Murai László elsőéves hallgatóként nem gondolta, hogy valaha hallgatói érdekképviselettel fog foglalkozni. Azonban úgy alakult, hogy hallgatói önkormányzati képviselő, később kari, majd egyetemi HÖK-elnök lett, mígnem elindult az országos hallgatói érdekképviselet vezetői pozíciójáért is. Interjúsorozatunk következő részében a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökével beszélgettünk.
Miért választottad az ELTE-t? Mit tanulsz jelenleg?
Gimnazistaként teljesen biztos voltam benne, hogy ELTE-s szeretnék lenni. Már akkor is rengeteg olyan ember járt ide, akit nagyon kedveltem, illetve egykori osztálytársaim közül is sokan választották egyetemünket, ez volt a legnagyobb motivációm. Megjelöltem az ÁJK-t, a BTK-t és a TáTK-t is (csak semmi matek!). Alapvetően jogra szerettem volna járni, de úgy alakult, hogy 2012-től a jogászképzést már kevésbé támogatta az állam, így nagyon magasra került a ponthatár, amit sejtettem, hogy valószínűleg nem tudok majd megugrani: így vettek fel történelem szakra a BTK-ra. Ennek is nagyon örültem, ugyanis több ismerősöm is a Bölcsészettudományi Kart választotta.
A történelem szak elvégezése után fontosnak tartottam, hogy komplexebb – a humántól eltérő – képet kapjak a világról, így jelenleg a Gazdálkodástudományi Intézet vezetés és szervezés MSc-n tanulok.
Mivel fogott meg az egyetemi közélet? Hogy jutottál el a HÖOK elnöki pozíciójáig?
Gólyaként még egyáltalán nem éreztem úgy, hogy hallgatói érdekképviselettel szeretnék foglalkozni. Ennek ellenére úgy alakult, hogy ebben az évben olyan tárgyakat is felvettem, melyek nem szerepeltek az elsőéves mintatantervben, így egész sok felsőéves hallgatóval is megismerkedtem, akik közül néhányan hallgatói önkormányzati képviselők voltak. Eközben a saját évfolyamomon is nagyon jó kapcsolatot alakítottam ki szaktársaimmal, sokszor én voltam az, aki megszervezett egy-egy kisebb összejövetelt. Mindez 2013-ban ért össze, amikor Seres Dániel, a Történeti Intézeti Képviselet akkori elnöke megkért, hogy gondolkodjak el az érdekképviseleti munkán. Habár nem vettem részt a HÖK utánpótlásképző programjában, elindultam képviselőnek.
Hamarosan a Kommunikációs Bizottságba is bekerültem, ahol rendezvényszervezéssel foglalkoztam. Ez volt érdekképviseleti munkám egyik legizgalmasabb időszaka, rengeteget tanultam a hallgatótársaimról, illetve az egyetemi életről. Később átvettem Seres Dánieltől a Történeti Intézeti Képviselet elnöki posztját. Rövidesen a Kommunikációs Bizottság elnöke lettem, mindez pedig elég tapasztalatot adott ahhoz, hogy pályázzak a Bölcsészettudományi Kar HÖK-elnöki pozíciójára, melyet 2016 májusától 2 évig töltöttem be. Az akkori EHÖK elnökség egy része – mandátumom leteltével – úgy gondolta, hogy képes lennék ellátni az ELTE Hallgatói Önkormányzatának elnöki pozíciójával járó feladatokat. Eleget téve ennek a megtisztelő felkérésnek, megpályáztam a posztot, a Küldöttgyűlés pedig támogatott is ebben.
Mindeközben, már 2015-ben becsatlakoztam az országos hallgatói mozgalomba, rengeteg vezetőképzőn, küldöttgyűlésen, szabadegyetemen részt vettem, nem beszélve az EFOTT-ról. Kezdetben HÖOK választmányi póttag voltam, majd két éven keresztül a HÖOK Budapesti Régiójának elnökeként tevékenykedtem.
