végigcsinálni, fontos, hogy segítséget kérhessünk és kaphassunk a barátainktól, családunktól, tanárainktól, hiszen rengeteg hullámvölggyel jár a diplomáig vezető rögös út. Ehhez kapcsolódóan hozzátenném, azt is megtanultam, hogy azért nem minden úgy van, ahogy az ember először elképzeli, emiatt pedig vannak pozitív, illetve negatív csalódások. Jönnek vártalan helyzetek, amelyek gyakran kizökkentik az embert a komfortzónájából, de ezeket ma már igyekszem inkább a hasznomra fordítani.
Fontos ráeszmélés volt, hogy nem kell egyszerre megoldani minden problémát, csak hideg fejjel, szépen sorban. Továbbá előfordul, hogy nincs jó vagy rossz döntés, csak döntés van.
Azonban mikor látod, hogy a barátaid is ugyanebben a cipőben járnak, rengeteg erőt adhat az, hogy egymást támogatjuk, korrepetáljuk. Amikor koordinátor lettem a szerkesztőségnél, hatalmasat nyílt a világ, hiszen korábban főleg vegyészekkel találkoztam. Az által, hogy kicsit betekintést nyerhettem minden karra, én is nyitottabb lettem, és tanulhattam másokról és másoktól. Külön tetszett, hogy hallhattam, ők hogyan gondolkodnak az ELTE-ről.
Mik a terveid a diploma után?
Szeretnék doktori iskolába járni. Valószínűnek tartom, hogy ellátogatok külföldre is, szeretném körbejárni a lehetőségeimet, illetve kipróbálnám magamat a munkámban is.