Az ELTE Hallgatói Önkormányzatának elnöki tisztségét tehát egy évig töltöttem be, melyet egyértelműen az koronázott meg, hogy ebben az évben volt egyetemünk az EFOTT házigazdája. Talán az EFOTT-tal járó szervezési feladatok ellátása volt számomra a „bizonyíték”, hogy akár a HÖOK vezetésére is alkalmas lennék. 2018 októberében választottak meg a tisztségre, a mandátumom pedig 2019 január elsején lépett hatályba.
Mi motivált arra, hogy pályázz a HÖOK elnöki pozíciójára?
Ha teljesen őszinte szeretnék lenni, akkor elsősorban az a közösség motivált, melyet az ezt megelőző hallgatói érdekképviseleti munkám során megismertem. Amint kiléptem az ELTE-s, illetve BTK-s hallgatói érdekképviseleti közegből, és eljutottam életem első HÖOK-os rendezvényére – egy vezetőképzőre –, pillanatok alatt magával ragadott az országos hallgatói mozgalom, egy teljesen új világ nyílt ki számomra. Elámultam az országos szinten kialakult barátságokon, szakmai együttműködéseken, projekteken, közös célokon: gondoljunk csak a nemrég megvalósuló hallgatói normatívaemelésre, vagy épp a kötelező nyelvvizsgát érintő kormányrendelet novemberi visszavonására. 2018-ban Gulyás Tibi, a korábbi HÖOK elnök belém fektette bizalmát, amit ugyancsak szerettem volna meghálálni azzal, hogy megmérettem magam a Közgyűlés színe előtt, és elvállalom ezt a nem túl egyszerű, de annál megtisztelőbb küldetést.
Hogy néz ki egy HÖOK-elnök átlagos napja? Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulmányaidat az országos hallgatói mozgalomban végzett munkáddal?
Álszent lennék, ha azt mondanám, hogy elegendő időt tudok a tanulmányaimra fordítani. Sok olyan hallgatói érdekképviselőt ismerek, akinek jut ideje mind a tanulásra, mind a munkára, mind pedig a magánéletre; ők igazi terminátorok, én sajnos nem ilyen vagyok. Természetesen jó lenne, ha tudnék eleget foglalkozni a tanulmányaimmal (szüleim is nyugodtabban aludnának), azonban fontosabb, hogy az országos hallgatói érdekképviseletben minden rendben menjen, hiszen ez az én felelősségem. Úgy érzem, önző lenne úgy a saját szakmai fejlődésemre koncentrálni, hogy közben tudom, hogy a HÖOK-on belül mennyi munka és feladat vár rám: amíg betöltöm ezt a tisztséget, számomra az országos hallgatói mozgalom lesz az első számú prioritás.
Munkám jelentős részét teszi ki az utazás. Ott lenni valahol nagyon jó, az odavezető többórás autóút viszont – főleg, ha nem tudom produktív munkával eltölteni – elég frusztráló tud lenni. A HÖOK legfontosabb feladata az országos hallgatói érdekérvényesítés, ebből fakadóan az összes olyan platformon jelen vagyunk, melyek ezzel a témával (is) foglalkoznak. Ilyen például a Felsőoktatási Kerekasztal, a Magyar Akkreditációs Bizottság, a Magyar Rektori Konferencia, vagy épp minisztériumi, államtitkári egyeztetések. Ezeken az üléseken általában én, vagy a HÖOK elnökség tagjai szoktak részt venni. Ilyen és ehhez hasonló megbeszélésekből minden napra jut. Emellett természetesen szervezeti feladataink is vannak, melyek mindezeken felül napi hat-nyolc órát is el tudnak vinni: testületi ülések, vezetői értekezletek, elnökségi és választmányi ülések, és még sorolhatnám.
Ha választhatnál egy felsőoktatásban jelen levő problémát, melyet egy csettintésre megoldhatnál, mi lenne az?
Ha megfogalmazhatnék egy víziót, akkor az egy olyan magyar felsőoktatás lenne, mely mindenki számára elérhető. Egy szebb, biztos jövőt biztosítana minden leendő hallgatója számára. A felsőoktatás szereplőinek, a hallgatóknak, az oktatóknak, az egyetemeknek érezniük kell, hogy megbecsült, értékes részei a társadalomnak.
Jelenleg az egyik legnagyobb, felsőoktatáshoz köthető probléma maga a kreditrendszer. A felsőoktatás legkisebb közös többszöröse a kredit. A Bologna-folyamat víziója egy egységes európai felsőoktatási erőtér: hogy a hallgatók szabadon, különböző országok egyetemein oktató professzoroktól kaphassák meg azt a tudást, mellyel majd saját nemzetük értékes tagjai lehetnek. Hogy ez megvalósulhasson, létre is jöttek olyan mobilitási programok, mint például az ERASMUS. Azt vettük észre – és ezt egy 2017-es kutatás is bizonyítja –, hogy a magyar felsőoktatás kreditelismerési rátája az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban. Mi, hallgatók ebből annyit érzékelünk, hogy szinte mindegy, mennyire vesszük komolyan féléves külföldi tanulmányainkat, itthon nem fogja megbecsülni a rendszer. Szerintünk nincs rendben, hogy a magyar hallgatók – miután eltöltenek egy félévet egy neves külföldi egyetemen – gyakran fél, illetve egy év csúszással találják szembe magukat. Emiatt csak kevesen élnek a külföldi mobilitási programok adta lehetőségekkel, hiszen nagy valószínűséggel csúszás lesz a vége, mert nem fogadják el a külföldön megszerzett kreditjeiket.
Az európai felsőoktatási rendszerben 1 kredit 30 munkaórának felel meg, tehát elméletileg ennyi időt kell ráfordítanunk, hogy teljesítsünk egy 1 kredites tárgyat. Hazánkban sajnos ebben sincs következetesség: a Bologna-rendszer mintatantervei, kredithálói gyakran ad hoc módon, egyéni érdekek mentén lettek megtervezve. Nyugati egyetemeken alsóhangon 6-8-12 kreditet érnek azon tárgyak, melyek itthon csak 2-3-at, miközben ezekben az országokban is ugyanannyi kreditet kell teljesíteniük a hallgatóknak, mint itthon. Magyarországon sokkal több a kontaktóra, kevesebb idő jut az egyéni felkészülésre, hiszen a hallgatók egész napját kitölti a tanórákon való részvétel. Kutatások is bizonyítják, hogy az egyéni felkészülés – megfelelő keretek között – sokkal hasznosabb, mint a frontális oktatás.
Mit tudtok tenni azért, hogy megoldódjon a felsőoktatási kreditrendszer problémája?
A „nyelvvizsgaprojekt” után a Kreditjelentés elkészítése lesz az elsőszámú prioritásunk. Nyáron fel is állt egy HÖOK munkacsoport, melyben 10-12 hallgatói érdekképviseleti vezető dolgozik. Meghatároztuk a fő irányokat, illetve hiányosságokat, melyeket a magyar kreditrendszerben tapasztaltunk. Hogy megalapozzuk mindezt, az elmúlt időszakban egy felmérést is végeztünk: több mint 8000 hallgató töltötte ki a kérdőívünket. A HÖOK Kreditjelentése várhatóan 2020 elejére készül el, az ezutáni munkafolyamat pedig ugyanaz lesz, mint az előző projektek esetében: a hallgatótársainkat, a közvéleményt is értesíteni szeretnénk erről a problémáról, majd kezdetét veszi a tárgyalási folyamat a döntéshozókkal, melyben fontos partner lehet a Magyar Rektori Konferencia, illetve a Magyar Akkreditációs Bizottság is. Mindazonáltal, ha el szeretnénk érni egy ezzel kapcsolatos központi döntést, egészen biztosan államtitkári, illetve miniszteri szintű egyeztetésekre lesz majd szükség.
A nyár folyamán kezdtétek el a HÖOK 7 kredit Podcastet. Hogy jött ennek az ötlete?
A nemzetközi trendeket megvizsgálva látszik, hogy a podcast mint formátum igencsak feltörekvőben van, már hazánkban is egyre több a minőségi tartalomgyártó. Sokáig nem volt elég hallgatóközeli a kommunikációnk: úgy gondoltuk, hogy mindenképpen valami audiovizuális platformra van szükségünk ahhoz, hogy bemutathassuk a HÖOK munkáját, az itt tevékenykedő hallgatókat. A podcast formátuma tehát viszonylag egyszerűen, kényelmesen, kis anyagi ráfordítással létrehozható, miközben itthon is egyre népszerűbb: részben ezért döntöttünk mellette. Egyébként a Baross rádió – melyet már jól ismerünk EFOTT-ról – segít nekünk ennek megvalósításában, az ő stúdiójukban vesszük fel az epizódokat.
Milyen tapasztalatokat szereztél közéleti tevékenységed során? Mik voltak a legszebb emlékeid?
Az emberismeretem fejlődött leginkább az elmúlt években. Az érdekképviseleti munkával együtt jár a másokkal való együttműködés, a rengeteg véleménycsere, a konfliktushelyzetek: ebből kifolyólag a viták is elkerülhetetlenek. Mindezt ilyen fiatalon megtapasztalni valóban nagy teher, mindazonáltal egy hatalmas élmény is. Nem szabad elfelejteni, hogy ezzel rengeteg tapasztalatot szerez az ember, melyet későbbi munkája során is kamatoztatni tud: pont emiatt – véleményem szerint – kár kihagyni az egyetemi érdekképviseleti munkát.
Eddigi hallgatói érdekképviseleti pályámat három részre osztanám, mindegyikből szeretnék kiemelni egy-egy szép emléket. Az ELTE BTK HÖK-ben végzett tevékenységem alatt ismertem meg Ritzl Andrist, Oláh Janit, Czinege Andrist, illetve Horváth Misit, akikkel együtt voltunk elnökségi tagok: velük életre szóló barátságot kötöttem. ELTE HÖK-ös pályafutásom egyik legnagyobb élménye az EFOTT megszervezéséhez köthető. Az, hogy mindezt véghez tudtuk vinni – hogy mindenki egy célért dolgozott az EHÖK elnökségében – elképesztően nagy katarzist jelentett számunkra, ami még inkább összekovácsolta az EHÖK kabinetet, illetve elnökséget.
HÖOK-elnöki munkám csak félidőnél tart, mindazonáltal a nyelvvizsgakérdésben elért sikerünk az, melyet leginkább kiemelnék: habár a kérdés nagyon megosztó, a számok bizonyítják, hogy erre a döntésre szükség volt, hiszen 19 ezer hallgató szorult volna ki a felsőoktatásból, ha a kormány nem vonja vissza a rendeletet. Mikor meghallottam a jó hírt, úgy éreztem, egy kicsit én is hozzájárultam ahhoz, hogy több ezer jövendőbeli hallgatótársamnak legyen esélye egy szebb, biztos jövőre.
Mi motivál a nehéz pillanatokban?
A nehéz pillanatokban is ugyanaz motivál, mint a könnyebbekben: rengeteg ember számít rám, azokat, akikkel együtt dolgozom, pedig nem hagyhatom cserben azzal, hogy épp rossz napom van, vagy motiválatlan vagyok. Ott vannak továbbá azok az emberek, akikkel nem találkozom nap mint nap, de mégiscsak 238 ezer felsőoktatási hallgató van ma Magyarországon: ez a közösség pedig megérdemli ugyanazt a törődést és szeretetet, melyet a HÖOK felé táplál.
Jól tetted, hogy az ELTE-t választottad?
Olyan éleslátást, illetve szemléletmódot kaptam az ELTE-től, melyet egész életemben használni tudok majd. Olyan embereket ismertem meg, akik nélkül sokkal szomorúbb lenne az életem. Hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy elmondhatom, „ELTE-s vagyok!”.
